Vesztesekre is szükség van

A Galyavár 110 kudarcom után gondolkodtam el ismét azon, hogy bizony vesztesekre, feladókra is szükség van. Hiszen gondoljuk el: ha például a Kinizsi Százas, a Mátra 115 vagy a Galyavár 110 mindenkinek sikerülne, akkor nem lenne nagy jelentősége annak, ha valaki ezeket teljesíti. Hiszen az emberek csak legyintenének: "oh, hát azon a túrán mindenki végigsétál". Tehát a feladók kudarcukkal tulajdonképpen az adott túra hírnevét erősítik, tekintélyét növelik. A feladók szomorúsága (és az elindulni nem merők félelme) van a mérleg egyik serpenyőjében, míg a másikban a sikeres teljesítők öröme, büszkesége.

Másrészt, blogger szemmel: ha minden túrán egyértelműen végigsétálnék, úgy mint ahogy eddig az összes Kinizsi Százasomon vagy mondjuk a Rockenbauer 130-on, egy idő után tán az olvasó is unná a dolgot, olyasmi lenne, mint Michael Schumacher sikerszériája a Formula 1-ben a 2000-es évek elején. Márpedig az érdekességet épp a változatosság, kiszámíthatatlanság jelenti. Ráadásul a "bajnak", drámának a hírértéke is nagyobb, mint annak, ha minden a legnagyobb rendben van.

És ha a brandem, énmárkám most sérült is egy kicsit, előbb-utóbb azért kiköszörülöm a csorbát.

Kapcsolódó bejegyzés:
Az étkezőasztal (avagy a Galyavár 110 után)