Idei harmadik futásom a Margitszigeten

Ma - életemben először - lefutottam a félmaratont. Négy kört kocogtam a Margitszigeten, azaz valamivel több mint 21 kilométert, 2 óra 24 perc alatt. Még sosem futottam ennyit megállás nélkül (de megállással sem), sem távolságban, sem pedig időben. Tudom, vannak, akik ennyi idő alatt akár a teljes maratoni távot is bőven lefutják, de én ennek is örülök. A gyorsaságomon azért még igyekszem javítani, hiszen éppen csak hat perccel futottam jobbat, mint a félmaratoni táv 2 és fél órás szintideje.

Az erőmet elég jól beosztottam, nem volt légszomjam, és úgy éreztem, a szívem is jól bírja. A lábamnak viszont még erősödnie kell, ott már szinte minden izmomat éreztem a végén. Komolyabb holtpontjaim nem voltak, bár a harmadik kör után nagy volt a kísértés, hogy abbahagyjam, mert akkor kezdtem egyre jobban fáradni, lassulni. Aztán arra gondoltam, hogy a múltkor is három kört futottam, jó lenne most legalább három és felet, hogy legyen valami fejlődés, hogy elérjek egy újabb saját csúcsot. De mivel még három és félnél is úgy éreztem, hogy maradt bennem egy kis erő, végigfutottam a tervezett négy kört.

Ezt, hogy "félmaratonista" lettem, tulajdonképpen az Iszinik 100 kudarcoknak, valamint a félbehagyott Börzsöny éjszakai teljesítménytúrának is köszönhetem: ezek ébresztettek rá, hogy erősödnöm kell, és hogy erre a futás egy nagyon jó módszer, hiszen minden alkalommal olyan túratársakkal indultam, akik kocogással edzették magukat (sőt valódi futókat, terepfutókat tisztelhettem bennük). Így hát értelmet nyertek az őszi-téli túrák csalódásai, s remélem, idén nem csak a hatodik Kinizsi Százas jelvényemet sikerül majd megszereznem, hanem testileg-lelkileg megerősödve legyőzhetem az Iszinik 100-at is.

frissítés: az új rekordom 2 óra 13 perc