Néhány bejegyzéssel ezelőtt szóba kerültek Milan Kundera gondolatai a "lassúságról", melyek a Kinizsi Százas teljesítménytúrára is érvényesek. Most unokatestvéremék árnyékos komáromi szobájában ülök az ágy szélén (ahonnan épp a viharos égboltra és a meggyfára látni, melyre tegnap másztam fel, de ma reggel is felmentem egyébként még szedni egy negyed vödör meggyet, így ma is volt egy kis "G-Venture"), és Müller Péter Titkos tanítások című könyvét kezdtem el olvasgatni.
Rögtön a bevezetésben bukkantam az alábbi részletre:
"[...] Ezért lehet a Bibliának akár egyetlen sorát is újra és újra elolvasni, mert ahogy múlnak az éveid, egyre mélyebb és mélyebb titkot fedezel fel benne. De ugyanígy vagyunk egy nagy regénnyel, egy jó drámával vagy egy ihletett zeneművel: befelé végtelenek."
A Kinizsi Százas is befelé végtelen (ugyanakkor a 100 kilométeres távolság monumentalitása miatt nem csak befelé, hanem szinte kifelé is), ezért van értelme évről évre újra teljesíteni. Ha maga a túra kevéssé változik is, mi magunk már jóval többet, és tán egyre többet és többet fogunk fel, értünk meg közben az útból, önmagunkból, céljainkból.
Kapcsolódó bejegyzések:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése