Milan Kunderáról (lásd Wikipédia) eddig csak felszínes ismereteim voltak, csupán A lét elviselhetetlen könnyűsége c. regényét olvastam valamikor sok-sok évvel ezelőtt. Filozófus unokatestvérem (a Magyar Filoterápia Alapítvány egyik létrehozója) hívta fel a figyelmem Kundera Lassúság c. könyvére, illetve abból is néhány bekezdésre. Bár a futásról van benne szó, az író megállapításai a gyaloglásra, túrázásra is érvényesek (sőt még inkább, hiszen az lassabb a futásnál), így a Kinizsi Százashoz is kapcsolható.
"- Ötvenpercenként meghal valaki a francia utakon - mondja Vera, a feleségem. - Nézd azt a sok őrültet, hogy vezetnek! Bezzeg milyen rendkívül óvatosak, amikor a szemük láttára kirabolnak egy öregasszonyt az utcán. Hogyhogy nem félnek, amikor a volánnál ülnek?
Mit feleljek? Talán a következőt: a motorbiciklijére görnyedő ember csak a száguldás jelen pillanatára tud figyelni; múlttól-jövőtől elvágott időtöredékbe kapaszkodik; kiszakad az idő folytonosságából; kívül kerül az időn; másképp mondva extázisban van; ebben az állapotban mit sem tud a koráról, a feleségéről, a gyerekeiről, a gondjairól, következésképp nem is fél, mert a félelem forrása a jövőben van, s aki megszabadul a jövőtől, annak nincs félnivalója.
Az extázisnak ezzel a formájával, a sebességgel a technikai forradalom ajándékozta meg az embert. A motorossal ellentétben a futó ember mindig érzékeli a testét. Kénytelen a vízhólyagjaira, a lihegésére figyelni. Amikor fut, érzi a súlyát, a korát, soha ennyire nincs tudatában önmagának és életidejének. De mindjárt más a helyzet, ha a sebesség képességét egy gépre ruházza. Ezzel kikapcsolja a testét. Testelten, anyagtalan sebességnek adja át magát, a tiszta sebességnek, az extázis-sebességének. Furcsa párosítás. A technika hideg személytelensége és az extázis lángjai.
[...]
Miért tűnt el a lassúság öröme? Hol vannak a hajdani ődöngők? Hol vannak a népdalok semmittevő hősei, a vándorlegények, akik malomról malomra járnak és csillagos ég alatt alszanak? Eltűntek volna a mezei ösvényekkel, a rétekkel, tisztásokkal, a természettel együtt? Egy cseh mondás szép hasonlattal határozza meg édes semmittevésüket: nézegetik a Jóisten ablakait. Aki a Jóisten ablakait nézegeti, az nem unatkozik; az boldog. Világunkban a semmittevés tétlenséggé változott, ami egészen más: a tétlen ember frusztrálva van, unatkozik, s egyfolytában a hiányzó mozgást keresi."
Nos, a lassúság öröme, a gépek nélküli, csupán testünknek köszönhető sebesség nem tűnt el, ott van a Kinizsi Százasban.
Kapcsolódó bejegyzések:
Tipp:
...az Idei negyedik futásom a Margitszigeten c. bejegyzésben már említett, linkelt Slow Life mozgalom
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése