Szilveszterezés az erdőben: Pilis Szent Keresztje

Volt már, hogy átdrogoztam vagy átszeretkeztem magam az új esztendőbe, töltöttem már a szilvesztert szerelmem, cimboráim vagy családom körében, sőt - a mai világban már-már extremitásként - mélyen és őszintén hívő társaságban is, harsány zene helyett Isten halk szavát hallgatva (bár én hiába füleltem), most pedig úgy esett, hogy az erdőben, a Pilis hegyei között, a szabad ég alatt voltam az óév utolsó és az új esztendő első óráiban. Eddigi életem kirándulásokban, testmozgásban leggazdagabb évét tehát méltó módon, egy túrával zártam.

Persze így sem kellett nélkülöznöm a mámort, verejtéket, kellemes borzongást, szépséget: az emelkedőknek, a különös éjszakának, a jelzés keresés izgalmának, a jeges úton megcsúszások és egy-két kisebb esés adrenalinfröccsének no meg néhány korty pálinkának és egy kis forralt bornak köszönhetően ezekben is volt részem, és puritán egyszerűsége ellenére az éjfél pillanata is meghitt volt: egy ösvényen, néhány túratárssal körbeállva, atompontos G-Shockom visszaszámlálóját olvasva, majd pedig egyik társunk telefonjáról kissé dobozhangú Himnuszt hallgatva búcsúztunk 2012-től és köszöntöttük 2013-at (a túra éjfél utáni részét aztán a "koccintáskor" megismert vidám hölgytársasággal tettük meg; Klastrompusztánál pedig Lestattal is összefutottam).

A Pilisszentkereszti rajtba, egy temető melletti parkolóba egyébként öcsémmel egy kb. 7 kilométeres séta után jutottunk el, hiszen Pilisvörösvárról a műúton érkeztünk oda (csak az utolsó egy-másfél kilométeren vett fel minket egy szintén oda tartó pár az autójába), így a körülbelül 20 kilométeres éjszakai teljesítménytúrát (mely este fél tízkor kezdődött) mi ezzel a bemelegítő sétával meg is toldottuk.

A szilveszteri Pilis Szent Keresztje túra különlegessége, frappáns ötlete volt, hogy két részre oszlott: az első, bő 7 kilométeres szakasza még 2012-es túrának számított, míg a második, 13 kilométeres etapja pedig már 2013-asnak, így sikeres legyaloglásával az ember egyszerre teljesíthette 2012. utolsó és 2013. első túráját. Ennek megfelelően két oklevelet és két kitűzőt is kaptunk a célban (illetve ez utóbbiakat mégsem, mert addigra elfogytak, de később majd megkapjuk).

Mint amikor egy regényben elmerülve az addig korábban sosem olvasott mondatok után egy gyakran emlegetett szakasz, sokat idézett mondat ismerősként fogad, olyan érzés volt a Pilis-nyeregbe, a Kinizsi Százas egy fontos pontjához érkezni (igaz, akkor a keresztúton halad ott át a túrázó; mint én legutóbb az Iszinik 100-on és a CsPI-n). Ilyen volt a Szántói-nyeregben Sistergő Iszinik 100-as ellenőrzőpontjának helyét is látni, amikor öcsémmel a túra rajthelyére tartva elsétáltunk ott a műúton.

Az utolsó ellenőrzőpontot, Klastromkertet, mely tulajdonképpen célként is funkcionált (bár onnan még szükségszerűen vissza kellett sétálni körtúra egy kilométerre lévő rajtjába, és ez a táv is túra része volt) hosszasan keresgéltük a ködben, de végül szerencsére megtaláltuk. Ott találkoztunk Bubuval és a kedvesével, akik aztán a túra után autóval elvittek minket Budapestig (amit ezúton is köszönök szépen), így visszafelé nem kellett megtennünk öcsémmel a pilisvörösvári sétát. Út közben jót beszélgettem Bubuval, szóba került néhány túrarendezési kérdés, a TTMR pontok, és invitált a nyári, szlovákiai Nagyszombati Százasra, melyről tudni érdemes, hogy ez a túra ihlette a Kinizsi Százast, tehát már csak blogom bloggereként is ott a helyem, hogy mintegy "caminóként" végigjárjam azt az utat, amit a Kinizsi Százas rendezői  is, saját túrájuk létrehozása előtt.

(Bubuval beszélgetve azt a kiegészítő információt is megtudtam még, hogy végül ez a túra teljesen 2012-esnek számított, tehát a 2013-as túraévbe nem számít bele, cserébe viszont minden kilométerét és emelkedőjét a 2012-es pontjaimhoz adhatom. Persze ez a lényegen nem változtat: öcsémmel és társaimmal együtt átkirándultam magam 2013-ba.)

Kapcsolódó bejegyzés:
Boldog új esztendőt!