2013. január 8., kedd

Túrabeszámoló a BUÉK 20-ról

A szilveszteri teljesítménytúra után tán nem nagy meglepetés, hogy úgy határoztam, 2013-ban is aktívan kirándulok majd, sőt azt tervezem, hogy a 2012-es esztendőmet is túlszárnyalom. Így aztán Pataporc (aki az idén hivatalosan is megrendezésre kerülő Szuperkatlan túra ötletgazdája és rendezője, valamint költőnő) meghívására részt vettem az első valóban 2013-as teljesítménytúrán, a BUÉK 20-on. 1999-ben, 14 évvel ezelőtt már teljesítettük ezt a túrát öcsémmel és néhány barátunkkal, így a Tortúra 65 után ennek a sétának is volt egy kis retro, múltidéző hangulata. Öcsém most nem indult ugyan a túrán, de azért egy kis köze neki is lett hozzá: a Facebookon nyert egy BUÉK 20 baseball-sapkát (irigylem is érte, mert sapkamániás vagyok), mivel egy tippjátékban ő saccolta meg a legpontosabban, hogy hány induló lesz az eseményen idén (1182 induló volt, és ő 1202-re tippelt).

A BUÉK 20 egy tizenkilenc és fél kilométeres körtúra, melynek rajta és célja Hűvösvölgyben található. Aránylag sok az emelkedő (főleg az útvonal elején, amikor a Hármashatár-hegyre kell felkaptatni), összesen 847 méter (ez egy száz kilométeres túrára vetítve 4.344 méternek felelne meg, míg például a Kinizsi Százason 2.775 méter a pozitív szintkülönbség). Így aztán volt alkalmam elmerengeni azon, hogy valóban komolyan gondolom-e az indulást a Galyavár 110-en, ahol 7.200 méter emelkedőt kell majd legyűrni.

Pataporccal elég sokat beszélgettünk, gyermekkori autisztikus dolgaimtól kezdve (például előfordult, hogy naphosszat labirintust rajzoltam négyzetrácsos füzetbe) a gyermeknevelés nehézségeiig, a túrafelszerelésektől, speciális túra óráktól a tervezett Szuperkatlanig vagy a flow-élményig. Pataporc mondta, hogy a kirándulással számára ez egy idilli nap, és nekem is idill-közeli volt, bár tökéletes, teljesen idilli napom már régen volt.

A célban (ahová négy óra tíz perc gyaloglás után, 13:50-re értünk) átvettem a szép, szilveszteri dudát és pezsgősüveget ábrázoló jelvényt, és találkoztam Lestattal, majd pedig Bubuékkal is - tőlük vásároltam egy Budapest Kupa füzetet, melybe így el is kezdtem gyűjteni a pecséteket.

(Nyelvész édesanyámtól örökölhettem a helyesírási iránti érdeklődésemet, magam is igyekszem - több-kevesebb sikerrel - minél helyesebben írni. A tizenhatodik alkalommal megrendezett BUÉK 20 túra neve ugyan rövid u-s alakban helyes, hiszen ez a hagyományos írásmódja, általánosságban azonban a BÚÉK (esetleg B.ú.é.k.) forma a szabályos. Egy helyen azt is olvastam, hogy a hibás BUÉK alak onnan ered, hogy az írógépeken régen nem minden esetben szerepelt az ú karakter, és aztán ez az írásmód terjedt el, míg a Wikipédia szerint az ok prózaibb: egyszerűen a szóban használt, könnyebben kiejthető rövid u-s alak került át az írott változatba is.)

Kapcsolódó bejegyzések:
Boldog új esztendőt!
Szilveszterezés az erdőben: Pilis Szent Keresztje

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése