Most viszont, hogy célul tűztem ki a Terep Százas és a Galyavár 110 teljesítését (ez utóbbin 7.200 méter a pozitív szintkülönbség, mely még a Mátra 115 6.300 méterén is jócskán túltesz), itt az ideje minden eddiginél komolyabban a futásra és erőnlétem, állóképességem fejlesztésére koncentrálnom.
Tavaly egyébként jóval később, február végén kezdtem a "futószezonomat", és távolságban a félmaraton (négy szigetkör) lefutásáig, sebességben pedig a 25 perc 31 másodperces köridőig (12,5 km/órás átlagsebesség, 5.300 méteren) jutottam. Bízom benne, hogy idén mind a távolságon, mind pedig a sebességen sikerül jócskán javítanom. Itt jegyzem meg (újra), hogy a Terep Százast nem tervezem végigfutni, gyaloglós szakaszok közbeiktatásával szeretném a szintidőn, 17 órán belül teljesíteni.
Először arra gondoltam, hogy egy gyors kört futok, de mivel aránylag kényelmesre sikerült a kör, így inkább futottam még egyet ("no pain, no gain" - gondoltam magamban). Az elsőt 31 és fél perc alatt, a másodikat pedig 33 perc 20 másodperc alatt tettem meg. Egy kis nehezítésképp rajtam volt a hátizsákom is, benne néhány holmimmal, a váltóruhámmal és az utcai cipőmmel, hogy futás után már ne kelljen visszamennem az irodába átöltözni. Ezzel így időt takarítottam meg, valamint hatékonyabbá tettem az edzést és még egy valódi túra körülményeit is jobban szimuláltam, hiszen akkor is hátizsákkal kocog az ember.
A fülhallgatómból első trackként egy Eye of the Tiger remix szólt, nem szándékosan, de találóan. A már említett "no pain, no gain" ellenére végig a komfortzónámban maradtam, igyekeztem nem túlhajtani magam a hosszú kihagyás után. A bő egy órás futással épp sötétedésre végeztem, hangulatos volt látni a Margit híd és a Budai várnegyed fényeit a háttérben.
Kapcsolódó bejegyzés:
A testmozgás izgalmai
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése