Egy hét múlva Mátra 115

Az ember keresi a határait, de nem csak keresi, hanem próbálja kiterjeszteni is azokat. Egy blogger például több és több olvasót szeretne a webnaplójának, egy rajzoló szintén arra vágyik, hogy minél több szempárnak mutathassa meg az alkotását, egy túrázó pedig egyre messzebbre sétálna.

Túl öt, illetve most már hat sikeres Kinizsi Százas túrán és más lépcsőfokokon, elhatároztam, hogy idén indulok az egyik legnehezebbnek tartott hazai teljesítménytúrán, a Mátra 115-ön. Egy hét múlva ilyenkor már - ha minden jól megy - a monumentális, 124 kilométeres táv és a 6374 méteres pozitív szintkülönbség (azaz emelkedő) döntő részét már magam mögött tudom.

Évek óta terveztem, hogy megpróbálok életemben (legalább) egyszer egy Kinizsi Százasnál nehezebb, hosszabb és/vagy nagyobb szintkülönbséggel bíró túrát teljesíteni (a K100 ezen adatai: 100 km és 2750 méter), egyrészt a már említett határok keresése és kiterjesztése miatt, másrészt pedig azért, hogy a Kinizsi Százasra más perspektívából, azaz ne csak alul-, hanem felülnézetből is tekinthessek.

Tulajdonképpen az Iszinik 100 kudarcokkal kezdődött, az érlelte meg bennem jobban ezt az elhatározást. A CsPI-n így utólag visszatekintve elég méltatlanul viselkedtem, szinte már nyafogtam, durcáskodtam, megadtam magam. Ugyanakkor az indította el azt a folyamatot, ami futásban a félmaratoni táv legyőzéséhez segített, gyaloglásban pedig a Mátrabérc és egy 170 kilométeres túra-trió teljesítésén keresztül esetleg a Mátra 115 festett kavicsának megszerzéséhez vezethet.

Kapcsolódó bejegyzés:
Túrabeszámoló a Mátra 115-ről