Két kör kocogás a tatai Öreg-tó körül

Felébredve bosszankodva konstatáltam, hogy nincs internet, de ez csak megerősített abban az elhatározásomban, hogy kimozduljak otthonról. Már úgyis régóta terveztem, hogy körbefutom az Öreg-tavat. Vonatoztam néhány megállót, és a tatai állomáson szálltam le - azt hiszem, életemben először, mert eddig mindig Tóvároskertet érintették az utazásaim, pl. a Kinizsi Százas túrák után is.

Az állomásról nagyjából negyed órás, húsz perces séta vezetett a tóhoz (út közben vettem egy brióst és fél liter ásványvizet, mert éhesen, szinte az ágyból kikelve indultam el). Először volt egy olyan merész tervem, hogy négyszer is körbekocogom a tavat (ez lett volna akkor életem leghosszabb futása, hiszen négy tókör csaknem 30 kilométer), de végül csak két kört, szűk 15 kilométert tettem meg. Szabályos irányban, az óramutató járásával ellentétesen róttam a köröket, a vár mellől indulva; s kényelmes tempóban, 1 óra 31 perc értem vissza másodszor az ódon falakhoz.

Endorfinmámoromban kavarogtak a gondolataim, pl. eszembe jutott, hogy egy tókör épp az ellenkezője egy szigetkörnek: most belül van a víztükör, akkor pedig kívül. A tó illata pedig régi balatoni emlékeket hozott, siófoki éjszakákat, német lányokat, nyaralásokat.

Egy kicsit csalódtam, hogy végül csak két kör lett (a Mátra 115 előtt még mindenképpen szeretnék legalább egy félmaratont futni, vagy megpróbálni azt is túlszárnyalni néhány kilométerrel), de már régen, három hete futottam (mostanában inkább a túrázásra koncentráltam), így ehhez azért kell még egy-két futónap. Ha pedig legközelebb Tatán kocogok, kihasználom majd a sétány melletti erősítőeszközöket, "mászókákat" is, egyfajta cross-fit edzésképp.

Kapcsolódó bejegyzés:
Tatai séta Bobbal