A kendamát - és a Rubik-kockát is - egy jó okostelefonos játékhoz tudom hasonlítani, legalább annyira addiktívak, viszont az applikációkkal szemben ezek valódi, klasszikus, illatos-mechanikus-taktilis játékok, ezáltal hasznosabbak, és az agy mellett valamennyire a testet is megmozgatják (főleg a kendama, de a Rubik-kocka által megkövetelt ujjmozgás is komplexebb, mint a szimpla kijelzősimogatás), és a külső szemlélő számára is látványosabbak. Megunni sem nagyon lehet, hiszen "pályák", "szintek" sokaságát rejtik: a Rubik-kockánál mindig lehet gyorsulni, új algoritmusokat megtanulni, és a kendamában is ezernyi különböző nehézségű trükk létezik. Továbbá mindkét játék egy-egy esztétikai csúcsteljesítmény a maga nemében.
Gyerekes gondolat, de azáltal, hogy a kendamáról a környezetemben én hallottam először és csak én űzöm ezt a sportot, és a magyar nyelvű online irodalma is elég szegényes még, valamennyire a kendama (golyopács) hazai "nagykövetének" érzem magam.
Akár hülyeségnek, felesleges időtöltésnek is tűnhet, de a kendama valójában egészen kikapcsol, és kitartásra, összpontosításra és rendszerességre nevel. Lehet hogy csak beképzelem, de mintha még a kognitív képességeimre is pozitív hatással lenne, például azóta kreatívabbnak érzem magam, és újra elkezdtem nyelveket tanulni.
Kapcsolódó bejegyzések:
Egy új hobbi: kendama
Nem is olyan egyszerű ám a kendama!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése