Interjú V_Gyurival, többszörös Kinizsi Százas, Iszinik 100 és CsPI teljesítővel

V_Gyuri több komoly teljesítménytúrán is túratársam volt az elmúlt években, valamint 2012-ben és 2013-ban a Csoportos Privát Iszinik (CsPI) egyik résztvevője, teljesítője volt. A monumentális sétákon ráadásul nem csak önmagát és a távolságot, hanem a betegségét is le kell küzdenie. Az interjúból kiderül, hogy 2014-re is nagy tervei vannak:

- Mikor kezdtél túrázni, és hogyan ismerkedtél meg a Kinizsi Százassal?

- Először is köszönöm a megtiszteltetést, főleg mert az előző interjúalanyaid ha jól emlékszem sokszoros Kinizsi-teljesítők voltak. Én eddig csak háromszor indultam a Kinizsi Százason, illetve volt két Iszinik és két CsPI, amin résztvettem. Ezt a hét túrát teljesítettem is, bár volt amelyik elég nehezen ment. Sőt, ha jól emlékszem, igazából mindegyik nehéz volt, kivéve talán a tavalyi Kinizsit.

2008 nyarán kezdtem teljesítménytúrázni, addig nem is tudtam, hogy létezik a természetjárásnak ez a formája. Magát a Kinizsit is abban az évben fedeztem fel a TTT honlapján, de persze már csak a korábbi túrák között. Emlékszem, akkor mennyire elcsodálkoztam, hogy van ilyen hosszú túra is, illetve vannak akik ezt teljesíteni tudják. Szívesen olvastam a túrabeszámolókat, gondolatban ott jártam az írójával, és reméltem hogy egyszer majd a valóságban is ott leszek. Később aztán láttam, hogy nem ez az egyetlen százas, vannak hosszabbak és nehezebbek is szerte az országban, amikre jó lenne majd eljutnom, de elsőre a Kinizsit céloztam meg. Végül a következő évben - 2009-ben - indultam rajta és sikerült is.

- Mit jelent számodra a Kinizsi Százas?

- Átlag túrázó számára - mint például én is - nincs könnyű százas, így a Kinizsi is minden alkalommal részben egy kihívást jelent. Hogy ne így legyen, ahhoz jóval többet kellene készülnöm rá, erre azonban sajnos nincs sok időm. Marad tehát minden évben egy kis bizonytalanságérzet a rajtnál, hogy na most vajon sikerül-e, és ez az egyik, ami miatt ott vagyok. A másik a hangulat, amit a Kinizsin induló tömeg ad. Engem magával ragad ez a lelkesedés, ami szinte mindenkiben ott van, aztán visz magával hegyen-völgyön át. Hosszú az út, ott van rajta szinte minden túrázó ismerősöm, és van elég idő hogy összefussak velük, vagy akár új ismerősöket találjak. Rövid pihenő a Bányahegyen, többnyire sötétedés után, beszélgetés a tábortűz mellett, együtt mulatni a többiekkel az 1000Ft-os higított levesen (már aki nem evett belőle), aztán menni tovább az éjszakában. Biztatni pár szóval a kimerülteket, vagy éppen elfogadni másoktól a bíztatást, majd célba érni másnap, ami sokak számára életük felejthetetlen napja lesz.

Jó, tudom, vannak negatívumok is, megértem például ha a sietősebbeket zavarja a tömeg, és nem is a bőséges ellátásról híres ez a túra, vagy hogy az egyszeri meleg étel talán jobb lenne a cél helyett valahol féltávnál. De mindezekkel együtt elfogadható, és hogy válaszoljak a kérdésedre: Mit jelent számomra a Kinizsi? Röviden: egy olyan túrát, amin ott szeretnék lenni az elkövetkezendő 15-20 évben is.

- Eddig két CsPI-t, azaz Csoportos Privát Isziniket is teljesítettél, az a túra miben más vagy miben különleges számodra?

- Különleges annyiból, hogy teljesen más, mint az összes többi teljesítménytúra. Párfős társaság vonul végig az Iszinik útvonalán, lehetőleg télies időben, ami az utóbbi alkalommal inkább őszies volt. Nem kifejezetten hajtja őket a szintidő, és bár törekednek a 25-26 órán belüli idő betartásán, inkább a társaság, az együtt haladás, az együtt túrázás a fontos. Ellenőrzőpontok és ellátás persze nincs, csak Mogyorósbányán és Dorogon van lehetőség enni-innivalót magukhoz venni, vagyis jobban be kell osztaniuk a magukkal hozott ételt-italt. Egy szép és nehéz út, amit tudnék javasolni mindenkinek, aki teljesítette már az Isziniket, és esélyesnek tartja magát, hogy zordabb körülmények között - nagyobb hidegben, hóban - is képes rá. Mert a hideg jóval többet kivesz az emberből. A 2012-es CsPI igazán különleges téli túra volt, hóval, faggyal. Sokan drukkoltak nekünk a Kinizsis fórumról, ami nagyon jólesett.

- Melyik volt az eddigi legnehezebb túrád?

- Ha a nehézségei ellenére is teljesített túrákat nézzük, akkor a 2012-es Árpád Vezér 130 volt a legnehezebb. Előtte két héttel sikerült - életemben először - elhanyagolnom egy sérülést a talpamon, ami miatt a sebészeten kötöttem ki és napokig alig bírtam a talpamra állni. Előbb kellett volna orvoshoz mennem, de erre általában csak végső esetben szánom rá magam, valahol persze ez is érthető, mert a sebész most is egy nagyon ronda ollóval esett nekem. De ez a késlekedés most nem jött jól, mert a gyógyulásra így csak pár napom maradt, ami nem volt elegendő. Mindenképpen indulni akartam a túrán, és indultam is, de 40 km után már minden lépés fájt, ráadásként éjjelre a gyomrom is kikészült. De aztán csak sikerült végigmennem.

Ha a feladott túráimat nézzük, akkor talán a tavalyi Galyavár 110, vagy az első (vagy a második?) Mátra 115 volt a legnehezebb. Az előbbinél már nincs esélyem visszavágni, mivel csak egyszeri rendezés volt, de a Mátra 115-nél remélem még van. Ez az a túra, ami jelenleg 3:0-ra vezet ellenem és eddig minden nekifutásra körülbelül 30km-rel többet tudtam megtenni rajta, mint a korábbi évben. Az első alkalommal csak 30 km-ig jutottam, teljesen felkészületlenül indultam, nehéz hátizsákkal, kialvatlanul. A következő évben 60 km környékén adtam fel, akkor a gyomrom miatt nem tudtam továbbmenni, míg tavaly 90 km körül szálltam ki, a Diós-pataknál, mert addigra a rossz cipőmben szétmentek a felázott talpaim. De talán van remény: ha így folytatom, idén már eljutok 120 km-ig, a maradék 4 km-en pedig csak továbbvisz a lendület valahogy, és akkor meglesz végre az első Mátra 115-öm is. :-)

2010 volt az eddigi legnehezebb túraévem, talán kis túlzással elmondhatom, hogy sokszor csak hányni jártam a hegyekbe. Ez egyrészt az edzetlenségemből, másrészt a cukorbetegségemből adódhatott, ekkor gondolkodtam el azon, hogy egyáltalán van-e értelme folytatnom a teljesítménytúrázást. És ekkor voltak azok a fogadalmaim is - általában minden túra végén - hogy "én aztán soha nem túrázom többet". De végül szerencsére nem így lett. Tavaly 10 db százas, vagy afeletti  túrát teljesítettem, az eddigi túraévekkel együtt összesen huszat. Szeretném folytatni idén is.

- A cukorbetegséged mennyire nehezíti meg számodra a túrák teljesítését?

- Megnehezíti, ahogy általában mindent az életem többi területén is, de hogy pontosan mennyire, azt csak találgatni tudom, mert nincs viszonyítási alapom. Több mint 20 éve cukorbeteg vagyok, és már nem is emlékszem, milyen volt egészségesnek lenni. A cél - egyben a nehézség - nagyjából az, hogy a vércukromat állandóan 4 és 9 mmol/l között tartsam kívülről, mert a szervezet saját szabályozása tönkrement. Mivel inzulinnal kezelt cukorbeteg vagyok, a cukorszintet vagy inzulin beszúrásával, vagy megfelelő mennyiségű étkezéssel tudom lefelé, vagy felfelé mozdítani. A reakció persze nem azonnali, félórás-órás késésben van az injekció vagy az étkezés után, és sokszor nehezen kiszámítható, mert a túra alatti fizikai terhelés is befolyásolja. Ha a vércukrom nagyon felmegy, akkor rosszul leszek, kikészül a gyomrom, ha nagyon lemegy akkor pedig elgyengülök, összeesek, elájulok. Normális szinten pedig nehéz tartani. Éppen ez jelenti a nehézséget, a vércukorszint külső szabályozása. Volt olyan túrám, amikor az inzulin megdermedt a mínusz 8-10 fokos hidegben, így alig lehetett beadni, de olyan is előfordult, hogy a vércukormérőm nem működött a hideg miatt. Vagy hogy függőleges helyzetben tartva az inzulin-adagoló toll dugattyújának elmozdult a pozíciója, "lerázódott" menet közben, így hiába szúrtam meg magam, nem adott be semennyi inzulint, toronymagasan hagyva ezzel a vércukrom. De ezeket mind elkerülhettem volna, ha előre számítok rájuk, és nem a hátizsákomban, hanem egy belső zsebben és a megfelelő helyzetben tárolom ezeket az eszközöket. Remélem az eddigi túráim alatt szerzett tapasztalatok sokat segítenek majd a továbbiakban, és hogy a hosszútávú túrázás - a vérkeringés elősegítése révén - inkább csökkenti, mint növeli a cukorbetegség szövődményeinek kockázatát.

- Úgy tudom, idén minden hazai "százas", azaz legalább 100 kilométeres túrát teljesíteni szeretnél, honnan jött az ötlet és mi motivál?

- Azért tisztázzuk, hogy itt csak "gyalogos" százasokról van szó, amit egy egyszerű földi halandó is teljesíteni bír 4-5 km/órás átlagsebesség mellett. Igazából már tavaly is meg szerettem volna csinálni az összes ilyet, ha nem is fogalmaztam meg magamban ennyire előre. Aztán volt kettő olyan százas (Vadegér, Szondi), amire el sem jutottam, másik háromból (Galyavár, Rákóczi, Mátra 115) eggyel rövidebb távot tudtam csak teljesíteni, végül a "maradék" 9 db százassal (Kinizsi, Turul, Kazinczy 100, Útvonalkövetők, Kék Balaton, Rocki, Palóc, BeacMaxi, Iszinik) sikerrel jártam, illetve hogy 2013-ban a tizedik teljesített százasom is meglegyen - de mondjuk nem csak ezért -, végigjártam Veletek a CsPI-t.

A testmozgás fontos a betegségem miatt is, de mondjuk egyébként is, ha nem túrázom két hétig, már hiányzik. Ebben az évben a rövidebb túrákat - főleg a kevés szabadidőm miatt - sajnos ki kell hagynom, helyettük viszont el akarok jutni a százasokra. De azért van egy-két olyan - szívemnek kedves - rövidebb túra, amin ott szeretnék lenni továbbra is, mint például a Sárga 70 és a NaHáT 90.

Motiváció több is van. Ezek leginkább a korábbi hosszútávú túráimmal kapcsolatos pozitív élmények, sikeres teljesítések emlékei. Próbálok hinni abban, hogy nem is vagyok annyira beteg, ha ezeket a százasokat teljesíteni tudom. Van egyfajta visszavágási kényszer is, ami a számomra eddig teljesíthetetlen százasokra vonatkozik, és végül ott vannak azok, melyekre még nem jutottam el. Ez utóbbiak remélhetőleg új tájakat, élményeket és sikereket jelentenek majd.

Köszönöm szépen V_Gyurinak a válaszokat, és remélem sikerül megvalósítania a 2014-es terveit.

Kapcsolódó bejegyzések:
Interjú Kovalik Andrással, a Kinizsi Százas egyik atyjával
Interjú Foresterrel, a Kinizsi Százas "inges-nyakkendős" teljesítőjével
Interjú Oszkárral
Éjfél Kapitány a Kinizsi Százasról