Egy költözés tehát már önmagában is érdekes dolog (bár én lassan hozzászokom, hiszen az átlagnál jóval többször váltottam lakóhelyet már gyermekkoromtól kezdve), de a mostanit két tényező még érdekesebbé teszi, ugyanis számomra ismerős falak közé költöztem, abba a lakásba, ahol régen a nagyszüleim is laktak; másrészt pedig egy volt barátnőmmel évekig egy csaknem azonos elrendezésű, alaprajzú lakásban éltem, egy másik városban.
Tatabányára költöztem, az egyik legnépszerűbb hazai teljesítménytúra, a Gerecse 50 otthonába, ráadásul ez a város a Kinizsi Százas tatai céljához, valamint az Iszinik 100 szárligeti rajtjához is közel esik, így ebből a szempontból igazán a központban van.
Most egyébként annál az asztalnál ülök, ahol nagymamám régen ruhákat varrt. Barbie ruhákat és Ken ruhákat varrt, ugyanis ez volt a hobbija, és ezzel egészített ki a nyugdíját. Még Barbie kalapokat is horgolt, meg apró franciaágyakat is készített mindenféle romantikus színben, hozzá illő ágyneműszettel. Részben tőle örökölhettem a kreativitásom, alkotási vágyam.
Leginkább a fürdőszobában fogad ismerős, múltidéző illat: mintha ugyanaz a habfürdőillat áradna a falakból, csempékből, mint gyermekkoromban. Ha pedig a szoba ajtajából elnézek a másik szoba felé, amelyik nagyapám szobája volt, az az érzésem támad, mintha még mindig ott lenne, tévét nézne - bár eléggé megijednék, ha a sötét szobából kilépve valóban megjelenne a folyosón.
Egy költözés jó alkalom egyfajta újrakezdésre, dolgaink rendezésére. Sokszor megfogadja az ember, hogy "na, majd mától", rosszabb esetben "na, majd holnaptól", de egy költözés elég éles váltás ahhoz, hogy mintegy kapaszkodóként segítsen ezekben a változásokban, elhatározásokban. Most mindjárt nyomok is néhány fekvőtámaszt, mert jó ideje elhanyagoltam... (csak 20 sikerült, mert a jobb tricepszem valamitől megerőltethettem a cipekedésben, pakolásban).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése