Interjú Bozótnégerrel és Montyval, A vadon szava blog gazdáival

Következzék egy interjú Bozótnégerrel és Montyval, A vadon szava blog két szerzőjével, gazdájával. A téma természetesen a túrázás, a "túlélés" és a Kinizsi Százas:

- Honnan jött A vadon szava blog indításának ötlete, illetve hogyan kezdődött az érdeklődésetek a túrázás, táborozás, túlélés iránt?

Bozótnéger: Hát ha nagyon vissza akarok menni az időben, akkor talán azzal kezdődhetett, amikor 8 éves koromban elkezdtem indián regényeket olvasni, és ez a "természetben való életvitelszerű tartózkodás" megmozgatta a fantáziámat. Aztán akkor sikerült a gyakorlatba ültetni ezt valamelyest, amikor beálltam cserkésznek, mivel a táborok erről szólnak, és nagyon tanulságosak ezen a téren, valamint ekkor találkoztam a teljesítménytúra intézményével is. Maga a túlélés iránti érdeklődésem pedig ez előbbieken alapulva fejlődött ki, hasonló érdeklődési körű barátok közreműködésével. Ebben meglehetősen inspiráló volt Makrai Tibor alezredes ‘95 tájékán megjelent Túlélősuli című remek cikksorozata, vagy például a Len Cacutt, illetve a Gerhard Buzek-féle túlélőkönyvek lapozgatása.

A blog ötlete úgy jött, hogy szűk körben gyakran beszéltük át saját tapasztalatainkat egy-egy kiruccanás kapcsán, és úgy gondoltuk, hogy ezek esetleg másokat is érdekelhetnek, a blog pedig megfelelő formátumnak tűnt ezek megosztására, ráadásul Montynak ekkor már működött a saját blogja, így ez tűnt kézenfekvőnek.

Monty: Előéletünk azonos ilyen szempontból, főleg, hogy nagy része közösen telt. Személy szerint elég sokat olvasgattam hadtörténelmi vonatkozású munkákat, és ott a túlélés is előkerült. Mivel pedig szerettem a természetet is, rászoktam a teljesítménytúrázásra, és portyáinkon persze a túlélési ismeretek is előtérbe kerültek. Közben elég sok tapasztalatot szereztünk, ezek egy része a bloghoz is utat talált.

- Tekintetek valakire példaképként a túrázás, túlélés "szakterületén"?

Bozótnéger: A túlélés terén Mors Kochanski, Les Hiddins, Ron Hood vagy Ray Mears munkásságát tartom figyelemre méltónak, bár még számos kevésbé ismert szakértőt is lehetne említeni.

Monty: Chris Ryant. Igaz, ő nem a klasszikus értelemben vett mezei túlélést művelte, hanem egyszerűen olyan akaraterővel bírt, ami átsegítette a nehézségeken egy igen rossz helyzetben. Ő egyébként írt a fizikai kondicionálásról is, ami nem csoda, lévén igen komolyan veszik az állóképességet az SAS-nél. Egyszer igazán eljöhetne az öreg egy Kinizsi Százasra, bár gyanítom, neki ez meg se kottyanna.

- Ha már itt tartunk, mit jelent számodra a Kinizsi Százas?

Monty: Egy rendszeres fizikai-lelki megmérettetést, mely jelentősen összefügg a természet szeretetével. Mivel eléggé rákattantam, most már bizonyos, hogy életem egy meghatározó élménye marad. Hogy hányszor veszek még részt rajta, az persze jó kérdés, és sok mindentől függ.

- Mikor és hogyan hallottál először a Kinizsi Százasról?

Monty: Egy vonatkozó beszámolóban, 2000 környékén. Részletes és nagyon lelkesítő volt. Pár év múlva aztán belevágtam. No, nem a felkészülés tartott ennyi ideig, hanem az időpont csak ekkor volt megfelelő nekem.

- Voltál már a novemberi Iszinik 100-on, a "fordított Kinizsin"?

Monty: Nem, egy százas egy évre éppen elég.

- A világ mely szegletére, szegleteire utaznátok el szívesen egy kiadós túrázásra?

Bozótnéger: Az amerikai kontinens számos területe érdekelne ilyen tekintetben, illetve Ausztrália térsége. De bizonyára rá lehetne beszélni még jónéhány egyéb helyre is a bolygón.

Monty: Észak-Amerika, esetleg Észak-Afrika és a Közel-Kelet egy békésebb része.

- Melyik volt eddig a legemlékezetesebb túrátok?

Bozótnéger: Nehéz kérdés, nekem az egyik például az volt, amikor éjszaka, szakadó esőben másztunk fel az Old Man of Storr nevű sziklaképződményhez a skóciai Skye szigetén.
 

Monty: 2003 januárjában a Pilisben portyáztunk. Nem tudom, ki emlékszik még, nagyon hideg telünk volt akkor, a hegyen félméteres hóval. Egy sziklaüregben, később pedig saját készítésű menedékben aludtunk, ami olyan hidegben elég érdekes élmény volt, a magunkkal vitt hőmérő -12 fokot mutatott hajnalban. És hát az első Kinizsim is emlékezetes marad, sok-sok tapasztalatot nyújtott, de erről írtam már.

- Könyvekből, filmekből, internetes forrásokból, vagy a saját tapasztalataitokból tanultatok a legtöbbet?

Bozótnéger: Ez így mind együtt. Nagyon sokat lehet tanulni könyvekből, internetről, de aktív tudássá csak az válhat, amit magunk is kipróbálunk, mi több, rutin szinten begyakorlunk. Vannak dolgok, melyeket csak saját tapasztalatok révén lehet elsajátítani. Ugyanakkor fontosnak vélem még az ismerősök saját személyes tapasztalatainak megismerését is, így mi például a barátainkat is gyakran kifaggatjuk egy-egy téma kapcsán, arra ugyanis nincs ideje az embernek, hogy minden lehetséges hibát személyesen kövessen el. Ilyen szempontból nagyon jók az internetes fórumok is, ahol sok tippet lehet kapni, és valahol a Vadon szava blogot is egy ilyen tudás-megosztásnak szántuk, bár a hozzászólások száma azért elmarad az ideálistól. És még valami: sokat lehet tanulni magából a blog írásból is, mert így rákényszerül az ember, hogy rendbe rakja, megfogalmazza gondolatait, utána járjon bizonyos témáknak. Így csak bátorítani tudnék mindenkit erre a tevékenységre is.

- Végül egy "túrázással, táborozással, túléléssel" kapcsolatos rejtély: hallottatok már a Gyatlov túra tragédiájáról, amikor 1959-ben, különös körülmények között meghalt kilenc túrázó az Urál hegységben? "Túlélő szemmel" mit gondoltok az esetről?

Bozótnéger: Érdekes történet, de ennyi információ alapján nem szeretnék találgatásokba bocsátkozni. Amúgy szerintem az ufók voltak. :)

Monty: Dettó. Nem szeretnék így járni.

- Köszönöm szépen az interjút!

Kapcsolódó bejegyzés:

Interjú Kovalik Andrással, a Kinizsi Százas egyik atyjával

Attila beszámolója az Iszinik 100-ról

Blogom egyik olvasója, akivel az Iszinik 100 előtt találkoztam is, írt egy részletes és szép beszámolót az útjáról. Bár végül feladni kényszerült a túrát, írása így is (vagy éppen ezért) katartikus és tanulságos.

"Sziasztok!

Először is szeretnék elnézést kérni valakitől, akinek sajnálatos módon valószínűleg rosszul emlékszem a nevére, miközben nagyon sok jóindulatot tanúsított felém, amiért akkor is, de így

utólag is, különösképpen hálával gondolok vissza.

Szóval az én Iszinik 100-am:

A végeredmény: feladtam. Az első helyezést/teljesítést nem szokták magyarázni. A többit meg minek. :-) Én mégis leírom azt amit gondolok, mert köszönettel tartozom néhány ismeretlen embernek.

Az Isziniket az idei év szervezett sportaktivitásának lezárására szántam. Tavaly december 31-e óta a feleségemmel új életet kezdtünk. Tízen év dohányzás, és nem aktív sportolás után,

január elseje óta, heti 4x, 5x keményen edzünk. Ő tornázik, én futok. Most már heti 40 km-nél járok. Az Iszinik az önmegvalósítás, önigazolás és egy kicsit az önismeret célját szolgálta (volna). Mindazt, amit a téli futásokkor, a félmaraton közben, az izomlázak mindennapjában éreztem, hogy nehéz, meg néha sz@r is, meg nincs kedvem menni, de mégis, szinte minden másnap húzom a futócipőmet és megyek.

Nekem a futás és a bicikli hozta meg azt az élményt, hogy szinte edzésről edzésre nyomon követhetem a pszichém és az erőnlétem alakulását. Itt edzés közben tényleg saját magam vagyok, függetlenül mások kisugárzásától, szándékaitól, jó- vagy rosszakaratától. Itt függetleníthetem magamat a mindennapok általam vélt vagy valós idegesítő, bosszantó körülményeitől.

Nem tudtam semmit júniusig a Kinizsi-Iszinik-ről , de még a teljesítmény túrázásról sem. Gábor cimborám mondta, hogy van egy ismerőse, aki már többször teljesítette a Kinizsit. Néhány nap böngészés után egyértelművé vált, hogy én indulni szeretnék az Isziniken. Mindvégig azt gondoltam, hogy tudom milyen nehéz lesz, hogy fejben is ott kell majd lenni. Igazából nem tudtam.

Amikor Zoli cimborámmal nekivágtunk a távolságnak, (Ő volt, akit rá tudtam venni erre a távra) bizakodva, borzasztóan jókedvűen egy hosszú sétának gondolva az előttünk álló 25 órát, nem gondoltam, hogy felnőttkorom egyik magam által vállalt kudarcát élem majd át, oly módon, hogy utána csak jóérzések lesznek bennem. Ez nem séta túra. Már az első ellenőrző ponton kiderült számunkra. Ez teljesítménytúra. Mi ezt nem jól gondoltuk át, aminek, illetve egy csúnya vízhólyagnak köszönhetően egymagam folytattam az utat.

Miután egyedül maradtam megelőzött engem egy trió, akik nem haragudtak meg azért, hogy rájuk akaszkodva Ők túrázva, én néhol kocogva, követem őket. Ők hárman András, Laci, és a bevezetőben már leírtak miatt, szerintem " Gábor " jó tanácsokkal, humorral, és érdekes dolgokról beszélgetve, egészen a második ellenőrző pontig repítettek magukkal, ahonnan én pihenés nélkül indultam tovább. Ezen az öt kilométeres távon éreztem először, hogy teljesítmény túrázni érdemes mindenkinek a saját tempójában. Kicsit gyors volt nekem az Ő "NB 2"-s tempójuk. :-)

A harmadik pont után éreztem meg azt, hogy muszáj lesz cipőt és zoknit cserélnem valahol. Egy pihenőnél meg is tettem, de csak a zoknimat cseréltem le, a cipő bakancsra cserélését gondoltam, majd a szakasz végén a Kakukkban megejtem. Itt a pihenőnél ismét találkoztam a triumvirátussal, akik mindvégig, ekkor is kiegyensúlyozott derűvel koptatták a számomra egyre kevésbé kellemes kilométereket.

Utam utolsó szakaszát, amit még ekkor nem tudtam, hogy az lesz, kicsit elkedvetlenedve döcögve folytattam, egyre több zavaró tényezővel. Térd és boka fájás, vízhólyag, dögnehéz hátizsák folyamatos igazgatása, szóval egy csomó olyan körülménnyel, ami egy kezdő tapasztalatok nélküli teljt.-t igencsak megvisel a 40-ik kilométer körül.

Ekkor találkoztam Jánossal, aki, talán érezve a kezdődő vert helyzetemet néhány perc beszélgetés után lelassulva hozzám, később a besötétedéskor lámpával a kezében vezetett a Kakukkig. Mindvégig jó kedéllyel, őszinte szeretettel szavaiban az erdő és a természet felé, úgy hogy közben egyszer sem éreztem tehernek magamat mellette, miközben én már csak a pihenőt vártam.

Ekkor már sejtettem, hogy nem fogom tudni teljesíteni az etapot. Arra gondoltam, hogy Dorogig elvergődöm valahogyan, mivel a vészforgatókönyv is így volt tervezve, ( ide lett volna legkönnyebb fuvart szervezni) de néhány perc, egy pár virsli-tea kombó után, tudtam, hogy nekem most nincs tovább. Tudtam, hogy ha össze is szedem magamat Dorogig talán, de tovább semmi képen nem jutok. Szóltam Jánosnak, hogy nekem ennyi volt, ne várjon rám.

Miután elköszöntünk és tudatosult bennem az, hogy feladtam azt a "versenyt" ami az egész évi felkészülés, az ezzel járó lemondások jutalma lett volna ha teljesítem, ami ha nem itt, akkor Dorogon ért volna végett biztosan, akkor éreztem meg, hogy mennyire akartam ezt teljesíteni. Ugyanis ezek után elbőgtem magamat. Felnőtt ember létemre. Úgy, hogy mindeközben csak arra tudtam gondolni, hogy mennyire jó volt a nehézségek ellenére az egész nap, az egész túra, az emberek és hogy én is milyen jó voltam "ahhoz" képest. Arra gondoltam, hogy majd legközelebb sikerül. Viszont az nem most van, és ezt akkor ott elfogadni nemigazán tudtam. Visszamentem, kijelentkeztem (még az ötvenes oklevelet is felajánlották, amit nem tudtam volna jóérzéssel elfogadni ) és mentést kértem otthonról egy fura érzésekkel teli teljesítménytúrázónak. Itt persze még egyszer találkoztam az NB2 csapattal, akik ott is, akkor is számomra "NB1" csapat módjára kezelték a helyzetemet.

Ezt a néhány sort nekik ajánlom. Nekik, mindannyiuknak, akikkel kapcsolatba kerültem a verseny alatt, és akarva vagy akaratlanul, de segítettek nekem.

Köszönöm nektek.

u.i.: És persze köszönöm feleségemnek, aki önmagát legyőzve autóba pattanva pillanatok alatt mellettem termett...

Szunyogh Attila"

Kapcsolódó bejegyzések:

Egy seprő beszámolója az Iszinik 100-ról

Találkozás egy olvasómmal az Iszinik 100 apropóján

Újabb kalandozás az Iszinik 100 útvonalán

Interjú Kovalik Andrással, a Kinizsi Százas egyik atyjával

Kritika az Iszinik 100 feladása miatt

Az Index fórum Kinizsi Százas topikjában - jogosan - kritikát kaptunk, amiért seprőként végül nem mentünk végig a túrán. Egyetértek a bírálattal, és ha ezt már jóvátenni nem is tudom, de az Iszinik 100-at (vagyis önmagamat, az Iszinik 100 segítségével) megpróbálom minél előbb legyőzni, és sikeres Kinizsi Százas teljesítéseim mellé legalább egy, de akár sok Iszinik 100 trófeát is gyűjteni.

Kapcsolódó bejegyzések:

Egy seprő beszámolója az Iszinik 100-ról

Az Iszinik 100 vélt nehézségei

Szuperprivát Iszinik 55, avagy a félig teli vagy félig üres pohár

Egy seprő beszámolója az Iszinik 100-ról

Megadatott az a lehetőség, hogy az idei hivatalos Iszinik 100 egyik seprője lehettem. Bár inkább csak amolyan "segéd seprő" voltam, hiszen valójában seprő társam, Oszkár navigált, én csupán a társaságát képeztem. Korábban nem találkoztunk személyesen, így egy avatar rajza alapján ismertem fel a 100-200 fős tömegben a szárligeti vasútállomáson.

A túra közben szinte végig beszélgettünk (persze egy-egy kaptatón voltak hosszú hallgatásaim, hallgatásaink). Azt korábban is tudtam, hogy ő szerkeszti a Kinizsi Százas nem hivatalos oldalát, de most kiderült, hogy a teljesitmenytura.lap.hu oldalnak is ő a gazdája (én pedig eldicsekedtem neki az általam gondozott kinizsi-szazas.lap.hu-val). Oszkár 1990 óta valamennyi Kinizsi Százason résztvett, igaz, a túrát jópárszor fel kellett adnia, így eddig kilenc teljesítést gyűjtött össze, emellett több Isziniken is indult. Megismertem látásmódját, mely nem tekinti a túra feladását olyan tragikusnak, mint például én, és tetszett ez a könnyedebb szemlélet. Valahogy úgy fogalmazhatott, hogy a megtett kilométereket nem veheti el tőlünk senki, azok szépségére és küzdelmességére úgyis visszaemlékezhetünk, a sajátunk marad; és a sikeres teljesítés nélkül, töredékességükben vagy a szintidőből kilógva is komoly teljesítményt jelenthetnek.

Itt jegyzem meg, hogy a túrán végül nem mentünk végig, nagyjából a 62. kilométernél, Dorogon szálltunk ki hajnalban. Ennek ellenére szép út volt, és elláttuk seprői feladatunkat. Persze kicsit bántam, hogy így jártunk, hiszen a Via Dolorosa-nál azért jóval nagyobb jelentőséget tulajdonítottam ennek a túrának, mivel az Iszinik 100 azért mégiscsak kötődik a Kinizsi Százashoz, annak "testvértúrája"... De hát nem sikerülhet mindig minden. És beigazolódott, hogy (legalábbis számomra, de objektív szempontokat mérlegelve is) jóval nehezebb túra, mint a K100. A zsinórban ötből öt Kinizsi Százas teljesítésem mellé tehát gyűjtöttem egy feladott, de tapasztalatokban gazdagító Iszinik 100-at.

Oszkárral út közben elég sok mindenről beszélgettünk. A magyar oktatásról (főleg a matematika- és zeneoktatásról), gazdaságról, politikáról, gazdaságpolitikáról, drogpolitikáról, demokrációról és diktatúráról, jobb- és baloldaliságról, hitről és ateizmusról, szépirodalomról, egészségről, szexualitásról, társasjátékokról, szerencsejátékokról, utazásainkról, valamint személyes dolgokról.

Tán rögtön a túra elején szóba kerültek a bakancsmárkák, a nagy német bakancsgyártók "szentháromsága", a Hanwag, Lowa, Meindl trió (melyeket magamban az Audi, BMW, Mercedes triumvirátushoz hasonlítottam). Ő egy magashegyi, bőr béléses, keménytalpú és nehéz Meindl-ben jött, ami végül az egyik hibának bizonyult, míg a saját La Sportiva-m szerencsére nem okozott gondot.

Mivel felsőbb matematikával, statisztikával foglalkozik, a szó átterelődött a lottózásra, zsebszámológépekre (van egy TI-89 kalkulátora, míg én többek között egy TI-92-vel, valamint egy tematikus bloggal és fórummal rendelkezem), vagy épp a stratégiai társasjátékokra, a Catan-tól a saját fejlesztésű játékaimig.

A lottózással kapcsolatban meséltem neki számításomról, melyben a lottóötös esélyét hasonlítottam a Kinizsi Százas távolságához, és további túra-matematika témájú kalkulációimról. Ő elmondta, hogy a lottó hazai meghonosítását még a szocializmusban, egyfajta adóként találta ki egy okos miniszter - ez az egyetlen olyan adónem, melyet sok ember lényegében "önként és dalolva", szívesen befizet.

Kiderült, hogy ő is olvasta Marqueztől a Száz év magányt és szintén az egyik kedvenc könyve, olvasta Zolától a Tisztes úriházat és látta A gyűlölet c. filmet (megemlítettem, hogy a Tisztes úriház lépcsőháza számomra képzeletben A gyűlölet belvárosi lépcsőházaként jelenik meg, ahová Vinz-ék felcsöngetnek és felmennek, végül is Párizs-Párizs). Ajánlottam neki, hogy olvassa el Ottlik Gézától az Iskola a határont vagy Tolsztojtól a Mennyi föld kell az embernek?-et, ő pedig ajánlotta Pirsingtől a Zen meg a motorkerékpár-ápolás művészetét, Vonneguttól Az ötös számú vágóhidat, és Esterházy regényeket.

A demokrácia-diktatúra példámat (egy online sakkmérkőzésen egy sakknagymesterrel szemben játszik a játékba bekapcsolódó hobbisakkozók tömege, akik azt a lépést lépik, amire a legtöbb "szavazatuk" érkezik) ügyesen helyretette azzal, hogy diktátorok általában nem bizonyulnak sakknagymesternek, ráadásul ott van az előbb-utóbb fejükbe szálló hatalom, és az "alvezéreik" kontraszelekciója.

Visszatéve magára a túrára és seprői munkásságunkra: szinte a túra első kilométerein összefutottunk egy eltévedt lánnyal, aki épp velünk szemben sétált, mert azt hitte, arra van a helyes út. Nem tűnt tapasztalt túrázónak, és eléggé rosszul mérte fel az erejét - végül a második ellenőrzőpontig, a 25. kilométerig, a Vértestolnai műútig kísértük, ahonnan a pontőrrel, autóval tudott hazajutni. Túlzás lenne azt mondani, hogy megmentettük az életét, de könnyen bajba kerülhetett volna, ha egyedül az erdőben marad. Itt ért minket az első komolyabb időveszteség, mely később néhány apróbb úttévesztéssel több órássá duzzadt. Nem tévedtünk el, de - főleg az sötétedés utáni szakaszon - számtalanszor előfordult, hogy egy-egy nem teljesen egyértelmű elágazásnál 50-100 métert rossz irányban tettünk meg, és vissza kellett fordulnunk. Oszkárnál volt GPS, ez nagy segítség volt az ilyen helyzetek viszonylag gyors felismerésében. Ezek a kitérők, fáradásom és Oszkár kényelmetlen, nem kellően bejáratott bakancsa lassan oda vezetett, hogy már több órával a mezőny után kullogtunk (igaz, már a rajtnál adtunk a többieknek a fél órás "előnyt"), így seprői szerepünk kezdte értelmét veszteni.

Út közben találtunk néhány érdekességet: egy helyütt egy megnyúzott marhalábszárcsontot(?) némi vérrel, máshol egy fának támasztott állatkoponyát, majd pedig egy bizarr csapdát, egy verem közepére helyezett, kihegyezett karót. Mondtuk is, hogy már csak a fákra akasztott vudu babák hiányoznak (apropó...).

Csaknem a táv felénél, Mogyorósbányán, a Kakukk vendéglőben kaptunk virslit kenyérrel, mustárral, forró teával, desszertnek pedig süteményt - így megfáradva olyan finomnak tűnt, hogy szinte Michelin-csillagot érdemelt volna a falusi vendéglátóhely.

Tehát seprőségünknek és a teljes táv megtételének egyre kevésé láttuk értelmét, mígnem valahol a Tokodi pincék után egy, az erdőben elaludt túrázóra bukkantunk, akivel aztán együtt folytattuk utunkat, és így újra értelmet nyert seprői mivoltunk. A Gete megmászása komoly kihívást jelentett számomra - a Kinizsi Százason, lefelé sem a kedvenc szakaszom, de így felfelé is legalább olyan embert próbáló. A Gete csúcsán megpihentünk, majd lassan lesétáltunk Dorogra - harmadik túratársunkról kiderült, hogy történelemtanár, aki numizmatikával és heraldikával is foglalkozik, a numizmatikán belül pedig jelvénytannal is. A Kinizsi Százas jelvényét ilyen szemmel nem értékelte sokra - de azért próbáltam megvédeni az általam szeretett és szépnek tartott jelvényt.

Megérkeztünk Dorogra (hajnali négy körül), ahol aztán egyértelműen eldöntöttük, hogy 62 km megtétele után számunkra itt véget ér a túra. Kiszámítottuk, hogy reálisan csak délutánra, nagyjából 30 óra gyaloglás után (legalább tovább 10 óra sétával, vagy inkább vánszorgással) érnénk be a célba, ami ugyan hősies teljesítmény lenne, de inkább a vonattal való hazafutamodást választottuk.

Az út szolgált néhány tanulsággal: a teljesítés szempontjából nem feltétlenül optimális dolog seprőnek lenni, valamint még jobban formába kell hoznom magam, további edzésekkel, túrázásokkal. Emellett illendő lenne jobban megtanulnom tájékozódni, valamint majd idővel szert kellene tennem egy saját GPS-re.

Így annak ellenére, hogy nem lettem egy Iszinik 100 jelvénnyel, oklevéllel és a teljesítés boldog tudatával gazdagabb, azért megtapasztalhattam, hogy milyen is ez a túra (még ha az idő rendkívül enyhe is volt, hiszen még éjjel sem fagyott, lehetett volna ennél sokkal cudarabb is), és Oszkár személyében egy nagyszerű túratársat ismerhettem meg. Ráadásul találkoztam személyesen Asciimo-val, a túra szervezőjével is, akinek hálás vagyok, hogy megszervezte ezt a különleges teljesítménytúrát, a túra teljesítőinek pedig gratulálok. Jövőre ugyan - feltehetően - nem lesz hivatalos Iszinik 100, de remélem, hogy előbb vagy utóbb sikerül egy hivatalos vagy nem nem hivatalos I100-on "revansot vennem".

Kapcsolódó bejegyzések:

Kritika az Iszinik 100 feladása miatt

Túrabeszámoló a 2011-es Kinizsi Százasról

Villámposzt az Iszinik 100 előtt

Villámposzt az Iszinik 100 előtt

Még pár óra, és kezdődik az Iszinik 100 teljesítménytúra, ahol én leszek a "segéd seprő". Úgy érzem, ez lesz az eddigi legnehezebb túrám (hiszen néhány szempontból keményebb még a Kinizsi Százasnál is), de kellően motivált vagyok és tudom, hogy sikerülni fog, nem kell majd feladnom. Öcsémnek is (no meg elsősorban magamnak, olvasóimnak) be kell bizonyítanom, hogy "ich gurige mit keine Scheisse" *, szóval sikerülnie kell, tovább építve személyes brandemet. A túra előtti utolsó edzésképp voltam kutyát sétáltatni (közben kipróbáltam a ruházatom, amit az Iszinik 100-on viselek majd). Jó túrázást és sikeres teljesítést minden résztvevőnek!

Kapcsolódó bejegyzés:

Egy seprő beszámolója az Iszinik 100-ról

MTI hír a Hirado.hu-n: Izzasztó lesz az Iszinik is

Az Iszinik 100 teljesítménytúra híre eljutott az MTI-hez, és a Hirado.hu portálon megjelent egy cikk a holnaputáni túráról.

Az írás kitér az Iszinik 100 és a Kinizsi Százas múltjára is:

"Szombaton startol Szárligetről, vasárnap ér Csillaghegyre a Kinizsi teljesítménytúra "inverze": száz kilométeres gyaloglás 24 óra alatt.

A Kinizsi Százas néven ismert túrának már nagy hagyománya van, még 1981-ban rendezték meg az elsőt. A starthely Budapest, a cél pedig Tata (néha Szárliget volt), közben pedig a Pilist és a Gerecsét kell "átjárni", megmászni. A szintemelkedés összesen csaknem 3 kilométer. Bár a legelső "nagy menetelés" szeptemberben startolt, jó ideje május végén tartják a Kinizsi Százast, a legutóbbin (idén május 28-án) 1305-en indultak el és 917-en érkeztek meg - szintidőn belül.

Kellően játékos kedvű "Kinizsizők" kiötlötték, hogy visszafelé - a Gerecséből indulva - is meg kellene rendezni a túrát ehhez illőn Iszinik néven. A 180 fokos "fordulat" a napállásra is áll: tavasz vége helyett őszbúcsúztató az időpont, így aztán jóval rövidebb a világos időszak, ami természetesen nem könnyíti a tájékozódást, a haladást, és persze november vége lévén a hőmérséklet sem annyira barátságos, mint egy május végi langyos éjen. Bár felmerült az is a szervezőkben, hogy ha már egyszer "inverz" a túra, akkor hátrálva is kelljen végigmenni a bő 100 kilométeren (2-3-mal mindig hosszabb a táv 100-nál), ez azonban már sok lett volna a "rosszból".

2008-ban volt az első Iszinik, és csupán egyszeri alkalommal tervezték megrendezni, ám akkora az érdeklődés, hogy a szervezők az idén másodjára is megtartják. A rendkívüli fizikai megterhelés okán 18 év alattiak nem vehetnek rajta részt. A mezőny e hét szombaton - 19-én - startol Szárligetről és vasárnap reggel (rosszabb esetben délelőtt) ér Csillaghegyre. Székely Rolf Dániel, az Iszinik egyik főszervezője elmondta, hogy várhatóan mintegy 200-an vágnak neki a távnak.

A 100 kilométeres hossz és a csaknem 3 kilométernyi szintemelkedés egyébként nem mindenkit fáraszt el teljesen. Akadtak, akik szinte egy szuszra - csak kis pihenő közbeiktatásával - oda-vissza is megtették a távot, azaz bő 200(!) kilométert loholtak ráadásul 30 órán belül! Nem egy ember "járt" így - hanem kettő: Ispánki Zoltán 2006-ban és Fridrich László 2009-ben."

Eddig tartott a Hirado.hu cikke. Egy kiegészítés (forrás: Sistergő):
"Megemlíteném még Hantosi Zsoltot, aki szintén teljesítette a vissza-oda távot. Igaz ő nem futva hanem gyalog, de az se semmi."

Kapcsolódó bejegyzések:

Iszinik 100-zal kapcsolatos kérdések a Kinizsi Százas kvízben

Hogyan lehetne még iszinikebb az Iszinik 100?

Az Iszinik 100 vélt nehézségei

Iszinik 100-zal kapcsolatos kérdések a Kinizsi Százas kvízben

Az online Kinizsi Százas kvízt néhány újabb, Iszinik 100 témájú kérdéssel bővítettem. Adj egy perc alatt minél több helyes választ!

Kapcsolódó bejegyzések:

Az Iszinik 100 vélt nehézségei

Apa-fia képregény az Iszinik 100-ról

Tipp:

Kinizsi Százas ihlette társasjáték

Aki a Kinizsi Százast szereti, rossz ember nem lehet(?)

Úgy vélem, hogy azok döntő többsége, akik a Kinizsi Százason elindulnak, és teljesítik is a túrát, alapvetően jó emberek, jobbak, mint az aluljárók, utcák, szórakozóhelyek átlagembere, ha szabad így általánosítani. Gondolom ezt amiatt, hogy a természetet szerető, céltudatos, kitartó emberekről van szó, akik kellő önismerettel és stabil értékrenddel rendelkeznek. Ép testben általában ép lélek lakik (de nem ép testben is lakozhat nagyszerű, kivételes lélek - lásd Terry Fox vagy Nick Vujicic). Ezen meggyőződésemet személyes tapasztalataim, túratársakkal való beszélgetéseim is megerősítették.

Azonban a Kinizsi Százast eddig több mint hétezren teljesítették életükben legalább egyszer, és nyilvánvaló, hogy ennyi emberből nem lehet mindenki pszichoszexuálisan makkegészséges és/vagy erkölcsileg feddhetetlen - de ezek a kivételek csak erősíti a szabályt. Ismert azt is, hogy olykor még az élsportolók vagy olimpikonok is megtévednek, például Ambrus Attila (a "viszkis rabló") vagy Farkas Péter.

Az történt, hogy az elmúlt napokban egy bizarr hírt olvastam, és egy kis utánanézéssel arra jutottam, hogy a Kinizsi Százas egy többszörös teljesítőjét érinti az ügy. Persze ilyenkor két eset lehetséges: a hír vagy igaz, vagy nem, de a jelek arra utalnak, hogy sajnos igaz is lehet (vagy egy nagyon ügyesen felépített rágalomról van szó)...

Kapcsolódó bejegyzés:
A túrázás és a testi-lelki egészség

Hogyan lehetne még iszinikebb az Iszinik 100?

Mint ismert, az Iszinik 100 teljesítménytúra a Kinizsi Százas egyfajta inverze, fordítottja, ahogy erre a megfordított név is utal. A túra az év átellenes napján kerül megrendezésre (május vége helyett november végén, azaz most hétvégén), és a 100 kilométeres távot is fordítva kell megtenni: nem Budapesttől Tatáig (Szárligetig), hanem Szárligettől Budapestig.

Nézzünk most egy komolyabb és néhány komolytalan ötletet, hogy milyen csavarokat lehetne még vinni a dologba, hogy a túra még "iszinikebb" legyen.

Bozótkutya elgondolása a következő: a túra nem csak dátum, hanem napszak szerint is megfordítható lenne, tehát nem reggel indulna, hanem 12 órával később, este. Így akkor esti, éjszakai szakasszal kezdődne, és a túra második fele lenne világosban, majd pedig újra egy rövidebb, sötétedés utáni szakasz következne (legalábbis a szintidőt jobban kitöltők számára).

Ennek az lenne az egyik hátránya, hogy kevésbé illeszkedne a hétvégébe, mint a megszokott, szombat reggeltől vasárnap reggelig tartó intervallum, hiszen sokaknak vasárnap késő délután vagy este érne véget a túra, így a hétfőn dolgozók kevésbé tudnák kipihenni magukat, esetleg szabadságot kellene kivenniük. Ezen segíthetne, ha a túra nem szombat este, hanem péntek este kezdődne, de ez sem olyan "komfortos", mint a szombat reggeli indulási időpont.

A másik hátrányt az jelentené, hogy a gyorsan gyaloglók és a futók, kocogók számára ez így döntően éjszakai túra lenne, egy kis nappali szakasszal a végén, míg reggeli rajttal ez épp fordítva van.

Végül következzék néhány komolytalan ötlet:

- Az emléklapot és a kitűzőt nem a célban kapnák meg a teljesítők, hanem már a rajtban megkapná minden nevező - viszont a túrát feladóknak vagy szintidőn túl teljesítőknek vissza kellene adniuk (a visszaadást a becsületen kívül némi kaució is motiválhatná).

- Nem ellenőrzőlapot kapnának az indulók, hanem (sorszámozott) pecsétet/nyomdát, és az ellenőrzőpontokon elhelyezett ellenőrzőlap-füzetekben nekik kellene pecsételniük, hogy ezzel bizonyítsák ottjártukat.

- A túrát hátrafelé járva kellene teljesíteni - ráadásul nem is lábon, hanem kézen járva (bár így még a Rippel testvérek is erősen megfontolnák az indulást).

- A "dresscode" superman-es lenne, azaz kívülre (is) kellene venni a fehérneműt; a nadrágot, kabátot, sapkát pedig kris kross-osan, azaz fordítva öltenék magukra a résztvevők.

Kapcsolódó bejegyzések:

Seprő leszek az Iszinik 100-on

Az Iszinik 100 vélt nehézségei

Apa-fia képregény az Iszinik 100-ról

Trekking'n'style rovat: kézzel készült struccbőr túrabakancs (F.lli Giacometti Marmolada)

A F.lli Giacometti nevű, a Dolomitok lábánál 1890-ben alapított cégnél még napjainkban is kézzel készülnek a lábbelik. A képen látható Marmolada bakancs ára 2.200 dollár, azaz nagyjából félmillió forint (ebből az összegből bizony három Ursus Bape, vagy nyolc különleges kiadású, multibrand The North Face Back to Berkeley, vagy tizenhat Helly Hansen The Forrester bakancs is kijönne), így könnyen lehet, hogy ez a világ legdrágább túrabakancsa.

Az akár alpesi túrákra is alkalmas olasz luxusbakancs kopásálló Vibram talppal (klasszikus Carrarmato mintázattal) rendelkezik;

a felsőrész anyaga, a struccbőr pedig háromszor erősebb a marhabőrnél, azonban az ára miatt a legtöbb vásárló nem kirándulásokon vagy teljesítménytúrákon, hanem inkább városi viseletként hordja.

selectism.com

Kapcsolódó bejegyzések:

Trekking'n'style rovat: Crocs-ban indulni a Kinizsi Százason?

Trekking'n'style rovat: Porsche Design óra analóg iránytűvel