Pár szó a Kazinczy 100-ról

Múlt hétvégén voltam a Kazinczy 100 teljesítménytúrán a Zemplénben. Ugyan Kazinczy 200-nak indult, hiszen arra neveztem és arra is készültem például a "Kinizsi Százas mesterhármassal" is, de végül csak a táv első (nehezebbnek tartott) felét teljesítettem.

Bár tudom, hogy nagy fába vágtam a fejszémet, és hogy a Kazinczy 200 az ország tán legnehezebb és legkomolyabb teljesítménytúrája, azért fáj a kudarc. Ilyenkor mindig egy kicsit elbizonytalanodom, átértékelem magamban a dolgokat. Gyengének és kissé szerencsétlennek érzem magam.

A túra egyébként nagyszerű és hangulatos volt, és a rendezésre, ellátásra sem lehetett panasz. És megismerhettem az északi zöld valóban kemény terepét, az ország legmeredekebb jelzett turistaútját a Tolvaj-hegyen, és jártam hazánk legészakibb pontján is. Valamint a Nagy-Milic csúcsán, ahol a Másfélmillió lépés Magyarországon c. televíziós sorozat kezdődött (akkor ott volt az Országos Kéktúra kezdőpontja, ma már a szintén érintett Hollóházán van).

Összesen 105 km-t* gyalogoltam 4060 méter szintkülönbséggel (a Kinizsi Százason 2775 méter a szintkülönbség), tehát azért elértem valamit, de messze nem a kitűzött célt. A bakancsom ezúttal nem vitt messzebbre, mint gondoltam.

*Illetve valamivel többet, mert még a harmadik résztávba is belefogtam, de aztán az első ellenőrzőpont után nem sokkal visszafordultam; 8-9 kilométert ott is megtettem.

Lehet, hogy majd idővel egy hosszabb beszámolót is írok erről a túráról és a feladásom okait is részletezem majd, de még a bő egy hónappal ezelőtti Kinizsi Százas teljesítménytúráról szóló beszámolóval is adós vagyok (az a túrabeszámolóm amiatt is késik, hogy a "világ leghosszabb Kinizsi Százas beszámolóját" tervezem megírni, ami bizony nem könnyű, most már be kell látnom). 

(Azért nem mondtam le arról, hogy teljesítsek előbb-utóbb egy 200 kilométeres túrát, többek között egy Kinizsi Százas duplázáson, azaz oda-vissza teljesítésen is elkezdtem törni a fejem, bár Sistergő, aki a CsPI-n volt túratársam, óvatosságra intett.)

(És láttam egy számomra új turistajelzést, pontosabban zarándokút-jelzést is - Szent Erzsébet út - mellyel azóta ki is egészítettem a turistajelzéses memóriajátékomat.)

Kapcsolódó bejegyzés:
Vesztesekre is szükség van

Nekem 19 cm

Ritkán szoktam testi paramétereimet, tulajdonságaimat méregetni, de egy ismerősöm Facebook üzenőfalán olvasott "mekkora a boka mobilitásod" kérdés mégis felkeltette az érdeklődésemet. Eddig nem foglalkoztatott a dolog, sőt még csak nem is hallottam a boka mobilitás titokzatos fogalmáról, de mint egy cikkből kiderült, ez rendkívül fontos kérdés, ami mellett nem lehet csak úgy, egy váll- vagy bokarándítással elmenni. Pláne egy teljesítménytúrázónak. Hiszen a bokánktól indul a "kinetikai láncunk", ráadásul a bölcs kínaiak mondása szerint "a halál a lábfejnél kezdődik", hasonlóan a magyar "feldobta a talpát" mondáshoz is. Itt már éreztem, hogy nincs mese, meg kell mérnem centire pontosan, hogy minden rendben van-e. A boka mobilitás egyébként azt mutatja meg, hogy mekkora a boka ízület mozgékonysága. Nekem 19 cm lett az eredmény, ami nem tudom hogy sok-e vagy kevés, de legalább szimmetrikusan ennyi lett mindkét bokámra (közben jobban átolvasva a cikket kiderült, hogy 10-15 cm számít átlagosnak, szóval a 19 centimmel nagy király vagyok).

A mérés menete a következő:

- ereszkedj féltérdre – kitörés -  a fal előtt, az elől lévő lábfej és térd a fal felé mutat, a sípcsont merőleges szögben a talajhoz képest
- a nagylábujj távolsága a faltól legyen 2-3 cm kezdetnek
- érintsd meg a falat a térdeddel úgy, hogy az elől lévő láb teljes mértékben a padlón marad, különös tekintettel a a sarokra
- ha a sarok elmozdulás nélkül sikerül megérinteni a falat, növeld centinként a távolságot
- a legkisebb elmozdulás a mozgástartomány végét jelenti, amit le is tudsz mérni

Kapcsolódó bejegyzések:
Kemény voltam háromszor egymás után
Dicsekvés anyucinak

Egy hét múlva Szuperkatlan!

Egy hét múlva, pontosabban jövő vasárnap, július 7-én kerül megrendezésre a Szuperkatlan 15 és Szuperkatlan 30 teljesítménytúra, Dorog - Mogyorósbánya ill. Dorog - Mogyorósbánya - Dorog útvonalon, azaz a Kinizsi Százas katlanként elhíresült szakaszán. Szeretettel várunk mindenkit, előnevezni ide kattintva lehet.

Kapcsolódó bejegyzések:
Beszámoló a Szuperkatlan 15 túráról
Elindult a Szuperkatlan.hu

További jelzésképek a turistajelzéses memóriajátékban

A november óta elérhető és márciusban továbbfejlesztett turistajelzéses memóriajátékom ismét bővítettem pár jelzésképpel. Ezek közül az egyik a múlt hétvégén a Zemplénben, a Kazinczy emléktúrán látott Szent Erzsébet zarándokút különleges jelzése. A turistajelzésekről szóló információkat is frissítettem, helyesbítettem Kovalik Andrásnak köszönhetően.
csetneki.hu/turistajelzes-memory

Tippek:
K100 társasjáték
Kinizsi Százas kvíz

Videó az 1990-es Kinizsi Százasról

Az 1990-es, tizedik Kinizsi Százas teljesítménytúrán a Telesport forgatott, és készített egy 13 perces kisfilmet. A 23 évvel ezelőtti túrán elhangzott gondolatok a mai napig aktuálisak. Érdekesség, hogy a riportot készítő Peták István teljesítette az első, 1981-es Kinizsi Százast.

Köszönet Oszkárnak a videó megtalálásáért és feltöltéséért!

Kapcsolódó bejegyzések:
Kinizsi Százas zenés videó
Index videó a Kinizsi Százasról: Gyilkos túra magyar rögökön
Index videó a Kinizsi Százasról: Elsőként vakon a Kinizsi Százason

Interjú Jeremcsuk Istvánnal és Kimmel Péterrel a Neston rádióban

Interjú a 2013-as Kinizsi Százast vakon teljesítő Jeremcsuk Istvánnal és egyik kísérőjével, Kimmel Péterrel a Neston rádió Traffic c. műsorában. Ide kattintva online meghallgatható.

Kapcsolódó bejegyzés:
Interjú Jeremcsuk Istvánnal, aki vakon indul a Kinizsi Százason

Egyre népszerűbb a Kinizsi Százas blog

A Kinizsi Százas blognak egyre több látogatója van, idén májusban már a havi 15.000-et is meghaladta a webnaplót felkeresők száma. Persze a látogatók számának alakulása erős periodikusságot mutat ezzel a májusi "tüskével", de azért már az év többi hónapjában sem marad teljesen olvasók nélkül a K100 blog.

Kapcsolódó bejegyzések:
Google Trends: Kinizsi Százas
Túl a Kinizsi Százas blog százezredik látogatóján

Túrabeszámoló az Árpád vezér 130-ról

Tavaly tavasszal volt egy hosszú hétvége, amikor három 50 kilométeres vagy afeletti túrát is teljesítettem: a Gerecse 50-et, a Pásztó 50-et majd pedig a Sárga 70-et. A 100 kilométeres vagy hosszabb túrák között azonban legalább két hét szünetet tartottam. Idén viszont a Kinizsi Százas után egy héttel voltam a Nagyszombati Százason, majd a következő hétvégén az Árpád vezér 130-on. Ezt úgy fogalmaztam meg magamban kissé szerénytelenül (amellett, hogy "kemény voltam háromszor egymás után"), hogy egy Kinizsi Százas mesterhármast teljesítettem.

Ugyanis a szlovákiai Nagyszombati Százas és a Budapesttől Tatabányáig, majd onnan Dorogig kanyargó Árpád vezér 130 is szorosan kapcsolódik a Kinizsi Százashoz, hiszen előbbi az "őse", ihletője hazánk első teljesítménytúrájának, utóbbi pedig egy olyan túra, mely több mint 50 kilométer hosszan a Kinizsi (illetve irányát tekintve az Iszinik) útvonalán halad, a volt kisréti vadászház és Dorog között, a sárga majd pedig a kék jelzésen.

A túra reggelén, szombaton Oczallal és Reckebbel indultunk vonattal Budapestre. Most beszélgettünk először személyesen, korábban csak a Kinizsi Százas topikból volt ismerős a nevük. A rajt a Déli pályaudvar aluljárójának egyik kocsmájánál volt. Az itineremen (mely ellenőrzőlapként is szolgált) 6:50-es indulás szerepelt, de valójában csak 7 óra körül indultunk (a nevem helyére pedig először Farkas István került, viccelődtem is később, hogy kissé félrehallották a nevem a rajtban és ezért szerepel rajta az áthúzott Farkas István, valójában az eredetileg neki szánt itinert kaptam meg, de gondoltam jó lesz ez a javított is, nem kértem újat).

Szóval 7 körül rajtoltunk, de Oczal és Reckeb gyorsabb iramban indult, így az első pár kilométer után elváltak útjaink. Hozzám egy hölgy csatlakozott, aki a családjáról mesélt, de a legutóbbi csalódásom óta ez most nem a kedvenc témám, így lehet hogy kissé udvariatlan voltam, de a normafai ellenőrzőpontnál nem vártam rá sokat, és inkább ismét magányosan folytattam az utam.

(Az előtte lévő, Széchenyi-emlék ellenőrzőpontot egyébként először kihagytuk - és csak bő egy km megtétele után vettük észre, illetve a közben utolért Oczalék figyelmeztettek minket -, így oda vissza kellett mennünk, ezzel 2-3 kilométerrel meghosszabbítva a túrát.)

A pontőrök nagyon barátságosak voltak és az ellátás is nagyon jó volt végig a túra során, szinte a Mátra 115-ön tapasztalthoz volt hasonló az édességek, gyümölcsök, sütemények, kenyerek (és innivalók) bősége. A szintidő azonban jóval kényelmesebb haladást tett lehetővé: a Mátra 115 (ami valójában szintén kb. 124 kilométeres, ahogy az Árpád vezér 130) 30 órájával szemben ennek teljesítésére 33 óra volt adva, míg az emelkedő is jóval kevesebb volt, mindössze 3049 méter (ez a Mátra 115 emelkedőinek - 6374 méter - kevesebb mint a fele).

Nagykovácsiban (23 km) - ahol Ebola volt az egyik pontőr - ettem az ellenőrzőpontnál egy meggyes rétest. Gratuláltam Ebolának a vak Jeremcsuk István kíséréséhez a Kinizsi Százason.

Sok ismerőssel találkoztam még, egyikük, V_Gyuri aztán a perbáli Malomföldektől (ez az út 32. kilométerénél volt) a túratársam lett (de előtte is összefutottunk már a Nagykovácsiban, a plébániánál), csaknem a célig. De találkoztam azzal a vidám tatabányai társasággal is, akiket ugyan névről nem ismerek, de akikkel még a Kinizsi Százas reggelén utaztam együtt a vonaton, és most ismerősként üdvözöltük egymást.

A szomori kultúrotthonba (44 km) háromnegyed négyre értünk, ott ettünk egy tányér gulyást. Itt már az út bő harmadánál jártunk. Elkaptam egy beszélgetést, mely elítélően szólt azokról, akiknek "A Túra csak a Kinizsi Százas, Az Úszás meg a Balaton-átúszás", itt egy kicsit magamra ismertem, hiszen számomra is ez a két legfontosabb sportesemény egy évben, de azért nem vagyok teljesen szemellenzős, és ezeken a "rutin-rendezvényeken" kívül más túrákban, eseményekben is kihívást látok - mint például most éppen az Árpád vezér 130-ban.

Tarjánba (60 km) érve egy láttam egy fura nevű vegyesboltot ("Simi Shop" - ezzel akár szexbolt is lehetne), majd a templomnál az ellenőrzőpontnál pihentünk. Itt már csaknem a táv felénél, 60 km-nél tartottunk, és este 7 körül járt az idő.Az ellenőrzőpontot elhagyva jött egy zivatar, ott beálltunk pár percre a benzinkút fedele alá.

A sárga majd a kék jelzésen volt egy szakasz, ahol a gyorsabb túrázók már visszafelé jöttek, itt (ha jól emlékszem, a volt kisréti vadászháznál) találkoztunk Csörgővel, aki így jó pár órával gyorsabb volt nálunk.

A Turul-ellenőrzőpontnál (73 km) volt egy kis kísértés, hogy hazamenjek, hiszen kb. 20 perc sétára lakom onnan, de valójában elég jól éreztem magam, így nem láttam okot a feladásra. Gyurival ott ettünk-ittunk és pihentünk pár percet, s ott ismert fel egy korábban számomra ismeretlen olvasóm, András, aki csatlakozott hozzánk, és onnan hármasban folytattuk utunkat.

A Nomád-kempingnél lévő ellenőrzőpontnál (76 km) egy nagyobb, körülbelül fél órásra nyúló pihenőt tartottunk, itt Gyuri rendbe tette a lábát leukoplaszttal. A pontőr nagyon jókedvű volt, szinte vőfélyként fokozta a hangulatot. Időnk még bőven volt, éjjel 11 körül indultunk tovább.

Innen már azért voltak olyan szakaszok, amiket kissé zombi állapotban tettem meg, elkezdett az álmosság is kínozni. András adott egy koffein-tablettát, ettől valamivel frissebb lettem. A vértestolnai műútnál lévő ponthoz (84 km) háromnegyed egyre értünk, s ott még egy kis energiaitalt is kaptunk. Másfél órával később Bányahegyre értünk (90 km), újabb másfél óra múlva pedig Pusztamarótra (97 km).

A Bika-völgyi ellenőrzőpontnál (101 km) már világos volt, itt találkoztam újra Oczalékkal (ők Pusztamaróton aludtak fél órát, így érhettem utol őket). A pontőr megkínált egy kupica pálinkával, és bár nem vagyok a túrákon való alkoholfogyasztás híve, most jólesett a szíverősítő.

A mogyorósbányai Kakukk vendéglőnél (108 km) újabb meglepetés ért: a BEAC Maxi 110-ről volt ott egy túratársam, a kántor srác, akiről végül nem tudtam, hogy aztán beért-e a célba a BEAC Maxin. Sajnos kiderült, hogy nem, és mindketten szabadkozni kezdtünk: én amiatt, hogy akkor nem vártam rá többet, ő pedig amiatt, hogy akkor úgy érezte hogy feltartott. Mondta, hogy a BEAC Maxi után túrabeszámolókra keresve a neten rátalált a blogomra.

Tokodi pincéknél a megszokott idill fogadott (most a reggeli órákban, nem délután mint a Kinizsin, s nem este, mint az Isziniken), bár most üres volt minden, mivel nem volt ott sem frissítő-, sem ellenőrzőpont.

Innen már csak egy komoly nehézség volt hátra: a Katlan és a Gete leküzdése. Hegyes-kő felé mászva, reggel 8 után már kezdett tűzni a nap (Hegyes-kő után a kántor srác le is maradt kicsit; bízom benne, hogy ezúttal sikeresen célba ért). A Gete megmászása kemény küzdelem volt, a nyílt, köves szakaszokon szinte sivataginak éreztem a körülményeket, és a "csúcstámadás" is valamivel hosszabb és küzdelmesebb volt, mint ahogy arra az Iszinikről vagy akár a CsPI-ről emlékeztem. A Gete csúcsán egy csinos pontőrnő fogadott, aki fotót is készített a hegytetőre érőkről. A csúcsról való leereszkedés Dorogra már könnyebb volt, viszont csaknem végtelennek tűnt ez az utolsó 6-7 kilométer.

A célba, a dorogi lőtérre fél 11-re, 27 és fél óra gyaloglással értem, valamivel V_Gyuri után. Átvettem a kitűzőmet, az oklevelem és a teljesítői pólóm, majd (udvariatlanul gyorsan, de a mielőbbi hazaérés érdekében) indultam a vonatpótló buszhoz.

Így történt, hogy sikeresen teljesítettem a "mesterhármas" utolsó felvonását, három hétvége alatt több mint 320 kilométert sétálva. Mindez azonban nem csupán cél vagy öncél volt, hanem felkészülés egy még komolyabb erőpróbára, a június 21-én kezdődő Kazinczy 200-ra (idén egyébként még ki sem számoltam a tavaly olyannyira hajszolt TTMR pontjaimat, de ezzel a túra-trióval már újra lesz értelme majd egy kis kalkulációnak).

Köszönöm a rendezőknek ezt a szép és nehéz túrát, túratársaimnak pedig a társaságukat.

A Kinizsi Százas egyszerűsége

Tulajdonképpen a Kinizsi Százas egy roppant egyszerű dolog. Kolombusz tojása. Hiszen gondoljunk csak bele: mi a legegyszerűbb testmozgás, a legegyszerűbb sport? A járás. A gyaloglás. Amikor épp nem fekszünk, állunk vagy ülünk, akkor - kevés kivételtől eltekintve - általában gyalogolunk.

Hogy a hétköznapokból minél jobban kiszakadjunk, hogy az épített, urbánus környezet helyett inkább a természet kortalanabb és örökebb szépségeit lássuk, adódik, hogy ezt a gyaloglást erdőn-mezőn tegyük, azaz kiránduljunk, túrázzunk.

Most már csak azt kell kitalálni, hogy hány kilométert túrázzunk, mi jelent kihívást? Egy kilométer nyilván kevés, tíz kilométer sem sokkal több, viszont tízes számrendszerünk alapjának következő hatványa, a száz már éppen egyfajta lélektani határ, tehát legyen a távolság száz kilométer (az ezer már nyilvánvalóan túl sok lenne).

S hogy erre egy nap legyen, az is könnyen adódik, hiszen a legkézenfekvőbb, leginkább magától értetődő intervallum; életünk, életritmusunk alapegysége, és ez alatt aránylag kényelmes sétatempóval megtehető a száz kilométeres távolság.

Kapcsolódó bejegyzések:
Éjfél Kapitány a Kinizsi Százasról
I love K100

Kemény voltam háromszor egymás után

Még nem voltam sosem ilyen kemény és kitartó háromszor egymás után: három egymást követő hétvégén teljesítettem egy-egy százas túrát. Bő két héttel ezelőtt a Kinizsi Százast, majd a Nagyszombati Százast, legutóbb pedig az Árpád vezér 130-at.

Azért mi tagadás, így alaposan kifacsaródtam. A harmadik túra sikerével kapcsolatban voltak kételyeim, de aztán az is jól sült el. És még csak el sem kapkodtam.

Kapcsolódó bejegyzések:
Dicsekvés anyucinak
I love K100

Készül a világ leghosszabb Kinizsi Százas beszámolója

Szorgosan írom a "világ leghosszabb Kinizsi Százas beszámolóját", de még jó pár nap kell ahhoz, hogy publikáljam. Közben elkészült a Nagyszombati Százas beszámolóm is (pedig az a túra egy héttel a Kinizsi Százas után volt), s éppen blogom századik bejegyzése lett ebben az esztendőben.

Igaz, a Nagyszombatiról írt nem lett annyira részletes, túratársam, Lestat meg is dorgált, hogy "alig írtam a túráról", és ő írt róla egy alaposabbat, mely ide kattintva olvasható.

Frissítés: elkészült a világ leghosszabb Kinizsi Százas beszámolója

Kapcsolódó bejegyzés:
A Kinizsi Százas túrabeszámoló generátorral készített rövid beszámolóm

Beszámoló a Kinizsi Százas őséről, a Nagyszombati Százasról

Már jó ideje terveztem, hogy teljesítem azt a túrát, mely hazánk első teljesítménytúráját, a Kinizsi Százast ihlette. Ez pedig nem más, mint a szlovákiai Nagyszombati Százas (Trnavská Stovka), mely 1974-ben került megrendezésre először, hét évvel megelőzve az 1981-ben született Kinizsi Százast (Kovalik András, a K100 egyik atyja négyszer teljesítette a Nagyszombati Százast, ebből kétszer az első K100 előtt, két alkalommal pedig később).

Tavaly sok, a Kinizsinél hosszabb, nehezebb túrán voltam (például Mátra 115, Rockenbauer 130, BEAC Maxi 110, Iszinik 100), a saját határaim feszegetése, keresése mellett amiatt is, hogy a Kinizsi Százasra más perspektívából is tekinthessek. Most úgy gondoltam, ideje megismerni a K100 "ősét". Érdekes volt megtapasztalni a spártaibb, puritánabb rendezést, életemben először járni Pozsonyban és a környező hegyekben, és még az "igazoltatás-szüzességem" is elvesztettem (és a telefonomat is majdnem). Azt, hogy végül elindultam most a túrán, jócskán köszönhetem túratársamnak, Lestatnak is, aki idén rábeszélt az évek óta halogatott nevezésre.

A túra június 1-én, szombaton volt, egy héttel a Kinizsi Százas után (ez esetleg sok K100 teljesítőnek elveheti tőle a kedvét, de előfordul, hogy két hét is van a két túra között). Pozsonyban volt a rajt, ahová aránylag egyszerűen és olcsón jutottunk el: Lestat cimborámmal pénteken az utolsó vonattal mentünk Komáromba (szombaton hajnali fél 1 körül értünk oda), az állomás mellett az éjjel-nappal nyitva tartó hipermarketben bevásároltunk a túrára és megvacsoráztunk, majd komótosan átsétáltunk a Komárnói vasútállomásra, ahonnan a 4 óra 22-es RegioJet vonattal (mindössze 2,55 eurós áron) utaztunk Pozsonyba, ahová 6:37-re értünk (így szállásra nem kellett költenünk sem a túra előtt, sem pedig utána, és az útiköltség is elég barátságos volt).

6:49-kor pedig már rajtoltunk is. Egyébként 6-tól 8-ig lehet rajtolni, egy apró kis cetli kitöltésével kell nevezni, és amikor mi odaértünk, körülbelül 5 perc alatt vagy még gyorsabban sorra kerültünk.

Pozsony "budai", elegáns, hegyvidéki részén keresztül hagytuk el a szlovák fővárost (közben láttunk egy Hundertwasser-hotelt is). A hazai túrákhoz szokva meglepően sok volt az aszfalt (nem csak a táv elején és végén, hanem közben is), szinte az útvonal harmada, negyede erdei műutakon haladt. Ami viszont hagyományos ösvény volt, az sokszor sokkal meredekebb, sziklásabb, technikásabb volt, mint a Kinizsi Százason megszokott, tehát a csaknem azonos szintkülönbség (2800 méter) megtévesztő lehet.

Pár különbség a Kinizsi Százashoz képest: a nevezési díj mindössze 2 euró, viszont a teljesítésért csak egy aránylag egyszerű, filctollal kitöltött, láthatóan ollóval kivágott, színes (zöld) papírra fekete-fehéren nyomtatott vagy fénymásolt oklevél jár (persze ennek is megvan a maga szépsége), jelvény vagy kitűző pedig nincs. Ellátás lényegében szintén nincs (egy helyen, a 30. kilométernél azért kaptunk egy palacsintát), ahogy - ha jól tudom - online teljesítői lista vagy hivatalos weboldal sem létezik.

A tömeg jóval kisebb, fele vagy inkább negyede lehet az indulók száma. Viszont ránézésre elég komolynak, elszántnak tűntek az indulók, a Kinizsi Százason mintha több alkalmi túrázót, kirándulót lehetne látni, és feladókkal sem nagyon találkoztunk (vagy csak elkerülték a figyelmem).

A Nagyszombati Százasnak nincs kisebb résztávja, sőt: van egy 170 kilométeres, hosszabb változata, de a további pontokon már nincs "emberes" ellenőrzőpont, hanem pecsételni kell, pl. (ha jól tudom) vasútállomáson és más helyeken. Mi csak a normál 100 kilométeres távra vállalkoztunk.

Egy érdekesség: a pontosan megtett kilométerekre csak következtetni lehetett, mert egy adott ellenőrzőpontra egészen mást mutatott a szintmetszet és az útvonalrajz. Egy példa: a hatodik pont, Buková a szintmetszet szerint 70 kilométernél van, az útvonalrajz szerint pedig 64 kilométernél.

Több pihenőponton voltak árusok, ahol ittunk csapolt Kofolát (aki nem ismerné, ez a szlovákok nemzeti "kólája", még a szocializmus éveiből, kissé gyógynövényes, kellemes íze van, népszerűsége náluk vetekszik a Coca-Coláéval vagy meg is előzi azt).

A Kis-Kárpátok tájában volt valami varázslatos, végig olyan hangulatom volt, mintha valami meseerdőben járnánk, a gyalogutak valahogy szélesebbnek, a fák magasabbnak tűntek. Az útvonalat egyébként nem nehéz követni: szinte végig a piros jelzésen kell haladni (ez Szlovákiában a fő jelzés, mint nálunk a kék), az út tulajdonképpen a hegygerincen halad, és apróbb kanyarokkal, csipkékkel határozottan északnak tart. Néhány hegytetőn a "csúcskönyvbe" is beírtuk magunkat. Út közben egy elég kiadós esővel és némi sárral, csúszós kövekkel is meg kellett küzdenünk.

A túra utolsó harmadában hozzánk csapódott egy Angliában élő, de épp hazalátogató szlovák srác, Martin, akivel angolul beszélgettem, legalább egy kicsit tanultam, gyakoroltam is út közben. Ez volt az első 100 kilométeres túrája, kitartóan végigküzdötte.

A célba, Brezovába 5:15-re, 22 óra 26 perc gyaloglás után értünk. A végére azért eléggé elfáradtam, és itt-ott a talpam is éreztem.

Másik két magyarral is találkoztunk az út végén, beszélgettünk, csodálkoztak hogy előző hétvégén voltam a Kinizsi Százason is. Velük együtt busszal mentünk vissza Pozsonyba, ahonnan ők autóval mentek haza, mi pedig átsétáltunk a főpályaudvarra, és RegioJettel mentünk vissza Komárnóba, onnan pedig Komáromon át haza. Vasárnap dél körül már itthon is voltam.

Ajánlom mindenkinek a túra teljesítését, kipróbálását, hiszen egyszerűen megközelíthető a helyszín, olcsó a nevezési díj, és gyönyörű tájakon vezet a túra. Bár sok az aszfalt (ez állítólag a cseh és szlovák túrákon jóval megszokottabb), de legalább utána az ember kevésbé panaszkodik majd a hazai túrákra, vagy a Kinizsi Százas aszfaltos első és utolsó kilométereire.

Kapcsolódó bejegyzés:
Első teljesítménytúrám a Tátrában: Magas-Tátrai Barangolások

Igazoltatás-szüzességem elvesztése

Bár már harminc éves is elmúltam, eddig még egyszer sem igazoltattak. Egészen vasárnapig, amikor ugyanis váratlanul elvesztettem ezt az "igazoltatás-szüzességem", persze nem úgy mint Zsanett.

Hogy eddig még egyszer sem igazoltattak, annak tán az lehet az oka, hogy általában jól öltözött vagyok és jófiús az ábrázatom, így nem ébresztek gyanút a rend éber őreiben. Egyébként mindig is furcsálltam és kissé diszkriminatívnak éreztem, hogy a rendőrök főleg a hajléktalanokat, elesetteket, rossz arcú figurákat igazoltatják, mintha aki jól szituáltabb, az nem sántikálhatna rosszban.

Nos, ha nem is rosszban, de vasárnap délelőtt a cimborámmal mi bizony kissé sántikáltunk, miután a Nagyszombati Százason gyalogoltunk 100 kilométert, és Pozsonyban a buszpályaudvarról sétáltunk át a vasútállomásra, hol kisvárosias utcákon, hol pedig magas üvegpaloták, felhőkarcolók között. Érdekes hely ez a Pozsony, valamitől úgy éreztem magam mint G.A. úr X-ben, vagy mint az Epepe hőse.

Szóval sántikáltunk és hát elég sárosak is voltunk (szó szerint, átvitt értelemben szerencsére nem), és szép lassan megelőzött minket egy rendőrautó. Aztán amikor befordultunk egy utcasarkon, a rendőrautó is befordult, majd épp elénk állt, mire mi nyugodtan kikerültük és mentünk tovább (azt hittem, be akar fordulni abba a kapualjba). Mintha kiszólt volna belőle valamit a volánnál ülő rendőr, de halkan is mondta meg szlovákul is, így nem volt egyértelmű a dolog. Persze ezzel a kikerüléssel és továbbsétálással már nagyon gyanúsak voltunk, így kifordult a kapualjból és a következő utcasarkon még egyértelműbben elénk kanyarodott. Itt már jobbnak láttuk nem kikerülni.

Lestat cimborám épp előzőleg mondta, hogy őt már sokszor igazoltatták, sőt szinte minden szlovákiai túráján igazoltatják, emiatt annyira nem is lepett meg a dolog. A volánnál ülő rendőr és mellette a rendőrnő elkérték az igazolványainkat, és bediktálták a központba az adatainkat.

Tudom, furcsa lehet egy ilyen celeb bloggertől, de hát én is ember vagyok, és bizony épp rosszkor állítottak meg minket abból a szempontból, hogy eléggé vécéznem kellett. De ezzel a témával jobbnak láttam nem előhozakodni - mint a srác a Balázs-showban -, főleg mivel csak franciául jutott eszembe ("ekszküzé moá, mé zsö vudré fer káká"), így bíztam benne, hogy gyorsan lezajlik a procedúra, és mehetünk utunkra. Még angolul belekezdtem abba, hogy turisták vagyunk, meg most gyalogoltunk száz kilométert és azért nézünk ki ilyen ágrólszakadtan, de Lestat gyorsan leállított, hogy ez a száz kilométeres duma gyanús lehet, még azt hiszik hogy valamelyik határon szöktünk át, netán már hetek óta gyaloglunk Pakisztánból (ezeket csak magában gondolhatta, de azt hiszem jobb is ilyenkor nem emlegetni hangosan ilyen egzotikus országokat). De szerencsére nem nagyon tudtak angolul, vagy csak az én pocsék angol tudásommal összerakott mondatokat nem tudták értelmezni, így csupán a turistaságot értették meg.

Minden gyanújuk és reményük ellenére nem szerepeltünk a körözési listán, így szabadon tovább sétálhattunk a vasútállomásra, ahová épp időben meg is érkeztünk... bár a vonatra még várni kellett egy órát.

Kapcsolódó bejegyzés:
Beszámoló a Kinizsi Százas őséről, a Nagyszombati Százasról

Index videó a Kinizsi Százasról: Elsőként vakon a Kinizsi Százason

Az Index hírportál stábja 2013-ban is forgatott a Kinizsi Százason. Tavaly a saját teljesítésüket dokumentálták és a túrával kapcsolatos alapvető információkat osztották meg a nézőkkel, idén pedig Jeremcsuk István vak sportolót követték végig a 100 kilométeres távon.

Az Index címlapról Sánta Kutya készített képernyőképet.

Kapcsolódó bejegyzések:
Interjú Jeremcsuk Istvánnal, aki vakon indul a Kinizsi Százason
Kinizsi Százas zenés videó
100 pixeles "videó" a Kinizsi Százasról