Bár tudom, hogy nagy fába vágtam a fejszémet, és hogy a Kazinczy 200 az ország tán legnehezebb és legkomolyabb teljesítménytúrája, azért fáj a kudarc. Ilyenkor mindig egy kicsit elbizonytalanodom, átértékelem magamban a dolgokat. Gyengének és kissé szerencsétlennek érzem magam.
A túra egyébként nagyszerű és hangulatos volt, és a rendezésre, ellátásra sem lehetett panasz. És megismerhettem az északi zöld valóban kemény terepét, az ország legmeredekebb jelzett turistaútját a Tolvaj-hegyen, és jártam hazánk legészakibb pontján is. Valamint a Nagy-Milic csúcsán, ahol a Másfélmillió lépés Magyarországon c. televíziós sorozat kezdődött (akkor ott volt az Országos Kéktúra kezdőpontja, ma már a szintén érintett Hollóházán van).
Összesen 105 km-t* gyalogoltam 4060 méter szintkülönbséggel (a Kinizsi Százason 2775 méter a szintkülönbség), tehát azért elértem valamit, de messze nem a kitűzött célt. A bakancsom ezúttal nem vitt messzebbre, mint gondoltam.
*Illetve valamivel többet, mert még a harmadik résztávba is belefogtam, de aztán az első ellenőrzőpont után nem sokkal visszafordultam; 8-9 kilométert ott is megtettem.
Lehet, hogy majd idővel egy hosszabb beszámolót is írok erről a túráról és a feladásom okait is részletezem majd, de még a bő egy hónappal ezelőtti Kinizsi Százas teljesítménytúráról szóló beszámolóval is adós vagyok (az a túrabeszámolóm amiatt is késik, hogy a "világ leghosszabb Kinizsi Százas beszámolóját" tervezem megírni, ami bizony nem könnyű, most már be kell látnom).
(Azért nem mondtam le arról, hogy teljesítsek előbb-utóbb egy 200 kilométeres túrát, többek között egy Kinizsi Százas duplázáson, azaz oda-vissza teljesítésen is elkezdtem törni a fejem, bár Sistergő, aki a CsPI-n volt túratársam, óvatosságra intett.)
(És láttam egy számomra új turistajelzést, pontosabban zarándokút-jelzést is - Szent Erzsébet út - mellyel azóta ki is egészítettem a turistajelzéses memóriajátékomat.)
Kapcsolódó bejegyzés:
Vesztesekre is szükség van
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése