Blogomnak köszönhetően én is "beszálltam az internetbe" mint Vágási Feri vagy mint Fluor, és a magam underground közegében kezdek némi ismertségre szert tenni. Hivatkoztak már rám "Kinizsis Sanyiként", de az is előfordult, hogy egy túratársam, cimborám úgy kiáltott utánam, hogy "hé, Kinizsi!". Sőt, egy kedves ismerősöm úgy fogalmazott egyszer, hogy "emblematikus arca" vagyok a Kinizsi Százasnak. Ez jóleső érzés, persze így már egyfajta felelősség is (a valóságban azért vannak nálam emblematikusabb figurái, résztvevői is a Kinizsi Százasnak, magam például a nyakkendős Forestert tartom ebből a szempontból, azaz "personal brandinget" tekintve példaképnek, bár már gondolkodom rajta, hogy jövőre én is csinálok valami "nagy dobást").
Hasonlítok Fluorra abban is, hogy sokan tán engem is egy felületes, vidám, jópofa, infantilis hülyegyereknek tartanak, ez azonban nincs így, mondhatni álca, mert - anélkül hogy túldramatizálnám - sokszor inkább egy kifelé mosolygó, de belül síró bohóc vagyok.
Aztán ott van a "buzizás". Bizony már velem is előfordult korábban, hogy "lebuziztak", ami tán kölyökképűségemnek, kissé madárcsontúságomnak (2013-ban azért tervezek pár kiló izmot magamra tapasztani, most így nézek ki), femininebb vonásaimnak, no meg romantikusságomnak, "művészlelkemnek" és néha már-már autizmusba hajló dolgaimnak köszönhető, s bár foglalkoztat a szexológia és így a nemi vágyak sokszínűsége is érdekel, magam határozottan nőpárti vagyok.
(Na jó, van egy óvodáskori fényképem, amin piros térdzokni van rajtam, de nem pénteki napon készült a felvétel. Meg néha varrok is.)
Aztán ott van az a jelenség is, nevezzük g*cigránátnak, hogy a legtöbb ismerősöm szinte el sem tudja képzelni (s talán blogom olvasói is nehezen), hogy valaha is trágárul beszélnék vagy akár dühbe jönnék, ezzel szemben az igazság az, hogy magamban válogatott szitkokat tudok szórni ha valami vélt vagy valós sérelem ér, de bizonyos élethelyzetekben is (persze ez az adott hölgytől is függ) szeretem néha a szókimondást.
Gyakran elgondolkodom azon is, hogy mennyire értékes vagy értéktelen amit írok, létrehozok, mennyi benne a "hozzáadott érték". Nyilván ez is nézőpont kérdése, és nem is a jelen adja meg rá a választ, de bízom benne, hogy előbb-utóbb azért sikerül valami maradandót alkotnom, de igazából már annak is örülök, hogy ennyien látogatják a webnaplómat, olvassák a tartalmaimat, használják a webes alkalmazásaimat, stb. És bár messze elmarad egy jól eltalált dal vagy videoklip látogatottságától, blogom hamarosan a 100.000. látogatót üdvözölheti. Hát mi ez, ha nem egy k*rvanagy lájk? ;)
Kapcsolódó bejegyzések:
Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek
A Kinizsi Százas és a personal branding
A Kinizsi Százas, a blogom és én
A Kinizsi Százas és az agresszió
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése