"Nem tudom, jó helyre írok-e, s ez a pici iromány be fog-e kerülni a "Százlábúba"!
De nem bírom ki írás nélkül.
Az elejétől a végéig elolvastam az egyik számot, s az utolsó végéig egyre nagyobb keserűséggel detektáltam, hogy nincs hiány az olyan cikkekben, amelyek arról próbálnak meggyőzni minket, hogy egy teljesítménytúrán mindegy, merre megy az ember, sőt némely arcátlan rendező bámulatos rafinériával telepített "fű alatti" ellenőrzőpontjaival beleköp némely talpig becsületes "teljesítőjelölt" levesébe, s bizony arra az elképesztő elvetemültségre is volt példa, hogy a "megbukott" tag nem kapta meg a neki úgymond JÁRÓ kitűzőt, s ennek az emberellenes magatartásnak éppen ideje véget vetni! Szerencsére ez másoknak is feltűnhetett és többen leírták azt, ami az én véleményem is, hogy egy teljesítménytúra azért teljesítménytúra, hogy AZT a túrát csinálja meg az ember, ne egy saját maga kreáltat! Hisz AZÉRT a túráért kap ANNAK a túrának a rendezőségétől pl. egy emléklapot.
Én nem ellenzem, hogy valaki másfele menjen, mint a kijelölt út, de az az ember kizárólag saját magától várhat el igazolást a saját maga tervezte és teljesített túráról! Hisz pl. ha valaki a BEAC Maxin, a Julianus kilátótól nem a kijelölt úton megy le a kompig, hanem arra hivatkozva, hogy lekésné azt, leszalad Nagymarosra hátulról az nem a BEAC Maxit teljesítette! Aki kihagyja a Kinizsin Kopasz-hegyet, az sem a Kinizsin ment végig! Az megcsinálta mondjuk a Kispista Minit, vagy a Nagyjóska 99-et, de nem a fent nevezett csemegéket. Elhiszem, hogy zavaró az, ha egy ilyen közönséges csalás után vissza kell menni az ellenőrzőpontra! Frusztrálhatja az embert! De a többieket, akik igazán végigszenvedik a kritikus helyeket, az frusztrálja igazán, ha a célban vigyorgó arccal látják a jelvényt átvenni azt a valakit, akiről tudván tudott a csalás ténye!
Ezért én csak üdvözölni tudom minden rendezőségnek azt a törekvését, hogy sok ellenőrzőpontot telepítenek, főleg a kritikus helyekre, s ezt nem csak a fentiek miatt, hanem azért is, mert főleg egy hosszabb távon nem árt, ha egy kicsit jobban vigyáznak a résztvevőkre is!
Dr. Torday László, Toronto"
Az írás megjelent a Százlábú 1997. március-áprilisi számában, és így születtek meg a "kispistázás", "kispistázó" szavak. Úgy gondoltam, a blog olvasóit érdekelné egy interjú a kifejezés alkotójával, ezért megkerestem Dr. Torday Lászlót, aki örömmel válaszolt a kérdéseimre:
- Kedves László, mit szól ahhoz, hogy a "kispistázás" szó önálló életre kelt egy régi Százlábú cikkből, és a túrázók szókincsének része lett?
- Erre én is csak nemrégen jöttem rá (egy éve talán?), s egészen el voltam tőle hűlve. Érdekes érzés ezt megélni. Annak idején ezt a cikket méregből, és nem kis indulattal írtam a "kispistázásról", ami az én cikkemben még a szándékos rövidítéseket jelentette, s nem is gondoltam volna, hogy ez a rövid kis gondolatcsokor ennyire bele fog vágni a magyar teljesítménytúrázók közgondolkodásába azzal, hogy egy valódi, létező, s másokat is nagyon idegesítő problémára világít rá. De nem is az a lényeg, hogy ÉN vagyok az akinek a munkássága folytán született egy szó, hanem az a lényeg, hogy alkottunk egy gondolkodási kategóriát, megfogalmaztunk egy cselekedetsort, s ezzel erkölcsi állásfoglalást is sikerült kialakítani. A haszon már akkor is kézzelfogható, ha csak egyetlen egy teljesítménytúrázó is akad, aki azt mondja: "nem kispistázok, mert az nem elfogadható".
- A Kinizsi Százast kétszer teljesítette, mit jelent(ett) a K100 az ön életében?
- A megmérettetést, s a viszonyítást. A K100 teljesítése elhiteti az emberrel, hogy van akarata, kitartása, s meg tudja csinálni azt, aminek nekifogott. Nekem az első K100 nem sikerült, mert Pusztamaróton feladtam, mert az ottani pihenő után a remegéstől nem tudtam elindulni, s fejben elvesztettem a túrát. Aztán annak ellenére, hogy Pusztamaróton mindig bajom volt, nem is kicsi, a további elindulásaimkor győzött az akaratom. A K100-ra az ember egész életében büszke, s mindig lehet vele dicsekedni, mindig lehet róla történeteket mesélni, és különösen alkalmas arra, hogy az ember nyilvánosan bizonyítsa az őrültségét. Majdnem minden olyan ember, aki sportteljesítményével dicsekszik, minimálisra zsugorodik, ha meghallják, hogy valaki lezúzta a K100-at. Ez olyan hihetetlen mindenkinek, 100 km 24 óra alatt? Erre csak azok képesek, akiknél nincs rendben minden a fejben, mert ezt mindenki emberfelettinek érzi... (Holott, idézve egyik barátomat, a K100 nyugdíjastúra a BEAC Maxihoz, vagy a Mátrabérc 56-hoz képest...)
Én mindig jó szívvel emlékeztem vissza a K100-akra, és büszke voltam magamra, hogy megcsináltam. Sajnos, tavaly, amikor szokás szerint ezzel dicsekedtem, a nagylányom beszólt: "Papa, az 20 éve volt"... S tényleg. Akkor volt. Ez ugyan elkeserített, de elhatároztam, hogy megcsinálom még egyszer legalább. Sajnos, 2013-ban nem jött össze, mert márciusban annyira kificamítottam a bokámat, hogy hetekig mankóztam, s a sérülés 3 hete nem fáj csak, s csak egy hete tudtam elkezdeni a futóedzéseket...
- Melyik volt legemlékezetesebb vagy legnehezebb túrája?
- A legnehezebb túrám egy Mátrabérc 56 volt, ahova teljesen lejtő- és emelkedőedzetlenül mentem el, mert ugye itt az Alföldön (Szegeden élek) sok a megmásznivaló hegy. Így sikerült felfelé nem több, mint 3 km/h-s átlagot produkálnom, ami a Mátrabérc szintemelkedéseit tekintve borzalmasan lassú tempó, s a Muzsláról 35 perc alatt kellett beérnem (7 km). De meglett, igaz majdnem kipusztultam.
A legemlékezetesebb pedig egy BEAC Maxi volt, amit jó tempóval mentem. Vittem magammal egy kis pálinkát is, amit előző este készítettem össze, vészenergiaforrásként. Éjjel azonban az öcsém kiitta a háromnegyedét a fél literes flakonnak, s a hiányt tiszta szesszel pótolta.... Az erő a Dunától fogyott, így hozzányúltam az "energiaitalhoz". Az ízeket nem éreztem, sőt, a nedűt a számban forgatgattam, így Dobogókőn ki kellett állnom, mert a fejem véletlenül beleesett a gulyáslevesbe....
- Túrázik még rendszeresen?
- Teljesítménytúrákon már nem, annak ellenére, hogy a szerelem nem múlt el. Daganatos betegeket gyógyítok, és nagyon kevés a szabadidőm a régi életemmel összehasonlítva. S ami adódik, azt vadászattal töltöm. Hosszú kilométereket cserkelek, puskával a hátamon, s a túrázó múltam ajándék: soha nem félek a távolságtól, mert tudom, gyalog is oda lehet érni. Ami maradt az a nosztalgia, és a bizonyítási vágy, így 2013 végére, 2014-re szeretnék néhány teljesítménytúrát komplettálni.
- Változott valamiben a véleménye a "kispistázókkal" kapcsolatban?
- Nem. Sőt! Ma is gyűlölöm az ilyen embereket, s gyűlölöm a "kispistázás" minden formáját, s nem csak a túrákon, hanem az élet egyéb területein is, ahol rettenetes azok mennyisége, akik nem teszik oda magukat, nem teljesítik a feltételeket, nincs mögöttük teljesítmény, de a célban nagyon tudják nyújtani a markukat, hogy nekik is jár az elismerés, mert olyanok mellett állnak, akik teljesítettek. Nagy lecke ez.
Köszönöm szépen a válaszokat Dr. Torday Lászlónak, és sikeres visszatérést kívánok a teljesítménytúrázás és a Kinizsi Százas világába.
Kapcsolódó bejegyzések:
Interjú Kovalik Andrással, a Kinizsi Százas egyik atyjával
Interjú Bozótnégerrel és Montyval, A vadon szava blog gazdáival
Éjfél Kapitány a Kinizsi Százasról
Interjú Foresterrel, a Kinizsi Százas "inges-nyakkendős" teljesítőjével
Túrabeszámoló a BEAC Maxi 110-ről
Felmérés a kispistázásról
Jó cikk, köszönet érte!
VálaszTörlés