Pákosztos Benő története, avagy a magányos túrázás előnyei és hátrányai

Zoli, aki a Miskolctól Egerig kanyargó Tortúra 65-ön volt az egyik túratársam, megosztott velem egy történetet, melyet az 1967-ben kiadott, Erős Antal által szerkesztett Turisták Zsebkönyvében olvasott. A mellékletként küldött sorokat olvasva lassan rájöttem, hogy ezt a történetet már hallottam valakitől: ha jól emlékszem, Sistergő mesélte a Csoportos Privát Isziniken.

A keresőbe beírva a rövid elbeszélés főhősének, Pákosztos Benőnek a nevét az nem adott ki releváns találatot, így könnyen lehet, hogy a Turisták Zsebkönyvén kívül csak a Kinizsi Százas blogban olvasható ez a kis tanulságos történet Pákosztosról, a "maszek turistáról":

Maszek turista

A gerincen kissé lemaradtam a csoporttól. Átvágtam egy ösvényen, hogy beérjem őket. Ekkor találkoztam Pákosztos Benővel.
Ott ült, egy sziklának vetve a hátát, egyes-egyedül.
- Hát te, Benő? - csodálkoztam. - Te is turista vagy?
- Természetesen, az vagyok - felelte önérzetesen. - De nem olyan, mint te. Én maszek turista vagyok. Elvem az önállóság.
- És nem unalmas így?
- Nézd, öregem! Én nem bírom a „csordaszellemet”. Én nem szegődöm mások uszályába. Én nem hagyom magam idegen emberek járszalagjára fűzni… Én járom az erdőt, mezőt, a hegyet és a völgyet, és intim módon ismerkedem a természet titkaival. Nekem nincs szükségem másokra. Teszem azt, meg akarom nézni a pácoltházi Ulászló romokat. De nekem ne mondja senki, hogy másszam meg a Pofaszakáll-sziklát, amikor azt már annyiszor láttam, hogy kijön tőle a gálám. Nekem ne mondják, hogy gyorsabban, gyorsabban, fiatalosabban, ebből nekem elég a villamoson, mert én itt kényelmesen akarok sétálni. Azt én mondom meg, hogy mikor hova, lassan-e vagy gyorsan óhajtok-e menni. És nekem ne kelljen éheznem és várnom a pihenőt, amikor korog a gyomrom. Érted, kedves barátom?
- Aztán... Nekem ne kelljen hallgatnom, hogy a 70 éves Tóni bácsi hamisan kornyikálja az ifjúmunkás-indulót, és ne kelljen minden vasárnap újra és újra meghallgatnom, hogy a Medvebocs-nyereg a miocén korban emelkedett ki a nemtudommicsodából. Azután nekem ne kelljen megkóstolnom a Scheiermanék taplóízű linzerét és a Malonyaiék egérszagú uborkasalátáját, hogy egyebet ne mondjak.
Elhallgatott és széles mozdulattal körbemutatott:
- Enyém az erdő és a hegy. Enyém a természet. A magam ura vagyok benne. Nem szorulok senkire.
Felálltam és elbúcsúztam.
- Hohó! - kiáltott rám Benő. - Az isten szerelmére, adj egy konzervnyitót… Már fél órája várok, hogy jöjjön erre valaki, meghalok az éhségtől…

Kapcsolódó bejegyzés:
Egyedül vagy társaságban könnyebb teljesíteni a Kinizsi Százast?