- Szia Tullius! Mióta túrázol?
- Szia Sanyi! Először is, szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy a gondolataim, élményeim, vagyis egy darabka belőlem, helyet kaphattak az oldaladon!
Túrázni, nos, nem régóta, mondhatni, újonc vagyok még. Egyik cimborám három évvel ezelőtt beszélt “egy bizonyos” Kinizsi túráról, amelyen a cél 100 km 24 órán belül történő legyaloglása. A magyar nyelv választékos, én ezt akkor ki is használtam… kb. mindennek elmondtam, amit el tudsz képzelni, talán még olyannak is, amit nem! :)
De valljuk be, a lelke mélyén a legtöbb ember perverz, csak ez mindenkiben másként csapódik le: persze, hogy érdekelt a dolog! 2010 végén rajthoz is álltunk a Bakonyi Mikulás 50-es távján, én részben kíváncsiságból, részben pedig azért, hogy elkezdjem az edzést. Ez volt az első teljesítménytúrám, igaz, korábban azért futogattam. A vége az lett, hogy teljesen kikészültem, szétáztam, agyonfagytam, lemerevedtem, de végigértem! Határozottan nemtriviális teljesítést produkáltunk, de talán éppen ez az, ami megalapozta a későbbieket… lassan, de biztosan, jött a többi is…
- Mit jelent számodra a természetjárás, teljesítménytúrázás?
- Túrája válogatja. Valamelyikre az élmény, valamelyikre a kihívás miatt megyek el. Az a legjobb, amelyikben mind a kettőt megtalálom. Szeretek a városból kiszakadni, (őrült) emberekkel találkozni, a megkapó és egészséges levegőjű környezetben (sport)élményt gyűjteni. Nomeg okleveleket. Ahogy végilapozom a kollekciót, mindig felötlik egy-egy emlék. :)
A haveri társasággal tavaly elkezdtem az OKT-t is; nálunk egyértelműen a “buliról” szól. Idővel szeretném végigjárni, de az idén a teljesítménytúrák még elsőbbséget élveznek.
- Melyik volt eddig életed legnehezebb túrája?
- A tavalyi Szondi 100-at sínylettem meg a leginkább. Figyelmeztettek, hogy nehéz lesz, de akár a falnak... Három héttel előtte teljesítettük a Mátra 115-öt, két héttel előtte szuperül ment a maraton váltó, másfél héttel előtte pedig rekordot futottam 5 km-en… azt hittem, én vagyok az összes akcióhős egy személyben. Aztán 40 km körül kiderült, hogy ezt csak én gondolom így, a Börzsöny meg máshogy.
Emellett sajnos, most hagyjuk, hogy miért, egyáltalán nem készültem a túrára. Ezt úgy képzeld el, hogy 3-4 óra alvás után szó szerint futnom kellett a vonatra, s miután csodával határos módon elértem, a “fedélzeten” álltam neki a kis bicskámmal szendvicset gyártani az itthon találomra berámolt alapanyagból. Még az sem érdekelt, hogy legyen normális ellátmányom. Túratársamban legkésőbb ezen a ponton tudatosulhatott, hogy nem lesz ennek jó vége. :)
Az eleje amúgy klasszul ment, aztán csúnyán eltévedtünk, minek következtében Magosfára kétszer másztunk fel. (Megadtuk a módját; ezen a szakaszon alapból is 6 km-re esik 600 méter szint...) Az egyórás különszám minden maradék motivációmat leépítette, ráadásul hívatlan vendégként a lábam sem akart kimaradni a buliból: csúnyán megfájdult. Még 60 km volt hátra, és ezalatt az összes problémám exponenciálisan súlyosbodott. Megint csak nem szeretnék részletekbe bocsátkozni, lényeg, hogy a Szondit a rá nem készülésem fényében is kirívóan keservesen sikerült teljesíteni.
Köszönettel tartozom a túratársamnak, Robinak: volt mit kiállnia, és most nem a terep által támasztott nehézségekre gondolok! :)
- A Kinizsi Százas hol helyezkedik el számodra a teljesítménytúrák között?
- Szűken értelmezve a kérdést: a negyedik túrám volt. :) (Eddig csak egyszer teljesítettem, 2011-ben.)
Komolyabbra fordítva; hatalmas élményt jelentett és jelent máig is, hiszen előtte még csak hasonló távot sem abszolváltam. A baráti körből velem együtt 4-en vágtunk bele. Az összeszokott társaság rengeteget segített, szerintem külön-külön sokkal nehezebb dolgunk lett volna. Végül 4-ből 3-an értünk célba, végig együtt haladva. Egy igazán szenzációs menetet tudtunk magunk mögött, annak ellenére, hogy - remélem, nem szentségtörés ilyet írni erre a blogra - visszagondolva a K100-ra, ma már nem tartozik a kedvenc túráim közé. A Nagy-Getét és Bányahegyet persze azóta is emlegetem, és szeretnék még legalább egyszer visszatérni, de sajnos ez a tavalyi évben túraütközés miatt meghiúsult, s idén sem lesz másként.
- Mi hajtott, mi motivált a Galyavár 110-en?
- Lesz még egy papírom arról, hogy klinikai eset vagyok! :D
Egyébként érdekes, mert - bár előneveztem rá - a túrát megelőzően egy percig sem gondoltam komolyan, hogy én ezt teljesítem. Sőt, úgy volt, hogy otthon, vidéken maradok azon a hétvégén. Ennek ellenére a tudatalattimban végig ott motoszkált Galya, az előtte levő héten mintha rám is települt volna - ez idő alatt kondicionálódhattam a megmérettetésre. Az utolsó pillanatban derült ki, hogy egyéb teendőm is akad Pesten, ezért felutaztam, majd a dolgomat ellátva továbbindultam a Mátrába.
Amikorra odaértem, már fel se merült bennem, hogy ne a 110-et hintsem el mindenkinek, de szimpatikus maradt a gondolat, hogy a maratonnál mégis befejezzem. Tényleg. Időközben aztán megérkeztek az ismerősök, s elkezdtük húzni egymást… na, mondom, ebből hosszú lesz, nagyon hosszú… :)
A történet következő említésre méltó momentuma az, mikor a maratoni távról félúton kiszálló túratársakkal találkoztam össze. Megpróbáltam persze a magam egyszerű módján visszaráncigálni őket (vagyis csak a kisebbiket, de ez most mindegy ;)) a pályára, de ehhez kevésnek bizonyultam. Annyiban maradtunk, hogy gyaloglom majd helyettük is, innentől pedig kötött az adott szó.
Egy harmadik emlékezetes pillanat az éjszakában ért utol, amikor az egyik pontőr elárulta, hogy a jég miatt mennyien abbahagyták. Két srác is ott ült a padon, azzal, hogy 10 kört mentek, de ilyen körülmények között a soron következőt nem kockáztatják meg. Én ekkor csak a 9.-nél tartottam, s mit ne mondjak, összeszorult a gyomrom. A csúszós és meredek terepnek köszönhetően már a szóváltást megelőzően nekiálltam félteni a nyomorult kis életemet, de az rátett egy újabb lapáttal! Szerencsére, ekkorra úgy nekiebrudaltam magam, hogy a mentális dezintegráció sem talált fogást az elképzelésemen, miszerint még fél nap, és gulyást tömök a fülig érő számba. Mellettem fehér kenyér és Erős Pista, előttem oklevél és kitűző. Azért lássuk be, esélyesebb az, hogy valójában fel sem fogtam, mit művelek. Fejben amúgy nem szokott gond lenni. Galyán is inkább a fizikai résztől féltem, de végül, szerencsére, összeállt a rendszer.
Hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy ezúton is - egy másik fórumról magamat idézve - megköszönjek mindent a túratársaknak és a rendezőknek! Csanyának az energiaszeletet, Bozótnak, hogy - még mielőtt atomjaira hullott volna - kiszárította és bezacskózta az itinert, hogy bármi kellett, mindenki egyszerre ugrott. A végén a fuvart Budapestre... lehet, csak én néztem ki feltűnően ramatyul, de akkor is... annyira aranyos és segítőkész volt a társaság, egészen meghatódtam! :)
- Milyen, a teljesítménytúrázással kapcsolatos céljaid, álmaid vannak még?
- A tavalyi Mátra-kupa volt a fő-fő célkitűzés. Gondoltam, ha azt sikerül 100%-ra teljesíteni, akkor elégedett leszek magammal, és csökkentem az intenzitást. Ezt a számításomat viszont a díjátadó a pillanat törtrésze alatt keresztülhúzta, a veterán túrázók ugyanis megismerték a fejem, és azóta figyelemmel tartanak. :)
A Mátrát nagyon megszerettem, ezért idén is neveztem a kupára. A legnehezebb túrák (Mátrabérc, Mátra 115, Mátra 60) egyébként a mozgalomtól függetlenül szerepeltek a listámon. Ezért most, hogy Galyavár sikerült - ez csúnyán hangzik, de - ne végezzünk félmunkát alapon, újra napirendre került az összes kiírt alkalom végigjárása. Nem lesz egyszerű, de remélem, sikerül majd. Röviden tehát Mátra-kupa, idénre is. Ez az, ami publikus. :)
Hosszabb távra - egy újabb Kinizsit leszámítva - nincs tervem.
- Űzöl más sportot is a túrázáson kívül?
- A túrázással nagyjából egyidőben kezdtem edzőterembe járni, és lehet, meglepő, de elvileg ez a fő sport. Egyszer talán látszani is fog. :) Néha elmegyek futni, esetleg úszni, biciklizni. Főleg az utóbbit szeretném majd rendszeresebben űzni, de még nem látom, hogyan fér bele a napirendbe úgy, hogy ne menjen a sportnál fontosabb dolgok rovására. Valószínű a hétvégi gyalogos túrák helyét fogják megpályázni a bringás események. A futással és úszással is vannak céljaim, de ez még a jövő zenéje.
Köszönöm szépen az interjút Tulliusnak. Az olvasó további érdekes interjúkat találhat a Túrazokni.hu túraportálon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése