Nyomot hagyni (avagy a szexuálkreatív Gesztipéter)

Bennem van a vágy arra, hogy nyomot hagyjak. Ez tán nemtől független dolog, de lehet hogy azért köze van ahhoz is, hogy férfi vagyok: mivel nem élem át olyan közvetlenül azt, hogy egy testemből fakadó lényben éljek tovább, mint a nők a terhességgel és a szüléssel, így más lehetőségeket kell keresnem öröklétem biztosítására.

Tán a Kinizsi Százasban is ezt a halhatatlanságot kergetem félig-meddig tudat alatt, azzal az ábránddal, hogy egyszer majd az unokáimnak beszélhetek a régmúlt túrákról, vagy hogy az egyre szűkebb elitben sok-sok év múlva majd a piramis csúcsának közelébe kerülök és emlegetett név leszek. Tehát a Kinizsi Százas teljesítése is egyfajta nyomhagyás. A szó szoros értelmében is, bár úgy épp az ellenkezője a követendő, azaz hogy minél kevésbé sebezze az ember a természetet bakancsa nyomával, míg átvitt értelemben - egyelőre szerény eszköztárammal és lehetőségeimmel - a minél nagyobb és maradandóbb nyomra törekszem.

Az írással kapcsolatban is vannak ilyen vágyaim: még nem tettem le arról a gyermeteg álmomról, hogy egyszer író legyek. Ugyan sok esély nincs rá, hogy egyszer olyan témába botoljak és olyan ihletaurába kerüljek, hogy abból irodalmi alkotás szülessen, s tán eddigi írásaimban sincs túl sok erre mutató jel, de azzal biztatom magam, hogy - ahogy olvastam - Marcel Proustnak Az eltűnt idő nyomában c. regénye előtti írásai sem utaltak arra, hogy egyszer a kánon része lesz, és hogy Ottlik Géza első próbálkozásai, vagy az Iskola a határon első változatai is jóval gyengébbek voltak a későbbi remekműnél.

Ha már írás: valahol lakik bennem egy szexuálkreatív Gesztipéter is. Tán nyelvész édesanyámtól örökölhettem a szójátékokra való fogékonyságomat, bár az én munkásságom főleg a nemi tartalmú, akár polgárpukkasztónak is nevezhető irányban bontakozik ki igazán (lásd Hello Klitty). Már tizenévesen megalkottam a "nem mindegy, hogy fikció vagy frikció" geget, amit tán még Lux Elvira is megirigyelne, vagy a pillanatnyilag szóból a pinanyaltilagot, az Intimissimi márkanév tagolásából pedig az intim is simit. Kissé olcsóbb, gesztipéteresebb a "pén'sz nem boldogít" vagy a "vulva anylyukat", míg intellektuálisabb irányban a "c'est genial, c'est genital"-ig és "[klit]orális"-ig jutottam, de azért az előbbieket is elég kreatívnak érzem, persze a saját alkotásaival szemben könnyen elfogult az ember.

Így aztán magam is kíváncsi vagyok (nálam jobban ki lenne? - még ha nem is feltétlenül fogom rá megtudni a választ), hogy végül tovább élek-e valamilyen alkotásomban, eredményemben. Legyen az a legtöbbszörös Kinizsi Százas teljesítés, vagy egy regény, vagy csak néhány bugyuta szójáték, esetleg társasjáték, vagy néhány általam készített bútor.

Kapcsolódó bejegyzések:
A Kinizsi Százas és a personal branding
Benne vagyok a Wikipédiában
A Kinizsi Százas és a számok (és a pasaréti lelkész)