2015. június 10., szerda

Kinizsi Százas időim, 2007 - 2015

Néhány napja rajtszám alapján 1981-ig visszamenőleg meg lehet tekinteni a k100.pxtr.de weboldalon, hogy ki mikor rajtolt és ért célba a Kinizsi Százason, illetve hogy az ellenőrzőpontokat mikor érintette.

(Ha valaki nem tudja, hogy az adott évben mi volt a rajtszáma, ne essen kétségbe, könnyen utána járhat: leolvashatja az ellenőrző lapjáról, illetve az okleveléről is. Az oklevélen 2014-ig a láblécben, a keltezés alatt olvasható, idén pedig a teljesítő neve alá került a zárójelben szereplő rajtszám.) 

A rajt- és célidő alapján megnéztem, hogy melyik évben mennyi idő alatt teljesítettem a Kinizsi Százast. Sokáig egyébként nem tulajdonítottam nagy jelentőséget a teljesítési időnek, talán a Rubik-kocka ébresztett rá, hogy a sebességnek van némi jelentősége, egyfajta virtuozitási indikátor. Ráadásul gyorsabban haladva az embernek kevesebb ideig kell harcolnia önmagával és a kilométerekkel, és már rég otthon fürdik, amikor sokan még a túra ösvényein küzdenek.

2007-ben az első Kinizsi Százasomon 7:13-kor rajtoltam és 5:49-kor értem célba, azaz 22 óra 36 perc alatt tettem meg a távot, mely akkor még Szárligeten végződött.

Következő évben valamivel lassabban értem az új, tatai célba: 7:03-as rajttal és 5:51-es célba érkezéssel 22:48 percet gyalogoltam.

2009-ben újabb két percet rontottam: rajt 7:09, cél 5:59, menetidő 22:50.

2010-ben tovább lassultam: rajt 7:24, cél 6:26, menetidő 23:02.

2011-ben viszont "megtáltosodtam": rajt 7:27, cél 5:09, menetidő 21:42. Máig ez a leggyorsabb Kinizsi Százasom, hivatalos teljesítménytúrán eddig csak egyszer gyalogoltam gyorsabban 100 kilométert, a 2014-es Isziniken 19 óra 39 perc alatt értem célba.

2012-ben a seprő segítője voltam, ez magyarázza a 23:30-as menetidőmet (rajt 8:15, cél 7:45), mely a leginkább "szintidőkihasználós" eredményem eddig a K-100-on.

2013-ban 7:26-tól 6:31-ig túráztam, 23 óra 5 percet.

2014-ben 7:14-től 6:11-ig tartott a túra, azaz 22 óra 57 perc alatt értem célba.

Idén, 2015-ben pedig 7:54-től 6:05-ig gyalogoltam, így 22 óra 11 perc alatt értem célba, ennél gyorsabban csak 2011-ben teljesítettem a Kinizsit (21:42), illetve az idei hivatalos K-100 előtt nem sokkal Áron barátommal is gyorsabban tettük meg a távot a privát sétánkon (20:45).

(Az átlagos teljesítési időm az eddigi kilenc hivatalos Kinizsi Százasom alapján 22 óra 44 perc.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése