Ma folytattuk volna Gyulával a munkát, azonban Csobánka után egyszer csak lerobbant az autó, tönkrement a kuplung (tehát mégsem igaz az "Opel, sosem kop el" mondás).
Mondjuk voltak baljós előjelek, például hogy elfelejtettünk ecsetet vinni, ezért még külön be kellett ugranunk egy útba eső hipermarketbe. Apropó, a múltkor még viccelődtem azzal, amikor András autójában egy zsugorfólia ecet is volt a csomagtartóban: "Azt beszéltük, hogy hozz néhány ecsetet. Ecsetet, nem ecetet!".
No de minden rosszban van valami Kinizsi Százas: Gyula megvárta a segítséget, én pedig úgy gondoltam, hogy visszasétálok Budapestre, a többek között a Piros 85-ről és a K-100-ról is ismert piros sáv jelzésen. Ugyan egy kicsit olyan érzésem volt, mintha elhagynám a süllyedő hajót, no de egyrészt az autó onnan már nem tudott hova süllyedni tovább, másrészt Gyula volt a kapitány, és ő javasolta, hogy menjek nyugodtan.
A kb. 10 kilométeres távot nagyjából két óra alatt tettem meg, mert 5 körül indultam, és este 7-re már Békásmegyeren voltam. A Kevélyig volt egy kis kaptató, de utána csaknem végig lefelé haladtam. Felidéződtek a tavalyi Piros 85 emlékei, amikor fordított irányban róttam a túra első kilométereit, a Kevély-nyeregtől pedig már a Kinizsi Százas és az Iszinik 100 útját tapostam. Az ürömi műút után a piros kereszt jelzésre váltottam a K-100 útvonalának megfelelően, és hogy Békásmegyeren tudjak BKK jegyet venni. És milyen kicsi a világ: a lakótelepen egy volt kollégámmal, Gyurival is találkoztam, akivel legutóbb a 2013-as Intersport túranapon kirándultunk együtt.
Úgy tudom, időközben Gyula és az autó is szerencsésen hazajutott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése