Interjú a "kispistázás" szó megalkotójával, Dr. Torday Lászlóval

1997-ben az akkor Torontóban élő Dr. Torday László ezt a levelet írta a Százlábú (a Teljesítménytúrázók Társaságának értesítője) szerkesztőségének:

"Nem tudom, jó helyre írok-e, s ez a pici iromány be fog-e kerülni a "Százlábúba"!
De nem bírom ki írás nélkül.
Az elejétől a végéig elolvastam az egyik számot, s az utolsó végéig egyre nagyobb keserűséggel detektáltam, hogy nincs hiány az olyan cikkekben, amelyek arról próbálnak meggyőzni minket, hogy egy teljesítménytúrán mindegy, merre megy az ember, sőt némely arcátlan rendező bámulatos rafinériával telepített "fű alatti" ellenőrzőpontjaival beleköp némely talpig becsületes "teljesítőjelölt" levesébe, s bizony arra az elképesztő elvetemültségre is volt példa, hogy a "megbukott" tag nem kapta meg a neki úgymond JÁRÓ kitűzőt, s ennek az emberellenes magatartásnak éppen ideje véget vetni! Szerencsére ez másoknak is feltűnhetett és többen leírták azt, ami az én véleményem is, hogy egy teljesítménytúra azért teljesítménytúra, hogy AZT a túrát csinálja meg az ember, ne egy saját maga kreáltat! Hisz AZÉRT a túráért kap ANNAK a túrának a rendezőségétől pl. egy emléklapot.
Én nem ellenzem, hogy valaki másfele menjen, mint a kijelölt út, de az az ember kizárólag saját magától várhat el igazolást a saját maga tervezte és teljesített túráról! Hisz pl. ha valaki a BEAC Maxin, a Julianus kilátótól nem a kijelölt úton megy le a kompig, hanem arra hivatkozva, hogy lekésné azt, leszalad Nagymarosra hátulról  az nem a BEAC Maxit teljesítette! Aki kihagyja a Kinizsin Kopasz-hegyet, az sem a Kinizsin ment végig! Az megcsinálta mondjuk a Kispista Minit, vagy a Nagyjóska 99-et, de nem a fent nevezett csemegéket. Elhiszem, hogy zavaró az, ha egy ilyen közönséges csalás után vissza kell menni az ellenőrzőpontra! Frusztrálhatja az embert! De a többieket, akik igazán végigszenvedik a kritikus helyeket, az frusztrálja igazán, ha a célban vigyorgó arccal látják a jelvényt átvenni azt a valakit, akiről tudván tudott a csalás ténye!
Ezért én csak üdvözölni tudom minden rendezőségnek azt a törekvését, hogy sok ellenőrzőpontot telepítenek, főleg a kritikus helyekre, s ezt nem csak a fentiek miatt, hanem azért is, mert főleg egy hosszabb távon nem árt, ha egy kicsit jobban vigyáznak a résztvevőkre is!
Dr. Torday László, Toronto"

Az írás megjelent a Százlábú 1997. március-áprilisi számában, és így születtek meg a "kispistázás", "kispistázó" szavak. Úgy gondoltam, a blog olvasóit érdekelné egy interjú a kifejezés alkotójával, ezért megkerestem Dr. Torday Lászlót, aki örömmel válaszolt a kérdéseimre:

- Kedves László, mit szól ahhoz, hogy a "kispistázás" szó önálló életre kelt egy régi Százlábú cikkből, és a túrázók szókincsének része lett?

- Erre én is csak nemrégen jöttem rá (egy éve talán?), s egészen el voltam tőle hűlve. Érdekes érzés ezt megélni. Annak idején ezt a cikket méregből, és nem kis indulattal írtam a "kispistázásról", ami az én cikkemben még a szándékos rövidítéseket jelentette, s nem is gondoltam volna, hogy ez a rövid kis gondolatcsokor ennyire bele fog vágni a magyar teljesítménytúrázók közgondolkodásába azzal, hogy egy valódi, létező, s másokat is nagyon idegesítő problémára világít rá. De nem is az a lényeg, hogy ÉN vagyok az akinek a munkássága folytán született egy szó, hanem az a lényeg, hogy alkottunk egy gondolkodási kategóriát, megfogalmaztunk egy cselekedetsort, s ezzel erkölcsi állásfoglalást is sikerült kialakítani. A haszon már akkor is kézzelfogható, ha csak egyetlen egy teljesítménytúrázó is akad, aki azt mondja: "nem kispistázok, mert az nem elfogadható".

- A Kinizsi Százast kétszer teljesítette, mit jelent(ett) a K100 az ön életében?

- A megmérettetést, s a viszonyítást. A K100 teljesítése elhiteti az emberrel, hogy van akarata, kitartása, s meg tudja csinálni azt, aminek nekifogott. Nekem az első K100 nem sikerült, mert Pusztamaróton feladtam, mert az ottani pihenő után a remegéstől nem tudtam elindulni, s fejben elvesztettem a túrát. Aztán annak ellenére, hogy Pusztamaróton mindig bajom volt, nem is kicsi, a további elindulásaimkor győzött az akaratom. A K100-ra az ember egész életében büszke, s mindig lehet vele dicsekedni, mindig lehet róla történeteket mesélni, és különösen alkalmas arra, hogy az ember nyilvánosan bizonyítsa az őrültségét. Majdnem minden olyan ember, aki sportteljesítményével dicsekszik, minimálisra zsugorodik, ha meghallják, hogy valaki lezúzta a K100-at. Ez olyan hihetetlen mindenkinek, 100 km 24 óra alatt? Erre csak azok képesek, akiknél nincs rendben minden a fejben, mert ezt mindenki emberfelettinek érzi...  (Holott, idézve egyik barátomat, a K100 nyugdíjastúra a BEAC Maxihoz, vagy a Mátrabérc 56-hoz képest...)
Én mindig jó szívvel emlékeztem vissza a K100-akra, és büszke voltam magamra, hogy megcsináltam. Sajnos, tavaly, amikor szokás szerint ezzel dicsekedtem, a nagylányom beszólt: "Papa, az 20 éve volt"...  S tényleg. Akkor volt. Ez ugyan elkeserített, de elhatároztam, hogy megcsinálom még egyszer legalább. Sajnos, 2013-ban nem jött össze, mert márciusban annyira kificamítottam a bokámat, hogy hetekig mankóztam, s a sérülés 3 hete nem fáj csak, s csak egy hete tudtam elkezdeni a futóedzéseket...

- Melyik volt legemlékezetesebb vagy legnehezebb túrája?

- A legnehezebb túrám egy Mátrabérc 56 volt, ahova teljesen lejtő- és emelkedőedzetlenül mentem el, mert ugye itt az Alföldön (Szegeden élek) sok a megmásznivaló hegy. Így sikerült felfelé nem több, mint 3 km/h-s átlagot produkálnom, ami a Mátrabérc szintemelkedéseit tekintve borzalmasan lassú tempó, s a Muzsláról 35 perc alatt kellett beérnem (7 km). De meglett, igaz majdnem kipusztultam.
A legemlékezetesebb pedig egy BEAC Maxi volt, amit jó tempóval mentem. Vittem magammal egy kis pálinkát is, amit előző este készítettem össze, vészenergiaforrásként. Éjjel azonban az öcsém kiitta a háromnegyedét a fél literes flakonnak, s a hiányt tiszta szesszel pótolta....  Az erő a Dunától fogyott, így hozzányúltam az "energiaitalhoz". Az ízeket nem éreztem, sőt, a nedűt a számban forgatgattam, így Dobogókőn ki kellett állnom, mert a fejem véletlenül beleesett a gulyáslevesbe....

- Túrázik még rendszeresen?

- Teljesítménytúrákon már nem, annak ellenére, hogy a szerelem nem múlt el. Daganatos betegeket gyógyítok, és nagyon kevés a szabadidőm a régi életemmel összehasonlítva. S ami adódik, azt vadászattal töltöm. Hosszú kilométereket cserkelek, puskával a hátamon, s a túrázó múltam ajándék: soha nem félek a távolságtól, mert tudom, gyalog is oda lehet érni. Ami maradt az a nosztalgia, és a bizonyítási vágy, így 2013 végére, 2014-re szeretnék néhány teljesítménytúrát komplettálni.

- Változott valamiben a véleménye a "kispistázókkal" kapcsolatban?

- Nem. Sőt! Ma is gyűlölöm az ilyen embereket, s gyűlölöm a "kispistázás" minden formáját, s nem csak a túrákon, hanem az élet egyéb területein is, ahol rettenetes azok mennyisége, akik nem teszik oda magukat, nem teljesítik a feltételeket, nincs mögöttük teljesítmény, de a célban nagyon tudják nyújtani a markukat, hogy nekik is jár az elismerés, mert olyanok mellett állnak, akik teljesítettek. Nagy lecke ez.

Köszönöm szépen a válaszokat Dr. Torday Lászlónak, és sikeres visszatérést kívánok a teljesítménytúrázás és a Kinizsi Százas világába.

Kapcsolódó bejegyzések:
Interjú Kovalik Andrással, a Kinizsi Százas egyik atyjával
Interjú Bozótnégerrel és Montyval, A vadon szava blog gazdáival
Éjfél Kapitány a Kinizsi Százasról
Interjú Foresterrel, a Kinizsi Százas "inges-nyakkendős" teljesítőjével
Túrabeszámoló a BEAC Maxi 110-ről
Felmérés a kispistázásról

Kinizsi Százas útvonal kvíz

Az elsősorban a Kinizsi Százassal kapcsolatos lexikális tudást felmérő kvíz után készítettem egy olyat, mely az útvonal ismeretét méri fel, illetve ezt a tudást lehet vele elmélyíteni. Az online alkalmazás több mint tízféle típuskérést képes több százezer kombinációban feltenni. A játékban két perc alatt kell minél több kérdésre helyesen válaszolni.
turazokni.hu/kinizsi-100-utvonal-kviz

Kapcsolódó bejegyzés:
Kinizsi Százas kirakós játék

A Kinizsi Százas jelvény heraldikája

Talán még senki sem jellemezte, elemezte a Kinizsi Százas jelvényt heraldikailag, azaz címertanilag. Valamikor régen tanultam ilyesmit, de csak felszínesen, középiskolai történelemórán, viszont most valahogy eszembe jutott a dolog. Bár igyekeztem átnézni a Wikipédia szócikket, lehet hogy nem lesz teljesen precíz amit írok, és az is lehet, hogy a címertant nem lehet tökéletesen alkalmazni a jelvényekre, de szerintem rokon területek.

Ha úgy tűnik majd, mintha összekevertem volna a bal és a jobb irányokat, az nem véletlen: a címereknél állítólag úgy kell nézni a dolgot, mintha az a címert viselő mellvértjén lenne és a saját szemszögéből tekintené, így az oldalak felcserélődnek. De ez megfelel annak is, mintha a jelvényt tűznénk a mellkasunkra, és úgy tekintenénk. Tehát akkor következzék a Kinizsi Százas jelvény heraldikai leírása:

Ovális fehér pajzs, jobb oldalán jobb lábnak megfelelő, arany színű, Carrarmato mintázathoz hasonló bakancsnyom, bal oldalán balharántolt, háromszögű ("old french") kispajzs, mely felül vörös, alul fehér, az osztóvonalán pedig "KINIZSI" felirat olvasható. A kispajzs alsó részét zöld koszorú öleli át, mely annak háromnegyedéig felkúszik, és balról a bakancsnyomhoz simul. A koszorút mindkét oldalon öt-öt hosszúkás levél alkotja. A koszorú közepét és a kispajzs legalsó pontját ötágú zöld csillag takarja, és alul, a csillag két alsó ága között kilátszik a koszorú egy középső levelének alja. A kispajzs felett aszimmetrikus encián növény két ötszirmú, kék virággal és világoskék vacokkal, szára két oldalán két-két levéllel, melyek bal oldalon ívesen lefelé hajlanak és összezártak, jobb oldalon ívesen felfelé hajlanak és szétállnak. A kispajzs alatt "100" felirat. Valamennyi kontúr és felirat arany színű.

A jelvény képének leírása után lássuk a szimbólumok magyarázatát (részben saját szubjektív, nem hivatalos magyarázatom), elsőként a jelvény alakját. A kör az egyik legegyszerűbb, legharmonikusabb alakzat, ami utal a természetben megtalált harmóniára; az ovális ennek megnyújtása, ami a túra hosszútávú jellegét fejezi ki, illetve mint a nőiség, termékenység egyik szimbóluma a tavasszal újjáéledő anyatermészetre utal. A bakancstalpat ill. annak lenyomatát azt hiszem, nem kell külön magyarázni, talán csak annyiban, hogy egyértelműen bakancsnyomról és nem más lábbeli nyomáról van szó, azaz a túra elsősorban gyalogos jellegét hangsúlyozza. A vörös-fehér kispajzs az 1969-ben alakult Kinizsi Természetbarát Egyesület címere, az encián virág pedig a Kinizsi TE 1975-ben alakított, magashegyi ill. hosszabb távú középhegységi túrákat szervező Encián szakosztályára utal, mely a Kinizsi Százas rendezője. A kispajzs harántoltsága és annak iránya a növekedésre, progresszióra, azaz arra a lelki fejlődésre is rámutat, melyet a túra teljesítője átélhet. A koszorú a jelvények, címerek szokásos eleme, ahogy a szocializmus éveiben a vörös csillag is az volt, ez a rendszerváltással zöldre változott (ez az egy elem módosult a jelvényen az első, 1981-es túra óta). A csillag zöld színe a jelvény alakjához hasonlóan szintén a természetet és a Kinizsi Százas évszakát, a tavaszt szimbolizálja.

Kapcsolódó bejegyzések:
A vörös csillagos Kinizsi Százas jelvény titka 
Kinizsi Százas jelvény Lego kockákból

Tudtad? 2013-ban volt először 1500 felett az indulók és 1000 felett a teljesítők száma

Most, hogy frissítettem a Nagy Kinizsi Százas táblázatot, érdekes adatokra lettem figyelmes. A 100 kilométeres távon indulók száma először haladta meg az 1500-at (1523 fő), a teljesítők száma pedig szintén rekordot döntött, és első alkalommal volt 1000 felett (1124 fő). Az indulók számát tekintve az eddigi csúcs a 2008-as év volt, amikor 1341-en neveztek, a korábbi legtöbb teljesítő pedig 2007-ben volt, akkor 975-en értek be szintidőn belül a célba.

A teljesítők aránya is kiemelkedő volt 2013-ban (73,8%), hiszen a sokéves átlag azt mutatja, hogy általában csupán az indulók kétharmada teljesíti sikeresen a távot. Ez a második legmagasabb érték, mert eddig csak 2007-ben volt magasabb a teljesítők aránya, akkor 1306 indulóból 975-en teljesítették a túrát (74,7%).

Kapcsolódó bejegyzések:
Mennyi 100 kilométer, és mennyi 2775 méter?
Elkészült a világ leghosszabb Kinizsi Százas beszámolója

Elkészült a világ leghosszabb Kinizsi Százas beszámolója

Végre elkészült a világ leghosszabb Kinizsi Százas beszámolója.

Kinizsi Százas birodalmam

Már egy ideje összegyűjtöttem a Kinizsi Százassal kapcsolatos "munkásságom" hivatkozásait, de most kapott némi dizájnt is az oldal. Íme - első pillantásra tán kissé szerénytelenül, de valójában a szórakoztatás és az informálás nemes szándékával - Sanyi Kinizsi Százas birodalma.

Kapcsolódó bejegyzések:
A Kinizsi Százas és a personal branding
A Kinizsi Százas, a blogom és én

Beszámoló a második Rockenbauer Pál emlékúton Zalában 130-amról

Amikor tavaly teljesítettem életem első Rockenbauer 130 túráját, akkor az volt az addigi leghosszabb gyaloglásom, távban (129,6 km) és időben (31 óra 48 perc) egyaránt. Idén a júliusi Kinizsi Duplámmal (200 km, 54 óra alatt) aztán megdöntöttem ezt a csúcsot és tán még edzettebben, felkészültebben vágtam neki a zalai sétának mint tavaly, de a második Rockenbauer 130-am így is nagyon kemény túra volt. Ismert körülményei (hőség, hosszú árnyék nélküli szakaszok) miatt csaknem olyan nehéz volt, mint az említett Kinizsi Dupla. A nap ellen egyébként most is az azon viselt, házilag árnyékoló kendővel (egy szövetszatyorból vágtam ki egy darabot) kiegészített baseball-sapkám volt rajtam.

Mintha a 130 kilométeres táv és a perzselő nap nem lett volna elég már önmagában is ahhoz, hogy kellően hardcore legyen a túra, további nehézségek is adódtak: az egyik bakancsom sarka eléggé kikezdte a bőröm már a táv első kilométerein, így le kellett ragasztanom, másrészt egy vissza-visszatérő fogfájással is meg kellett küzdenem. Bár abból a szempontból jó volt, hogy elterelte a figyelmem a fáradtságomról, talpam fájdalmairól.

Túrám mottója az is lehetne, hogy "ameddig nem klimaxolok, addig mindent kimaxolok". Legalábbis séta közben, kissé kimerültebb állapotomban ezt a gyengécske szójátékot költöttem, de persze úgy tervezem, hogy nyugdíjasan is keményen tolom majd még a túrákat. Egy ilyen kis mondókát is gyártottam, s amikor zombi lettem, ezt mantráztam magamban, miközben a könyörtelen előrehaladás technikáját alkalmaztam:

"Rock, rock, Rockenbauer,
Rock, rock, Rockenbauer,
Rocka, rocka, this is real fucka,
Rocka, rocka, this is real fucka."

A Rockenbauer 130 amiatt különleges számomra, hogy a Kinizsi Százas mellett ez az egyetlen olyan legalább 100 kilométeres túra, melyet immár többször is teljesítettem (de idén feltehetően felzárkózik mellé az Iszinik 100 és esetleg egy-két másik túra is).

Vali, Zoli és Lajos, tavalyi túratársaim most nem tartottak velem. S idén nem vonattal jutottam el Nagykanizsára péntek este, hanem Venczel Gyuri vitt el autóval, azonos monogramú druszájával, közös cimboránkkal V_Gyurival és egy frissen megismert úti- és túratárssal, Attilával együtt. Megérkezve lepakoltuk a cuccainkat egy osztályteremben, elmentünk a közeli pizzériába (ahogy tavaly Lajosékkal is), majd pedig aludni tértünk. A szombat reggel 6 órai rajt után aztán nem sokat láttam útitársaimat, mert gyorsabb tempóval kezdtek, és Attila kivételével (aki dehidratáltsága miatt Rádiházán feladni kényszerült a túrát; túl gyors tempóban kezdte a sétát és nagyon kevés vizet vitt magával) jóval gyorsabban is teljesítették a túrát, mint én.

Az út nagy részét (kb. a 20. kilométertől a 100.-ig) egy Krisztián nevű, ott megismert túratársammal tettem meg. Mesélt a családjáról és a kleptomániás vadászgörényéről. Mondta, hogy hallott olyan őrültekről (valahogy így fogalmazott), akik oda-vissza teljesítették a Kinizsi Százast, erre mondtam neki, hogy bizony én voltam az egyik, s igen, valóban elég nagy őrültség volt. Később megkérdeztem tőle, hogy meséltem-e már neki hogy hogy jártam tavaly a Rockenbauer 130 jelvényemmel (mert előtte egy másik túratársamnak említettem), mire azt felelte, hogy nem meséltem, de olvasta a neten. Mi tagadás, jól esett a dolog, hogy blogom egy olvasójával futottam össze.

Hahóton a Flintstones sörözőben találkoztunk Jeremcsuk Istvánnal (a K100 vak teljesítőjével) és Kimmel Péterrel, bár ők gyorsabbak voltak, érkezésünk után nem sokkal már indultak is tovább. Gondolkodtam, hogy vegyek-e egy citromos és nem hűtött sört (persze tudom, ez körülbelül úgy aránylik a rendes sörhöz, mint cigirágó a spanglihoz), de végül takarékossági okokból a csapvíznél és pezsgőtablettánál maradtam.

A söjtöri Deák-háznál (49 km) majd a kicsit arrébb lévő kocsmában egy újabb, hosszabb pihenőt tartottunk (itt egy szódát ittam). Ez volt egyébként túránk legészakibb pontja.

Továbbhaladva váltottam pár szót azzal a lánnyal, aki a Szuperkatlanon kísérte Jeremcsuk Istvánt, mondtam neki, hogy ott én voltam a hegyeskői pontőr.

Rádiháza előtt, Pusztaedericsen megpihenve találkoztam Attilával, aki akkor már nagyon rossz állapotban volt a dehidratáltságtól és az eléhezéstől (de elmondása szerint hiába volt most már vize és étele, egyszerűen nem tudott inni és enni).

Rádiházán ettem pár szem paradicsomot, hogy ne csak vízzel csillapítsam a szomjam, hanem vitaminokhoz és ásványi anyagokhoz is jussak (tavaly ott Lajosék pizzát rendeltek, de azt most túl nehéz ételnek éreztem volna).

Ha jól emlékszem, a Rádiháza utáni szakaszon hallottunk az erdőből szarvasbőgést - mely mintha a Jurassic Park Tyrannosaurus Rexeinek hangja lett volna. Később kiderült, hogy nem szarvasok, hanem szarvasmarhák bőgtek a közeli mezőn, de az erdőbe is átsétáltak.

Szentpéterfölde környékén (68 km) kezdett sötétedni, a faluból kiérve vettük fel a fejlámpáinkat (ha jól emlékszem, tavaly Szentpéterföldén pihentünk a focipálya füvében).

A hírhedt falutól, Zala megye Ciudad Juarezétől, Lasztonyától tartottam kissé, ráadásul most nem nagyobb társasággal, hanem Krisztiánnal ketten gyalogoltunk át a veszélyesnek tartott településen, de ott mintha kijárási tilalom és csendrendelet lett volna érvényben, mert sem járókelőkkel nem találkoztunk, sem mulatozás hangja nem szűrődött ki sehonnan.

Bázakerettye előtt egy kicsit utat tévesztettünk, és a térképvázlatot félreértve az aszfaltúton maradtunk. Így néhány kilométerrel többet gyalogoltunk, viszont kikerültünk egy nehezen tájékozódós, gazos részt (legalábbis tavalyi emlékeim szerint). Bázakerettyén pihentünk legalább húsz percet (hajnali háromnegyed kettőre értünk oda), és egy katona sráccal bővítve csapatunkat hármasban indultunk tovább.

Kistolmácson a kisvasút felújított, szinte építészeti újságba illő modern-minimalista végállomásához érve volt egy álmossági holtpontom, így ott próbáltam aludni kicsit. Végül 10-15 percet pihenhettem, aztán indultam a többiek után, s pár száz méterrel később a Tó büfénél utol is értem őket. Tavaly egyébként több helyen is hosszabban aludtunk út közben.

Kistolmács után kezdett világosodni. A felkelő napnak még örültem, de aztán hamar arcomra fagyott, vagyis inkább arcomra olvadt a mosoly.

A hét domb vidékére egyedül maradtam, és akkorra már túl több holtponton úgy haladtam, akár egy tank. Egy érdekes, déjá vu-szerű érzés is a hatalmába kerített: bár csak egyszer, tavaly jártam ott, mégis olyan volt, mintha már többször jártam volna azon a vidéken. Hasonló volt, mint amikor egy emberrel csak egyszer-kétszer találkoztunk, mégis úgy érezzük, mintha már jóval korábbi és mélyebb lenne az ismeretségünk.

Az eszteregnyei szőlőhegyre kanyargó, kiágazó kék R jelzésről eszembe jutott, hogy nem szerepel még a memóriajátékomban, így hamarosan azzal is kiegészítem a turistajelzés memoryt.

Később, csaknem a táv végén, a hosszúvölgyi erdészház után egy lódarázs is megcsípett. Legalább 3-4 cm-es potrohú dög volt, és a tricepszem csípte meg. Éreztem hogy ott van valami rovar, s ijedtemben reflexszerűen el akartam hessegetni, és abban a pillanatban csípett is. Mintha egyre nehezebben kezdtem volna lélegezni és a szívem is kalapált. "Mégis a túrázás lesz a vesztem? Ez nem 'asztika, ez slamasztika" - gondoltam magamban, de szerencsére ezeket a tüneteket csak bebeszélhettem magamnak, mert a kellemetlen, kissé égető, pulzáló érzésen kívül nem lett más bajom.

Nagykanizsára visszaérve már egyre jobban kínzott a hőség, szinte a falhoz lapulva, árnyékra vadászva ("hogy elérjek az árnyékos sávig") botorkáltam a cél felé. Valamivel tán most is hosszabbnak tűnt ez a rész, mint amikor a túra elején jártam ugyanerre, de nem annyira irracionálisan, mint tavaly.

A tavalyi időmön 23 percet faragva, 31 óra 25 perc alatt (13:25-re) értem a célba. Amikor átvettem a második teljesítésért járó világoszöld jelvényem, gratuláltunk egymásnak Jeremcsuk Istvánnal (aki a Kinizsi Százas, a Szuperkatlan és több más túra után a Rockenbauer 130-at is teljesítte vakon) és Márton Danival. Utóbbi többször volt az év teljesítménytúrázója és több túrának is a leggyorsabb teljesítője, így különösen jólesett a gratulációja (még ha ez zombiságom miatt nem is látszott annyira rajtam) és hogy megjegyezte, hogy "Vigyázz majd, nehogy ezt is megegye a kutya", azaz ő is követi a blogomat.

A Rockenbauer 130 igazoló füzetembe is megkaptam az idei pecsétet. Rövid pihenés, zuhanyzás, átöltözés után pedig útitársaimmal indultunk is vissza Budapestre (az autóban eléggé elgémberedett a lábam, kiszállva alig tudtam járni, de estére nagyjából elmúltak a kellemetlenségek).

Tehát nehéz, de éppen ezért szép túra volt, s bízom benne hogy a Kinizsi Százas sikerszériámhoz hasonló sorozatba kezdtem tavaly a Rockenbauer 130-al is.

Bloggeri tennivalók és sportszakmai célok

Mostanában kevesebb időt szenteltem a blogomnak mint érdemelné, így össze is gyűjtöm, hogy milyen tennivalóim vannak, valamint a "sportszakmai céljaimat" is leírom. Szeretem ezeket időről időre pontokba szedni, bár többnyire csak az "asztalfiókomba", de miért is ne oszthatnám meg a kedves olvasóval ezen listámat, célkitűzéseimet. És így akkor legalább - összekötve a kellemeset a hasznossal - a blogommal is törődök, felébresztem pár hetes tetszhalott állapotából. Nézzük először a tennivalóimat:

- megírni a Rockenbauer 130 beszámolómat az idei, második teljesítésemről
- írni a múlt heti Sznuupi-féle vacsoráról és a Szuperkatlan vacsoráról
- végre megírni a "világ leghosszabb Kinizsi Százas beszámolóját"
- újabb outdoor brandek históriájával bővíteni a márkatörténet rovatot
- összeszámolni az idei TTT (TTMR) pontjaimat

És a célok, túl a Kinizsi Duplán és a Rockenbauer 130-on:

- jövőre teljesíteni a Kazinczy 200-at...
- és lefutni a Terep Százast
- és kétszer átúszni a Balatont, ezzel kiköszörülve az idei csorbát
- és eljutni a 100 fekvőtámaszig (most 50 körül járok)