Egy jóbarátom, Attila cimborája, Viktor elhatározta, hogy egy héttel a Kinizsi Százas előtt bejárja a Gerecse 50-et, hogy ezzel készüljön a Kinizsi Százasra, illetve felmérje az erőnlétét és megtudja, érdemes-e neveznie a 100 kilométeres túrára. S mivel úgy esett, hogy a hivatalos Gerecse 50-en én sem tudtam ott lenni, és nekem sem volt ellenemre egy ilyen önszorgalomból tejesített edzőtúra, így együtt vágtunk neki szombat reggel a G50 bejárásának. Viktor korábban még nem gyalogolt ennyit egyszerre, így ezzel a túrával megdöntötte a személyes csúcsát. A Gerecse 50 legyaloglásával pedig könnyebben megérthető az a kihívás, amit a Kinizsi Százas jelent, hiszen már csak "be kell szorozni kettővel", elképzelve, hogy az ember újra elindul a távon, immár egy teljes éjszakát is átgyalogolva.
Ami a G50 teljesítménytúrát illeti, eddig mindössze egyszer, tavaly teljesítettem (egy 170 kilométeres túra-trió első állomásaként), idén pedig abban a különleges élményben volt részem, hogy bár nem indultam a túrán, épp a rajt pillanatában sétáltam arra. Olyasmi érzés volt, mintha pornófilmet néznék, vagy amikor a vonat ablakából kinézve meglátok egy villamost, melyen utazni szoktam: akár én is ott lehetnék, és jó is lenne ott lenni, de mégsem ott vagyok. Illetve ez esetben ott voltam, de csupán szemlélőként. A Gerecse 50 rajthelyétől eltávolodva akkor egy ismerős lány, Vali is rám köszönt, aki többek között a Rockenbauer 130-on volt az egyik túratársam. Csodálkozott, hogy nem indulok a G50-en, de mondtam neki, hogy most épp fontosabb dolgom van (az akkori párkapcsolatomat igyekeztem megmenteni - ennek még jelentősége lesz később).
Viktorral a Gerecse 50 rajthelyétől, a Jubileum parktól nem messze, egy benzinkút parkolójában találkoztunk. A hátizsákokról, túraruházatról megismertük egymást, majd (miután beszaladtam vásárolni még pár szelet csokit az útra) elindultunk kifelé a városból, a Gerecse 50 útvonalán.
János-forrásnál egy ellenőrzőpontba botlottunk, ott derült ki, hogy ma egy hivatalos teljesítménytúra is zajlik éppen a környéken, a XX. Gyalogos Országos Találkozó. Valahol itt kerültek először szóba a nőügyek. Általában kevesekkel beszélem meg az érzelmi életem, de tán pont azért, mert Viktor idegen volt, de mégis egy barát barátja és megbízhatónak tűnt, valahogy erre terelődött a szó.
Meséltem neki a legutóbbi csalódásomról, melyre akár kissé hímsoviniszta módon úgy is tekinthetnék vissza, hogy volt pár hónapig egy szenvedélyes, fiatal milfem, valójában azért zsákutca volt. Így a nő, ami miatt nem voltam az áprilisi Gerecse 50-en, ezen túra egyik témájává vált. Beszéltünk a párkeresés nehézségeiről, a női lélek megfejthetetlenségéről, a szinte máról holnapra véget érő kapcsolatokról. Kiderült, hogy ő is egy komoly csalódáson van túl, amihez képest én aránylag olcsón megúsztam, egy kis érzelmi sérüléssel, horzsolással. Említettem neki az "erdei lányt", akivel ismerkedni kezdtem, és aki most újra ad egy kis reménysugarat. Jó volt valakivel órákon át beszélgetni a szakítások fájdalmáról, a félresiklott kapcsolatokról, újrakezdésekről.
Később szóba került még a Gerecse 50 története, hogy hogyan kapcsolódik a Kinizsi Százashoz (nem csak útvonalával, hanem históriájával is), majd eldicsekedtem a lap.hu oldalammal, a tavalyi Kinizsi Százas itiner borítómmal, a szintidő-tervező alkalmazásommal, valamint a turistajelzéses memóriajátékommal is, az út közben látott számos zarándokútjelzés apropóján (Mária-út, Szent Jakab-út, Gyöngyök Útja).
A sárga jelzést elérve mondtam Viktornak, hogy ez innen egy jó darabon a Kinizsi Százas szakasza, melyen 90 kilométer táján, általában a hajnali vagy inkább kora reggeli órákban, zombi állapotban haladnak a Kinizsi Százas résztvevői.
A Baji vadászház melletti templomromnál újabb ellenőrzőpontot találtunk, ahol - bár mondtuk, hogy mi nem a teljesítménytúra résztvevői vagyunk - a barátságos, nyugdíjas pontőrök megkínáltak minket zsíros kenyérrel. Innen aztán a Gerecse 50 útvonalát tovább követve elhagytuk a Kinizsi Százassal összefonódott szakaszt, és Tardos felé vettük az irányt a piros jelzésen. A tardosi műúton az autós pihenőnél ettünk-ittunk.
Tardos után valahogy elnéztük az utat, és Pusztamarót helyett Bánya-hegy felé fordultunk, és már csak Bánya-hegyen, a kiégett fatörzsnél fogtam gyanút. Így aztán, hogy ne rövidítsük le túlságosan a túrát, visszamentünk a kék jelzésen, ezzel mintegy 2-3 plusz kilométert megtéve (később, a volt Kis-réti vadászháznál egy kis "kispistázással" korrigáltuk ezt a "nagypistázást", mert onnan 1-2 kilométert rövidítve a piros kereszt és a piros sáv jelzéseken mentünk a Turulig).
Így ismét a Kinizsi Százassal megegyező Gerecse 50 részen, a kék jelzésen folytattuk utunkat Pusztamarótig, csak most épp a K100 haladási irányához képest ellentétesen. Pusztamaróttól a piros sávot követve értünk Héregre, ahol megnéztem az erdészházat, és az erdészház előtti kút káváján készült a bejegyzést illusztráló fénykép.
Bányahegyre a zöld jelzésen kapaszkodtunk fel. Nem volt könnyű, de a Mátra 115-re való felkészülés óta megszerettem az ilyen nehéz emelkedőket, edzési, erősödési lehetőségként tekintek rá. El is gondolkodtunk, hogy vajon azok a speciális "hegymászó" autószörnyek fel tudnának-e itt menni.
Viktor valahol Bányahegy után kezdte fájlalni a talpát a lábujjainál, ahol érzése szerint vízhólyagjai alakultak ki. Kiderült, hogy ez a gyenge láncszem, ami miatt nem biztos, hogy megpróbálja egy hét múlva a Kinizsi Százast, de a Kinizsi 40-en valószínűleg elindul majd. S mint ahogy 30 kilométer táján jött elő alattomosan a vízhólyag, bizony lehet, hogy 60, 80 kilométernél is előjönne egy-egy váratlan fájdalom, nehézség. Így még csak az sem működik, hogy a Kinizsi Százast úgy kapjuk meg, hogy a Gerecse 50-et beszorozzuk kettővel, mert még egy "panaszmentes" G50 sem jelent garanciát a sikeres K100-ra.
Felidéztem Viktornak Sistergő motiváló szavait is a fájdalom és a nehézségek leküzdéséről, például hogy az ember kétszer annyit is kibír, mint gondolná, vagy hogy ameddig valaki ki tudja mondani, hogy "nem bírom", addig még bírja, s hogy mindig csak a következő lépésre kell gondolni. És hogy a sikeres Kinizsi Százas teljesítés titka (ez már nem Sistergőtől származik) a "könyörtelen előrehaladás technikája".
Bányahegytől aztán újra rákapcsolódott a Gerecse 50 útvonala a Kinizsi Százasra, de most már a K100-zal megegyező irányban haladtunk, egészen a volt kisréti vadászházig.
A Turulnál (ahová körülbelül 11 óra alatt értünk) vettünk Hotdogmen feleségénél egy-egy amerikai hot dogot. Eddig a Kinizsi Százason sajnos kihagytam Hotdogmen eledelét, de most nagyon jólesett a pirított hagymával, uborkával dúsított csemege. Miután ettünk, lesétáltunk a lépcsőn a városba. Viktor visszament a kocsijához, én pedig az állomás melletti gyorsétteremben - folytatva a kalóriapótlást - vettem két BigMac-et. Egy kis ráadásként pedig gyalog sétáltam fel a tizedik emeletre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése