2013. április 8., hétfő

Mi szükséges a Kinizsi Százas sikeres teljesítéséhez?

Mi kell a Kinizsi Százas sikeres teljesítéséhez? Amikor a túrázással kapcsolatos tízparancsolatokat gyűjtöttem össze, akkor hívta fel a figyelmem Asciimo, az Iszinik 100 rendezője egy, az 1981-es programfüzetben (itinerben) megjelent írásra, mely 13 pontba szedte a sikeres teljesítéshez szükséges feltételeket, tényezőket. Az alábbiakban ez  a lista olvasható - a hivatkozásokat én helyeztem el a szövegben:

1. Egészség. Csak teljesen egészségesen szabad a 100 km-es túra rajtjába beállni. Pillanatnyi egészségi állapotát mindenki maga ismeri, a rendezőségnek nem áll módjában azt ellenőrizni. A sportorvosi engedély (bármely sportágra érvényes igazolás, magashegyi túrázók sportorvosi javaslata, az Aranyjelvényesek Ötpróbájára szóló sportorvosi engedély stb.) csak azt bizonyítja, hogy a túrával járó nagyobb megterhelés elviselésére a jelentkező szervezete általában alkalmas. Ha valaki betegen indul útnak, annak súlyos következményei lehetnek.

2. Edzettség. A 100 km-es út nem könnyű esti séta, hanem a felkészültség, erőnlét, gyalogló képesség kemény próbája. Aki 24 órán belül célba ér, az bizonyított - elsősorban önmagának. Még annak is, aki rendszeresen túrázik, felkészülésképpen néhány hosszabb utat (40-50 km) célszerű tennie. Az éjszakai menetelést, tájékozódást sem élesben célszerű megismerni.

3. Taktika. A teljes útra legyen elegendő erőnk! Nem érdemes az első kilométereken rohanni - és lógó nyelvvel feladni Kevély-nyeregnél. De nagyon kényelmesen sem lehet ballagni. Éjszaka lassabban lehet haladni, és a meredek emelkedők (Pilistető, Nagy-Gete) szintén tiszteletet követelnek. Tartsunk egy egyenletes tempót, nappal 5-6 km/h, éjszaka 4 km/h körüli sebességet, hagyjunk idöt pihenésre is.

4. Cipő. Bakancs, surranó - de nem új, hanem bejáratott, kitaposott. És 2 pár zokni. Legyenek nálunk tartalék zoknik is - az ellenőrző pontokon lehet zoknit cserélni, lábat szellőztetni.

5. Esőköpeny. Nincs csúnya idő, csak kényelmetlen. Az eső, a vizes ruha lehűti az ember szervezetét, sok energiát elvon. Bár aki mozog, az nedves lesz - ha nem az esőtől, akkor a saját levében fől meg. De mekkora különbség nedvesnek lenni, vagy bőrig ázni!

6. Térkép. Az útvonal végig jelzett úton halad, a Pilisben jól ismert helyeken, de éjszaka, vagy egyetlen útelágazásban elnézve a jelzést és eltévedve jó szolgálatot tesz, ha tudjuk, hogy hol vagyunk, mi van körülöttünk. Akinek elfogyott az ereje, és ki akar szállni, az is így állapíthatja meg, hogy hol a legközelebbi falu, buszmegálló, és hogy jut el oda.

7. Elemlámpa. Tartalék izzóval, tartalék elemekkel. Aki éjszaka világítás nélkül marad, kellemetlen helyzetbe kerül !

8. Elsősegély-csomag. Néhány gyorstapasz, esetleg fájdalomcsillapító, kevés kötszer. A kisebb horzsolásokat, lábfeltörést azonnal elláthatjuk. Az ellenőrző pontokon és a célban biztosít a rendezőség elsősegély-nyújtást, a rendezvény orvosa az országút-kereszteződésekben található (nappal a mezőny végéig, az éjszakai szakaszon a zöm végéig vár, majd "költözik" a következő országút-kereszteződéshez).

9. Tartalék meleg ruha. Hasznos egy eső után, hasznos éjszakára, hirtelen lehűléskor, de nélkülözhetetlen megállva - célba érve, vagy csak egyszerűen megpihenve.

10. Élelem. Menet közben az emésztés leáll, vagy nagyon lelassul. Dorogon komplett, háromfogásos ebédet enni nem szerencsés dolog. A szervezet az egynapos megterhelést kibírja nagyobb kalóriafelvétel nélkül, vagy gyorsan hasznosítható dolgokat (szőlőcukor, édesség, olajos magvak) érdemes fogyasztani. A jelentős folyadék- és sóveszteséget azonban pótolni kell. Kesztölcön, Dorogon, Mogyorósbányán lehet utánpótlást beszerezni. A rendezőség a Bányahegyi ellenőrzőpontnál teát, a célban meleg ételt (virslit vagy gulyást) biztosít, Pilisnyeregben üdítőket árul.

11. Minél kisebb csomaggal induljunk, és az kényelmes hátizsákban legyen.

12. Jó alvás a start előtti éjszakán.

13. Eltökéltség, jó hangulat. A humor sok nehézségen átsegít. Egységben az erő. Még nappal is, hát még éjszaka! Lehangoló dolog fáradtan, álmosan egyedül botorkálni a sötétben. Segítsük egymást! Aki elszántan, erős akarattal indul útnak, abban remélhetőleg az utolsó kilométerekre is marad kitartás.

Mindenki másképp csinálja. Az előző 13 pont nem mindegyike szentírás! Van, aki bakancs helyett edzőcipőre, tornacipőre esküszik. Van, aki nagyokat eszik, van, aki semmit. Van, aki több liter üdítőt, vizet megiszik, van, aki csak néhány decit. Alakítsa ki, vagy kövesse mindenki a saját módszerét: egy a fő, hogy eredményes legyen. (Az 1981-ben írt cikket egy-két helyen a túra jelenlegi útvonala szerint módosítottuk.)

Megjegyzés: e 13 pont a Túrazokni túraportálon is elolvasható, a pontok eredeti forrása (http://www.fsz.bme.hu/k100/miszuk.htm) már nem található meg az interneten.

Kapcsolódó bejegyzések:
A sikeres Kinizsi Százas teljesítés titka: a könyörtelen előrehaladás technikája
Idézetek, mottók a Kinizsi Százas túrafüzetekből
Egészséges erotika az 1987-es Kinizsi Százas túrafüzetben
Mitől függ, hogy valaki tudja-e teljesíteni a Kinizsi Százast? 
Mi értelme van többször is teljesíteni a Kinizsi Százast?
Éjfél Kapitány a Kinizsi Százasról

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése