Ez amolyan "nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek" dolog, hiszen egy blogger legyen magabiztos mint mondjuk egy gangsta rapper, de bevallom, hogy olykor negatívabb, kiüresedettebb pillanataimban úgy érzem, mintha "fullba
nyomnám a kretént", ahogy a Trópusi vihar c. filmben is elhangzik. Hogy túlzásba estem. Hogy blogom már inkább teher,
stigma, semmint jó, elismerésre méltó dolog. Hogy kezdem túlságosan
kisajátítani a Kinizsi Százas témát, és a "munkásságom" megítélése sem feltétlenül
pozitív már (kérdés, valaha is az volt-e?), sokkal inkább tűnhet egy
monomániás fickó nyomulásának, terjeszkedésének a webszférában. S szép
lassan Csehov 6-os számú kórterme ajtajának másik oldalára kerülök.
Kezdődött tavaly, amikor a túrázás terén estem át a ló túloldalára, a Kinizsi Százas mellett még hat másik legalább 100 kilométeres túrát is teljesítve (köztük olyan hírhedteket, mint a Mátra 115, a Rockenbauer 130, a BEAC Maxi 110 és az Iszinik 100), összesen csaknem 1500 kilométert túrázva. A Kinizsi Százas útvonalát a K100 és az Iszinik 100 mellett egy harmadik alkalommal, az előzőeknél jóval nehezebb időjárási körülmények között is végiggyalogoltam, egy Csoportos Privát Iszinik keretében.
Idén pedig, immár kevesebbet túrázva, kreativitásommal és tartalomépítési lázammal estem kissé túlzásba, olyan bizarr dolgokat hozva létre, mint a marcipánból vagy Legóból készült Kinizsi Százas jelvény, a túrabeszámoló generátor, vagy a kirakós, sőt, az egész túrazokni trashportál.
Olykor úgy érzem, hogy olyan a kapcsolatom a Kinizsi Százassal, mint egy viharos szerelem, egy érzelmi hullámvasút. Vajon a Kinizsi Százas is szeret annyira engem, mint amennyire én őt? Bár bizonyára szeret, ha eddig hatból hatszor megkaphattam... Vagy csak arra kellek neki? Csak használjuk egymást? Helyettesíthetőek vagyunk, vagy egymásra találásunk sorsszerű és megismételhetetlen? Írhatná valaki más is ezt a blogot, vagy fordítva: ragaszkodhatnék ugyanígy egy másik túrához is?
Az is megfordul a fejemben, hogy elég lenne évről évre szép csendben teljesítenem a túrát, ahogy a normális többség, minek erről ennyit írni, minek ezen ennyit gondolkodni (ráadásul már nem csak a blogomról van szó: az Index fórum Kinizsi Százas topikjában felkerültem a legtöbbet hozzászólók 20-as toplistájára, a Facebook csoportnak pedig az egyik adminisztrátora lettem).
Időnként azon is elgondolkodom, hogy minőséget hozok létre?
Mennyi a hozzáadott érték a tartalmaimban, írásaimban? Hozzáadok valamit
a Kinizsi Százashoz, vagy oldalaimmal csak szemetelek, felhigítok?Kezdődött tavaly, amikor a túrázás terén estem át a ló túloldalára, a Kinizsi Százas mellett még hat másik legalább 100 kilométeres túrát is teljesítve (köztük olyan hírhedteket, mint a Mátra 115, a Rockenbauer 130, a BEAC Maxi 110 és az Iszinik 100), összesen csaknem 1500 kilométert túrázva. A Kinizsi Százas útvonalát a K100 és az Iszinik 100 mellett egy harmadik alkalommal, az előzőeknél jóval nehezebb időjárási körülmények között is végiggyalogoltam, egy Csoportos Privát Iszinik keretében.
Idén pedig, immár kevesebbet túrázva, kreativitásommal és tartalomépítési lázammal estem kissé túlzásba, olyan bizarr dolgokat hozva létre, mint a marcipánból vagy Legóból készült Kinizsi Százas jelvény, a túrabeszámoló generátor, vagy a kirakós, sőt, az egész túrazokni trashportál.
Olykor úgy érzem, hogy olyan a kapcsolatom a Kinizsi Százassal, mint egy viharos szerelem, egy érzelmi hullámvasút. Vajon a Kinizsi Százas is szeret annyira engem, mint amennyire én őt? Bár bizonyára szeret, ha eddig hatból hatszor megkaphattam... Vagy csak arra kellek neki? Csak használjuk egymást? Helyettesíthetőek vagyunk, vagy egymásra találásunk sorsszerű és megismételhetetlen? Írhatná valaki más is ezt a blogot, vagy fordítva: ragaszkodhatnék ugyanígy egy másik túrához is?
Az is megfordul a fejemben, hogy elég lenne évről évre szép csendben teljesítenem a túrát, ahogy a normális többség, minek erről ennyit írni, minek ezen ennyit gondolkodni (ráadásul már nem csak a blogomról van szó: az Index fórum Kinizsi Százas topikjában felkerültem a legtöbbet hozzászólók 20-as toplistájára, a Facebook csoportnak pedig az egyik adminisztrátora lettem).
Befejezésül azért hangsúlyozom: ezek a gondolatok csak néha merülnek fel bennem, a legtöbbször boldogsággal tölt el blogom léte és a Kinizsi Százashoz fűződő kapcsolatom tudata, egyre látogatottabb webnaplóm napi többszáz olvasója. Mindezt csak azért írtam le, hogy az olvasó láthassa, hogy egy ilyen "túracelebnek" is vannak néha dilemmái, és depresszívebb hangulatban még egy ilyen idillinek tűnő, egyszerű webnapló is terhet jelenthet.
Szeretem azt hinni a munkásságomról, hogy rendszerez, megvilágít, elgondolkodtat, motivál, hasznos információkat és tanácsokat, tippeket ad, de nem biztos hogy teljesen így van.
Kapcsolódó bejegyzések:
A Kinizsi Százas Fluortomija
Nyomot hagyni (avagy a szexuálkreatív Gesztipéter)
A Kinizsi Százas, a blogom és én
A Kinizsi Százas és a personal branding
I love K100
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése