A K100 teljesítésére adott egy nap ugyanis jóval lazább feltétel, hiszen a 30 óra épp csak annyival több arányosan, amennyit a nagyobb távolság indokol (azaz negyedével), de ezen kívül a már említett, jóval komolyabb szintkülönbséget és a hosszabb ideig tartó megterhelést is figyelembe kell venni. 6300 méter emelkedő annyi, mintha az ember 210 tízemeletesre lépcsőzne fel (majd pedig le).
Már évekkel ezelőtt elhatároztam, hogy a Kinizsi Százason kívül megpróbálok teljesíteni más 100 kilométeres vagy akár hosszabb túrát, hogy legyen összehasonlítási alapom, s hogy elérjek egy újabb szintet. Tavaly ősszel próbálkoztam először, akkor az Iszinik 100-zal, de az kifogott rajtam, pedig többször is nekilendültem. Most viszont, immár hat Kinizsi Százas jelvénnyel a fiókomban eljött egy újabb, minden eddiginél komolyabb kihívás ideje - természetesen alapos felkészülés után.
Szerencsém volt, mert szinte a teljes távon olyan túratársakkal mehettem együtt (Valival, Dáviddal, Lajossal, Zolival), akik közül többen már jól ismerték az utat, így az útvonalra, jelzésváltásokra nem kellett figyelnem - nélkülük jóval nehezebb, vagy akár lehetetlen lett volna megtennem a távot eltévedés nélkül, bár egy GPS azért volt nálam, de így végig a hátizsákban maradt (Lajossal, azaz Suvlajjal egyébként már volt egy közös túránk, és a Mátrabércen is összefutottunk). Hasonló tempóban haladtunk és szinte végig beszélgettünk; jó hangulatban telt a kissé mazochista kirándulás, Kisnánától Gyöngyöstarjánig, a Mátra meseszép tájain.
A csúcsok közül érintettük többek között Kékestetőt (ahol Sistergővel is találkoztunk), Galyatetőt, Mátraszentimrét, éjfél körül Ágasvárat, majd napkeltekor Muzslát, aztán Havast, Tót-hegyest és Világos-hegyet, a sziklás csúcsával és az onnan nyíló, még fáradtan is lenyűgöző panorámával. Az út számos része ismerős volt a Mátrahegy, a Mátrabérc és a Pásztó 50 teljesítménytúrákról, a Muzslára pedig az eddig ismerteknél is nehezebb szakaszon, a köves-patakmedres és meredek zöld háromszögön mentünk fel.
"Ezt azért már jegyzik" - mondta Lajos, amikor kezdett úgy tűnni, hogy szintidőn belül a célba érünk. Valójában persze már a Kinizsi Százast is jegyzik, ahogy akár a Gerecse 50-et is. Ki hol tart, ki miben lát, érez kihívást. Legyen az a Gerecse 50, a Kinizsi Százas, a Mátra 115 vagy az UTMB. Egyre komolyabb célok (a kívülállók szemében: egyre értelmetlenebb, őrültebb), egyre szűkebb rétegeknek.
Volt olyan szakasz, holtpont is, ahol nem voltam biztos a sikerben, már magamban el is kezdtem fogalmazni a "miért nem sikerült" témájú blogbejegyzést, mentegetőzést. De szerencsére végül nem a kudarcom okát kell most mondatokba öntenem, hanem a sikeres teljesítésről, önmagam és a táv legyőzéséről számolhatok be. Pedig nagyjából az út felétől a seprőkkel együtt, a csoport végén haladtunk. Hosszú kilométereken keresztül szinte összeszorított fogakkal gyalogoltam, mert az erős lejtőktől megfájdult a térdem (Havason az egyik seprő be is fáslizta).
A szombat reggeltől vasárnap kora délutánig tartó folyamatos séta Gyöngyöstarjánban ért véget; a célba érve ha nem is sírtam el magam, de azért egy-két könnycsepp a szemembe szökött. Megvalósítottam egy álmomat; elértem valamit, amit már régóta terveztem, s amit hozzám hasonlóan sokan dédelgetnek, és nem mindenkinek sikerül. Hasonló katarzis volt, mint az első Kinizsi Százas teljesítésem.
S igaz ugyan, hogy én lettem az egyik leglassabb teljesítő idén (29 óra 44 perc alatt értem a célba, bő negyed órával szintidőn belül), de a lényeg az, hogy beértem. Jutalmam a monumentális túra emlékén és a teljesítés tudatán kívül egy festett kőhal, amit a kődíjak közül választottam (a Mátra 115-ön ugyanis nem jelvényt, hanem egyedi, kézzel festett kődíjat kapnak a célba érők; az ellenőrzőpontokon, frissítőállomásokon pedig a résztvevők által, nevezési díj helyett felajánlott süteményeket, gyümölcsöket osztják szét).
Ami pedig szintén fontos: túratársaim is mindannyian sikeresen teljesítették a távot (Vali a 88 kilométeres résztávon indult, a többiek hozzám hasonlóan a 115-ön). Rajtuk és a seprőkön kívül köszönettel tartozom még mindenkinek, aki biztatott, de legalább annyira azoknak is, akik kételkedtek bennem vagy lebeszélni próbáltak, mert csak még kitartóbbá, dacosabbá tettek.
Kapcsolódó bejegyzések:
Gondolatok a Mátra 115 előtt
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése