Pénteken kaptam egy e-mailt Suvlajtól (akiről kiderült, hogy blogom rendszeres olvasója), melyben megkérdezte, hogy van-e kedvem részt venni a másnap, szombaton megrendezésre kerülő, 47 kilométeres Börzsöny éjszakai teljesítménytúrán. Így fogalmazott, az
Iszinik 100 kísérleteimre utalva: "helyrepofozhatod vele kicsit a kedvedet meg a csorbát szenvedett önértékelésedet, jó móka lesz."
Nem sokat gondolkodtam a dolgon (bevallom, a túrának sem néztem részletesen utána; legutóbb egyébként a
Lokomotív 424 teljesítménytúra alkalmával jártam a Börzsönyben), szinte azonnal küldtem az igenlő választ. Rövid levélváltás után megbeszéltük, hogy Budapesten, a Batthyány téren találkozunk szombat délben, és autóval megyünk a célba, Királyrétre. Ott leteszi az autót, majd pedig gyalog sétálunk át a rajthoz, Kemencére, a Kőrózsa panzióba. Tehát egy kis nehezítéssel, egy 15-16 kilométeres nappali "bemelegítéssel" kezdjük az amúgy sem könnyű teljesítménytúrát.
(Suvlaj beceneve és neve valahonnan ismerősen csengett, de csak később jöttem rá honnan: már a tavalyi Kinizsi Százas után is váltottunk pár levelet: írta, hogy ő volt az egyik tagja a beszámolómban említett vidám társaságnak, akik a zombikról beszélgettek. Suvlajjal egyébként fej-fej mellett haladunk a K100 teljesítéseket tekintve: mindketten 2007-ben kezdtük, és azóta minden évben teljesítettük.)Így is történt: délben találkoztunk, negyed kettő körül pedig már Királyréten is voltunk, és nekivágtunk a hegyeknek. Ha jól emlékszem, öt előtt értünk át Kemencére. Részben az éjszakai túra útvonalán haladtunk, persze úgy, hogy minél kevesebb emelkedő legyen, hogy ne fárasszuk ki magunkat túlságosan. Jó darabon az elhagyott, alámosott kisvasút mellett vezetett az út, mely sokszor levegőben lógó, elhajlott sínszálaival úgy festett, mint valami kísérteties, erdei hullámvasút.
Az utat végigbeszélgettük, szóba került, hogy merre lakik Budapesten - kiderült, hogy egy exbarátnőm egykori albérletétől mindössze pár sarokra, míg Kemence pedig egy másik volt barátnőmet idézte fel, akinek ott lakott a nagymamája. Ezzel kapcsolatban megállapítottuk, hogy milyen érdekes - ugyanakkor természetes -, hogy az emberek, még ha olykor egymástól csak pár utcányira is játszódik az életük, de még akár egy utcában is játszódhat, vagy szomszédok is lehetnek, mennyire nem tudnak egymásról, nem részei egymás életének - de elég egy ilyen dolog, mint például ez a túra, hogy beszélgetni kezdjünk. Említettem a blog vezetését is, mint hasonló "misztikumot": írok, és nem tudom, hogy mikor, ki és hol fogja olvasni, de éppen ez benne az érdekes.
Tehát öt előtt már a rajtnál voltunk. A Kőrózsában ettünk (én rántott sajtot hasábburgonyával), pihentünk, és lassan elkezdtek érkezni a szervezők és résztvevők.
Ami a túrát illeti: mitől nehezebb, mint például a hasonló távolságon megrendezett Gerecse 50? Egyrészt attól ugye, hogy éjszaka van. Másrészt attól, hogy télen, jelen esetben hóban, fagyban. Harmadrészt pedig attól, hogy míg a Gerecse 50-en 1345 méter emelkedőt kell legyőzni, itt csaknem a dupláját: 2595 métert (majdnem annyit, mint a Kinizsi Százason 100 kilométer alatt). Ráadásul nekünk úgy, hogy már gyalogoltunk előtte bő 15 kilométert.
Hatkor, immár sötétben, útra keltünk. Illetve mégsem teljesen sötétben: tán még a fejlámpára sem lett volna szükség, úgy világított a mindent beterítő hó. Az első kilométereken Asciimo-val, az Iszinik 100 szervezőjével is találkoztam, üdvözöltem (most ő volt az egyik pontőr). Azonban rögtön az első szakaszon, Kemencéről Magosfára tartva kiderült, hogy nincs elég fizikai erőm ehhez az emelkedőkben gazdag túrához, legalábbis Suvlajjal biztosan nem tudom tartani a tempót, így különváltak útjaink.
Még Magosfa környékén csatlakoztam egy sráchoz, Gáborhoz, akivel volt egy kis eltévedésünk is (Csóványosra keveredtünk, pedig oda csak később kellett volna érnünk). Együtt haladtunk, és aztán később a túrát is együtt adtuk fel.
Rakottyás-völgyből Csóványosra tartva a teám is elfogyott a kulacsból (amíg tudtam, a még melegen maradt teába egy kis havat is szórtam, hogy még több folyadékot vehessek magamhoz), viszont találtam a táskámban egy fagyott almát: még tán sosem ettem ennyire finom almát, hideg és lédús húsával olyan volt, mintha fagylalt lett volna. Havat önmagában nem mertem inni, mert hallottam, hogy veszélyes lehet, mivel nincsenek benne ásványi anyagok, így az ember csak még szomjasabb lesz tőle, ráadásul tönkreteheti a sóháztartást. Úgy éreztem így magam, mint egy hajótörött az óceánon: körülöttem a mérhetetlen mennyiségű víz, mégsem csillapíthatom vele a szomjam. Bár elég hideg volt, és a borostámról szinte jégcsapok lógtak, a réteges öltözetnek és a folyamatos mozgásnak köszönhetően egyáltalán nem fáztam (apropó: a
felemás kesztyűm volt rajtam).
Csóványosra érve akkora késést szedtünk össze, hogy már bezárt az ellenőrzőpont, így aztán a túrából való minél előbbi kiszállási lehetőség felé vettük az irányt: a Spartacus-ház felé, ahonnan pedig a célba sétáltunk (hajnali 3 körül érhettünk be). Így összesen nagyjából 15 + 30, azaz 45 kilométert tettem meg az éjszaka.
Ennek a túrának is volt tanulsága: az emelkedőkhöz még sokat kell edzenem, erősödnöm. Suvlaj szerint - és én is így gondolom - erre a legjobb módszer a futás, így pár héten belül nekilátok egy komoly futóedzésnek (eddig legfeljebb 10-12 kilométert, azaz a hagyományos
Vivicittát tudtam lefutni, de úgy tervezem, hogy tavasszal felkészülök a 21 kilométeres Vivicittá félmaratonra).
Suvlaj (aki - velem szemben - sikeresen teljesítette a túrát) azzal is biztatott, hogy igaz ugyan, hogy az Iszinik 100 és a Börzsöny éjszakai teljesítménytúra nem sikerült, de ezeknek köszönhetően azért sokat túráztam, edzettem az őszi-téli időszakban, aminek később meglesz az eredménye. Én is ebben bízom, hiszen gyaloglásban, kilométerekben ennyire gazdag telem még sosem volt. Tehát az idei Kinizsi Százasba is edzettebben vágok majd bele, mint eddig bármikor - még ha ezek az edzések önmagukban tekintve kudarcok is voltak. De remélem, hogy legalább egyszer, tán a következő alkalommal az Iszinik 100-at és a Börzsöny éjszakai túrát is sikerül legyőznöm. És feladás ide vagy oda, azért gazdagabb lettem egy komoly téli túra tapasztalataival, és - ismét - több érdekes embert is megismerhettem.
Kapcsolódó bejegyzések:
Csoportos Privát Iszinik - tapasztalatok, gondolatok, csalódás, szenvedésTúrabeszámoló a 2011-es Kinizsi Százasról
A Vibram talp és a The North Face után a következő outdoor brand itt a márkatörténet rovatban az 1877-ben alapított, norvég Helly Hansen.
