Túrasakk

Egy játék, még pontosabban egy túramozgalom, amely ötvözi a teljesítménytúrázást a sakkal: íme a túrasakk. A játszma már elkezdődött (igaz, most éppen egy kicsit elcsendesedett), várjuk a következő lépést!

Már 150-en a Kilométer Piramisban!

Örömmel jelentem, hogy a Kilométer Piramis játékban immár 150-en gyűjtik a pontokat, kilométereket. És még csak az esztendő felénél járunk, így az újabb csatlakozók is esélyesek lehetnek akár az egész játék, vagy valamelyik különdíj megnyerésére. További jó túrázást és kilométer-gyűjtést minden játékosnak!

(Az eddigi játékosok listája itt tekinthető meg, a piramis struktúrája pedig emitt.)

Másodszor mezítláb a Zuppán - immár az új kék jelzésen indulva

Van egy ősi szárligeti mondás: a Zuppára cipőben felmenni olyan, mint a Csomolungmát oxigénpalackkal megmászni. Vagyis szép-szép, de azért az igazán elszántak még tudják fokozni. Azaz a kevesebb több, és ebben van is több-kevesebb igazság. Így aztán Dani cimborámmal csaknem egy év után újra felsétáltunk a Zuppa tetejére, lábbeli nélkül. Természetesen ezúttal is a köves-meredek délnyugati oldalról támadtuk a csúcsot, a kék háromszög jelzésről az utolsó 100 méteren letérve.

A túra érdekessége volt, hogy Szárligetet a nemrég megváltozott útvonalú kék sáv jelzésen hagytuk el (ez a változás nem csak az Országos Kéktúrát, hanem az Iszinik és Iszkiri teljesítménytúrákat is érinti majd, így elég kíváncsi voltam, merre is vezet pontosan).

Itt jegyzem meg, hogy a szárligeti vasútállomás kapott egy új emléktáblát, ami az egykori "Szaár - Tornyópuszta, lóvonatú erdei kisvasútra" emlékezik.

A kék sávon megtett kb. 2 kilométer után még úgy egy-másfél kilométert mentünk a kék háromszögön és a csúcs előtti jelzetlen szakaszon, így oda-vissza körülbelül 6-7 kilométeres volt a túra, de mezítláb persze többnek tűnt. A végére azért már eléggé sajgott a talpam a kis kövektől, szúrósabb növényektől (milyen felüdülést jelentett egy-egy simára döngöltebb szekérnyom, vagy poros-homokos folt az úton, vagy egy-egy kis mohacsomóra, vagy vakondtúrásba lépni! ...hogy elérjek a simább sávig, írhatná a mezítlábas Petri György), de ahogy a cipőt Szárligeten visszavéve megnéztem, egyetlen seb sem keletkezett a talpamon. Ebben, hogy megint így megúszom, gyaloglás közben nem voltam ennyire biztos, főleg visszafelé sétálva úgy éreztem, mintha tüskék, sebek szúrnák-égetnék a talpam. De út közben inkább meg sem néztem (csak hol a kezemmel, hol lépés közben óvatosan a talajhoz simítva próbáltam leseperni a vélt vagy valós rátapadt kavicsdarabokat, tüskéket), és bíztam abban, hogy ez csupán pszichés dolog, és a sebek nem valódiak, csak a fájdalomérzetem játéka.

A Zuppa tetejére felérve megmutattam Daninak, mennyit fejlődtem az elmúlt egy évben kendamában, néztük a mélyben-távolban, mint valami terepasztalon elhaladó vonatokat, a tovautazó, cipős civilekkel, míg mi napoztunk, vagy legalábbis élveztük a kellemes, olykor felhőktől tompított napsütést. Tanítgattam Daninak a Rubik-kocka kirakását, és beszélgettünk a gyógynövényekről, drogokról, flowról, nyelvtanulásról. És persze a japán teákról, melyekből Dani hozott is több kis palacknyi kóstolót, és mesélt a speciális készítési eljárásról, pl. hogy a tealeveleket egy ideig különböző árnyékolókkal szándékosan, sőt mérnöki precizitással kevesebb fénynek teszik ki, hogy aztán még a szüretelés előtt újra a teljes napsütés érje őket, amitől leveleik sötétzöldek lesznek és sok-sok hasznos anyaggal telítődnek (sajnos nem jegyeztem meg mikkel), így hálálva meg ezt a végső gondoskodást. Amúgy borzasztóan keserűek ezek a teák, de Dani ezt umami íznek mondta, és állítólag ezt is meg lehet szeretni. A végére tényleg nem is tűntek már olyan rossznak. Úgy egy órát időzhettünk fenn, majd elindultunk lefelé, hiszen egy másik régi szárligeti mondás is van: aki a hegyre felmegy, jöjjék is le onnan, mert különben ott marad.

Szóval ha Japán, akkor én inkább maradok a kendamánál és a Casio G-Shockomnál (ja igen, az előzőt sikerült eladnom, de most már az új G-Shockom is járt Zuppán, Tough Solar napeleme ott is gyűjtött egy kis napfényt, mint a japán tealevél). Ja igen, amúgy az egyik kendamám éppen teafából van, szóval azért vannak itt összefüggések.

(Amúgy ez a mai 6-7 kilométeres gyaloglás volt az eddigi leghosszabb mezítlábas sétám, hiszen tavaly még a kék háromszögön hagytuk el Szárligetet, ami a többet vezet a település aszfaltján, és csak az erdőhöz érve vettük le a cipőnket.)

Az EB és a Kinizsi Százas (a Magyarország - Portugália 3:3 margójára)

Természetesen nincs semmiféle összefüggés, de azért annyit megjegyzek, hogy amióta létezik a Kinizsi Százas, most először jutott ki Magyarország a labdarúgó EB-re. Legutóbb ugyanis 1972-ben, kilenc évvel az első Kinizsi Százas előtt jártunk az EB-n (amit akkor Belgium rendezett, és az NSZK nyert). És még messze az idei Európa Bajnokság vége, de már eddig annyi gólt (6-ot) lőttünk Franciaországban, mint amennyit a korábbi EB-ken összesen (1960-ban 1-et, 1964-ben 4-et, 1972-ben 1-et).

(Amúgy nem nagyon vágom a focit, a fenti adatokat is úgy keresgéltem össze, viszont annyi kapcsolatom van a labdarúgással, hogy egy időben nagyon szerettem dekázni - 500 körül is lehetett a rekordom -, valamint tizenéves koromban valahogy lenyűgöztek a focipályák - az üres, városszéli focipályák, melyek a maguk egyszerűségében, kihaltságukban mégis sugároztak valamiféle grandiózusságot, főleg a korábban iskolai udvarok kispályáihoz szokott szememnek.)

Turistajelzés Bingó 2016 első félévében is!

Természetesen a Turistajelzés Bingó ebben a játékfélévben is zajlik, immár másodszor (2015. második félévében volt az első). A játékba még mindig be lehet kapcsolódni, hiszen június végéig számítanak a túrák (ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a most következő hétvégén még lehet pontokat szerezni), a szelvényeket pedig július 10-ig kell leadni. A nyertes a kupa mellett megnyeri A Kinizsi Százas útikalauza c. könyv dedikált példányát is, valamint minden résztvevő kérhet kitűzőt és oklevelet.

Trekking'n'style rovat: Kinizsi Százas jelvény mint mandzsettagomb

A Kinizsi Százas jelvény mandzsettagombként is kitűnően használható.

Kapcsolódó bejegyzések:
Még egy szelet kenyérről is a Kinizsi Százas jut az eszedbe!
A Kinizsi Százas jelvény heraldikája
Kinizsi Százas jelvény Lego kockákból

Péntek délután Kinizsi afterparty!

A hagyományoknak megfelelően idén is lesz Kinizsi afterparty, ezúttal június 10-én, péntek délután. A jól bevált helyen, Kelenföldön, a Rétisas vendéglőben leszünk (az állomástól kb. 5 percre, Rimaszombati út 7.), én valószínűleg már valamivel 16 óra után odaérek ("hivatalosan" 16:30-kor kezdődik).

Az eseményt Toplak Joe szervezi, aki idén lett 20-szoros teljesítő, tehát már kétszer annyiszor teljesítette a Kinizsi Százast, mint én. Enyhítő körülmény, hogy előbb is kezdte. A Facebook eseményt itt lehet megtekinteni ill. csatlakozni (természetesen ez nem kötelező), várunk szeretettel mindenkit, aki szívesen beszélgetne a hosszútávú túrázásról vagy konkrétan a Kinizsi Százasról, egy finom vacsora mellett.

Megtekinthető lesz Joe Kinizsi Százas itiner gyűjteménye, én pedig elhozom az első, 1981-es Kinizsi Százas túrafüzetét is (természetesen azon még nem vettem részt - egy éves sem voltam még akkor -, a Vaterán találtam ezt a különlegességet).

Lesz dedikálás is (hiszen idén először jelent meg könyv a Kinizsi Százasról), valamint a játékosabb kedvűek kipróbálhatják a kendamát is.

Szóval akkor pénteken, fél 5-kor, Rétisas!

Mi a közös a hosszútávú túrázásban és a nyelvtanulásban?

Az elmúlt nagyjából egy évben a kendama és a Rubik-kocka mellett még egy hobbim lett: a nyelvtanulás. Emlékszem, középiskolás koromban mennyire utáltam nyelvet tanulni (nyelvtanár édesanyám nagy bánatára), de mostanában valahogy kedvet kaptam hozzá. Ez egy elég hasznos hobbi, ami amellett, hogy egy nagyszerű játék, sport és kihívás, a megfelelő szinten aránylag könnyen pénzzé és sikerré is konvertálható, szóval társadalmilag-nemzetgazdaságilag is elismertebb, mint mondjuk a fejben sakkozás (egyébként talán az sem annyira haszontalan, sőt szeretném is majd elsajátítani - talán mióta kamaszkoromban olvastam a Sakknovellát). És most nézzük, miben hasonlít a nyelvtanulás a hosszútávú túrázáshoz.

Mindkettőhöz elég erős motiváció és kitartás kell.

Mindkettőnél vannak holtpontok, ill. amikor az ember úgy érzi, alig halad, és még végtelennek tűnik a célig (a folyékony beszédig) tartó út. De a sok apró lépés végül csak elvezet a kitűzött célhoz.

Mindkettő szórakozás is, ugyanakkor a sikerhez ki kell lépni a komfortzónánkból, legyőzni a kényelmünket.

Mindkettő segít átlépni-kiterjeszteni a saját határainkat és jobban megismerni önmagunkat.

Mindkettő során új embereket ismerhetünk meg, barátságok szövődnek.

Volt egyébként egy több mint 200 napos Duolingo szériám, de aztán a szórakozottságom és a lustaságom miatt egy nap megszakadt a széria. Hasonló érzés fogott el, mint egy túra feladásakor.

Kapcsolódó bejegyzés:
Részletesebb beszámolóm a 10. Kinizsi Százasomról

Többszörös Balaton-átúszó és sokszoros Kinizsi Százas teljesítő Casio G-Shock óra új gazdát keres!

ELADVA!

G-Shock gyűjtők, vagy szimplán csak egy megbízható és a maga egyszerűségében különleges órát keresők, figyelem!

Némi hezitálás után (újra) úgy döntöttem, hogy eladom a korábbi karórámat, egy Casio G-Shock AWG-100 modellt. Szóval ha olyan órát keresel...

...amit lényegében sosem kell feltölteni vagy elemet cserélni benne (napelemes, az akkumulátora már több mint öt éve bírja, és jó eséllyel kibír még legalább ugyanennyit vagy többet, utána pedig órás cserélni tudja),

...ami nagyon pontos (rádiójel-vezérelt),

...és elnyűhetetlen (többször is rajtam volt Balaton-átúszás közben, és csaknem folyamatosan hordtam az elmúlt években, legyen szó akár egész napos túrákról télen-nyáron-esőben, vagy akár asztaloskodásról, hiszen fokozottan rezgés- és ütésálló, és 200 méter mélységig vízálló),

....akkor valószínűleg egy ilyen karórára van szükséged.

A kijelzője a fentebb leírtak ellenére karcmentes, egyedül a műanyag részek karcolódgattak meg, büszkén viselve ezen sok kaland nyomát. A kissé viseltes szíja könnyen újra cserélhető.

Ma, a spéci túraórák és okosórák világában már aránylag egyszerű karórának számít, hiszen nincs benne sem GPS, sem pulzusmérő, sem magasságmérő, sem iránytű, sem hőmérő, sem Bluetooth, stb., de az időt azt abszolút megbízhatóan mutatja, és nem kell aggódnod, hogy napközben lemerül vagy megsérül az óra. Olyan alapfunkciókkal természetesen rendelkezik, mint a dátum és a hét napjának mutatása, stopper, ébresztő, visszaszámláló, világóra és számlap-világítás. Említettem, hogy napelemes (Tough Solar), erről a funkcióról érdemes tudni, hogy akár egy sötét fiókban is üzemképes marad egy hónapig, és nem kell direkt kitenni a napra, bőven elég neki annyi fény, ami normál körülmények között hordva éri. Eddig mindig teljes töltöttséget mutatott.

Ja igen, még Bear Grylls is hordott ilyen órát, itt pedig egy videót tekinthetsz meg a típusról.

Ha úgy érzed, szívesen gondját viselnéd ennek a megbízható, szeretetreméltó és nagy múltú órának a jövőben, jelezd, és kb. 20 ezer forintért a tiéd lehet (egy kicsit alkudni is lehet belőle, és ha megígéred, hogy sok túrára elviszed az órát (mert nagyon szeret kirándulni, a szabadban lenni), akkor megajándékozlak A Kinizsi Százas útikalauza c. könyv dedikált példányával is.

Az óráért érdeklődni a cssandor kukac gmail pont com címen lehet.

Hamarosan majd mesélek az új órámról is, amit (hogy meg is indokoljam valamivel) a 10. Kinizsi Százas teljesítésem alkalmából vettem.

Hány Kinizsi Százas jelvényt gyűjtöttek eddig a Bakancsos Szurikáta Természetjáró Egyesület tagjai?

Az egy főre jutó Kinizsi Százas teljesítések száma könnyen lehet, hogy a Bakancsos Szurikáta Természetjáró Egyesületben a legmagasabb (ehhez persze az is hozzájárul, hogy családias közösségünk jelenleg mindössze 14 tagot számlál).

Nos, eddig összesen 44 jelvényt gyűjtöttek a tagok, ebből 7-et idén szerezve. Így egy főre átlagosan valamivel több mint három jelvény jut.

Gratulálok minden sikeresen teljesítő tagtársamnak, és fel a fejjel a feladóknak!

Részletesebb beszámolóm a 10. Kinizsi Százasomról

Az idei volt zsinórban a 10. Kinizsi Százasom, de még ennél is hóbortosabb vagyok, ugyanis mindent összeszámolva ez már a 25. alkalom volt, hogy valamelyik irányból végigjártam az útvonalat. Szóval dupla jubileum. De idei túratársam, Jeremcsuk István sem hétköznapi figura, hiszen már harmadszor szerezte meg a Kinizsi Százas jelvényt. Ez is szép teljesítmény (a statisztika szerint alig minden negyedik K-100 teljesítő mondhatja el magáról, hogy legalább háromszor teljesítette a túrát) de ha figyelembe vesszük, hogy Isti még sosem látta a Gete csúcsán a keresztet, vagy a Kakukk söröző falára festett kakukkot, akkor egészen rendkívüli.

(Ja igen, a túra előtti gondolataimat itt olvashatja el a kedves olvasó, a sikeres teljesítést követő rövid "túrajelentésemet" pedig emitt.)

Ami a túrát illeti, nehéz volt. Nagyon. Nem is értettük, hogyan teljesítettük 2014 őszén oda-vissza is. Persze sok múlik valóban azon, hogy az ember mekkora túrára készül fejben, és hogy mennyire felkészült, és mi újság a motivációval. Most beértük a 100 kilométerrel, bár a túra előtti hetekben, hónapokban eljátszottunk a gondolattal, hogy esetleg újra megpróbáljuk oda-vissza. De már így is közeledünk az együtt megtett 1000 kilométer felé, most már 882-nél tartunk.

Szóval nehéz volt. Megszenvedtünk vele. Az a baj (vagy ha úgy nézzük, a jó), hogy mindig elfelejtem, mennyire küzdelmes egy-egy Kinizsi Százas, és csak a jó emlékek maradnak meg. A szép élmények, a jelvény, az oklevél, a strigula.

(Milyen régen is volt az első Kinizsi Százasom, 2007-ben, és mennyi mindent történt velem azóta túraszakmailag is... Akkor volt egyébként az utolsó év, hogy Szárligeten volt a K-100 célja.)

A túra számunkra is hosszú sorban állással kezdődött a nevezésnél és a rajtban (én előneveztem a La Pampában, de Isti nem, így beálltam vele én is a sorba), de azért az ismerősökkel, túratársakkal való találkozásokkal, beszélgetésekkel elszaladt az idő. Na jó, annyira azért nem szaladt el, de végül eljutottunk a rajtba, és egy-két perccel reggel 8 előtt útra keltünk.

A telefonomba szokás szerint felírogattam, hogy mikor hol jártunk. 9:15-re értünk a Kevély-nyeregbe, 10:50-re Hosszúhegyre (1. ellenőrzőpont), 13:05-re pedig a Pilis-nyeregbe (2. ellenőrzőpont). Kesztölc határába, Hotdogmen pontjához 14:10-re értünk, és ott negyed órára meg is pihentünk, ahogy a Pilis-nyeregben is körülbelül ennyit pihentünk. Kaptunk finom jégkását, Isti mellé evett még egy hotdogot, és dedikáltam Hotdogmennek egy könyvet.

(Tehát bő hat óra alatt lényegében a táv harmadához értünk, így itt még nagyon jól álltunk idővel.)

Kesztölc környékén kezdett elmúlni az addigi felhős idő, és kisütött a nap. Én nem mértem, de azt mondják, itt kb. 5-8 fokkal több lett hirtelen, mint addig volt. Ezt bizony megéreztük, és amikor 15:10-re átértünk Dorogra, a lakótelepi sörözőbe, ott megálltunk húsz percre hűsölni, inni (én csak szódát) és felkészülni a Gete megmászására. Úgy éreztem, kockázatos lenne egyből nekimenni a Getének, és Isti is egyetértett velem. A sörözőben találkoztunk többek között Áronnal, a másik nálam lévő könyvre ő csapott le, azt neki dedikáltam. Áron persze Áron, így ugratott, hogy már ezredszer (vagy többezredszer) járok erre, pedig ahogy fentebb említettem, még csak 25. alkalommal, szóval az ezer (vagy többezer) erős túlzás.

Szóval 20 percet voltunk a kocsmában, aztán elindultunk a Getére. A Belányi-telepnél találkoztunk Sánta Kutyával, aki most nem túrázott, hanem masszőrként érkezett. Érdeklődött a könyvem iránt, de mondtam, hogy csak kettőt cipeltem magammal, de már mindkettő gazdára talált.

A Getére (3. ellenőrzőpont) 16:50-re értünk fel, út közben többször is megálltunk egy-egy árnyékos helyen, ittunk, vízzel hűtöttük a sapkánkat. A leereszkedés nem volt könnyű, de már többször is lejöttünk és felmentünk ott Istivel korábban, így nem jelentett az sem különösebb gondot. A mezőn is elég meleg volt még, Hegyeskő előtt egy árnyékos helyen ott is megálltam inni és hűteni magam. 18:30-ra értünk a pincevölgybe.

A pincevölgyben nem időztünk sokat, lényegében csak áthaladtunk. A Kőszikla felé emelkedve megelőztünk egy idősebb túrázót, aki már eléggé kivolt a hőségtől. Egy nagyobb csoporttal "vonatoztunk" el mellette, és sajnos nem álltunk meg, de bízom benne hogy nem lett komolyabb baja. Mondtuk neki, hogy üljön le, és az lenne a jobb, ha inkább majd visszafordulna a pincevölgybe.

Mogyorósbányára (4. ep) 19:08-ra értünk. Ez nem volt olyan fényes eredmény, hiszen több mint 11 óra alatt értünk oda, így a táv második felére kevesebb mint 13 óránk marad. És most már több mint 50 kilométert gyalogoltunk, tehát már fáradtunk, és most jön még csak az este, éjszaka. Ugyanakkor javunkra szólt, hogy az emelkedők csaknem kétharmadán már túl voltunk, és tikkasztó meleg már nem lesz. Mogyorósbányán találkoztunk Münchennel, kicsit beszélgettünk, és meghívott minket egy-egy italra (én söröztem, míg Isti egy házmestert ivott). München megajándékozott még egy Batik-kendővel is, a Kinizsi-gyűjteményembe. Egy ismeretlen, ott kiszálló túratársunk pedig felajánlotta nekünk a megmaradt fehérjeszeletét és zabszeletét, ami később nagyon jól jött, ezúton is köszönöm szépen. Alig húsz perc pihenő után, még fél 8 előtt tovább indultunk.

A következő ellenőrzőpont az Öreg-kői pihenőnél volt. Péliföldszentkereszt környékén kezdett ránk sötétedni, a forrásnál elővettem a fejlámpát. Bika-völgyben, Hotdogmennél megint elfogyasztottunk egy jégkását ill. hotdogot, és pihentünk a Multinavigátor sátránál.

11 körül lehettünk Pusztamaróton, ahol még ment a BL-döntő egy tévén a pihenőpadoknál. Az árusoktól vettünk szendvicset és pótoltuk a folyadékkészletünket, majd mentünk tovább. Éjfélre értünk az egyházi üdülőhöz, hajnali 1-re Bányahegyre (6. ep), 2-re pedig a vértestolnai műúthoz. 3:20 Koldusszállás (7. ep), 4:28 Aranylyuk, 5:40 Körtemplom (8. ep). Onnan pedig már szinte célegyenes, ereszkedés le Tatára.

(Így leírva egy rövid bekezdés, de testileg-lelkileg küzdelmes volt az éjszaka. Közben erősen számolgattuk azt is, hogy hogy állunk idővel, milyen átlagsebességet kell tartanunk, hogy biztosan beérjünk. Közben többször is oda-vissza előztük Jánost, Szurikáta tagtársamat, aki elsőbálozó létére az utolsó kilométereket is vidáman és nálunk jobb állapotban tette meg. Több ponton pedig Gyulával találkoztunk, aki a túra fotósaként volt jelen.)

Bajon még be kellett szaladnom a Jóbarátok sörözőbe, ahol már ismerősként üdvözölt a pultos (a legutóbbi Iszkiri bejárás kapcsán), és előre gratulált a teljesítésünkhöz. Kicsit korán ugyan, de innen már csak bő másfél kilométer volt vissza, és volt rá még majdnem egy óránk. Végül a hátralévő távolságot is legyőzve 7:23-ra értünk be a célba. Ez 23 óra 25 perces teljesítési időt jelent, 35 percet "hagytunk benn".

(Úgy nézem, eddig egyszer, 2012-ben voltam lassabb, akkor 23 óra 30 perc alatt értem be. A leggyorsabb pedig 2011-ben voltam, 21 óra 42 perccel. Érdekesség, hogy a leggyorsabb százas túrám eddig a 2014-es Iszinik 100 volt, 19 óra 39 perccel az az egyetlen 20 órán belüli százasom.)

Megkaptam a 10. teljesítésért járó pólót, és egy különleges jelvényt, amit idén vezettek be.

És nem, tizedjére (huszonötödjére) sem untam meg.

Gratulálok minden teljesítőnek és azoknak is, akik komoly testi-lelki küzdelem után, de feladni kényszerültek. Érdekesség, hogy több kedves ismerősöm, túratársam is idén jubilált, többek között Suvlajnak és Öregnándinak is idén volt a 10. teljesítése, Toplak Joe-nak pedig a 20. Samu Piroska pedig 30. alkalommal teljesítette a K-100-at, ezzel ő az első nő, aki elérte ezt a jubileumot.