Rövid beszámoló és pár gondolat a rendezői bejárásról

Milyen réginek tűnik már az a pillanat, amikor Áronnal egy badacsonytomaji kocsma kerthelyiségében ültünk egy kellemes őszi túra után az aranyló késő délutáni napsütésben, és megszületett az Iszkiri név (Badacsonytomaj már előtte is egy mágikus hely volt számomra, még akkor is, ha korábban sosem jártam ott: a régi, általános iskolai tantermünk jut róla eszembe, és az első földrajzatlaszom, amiben Badacsonytomaj látképével mutatták be a madártávlati és a térképi ábrázolást). Azon az őszi délutánon vettem fel egyébként életem első és azóta is utolsó lottónyereményét, kétezer valahányszáz forintot, amit aztán még néhány munkatársammal is el kellett osztanom, mert többen játszottunk.

És milyen rég volt már az is, valamivel a túra koncepciójának és nevének megszületése után, amikor először kezdtem firkálgatni, tervezgetni füzetlapon az Iszkiri ma már sokak által ismert logóját és feliratát. Hiszen azóta immár másodszor is eljött március vége, a tavasz első hétvégéje, az Iszkiri napja.

És ezzel eljött a rendezői bejárások ideje is. Az Iszkiri előtti szerdán három túratársammal jártuk be az Iszkiri szakaszait a tókör kivételével, Szárligetről végül a tóvároskerti vasútállomásig gyalogolva. Azaz a 65 km-es táv nem volt meg teljesen, csak a 25 km-es vértesi kör, és szűken a 35 km-es Szárliget - Tata szakasz.

Túratársaim Pappszi1, Crusader6 és Ildi voltak, és hasonlóan jó idő volt, mint  aztán a hétvégi túrán. Csaknem egész nap(pal) gyalogoltunk, a túra utolsó kilométereire, a Pusztatemplomnál sötétedett ránk. Kitettünk néhány papírtáblát, és ellenőriztük az útvonalat (olyan hírt is kaptunk korábban, hogy a Vértesben a Mária-szakadék nehezen járható, de mi teljesen rendben találtuk).

Még a vértesi szakaszon jutott eszembe, hogy a somlyóvári kulcsosházhoz nem hoztam magammal tollat vagy más jelölőeszközt, de szerencsére Crusader6-nál volt festékpárna, így azt hagytuk ott az ellenőrzőponton a kéktúra pecséthez.

A bő 50 kilométeres és valamivel több mint 12 órás séta jó hangulatban, beszélgetve telt. A tavalyi bejárások és túrák után jó érzés volt újra az Iszkiriről, Iszinikről, Kinizsiről, Gerecse 50-ről vagy éppen a Tatabánya 30-ról ismerős ösvényeken járni. Út közben nagyon sok fényképet is készítettem, talán ezen a túrán készítettem a legtöbb fotót eddig - át is adom a szót az albumnak.

Tehát hangulatos, kellemes séta volt, és kilométerben is éppen elég. Ha nagyon muszáj lett volna (és nem kell másnap dolgoznom), akkor akár a 100 km-es táv is ment volna, így azonban örültem, hogy most "csak" ennyi volt tervezve . Tényleg van abban valami, hogy nem mindegy, hogy a túra előtt az ember hány kilométerre kalibrálja magát, mekkora távolságra készül lélekben. Ha csak 50 km-re készülünk, az is kimerítő tud lenni (talán kicsit hasonló ez ahhoz, mint amikor felnézünk egy tízemeletesre, és nehéz a tetejére képzelnünk még egy tízemeletest; viszont ha egy húszemeletest látunk, akkor magától értetődő a dolog).

Röviden ennyi az idei rendezői bejárásról, azóta ugye maga a teljesítménytúra is rendben lezajlott, immár sokkal jobb körülmények között mint a tavalyi, hiszen nem a vasútállomás váróterme volt a rajt-cél és a bázis, hanem a sokkal komfortosabb és otthonosabb szárligeti faluház. Ezúton is köszönöm a TTT-nek és minden rendezőtársamnak, hogy a badacsonytomajon szőtt álomból valóság lett, és az Iszkiri büszke főrendezője lehetek (és persze Kinizsi Százas és Nagyszombati Százas nélkül sem lenne Iszkiri, így ezen túrák megálmodóinak is hálával tartozom).

Kapcsolódó bejegyzés:
Az első beszámoló az Iszkiri 100-ról, avagy a rendezői bejárás