Egy hosszú túra például olyan, mint maga az öregedés: elindulunk frissen, fiatalosan, hogy aztán megtett kilométereink úgy gyarapodjanak, mint elszaladó éveink, s egyre inkább elnehezülő, egyre jobban sajgó tagokkal, megfáradtan érjünk utunk végére, ahol megpihenhetünk.
A domborzat szintén hasonló az élethez: egyszer fenn, egyszer lenn, felemelkedünk hogy aztán lesüllyedjünk, hegyek-völgyek váltakoznak. Kemény munkával csúcsokra küzdjük fel magunkat, majd jön a lejtő, és így tovább.
Hol erősnek érezzük magunkat, magabiztosnak és kitartónak, hogy aztán kilométerekkel később ráébredjünk gyengeségünkre, törékenységünkre, sebezhetőségünkre.
Úgy érezzük, a természetben megtisztulunk, tüdőnket átjárja a friss oxigén, ugyanakkor be is mocskolódunk, a hosszú úton piszkosak, verejtékesek, csapzottak és szakadtak leszünk.
Van, hogy észrevesszük az út során az apró szépségeket, részleteket, míg máskor figyelmetlenül átszaladunk rajtuk, anélkül hogy igazán átélnénk az "itt és mostot" s elmélyednénk a pillanatban, s csak annak elmúltával döbbenünk rá, hogy figyelmesebbek is lehettünk volna. Olykor a szürkének tűnő tájban is meglátjuk a harmóniát, szépséget, míg máskor a képeslapra kívánkozó panoráma sem gyönyörködtet. Tán a legszebb tájat is unja valaki.
Olykor pontosan tudjuk, hol vagyunk és merre tartunk, de gyakran előfordul, hogy céltalanul, vagy legalábbis a pontos utat nem ismerve bolyongunk.
Van, hogy hűen követjük a kijelölt útvonalat, míg máskor szándékosan letérünk arról. Mert más is letér, mert arra rövidebb, mert arra könnyebben járható.
Olykor biztosan állunk a lábunkon, máskor ingoványosabb a talaj, esetleg a szakadék szélén egyensúlyozunk.
Van, hogy tökéletesnek érezzük a körülményeinket, de sokszor épp az elérhetetlenre vágyunk: egy forró nyári napon egy kis didergésre, téli hidegben vacogva pedig a forróságra. S ahogy a városi környezetből, a légkondicionált irodából a természetbe kívánkozunk, sok túrán eljönnek azok a pontok, amikor bizony újra szívesen élveznénk a civilizáció kényelmét.
Olykor azt szeretnénk, hogy az idő minél lassabban cammogjon, szinte megállítanánk mint egy meghitt éjszakán, míg máskor azt szeretnénk, hogy minél gyorsabban teljen (például hogy végre reggel legyen, és felkeljen a nap). Vagy egyszerre szeretnénk mindkettőt: hogy lassan is teljen, s legyen bőven időnk a célba érni, ugyanakkor elég gyorsan is ahhoz, hogy hamar hazaérjünk és a habos kádból emlékezzünk túránk nehézségeire.
Van, hogy egyedül, magányosan haladunk, máskor társaságban - túratársak jönnek-mennek és időnként újra előkerülnek, ahogy életünk folyamán a régen látott barátok, régi szerelmek, életünk egyes helyszínei, korszakai.
Kapcsolódó bejegyzések:
A testmozgás izgalmai
Ha a természet Isten jelenléte, akkor a túrázás zarándoklat és istentisztelet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése