Első vlogposztom - az Iszinik 100 feladásról, az Ixi kupáról és a Túralottóról

Ez most ma egy Iszi 50 lett

A jó oldala, hogy már itthon vagyok a fűtött szobában, és nem csaptam szét magam szanaszét. Még ázhatnék-fázhatnék, mászhatnék a sárban a hegyekben reggelig, de végül a kényelmet választottam.

A rossz oldala pedig természetesen az, hogy nem sikerült. Nem lett újabb strigulám az Iszinik rovatban, a zsinórban négy teljesítés után nem sikerült egy ötödiket is behúzni.

Tehát az idei évre tervezett három jubileumból (10. Kinizsi Százas, 5. Rockenbauer 130, 5. Iszinik) csupán az első kettő sikerült.

Istivel egyébként - ha jól hiszem - ez az első feladott hivatalos teljesítménytúránk (vagy egy kis eufemizmussal: első átnevezésünk rövidebb távra; nem hivatalos teljesítménytúrán persze már többször is előfordult). A Mecseki Mátrix 130-at majdnem feladtuk ugyan, de csak majdnem. Itt most viszont tényleg.

És most úgy érzem magam megint, mint amikor gyermekkoromban rossz jegyet vittem haza az iskolából. Persze akkor is megvolt a bevált (és általában igaz) kifogás, hogy "de a többieknek is rosszul sikerült", ez persze nem mentség. Attól még nekem, nekünk sikerülhetett volna. Gyengébb voltam, mint amit vártam magamtól, ugyanakkor racionális döntés volt. És valóban sokan feladták ma az Iszinik 100-at a rendkívül sáros és esős időben. Több komoly, kitartó, küzdeni tudó, túrákat ritkán feladó túratársam, ismerősöm, barátom is ezt a döntést hozta - a legtöbben talán hozzánk hasonlóan féltávon, Mogyorósbányán, a Kakukkban.

Ami az időt illeti, reggeltől folyamatosan esett, hol jobban, hol kevésbé. És igen makacs, csúszós-tapadós sár alakult ki sok helyen, a pocsolyákról nem is beszélve. Istivel egyébként a hivatalos rajt (fél nyolc) után bő fél órával indultunk, mert lekéste a vonatot, de aztán fokozatosan értük utol az időben, tömegrajttal indulókat.

10:30-ra értünk Somlyóvárhoz, 11:15-re Tornyóra, 12:07-re Koldusszállásra, 13:20-ra vértestolnai műúthoz, 14:35-re Bányahegyre, 16:08-ra Pusztamarótra, 17:16-ra (már fejlámpával) Bikavölgybe, 18:45-re pedig Mogyorósbányára. Azaz kb. 10 óra 40 perc alatt féltávnál voltunk, és lett volna még 14 óra 20 percünk a következő 50 kilométerre.

Szóval a menetidőnk alapján nem álltunk rosszul, de mégis annyira szétáztunk és annyit kivett a sárban csúszkálás, hogy végül a feladás mellett döntöttünk.

Rossz érzés. Ott, a Kakukk asztalánál ülve, a forró teát és a forraltbort kortyolgatva persze megkönnyebbülést is jelentett, hogy nem kell tovább küzdenünk, de most már határozottan rossz. Persze elmúlik, és megmaradnak a tanulságok, és az igény a jövő évi revansra. Vagy talán nem is kell egy évet várni, és egy Csoportos Privát Isziniken is megmérkőzhetek újra a távval.

Nekünk ez most (amellett hogy csalódás és pofon) egy jó edzés és jó lecke volt, és egy hangulatos ötvenes túra sok kedves ismerőssel - és jó volt tapasztalni az érdeklődést az Ixi kupával kapcsolatban, bízom benne hogy sokakban volt, lesz erő a Maxi fokozathoz is, de persze a Mixi vagy a Trixi fokozat is nagyszerű eredmény és sok szép élmény, küzdelem van azok mögött is.

Drukkolok mindenkinek, aki még úton van, és minden elismerésem azoknak, akik ezen a hétvégén, ebben az időben is teljesíteni tudják az Iszinik 100-at. És köszönöm a gyors és kényelmes hazautat annak a túratársnőnek és férjének, aki hazahozott a Kakukkból.

Beszámoló a Piros 85 bejárásról

Piros 85 bejárás csak úgy, egy héttel a hivatalos Piros 85 után? Igen, így van.
Esőben, sárban, bő 30 óra alatt.
És igazából nem is csak úgy, hanem a Piros 85 főrendezőjének, Kimmel Petinek a támogatásával és finanszírozásával - amit ezúton is köszönök -, és azzal a céllal, hogy az útvonalat bejárva lekaparjam a Piros 85 terepfutóbarát festéseit (pöttyöket, nyilakat) kövekről, fákról, aszfaltról.

Az útra végül nem egyedül mentem, hanem Jeremcsuk Isti barátommal, hogy ezzel is készüljünk a következő hétvégén esedékes Iszinik 100-ra, melyet másodszor tervezünk teljesíteni (én pedig jubilálok is ha minden igaz). Így már nem is tudom hány kilométert gyalogoltunk együtt, az biztos hogy már elhagytuk az ezret (legutóbb a Rockenbauer 130-on túráztunk együtt, még augusztusban).

Többekben felmerült a kérdés, hogy mi szükség a jelzések kapargatására, amikor ez elbomló festék. Nos, valóban elhalványul és elkopik idővel magától is, de a folyamatot jelentősen gyorsítja a drótkefés beavatkozás. Macerás, de hát erről szólt ez az expedíció.

Nem volt könnyű a túra, ahogy ez a bő 30 órás teljesítési időből is sejthető (a hivatalos szintidő úgy tudom 22 óra). És megint rá kellett jönnöm, hogy a Hokám bizony nem vízálló, és a kisebb szünetekkel csaknem folyamatosan csepergő esőben, vizes aljnövényzetben esélye sem volt nagyon megszáradni, így alaposan feláztattam és feltörtem a talpam. Sebaj, az Iszinikig regenerálódik azért. A végére már mindketten eléggé kivoltunk, Istit talán a Budaörs előtti szívatós köves szakasz készítette ki legjobban, míg engem az utolsó 20-30 kilométeren minden emelkedő.

- Bocs hogy itt rinyapináskodok - mondtam egy kifakadásom után Istinek, genderológiailag mérsékelten polkorrekten.

Amúgy tényleg volt, hogy azt hittük valamiféle idő- vagy tércsapdába kerültünk, annyira hosszúnak tűnt egy-egy szakasz. Főleg a Pilisszántó körüli tekergés, vagy a dobogókői emelkedő. Annyira azért nem lettem kész, mint a Prágai Százason, de egy kis sztovka hangulata valahogy így is volt a dolognak.

Ja igen, a túra elején még a Szuperkatlan főrendezőjével, Ágotával, a híres sörös vers szerzőjével is találkoztunk, aki vásárolt tőlünk egy barna sört önkéntes támogatói áron, én meg segítettem neki gyűjteni az Intersport túranap szalagjait. Mert bizony ezen a napon, szombaton volt az Intersport túranap is, így elég sok túrázóval, terepfutóval találkoztunk távunk elején, a jól ismert Kinizsi szakaszon - meg ahol egy hét múlva, zombiként fogunk majd besétálni az Iszinik 100 céljába.

Amúgy nem indultunk túl korán, szombaton 10:30-kor rajtoltunk. Csikóváraljára 15:00-ra értünk, a Tölgy ikrekhez 16:52-re, Dömösre 20:05-re, és 21:30-kor indultunk csak tovább. 0:29-re értünk fel Dobogókőre, 6:08-kor voltunk a Kopár Csárdánál (kb. ott világosodott ránk), és 9:20-ra értünk Nagykovácsiba, majd pedig 16:35-re a célba, Budaörsre, az iskolához. Sajnos csak ennyi időadatot írtam fel Sziamiaúba, több ponton elfelejtettem előkapni a telefont.

Említésre méltó élmény volt még a dömösi sörözés is (Isti házmestert ivott), a pultosnő kifejezetten aggódott értünk, és alig akart visszaengedni az esőbe. Egy laza, kissé túlmozgásos arccal is haverkodtunk, mesélt a hollandiai élményeiről. A cserépkályhához bújva szárítgattam a vizes polárfelsőm, kajak mint kiskoromban dédinél, amikor bepisiltem a röhögéstől, és szintén a cserépkályhánál igyekeztem feltűnés nélkül szárítkozni.

De amúgy tényleg frankó túra volt, küzdelmes, utólag megszépülős. Ráadásul ugye Kinizsi Százas és Budai Térképkör szakaszokkal. Íme egy track, nem a miénk ugyan, de Piros 85.

Istit Budaörsön várta a barátnője, így aztán együtt buszoztunk vissza a fővárosba. A buszról leszállva kirázott a hideg - erről szintén beugrott egy dédis emlék, a hideg dunnákról -, de aztán a Móriczon a Mekiben kalóriává konvertáltam néhány bitet a szépkártyámról, és egy óriás szezonális burger mellett gyűjtöttem egy kis energiát meg hőt, Istiék társaságában.

Aztán egyszer csak hazaértem és végre a kádba feküdhettem, amiről már az utolsó 20-30 kilométeren ábrándoztam.

Az első négyes a Túralottón!

Ma megszületett az első négyes találat az egyre népszerűbb Túralottón, gratulálok Kákonyi Lajosnak. További jó játékot mindenkinek!

Meghalt Veszelovszki Zsolt, a Port.hu alapítója és a Cartographia kiadó tulajdonosa

A múlt héten elhunyt Veszelovszki Zsolt, négyszeres Kinizsi Százas teljesítő.