Mecseki Mátrix 130 - a túra, amit feladtam, de végül mégis teljesítettem

Mecseki Mátrix 130. A szerény, lefelé kerekítő túranév ellenére nem 130, hanem legalább 135 kilométer táv és 3354 méter emelkedő a Mecsekben, Bükkösdről Mecseknádasdig, majd onnan vissza Abaligetig, tehát nyugatról keletre, majd keletről nyugatra átszelve az egész hegységet. A túra első fele a piros sáv jelzésen zajlott (rövid kitérővel a Cigány-hegyre a sárgán), Mecseknádasdtól a második része pedig zömében a kék sávon, azaz a Dél-dunántúli Kéktúrán (visszafelé is egy rövid kitérővel a sárga jelzésen Cigány-hegyre).

A Mecsekben még sosem rendeztek ekkora teljesítménytúrát, és a hosszútáv körülbelül félszáz teljesítője előtt nem sokan lehettek (ha voltak egyáltalán), akik egyben ennyit gyalogoltak volna a Mecsek erdeiben.

Szóval nagyszerű dolog lett volna teljesíteni ezt a túrát. Eddig csak kétszer gyalogoltam hivatalos teljesítménytúrán többet (a pszichedelikus Prágai Százason [kb. 150 km] és a Turul 200-on), privát túrákon pedig további két alkalommal (Kinizsi Dupla 2013 és 2014). Így az 5. leghosszabb sétám lett volna, míg túratársaimnak, Jeremcsuk Istinek a leghosszabb hivatalos teljesítménytúrája, Andrásnak pedig az abszolút leghosszabb túrája. Ja igen, és az eddigi leghosszabb túrám a Hoka cipőmben.

De aztán feladtam. A 110. kilométer környékén, aránylag hirtelen többféle rosszullét tört rám, testileg és lelkileg is meglehetősen rosszul éreztem magam, és úgy gondoltam, okosabb, ha nem erőltetem tovább ezt a túrát. Ráadásul nem sokkal később kiderült, hogy a zsongorkői ellenőrzőpont rövid oda-vissza szakaszát véletlenül kihagytuk, mert nem vettem észre a kitérőt (azóta pedig már több mint egy kilométerrel túlhaladtuk, így nagyon a szintidő szélén táncoltunk volna, ha visszamegyünk). Itt aztán végképp feladtuk Istivel, másodpercek alatt tovatűntek a remények, hogy Mecseki Mátrix 130 teljesítők leszünk. Így már legfeljebb a 100-as résztáv díjazását kaphatjuk meg, ami szép ugyan, de messze elmarad a tervtől, és mégiscsak kudarc, feladás. Ráadásul miattam, a rosszullétem és a figyelmetlenségem miatt Istitől is elvettem a lehetőséget. Gondolkodhatok mentségeken, kifogásokon, újra átértékelhetem, hogy mennyire nekem való sport a hosszútávú túrázás, mennyire készültem fel tisztességesen. Vagy a kérdést kiterjesztve, erős vagyok vagy gyenge, letudom-e győzni az akadályokat és el tudom-e érni a céljaimat, vagy sem. Ugyanakkor eszembe jutott az is, amit Paka mondott a kudarcokról, hogy azokból többet tanul és többet erősödik az ember, mint a sikerekből. Az is felmerült bennem, hogy mi lesz, ha a 10. Kinizsi Százasom sem fog sikerülni, akkor is közbejön valami?

De amilyen hirtelen eldöntöttük a feladást, csaknem olyan hirtelen csillant meg a remény, hogy mégis teljesíthetjük a távot. A célban ugyanis, amikor kissé letörve bejelentettem a feladásunkat, a főszervező, Feri mondta, hogy a zsongorkői kitérő valóban nem volt megfelelően jelezve, így nem csak az én hibám volt, hogy nem vettem észre. Többen is kihagyták, és nekik is elfogadta így, pár száz méterrel csonkábban a túrát (az is igaz persze, hogy különböző rövid eltévedésekkel ennyit bőven rátettünk a távra). Ez a része tehát megoldódott a dolognak, és szerencsére egy kis pihenés után a rosszullétem is kezdett elmúlni, így Feri biztatására úgy döntöttünk, hogy folytatjuk a túrát.

(Ehhez persze kellett a túra számunkra kedvező útvonalképlete, struktúrája is: az említett abaligeti célból ugyanis a túra még tett egy 12 kilométeres betétkört, amiről mi először lemondtunk volna, de a dolgok szerencsés alakulása miatt így elindultunk rajta és teljesítettük azt is.)

Végül Tamás társaságában visszaértünk a Rockenbauer 130 tájait idéző körről, így 33 óra 29 perc alatt, bő fél órával szintidőn belül értünk a célba, vasárnap délután 15 óra 37 perckor.

És hogy mi minden történt a túrán? Például mezítlábas patakátkelés a Márévár kemping előtt, 50 km-nél. Istivel a köveken lépkedve való átkelést túl kockázatosnak találtuk, így inkább ezt a módszert választottuk, majd pár száz métert az aszfalton, mezítláb tettünk meg, hogy száradjon a lábunk. Volt ebben valami Tom Sawyer hangulat, meg eszembe jutott a mezítlábas Zuppa-mászásom is Danival.

Ezek a melegek egyre provokatívabbak! - gondolhatták a mellettünk elhaladó autósok, ahogy karöltve, mezítláb sétálgattunk Istivel.

De ennyivel még nem úsztuk meg a patakokat, a 80. kilométer táján, Óbánya és Kisújbánya között a kéken is komolyan rambózni kellett a patakmeder szélén. A gyökereket fogva és a saras avart kaparva megpróbáltunk kikapaszkodni a meredek, szakadékos parton, de aztán mégis inkább visszaereszkedtünk. Látóként sem egyszerű arra a séta, főleg éjjel, de így Isti társaságában még kalandosabb volt. Igazából így belegondolva szerencsénk is volt, hogy nem történt ott semmi bajunk.

Most egy darabig nem hallgatunk Eddát - mondtam Istinek. - A patakot vitték volna el inkább az ufók, nem Patakit!

Az utolsó, 12 kilométeres Abaliget-kör a napsütötte domboldalakon, mezőkön és erdősávokban pedig nagyszerűen megmutatta, hogy 123 kilométer gyaloglás után 12 is milyen óriási sétának tud tűnni.

Ilyen volt tehát életem egyik legkalandosabb és legnehezebb teljesítménytúrája. Köszönöm Istinek és Andrásnak a társaságot, logisztikát, kedvesemnek pedig a túra előtti finom vacsorát és túratársaim vendégül látását. Gratulálok minden teljesítőnek és küzdőnek, és bízom benne, hogy a Mecseki Mátrix nem egyszeri rendezés volt, hanem hagyomány lesz belőle.