2016. február 17., szerda

Ezredik bejegyzés a Kinizsi Százas blogban

Nem különösebb érdem, inkább idő kérdése volt és egyfajta érdekesség, hogy eljutottam blogom ezredik bejegyzéséig. Persze vélhetően kevés webnapló ér el eddig a jubileumig, a legtöbben időközben megunják blogolást, így azért mégiscsak kell, kellett ehhez kitartás és átlag feletti lelkesedés, grafománia.

Szóval ezer bejegyzés. Úgy hiszem, ezzel a Kinizsi Százas blog a hazai blogoszféra legtöbb poszttal bíró túrablogja, túrabeszámolók százaival, csaknem harminc interjúval, nagyon sok személyes témájú bejegyzéssel, gondolattal, ötlettel. Itt született meg vagy legalábbis itt került először leírásra többek között a Budai Térképkör, az Iszkiri teljesítménytúra, az Ixi Kupa vagy a Kilométer Piramis ötlete is.

Idén pedig - bár eddig még nem voltam hivatalos teljesítménytúrán, egyetlen CsPI-t gyalogoltam végig januárban - számos, bízom benne hogy sikeres túráról írok majd beszámolót: a Mecseki Mátrix 130-ról, a tizedik Kinizsi Százasomról (amely könnyen lehet, hogy egyben a harmadik Kinizsi Duplám is lesz), a Kazinczy 200-ról, valamint az ötödik Rockenbauer 130-amról és az ötödik Iszinik 100-amról.

Kapcsolódó bejegyzés:
A Kinizsi Százas blog 900. bejegyzése

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése