Beszámoló a negyedik Rockenbauer Pál emlékúton Zalában 130-amról

Itt az ideje, hogy megírjam a beszámolómat a két héttel ezelőtti Rockenbauer 130-ról, amelyről már többször is említhettem, hogy a kedvenc teljesítménytúráim közé tartozik. Például a második túrámon úgy tűnt, mintha bizonyos ösvényein már sokszor jártam volna (teljesen déjá vu érzésem volt), miközben még csak akkor jártam ott másodszor, ugye. A kilenc Kinizsi Százasom után egyébként ezt a túrát teljesítettem a legtöbbször.

Idén Andrással és Rajmunddal utaztunk Nagykanizsára péntek délután, és ez volt az első alkalom, hogy nem az iskolában, hanem egy külön szálláson, egy közeli motelben aludtam a túra előtt. Megérkezésünk után még beugrottunk enni a McDonaldsba, majd a szálláson beszélgettünk, söröztünk, és persze megmutattam Rajmundnak is a golyopácsot. Vicces cikkeket is olvastunk, például egy skandináv golfpálya "zugszarójáról" (akkor még nem gondoltam, hogy másnap nekem is ez lesz a "becenevem"). Reggel nehezebben ébredtünk, mint terveztük, de azért időben a rajtba értünk.

Ami a motivációmat illeti, a feladott Kazinczy után már "szomjaztam" a sikert, rossz lett volna, ha megszakad a sikeres Rockenbauer teljesítéseim lánca. Szinte úgy éreztem, ha most feladom, elindulok a lejtőn, és a komoly túrák teljesítése immár nem a jelenem, hanem a múltam része lesz. Így aztán küzdöttem és igyekeztem átlendülni a holtpontokon, hogy ne bizonyuljak gyengének.

Márpedig holtpontok, kísértések voltak. Például Hahót és Söjtör között (úgy emlékszem itt volt) kezdte először pedzegetni András, hogy nem biztos, hogy lesz ereje, motivációja végigmenni a túrán. Ekkor az én fejemben is megfordult, hogy amennyiben kiszáll, én is ezt a kényelmesebb utat választom, és nem gyötröm tovább magam. Mert hát ér ennyit ez a kis jelvény, meg hogy nem háromszoros, hanem négyszeres Rockenbauer 130 teljesítőnek tudhatom és mondhatom magam? Ér ennyi talpfájást, verejtéket, szomjazást, kényelmetlenséget? Volt, hogy úgy gondoltam, nem biztos. De a feladás választása túlmutat önmagán, és úgy éreztem volna, hogy nem csak a túrához, hanem az élet komoly feladataihoz, a céljaim eléréséhez is gyenge vagyok.

Szerencsére végül András és Rajmund is kitartónak bizonyult, és még gyorsabbak és erősebbek is voltak nálam. A táv nagy részén együtt mentünk, de a végéhez közeledve ide-oda előzgettük egymást, ki-ki a saját optimális tempóját, pihenőit tartva. A cél előtt ők vették át a vezetést, és úgy negyed órával előttem értek az iskolába (András a feltört lába miatt tavaly Hahótig (40 km) jutott, míg Rajmund két éve már egyszer teljesítette a Rokit).

Ja igen, a "zugszaróság": a gyomrom valahogy most sem volt az igazi, túra közben többször is alkalmas helyet kellett keresnem (ezekről a folyamatokról nem szokásom írni, de ezúttal annyira meghatározó volt, hogy muszáj megemlítenem). Ezen jókat viccelődtünk, de azért kellemetlen is volt (pl. mondtam Rajmundéknak, hogy "Jól van, várjatok csak, mindent beleírok majd a blogomba! - Ja, inkább mégsem" - tettem hozzá. Vagy Söjtör előtt egy szép házat, tanyát látva mondtam: "Milyen szép! És lehet, hogy golfpálya is van!"). Szóval ez a körülmény most megnehezítette a túrát számomra, azonban az időjárás jóval kellemesebb, enyhébb volt, mint tavaly és a korábbi években - Valkonyán, a Rockenbauer Pál turistaháznál még pár csepp eső is esett.

Többször találkoztam a túra közben Suvlajjal (aki most csak az éjszakai 70-es távon indult), Valival és Rafterrel is, a kistolmácsi tónál nekik is mutattam a kendamát. Apropó, ha nem is 100%, de elég valószínű, hogy én vagyok az első, aki a Rockenbauer 130-on végigcipelt két kendamát és egy Rubik-kockát, és időnként játszott is ezekkel. Suvlajék kicsit ugrattak is ezekkel a furcsa hóbortjaimmal, de hát akinek ennyi esze van hogy 130 kilométeren át cipeli ezeket a hülyeségeket, az meg is érdemli.

Idén egyébként végül 30 óra 40 perc alatt, vasárnap 12:40-re értem célba. Ennél csak egyszer voltam gyorsabb, tavaly, amikor már 11:20-kor célba értem (és érdekes módon akkor is az 55-ös rajtszám volt az enyém), az első két teljesítésemkor azonban lassabb voltam: 13:25-re ill. 13:48-ra értem be.

Érdekesség, hogy az első 8 km-t Zsigárdig 1 óra 26 perc alatt tettük meg, míg visszafelé 1 óra 20 perc alatt (akkor már egyedül). Lassabbnak éreztem és akkor már eléggé szenvedős  volt, de még gyorsabb is voltam, mint az elején - nagyon vártam már a célba érést.

Röviden ez a negyedik Rockenbauer 130-am története.

Kapcsolódó bejegyzések:
Indulás a Rockenbauer 130-ra
Negyedszer is sikerült teljesítenem a Rockenbauer 130-at!
Az elveszett Rockenbauer 130 jelvény története tovább folytatódik