2015. január 6., kedd

Eladó egy különleges G-Shock óra, ami több Kinizsi Százast is teljesített!

Figyelem, eladó egy különleges Casio G-Shock (AWG-100) víz-, ütés- és karcálló karóra. Egyrészt attól különleges, hogy az enyém, és többször átúszta a Balatont, valamint több Kinizsi Százast és Kinizsi Duplát is teljesített, tehát elég sportos darabról van szó. Érdekessége még, hogy Bear Gryllsnek is van (vagy legalábbis volt) egy majdnem ugyan ilyen karórája, egyedül a mutatók színe a különbség (annak piros, ennek fehér).

Aztán különleges még azért is, mert napelemes (a Casio szóhasználatában: "Tough Solar"), azaz a napfény tölti, és ezzel már 4 éve kifogástalanul működik, elem- vagy akkucsere nélkül. Továbbá rádiójel-vezérelt is, azaz világszerte több atomórával szinkronizálható (bár ez utóbbi kicsit macerás művelet, ugyanis lelke van az órának, és ilyenkor kb. 1-2 percig azonos szögben kell tartani, amit nem mindig könnyű megtalálni). Hagyományos mutatói és digitális szegmensei is vannak, stopper, visszaszámláló, világóra és ébresztő funkciókkal, valamint a dátumot is kijelzi. Szíja és védőelemei műanyagból készültek, de masszív fémkerete, összetett számlapja és mutatói komoly megjelenésű sportórává teszik.

Most mégis megválnék tőle, és inkább egy valamivel elegánsabb órát vásárolnék. 30 ezer forintért adnám el, ami nem sokkal kevesebb mint amennyiért új korában vásároltam, de kisebb kopásoktól eltekintve tökéletes állapotban van, és hát ugye ennek az órának azért kalandjai, történetei vannak, így nem is könnyű szívvel válok meg tőle (sőt, igazából akkor sem bánkódnék, ha nem sikerülne eladnom). Mivel amúgy is órát vennék helyette, cserelehetőség is érdekel, amennyiben egy elegánsabb, valamivel "ékszerszerűbb", kevésbé műanyag modellről van szó (elsősorban kerek számlappal, fémcsattal). Vásárlási szándékod vagy csereajánlatod a cssandor@gmail.com címen jelezheted.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése