A Kinizsi Százas blog a 2011-es Goldenblog versenyen az "életmód blogok" kategóriában végül 8 közönségszavazatot gyűjtött, amivel bizony a mezőny végén végzett (176 indulóból a 121. lett) - de ez nem is olyan meglepő, hiszen e webnaplót aránylag kevesen ismerik és olvassák, és a téma is elég időszakos (nyilván több szavazat érkezett volna, ha a Goldenblog verseny májusban, a Kinizsi Százas időpontjának közelében van, amikor megugrik a blog látogatóinak száma).Mint bloggert azért vigasztal, hogy "informatikai blogok" kategóriában egy másik webnaplóm, a gépírással foglalkozó a zsűri döntése alapján a legjobb háromba került, így szeptember 8-án részt vehetek az A38 hajón a koncerttel és vacsorával egybekötött Goldenblog díjátadón, ahol kiderül, hogy a dobogó mely fokára állhat (frissítés: Goldenblog ünnepség az A38 hajón).
A Kinizsi Százas blogra szavazók között - akiken köszönöm szépen megtisztelő szavazataikat -, ahogy ígértem, kisorsolok majd egy K100 társasjátékot.
Kapcsolódó bejegyzés:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése