2012. március 31., szombat

Séta Tatabányáról Tatára III.

Ma harmadszor is megtettem a Tatabánya és Tata közötti 15 kilométeres sétát, amit először március elején Bálint barátommal (tulajdonképpen ő e kis kirándulás "megalkotója"), azután unokatestvéremmel, most pedig Bob barátommal és a menyasszonyával gyalogoltam le. Az útvonal most is szokásos volt: fellépcsőztünk a Turul emlékműhöz, majd a Ranzinger Vince kilátóhoz sétáltunk, onnan a piros háromszög jelzésen továbbhaladva, leereszkedve a piros kört követtük (igaz, arról aztán egy kicsit letértünk, immár hagyományosan), majd a piros jelzés után a Kis-Hajagostól végig a sárgán haladtunk, így a sárga jelzésen megtett utunk a Kinizsi Százas utolsó szakaszának felelt meg.

Bobéknak hosszú idő után ez volt az első komolyabb kirándulásuk (bár a menyasszonya korábban teljesítette a Gerecse 50-et is), ráadásul Bob most próbálta ki az új túracipőjét, de nekik is jólesett ez a kimozdulás.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése