Apatúra

Ugyan még az Iszkiri megrendezésének lázában égek és arra koncentrálok, de már kezd érlelődni a következő túrakoncepcióm, mely várhatóan 2015 áprilisában kerül majd először megrendezésre: ez lesz az Apatúra.

Édesapám életének és az én gyermekkoromnak két helyszínét, Devecsert és Oroszlányt köti majd össze, ezzel átszeli majd a Bakonyt és a Vértes egy részét (még nem számoltam ki pontosan a távolságot, de egy 100-130 km körüli túráról lesz szó, illetve lesznek azért résztávjai is; amennyire a jelzett turistautak engedik, a lehető legrövidebb úton fog haladni, Móron keresztül).

A maga nemében tehát az útvonala alapján is egyedi lesz, hiszen a Bakonyt és a Vértest még kevés túra kapcsolta össze (lehet hogy még nem is volt ilyen, de ebben nem vagyok biztos). Emlékszem, gyermekkoromban fél napon át vonatoztunk vagy buszoztunk, hogy Oroszlányról Devecserbe (ahol a nagyszüleim és unokatestvéreim éltek, és amely az elmúlt években a vörösiszap-katasztrófa miatt került a hírekbe és a köztudatba, és ahol olykor aggódtam a mellbimbóm miatt) jussunk vagy vissza, így izgalmas lesz egy olyan túra, mely gyalogosan köti össze ezeket a helyeket.

Szóval Devecser (és Oroszlány) számomra olyan, mint Proustnak Combray, Ottliknak az iskola a határon, vagy (ahogy Ali G mondta) a csirkéknek Kentucky: különleges hely. És szerintem a túra is különleges lesz.

Az "Apatúra" szóban tehát nincs semmi hímsovinizmus, szeretettel várunk rajta minden gyalogolni szerető nőt és anyát is, de a túra neve az emlékezés mellett és közben kifejezi annak kemény voltát is, ezúttal Joeyline-t idézve: "férfias séta".

Kapcsolódó bejegyzések:
Édesapám emléke
Az első beszámoló az Iszkiri 100-ról, avagy a rendezői bejárás
Dicsekvés anyucinak

Az első beszámoló az Iszkiri 100-ról, avagy a rendezői bejárás

Pénteken egy különleges túrán voltam. Egy túrán, melyet nagyrészt a Kinizsi Százas különböző szakaszaiból meg még néhány érdekes részből "legóztam össze", és amit a gyermekemnek érzek. Ez az Iszkiri. Úgy voltam vele, hogy rendezőként illendő bejárnom a saját teljesítménytúrámat, másrészt így nem csak az érdekesség kedvéért vagy szimpla polcdíszként tarthatok majd meg egy Iszkiri 100 jelvényt, hanem "jogosan" is. És persze kíváncsi is voltam a "főztömre", hiszen a túra próbája a bejárás.

Túratársam Kékdroid volt, akivel legutóbb a Börzsöny éjszakai teljesítménytúrán kirándultunk együtt, és aki ott volt azon a tavaly őszi TTT klubnapon is, amikor először prezentáltam az Iszkiri ötletét a TTT elnökségének.

Nem sokkal reggel 5 után találkoztunk a szárligeti vasútállomáson, ahol három héttel és egy nappal (és pár órával) később a hivatalos Iszkirin indulók sorakoznak, rajtolnak majd.

Útra keltünk hát (5:25-kor) a kellemes kirándulóidőben, és az első néhány kilométert még napkelte előtt, fejlámpával tettük meg. A kék háromszög jelzés kivitt minket Szárligetről, és felkaptattunk a Zuppa oldalába. A piros jelzéshez érve az ellenőrzőlapunkra felírtuk az időpontot (6:05), hiszen a túrán ott lesz majd a második ellenőrzőpont (elsőnek a rajtot számoltam; ez a második pedig egy személyzet nélküli, filctollas vagy esetleg szúróbélyegzős pont lesz, hasonlóan például a Rockenbauer 130 vagy a Prágai Százas több állomásához).

A piros jelzésen aztán leereszkedtünk Szárra, és jött a túra vértesi szakasza, melynek néhány része a Vértesi Terep(fél)maratonról volt ismerős. Hangulatos erdőkön, erdőszéleken, fenyvesek mellett haladtunk, aztán a kék kereszt jelzéshez érve ismét felírtuk az időpontot: harmadik ellenőrzőpont, 8:35.

A kék kereszt elvitt minket Körtvélyespusztára, majd kék sávra váltva, a festői Mária-szakadékban ereszkedtünk Csákányospusztára, ahonnan már nem volt messze Szárliget. A felüljárón Kékdroid készített néhány vasúti fotót. Visszaértünk a vasútállomásra, és ezzel megtettük az Iszkiri 100 bő 23 kilométeres vértesi körét (4. ellenőrzőpont, 10:00).

Innen indult a túránk "Iszinik" szakasza, fel is idéződött a korábbi Iszinik 100-ak és Csoportos Privát Iszinikek emléke. Ismét elhagytuk tehát Szárligetet, ezúttal a kék sáv jelzésen. 12:20-ra értünk a somlyóvári kulcsosházhoz (5. ellenőrzőpont), majd háromnegyed órával később Tornyópusztához (6. ep), hol az Iszkirin majd Hotdogmen várja a túrázókat (visszafelé pedig itt lesz majd Éva és Egon etetőpontja, terülj-terülj asztalkája).

Hamarosan Koldusszállásra értünk, ahol a kék jelzésről a sárgára váltottunk. Szárligettől eddig haladtunk tehát az Iszinik 100 útvonalán, innen a Kinizsi Százas jelenlegi célszakaszán folytattuk a gyaloglást. A volt kisréti vadászháznál mutattam Kékdroidnak a padot, ahol a Kinizsi Duplán a holtpontom volt, és ahol Suvlaj telefonhívása segített folytatni az utat. Hosszas gyaloglás után, 16:13-kor értük el a Pusztatemplomot (a baji vadászház mellett). Ez már a 7. ellenőrzőpont volt, és itt már nagyjából a teljes táv felénél voltunk, 51,7 km-nél.

A kálvárián, a szép szakadékos részen ereszkedtünk le a baji szőlők felé (ez a rész a vértesi Mária-szakadék méltó párja, szinte rímel rá). A szőlőkből Tata irányába tekintve láttuk a tavat, amit majd hamarosan körbe is sétálunk. Lejöttünk a domboldalról, és átkeltünk a baj előtti mezőn, ami a Kinizsi Százason már a célszakasz, most viszont még sok gyaloglás várt ránk. Innen jött egy kis aszfaltos rész, átsétáltunk Bajon, majd (miután egy sörözőbe is betértünk, ahol Kékdroid ivott egy kávét, én pedig egy alkoholmentes sört) megérkeztünk a tóvároskerti vasútállomásra, ahol már oly sok Kinizsi Százas után vártam a vonatot. Ezúttal továbbsétáltunk egyenesen a Baji úton, egészen a főútig, majd átkelve az úton az Öreg-tóig. Itt kinéztük azt a helyet, ahol valószínűleg egy autós ellenőrzőpont lesz majd (8. ep, 17:50), mert ezen a részen inkább szórakozóhelyek és elegáns éttermek vannak, és szombat délután ill. este nehézkes lenne azokban ellenőrző állomást kialakítani.

Épp sötétedés táján értünk tehát Tatára és az Öreg-tóhoz, mely nagyon szép látványt nyújtott. Itt következett a tó körbesétálása, mely egy újabb 7,2 kilométeres szakasza a túrának. És annak ellenére, hogy emelkedő nincs benne, mégis kiadós gyaloglás volt. A tavat körbejárva kinéztük a két filctollas ellenőrzőpont helyét is, az egyik nagyjából a gimnázium vonalánál lesz, a másik pedig az Által-ér hídjánál (9. és 10. ep). Aztán körbeértünk a leendő autós, személyzetes ponthoz, ahol majd az elszánt és hősies, egy kis kényelmetlenséget vállaló pontőrök várják majd a nem kevésbé elszánt túrázókat március 22-én (11. ep, 19:17). Ekkor már 66,4 km-nél jártunk, azaz csaknem a túra kétharmadánál.

Kerestünk egy ABC-t ahol bevásároltunk, és visszaindultunk. Érdekes, hogy a mi nagyjából szintidő kihasználós tempónkkal (igaz, a hivatalos, reggel 6-os rajtnál kicsivel előbb indultunk) pontosan úgy alakul, hogy nappalra jut a Szárliget-Tata szakasz, estére és éjszakára pedig a visszaút Szárligetre. A visszaindulás egyébként nem könnyű, hiszen Tatán kényelmesen ki lehet szállni a túrából, így komoly lelkierő kellhet a táv folytatásához.

Szóval elhagytuk Tatát, átkeltünk Bajon, és immár az esti órákban kapaszkodtunk fel a szakadékos, kissé misztikus hangulatú kálvárián, mely mintha egy természet alkotta katedrális lenne. 21:11-re értünk vissza a Pusztatemplomhoz (12. ep), majd jött a hosszas hullámvasutazás, séta Koldusszállásig, ahol visszatértünk a kék jelzésre. Olykor kisebb-nagyobb szarvascsordák neszezését is hallottuk, az autópályához közeli részen pedig érdekes volt a mi nomád, erdei sétánk és a soksávos autópályán száguldó autók hangja és fényei közötti ellentét. Innen már nem volt messze a 13. ep, Tornyópuszta (88,2 km, 0:53). Utunkat már egy kis köd és sár nehezítette, de azért aránylag kedvezőek voltak a túra körülményei, és az időre sem panaszkodhattunk. Viszont ekkora azért már elég kimerült voltam, és a lábam is sajgott a sok gyaloglástól. A kulcsosházhoz hajnali fél kettőre értünk (14. ep), ahol egy túrázót felébresztettünk az álmából, de nem neheztelt ránk. Kicsit megpihentünk, de aztán folytattuk az utat, hogy szintidőn belül a célba, a szárligeti vasútállomásra érjünk. Ez az utolsó, 11 km-es szakasz már nagyon hosszúnak tűnt, sokkal hosszabbnak, mint előző nap a másik irányban. De minden nehézsége ellenére szép volt, és az első, 2007-es Kinizsi Százasomat idézte, amikor még Szárligeten volt a K100 célja (2008-ban került újra Tatára a Kinizsi célja). Végül 23 óra és 2 perc gyaloglás után, hajnali 4:27-re értünk be.

(Az útvonal egyébként végig jól követhető és jól jelzett (és aránylag kevés a jelzésváltás), így az olykor aránylag sűrű köd ellenére is csak 1-2 alkalommal bizonytalanodtunk el (a túrát egyébként épp a jó jelzettség miatt nem fogjuk szalagozni). Az éjszakai tájékozódást pedig az is segíti majd, hogy az útvonal jellegéből adódóan a résztvevők nappal már bejárják a sötétedés utáni szakaszt.)

Ez volt tehát az Iszkiri 100 bejárásának rövid története. Köszönöm Kékdroidnak a társaságot (csaknem végig beszélgettük a túrát, egy-egy témánkról lehet hogy külön bejegyzést is írok majd). Különleges érzés volt bejárni ezt a túrát, mely ennyire szorosan kapcsolódik a Kinizsi Százashoz, mégis más, és mely a saját ötletem. Bízom benne, hogy március 22-én sokan megismerhetik majd az Iszkirit, és bár komoly kihívás, a szép tájak és a túra hangulata kárpótolja majd a résztvevőket a fizikai megpróbáltatásokért.

Kapcsolódó bejegyzések:
Az Iszkiri 25 bejárása
Érdekességek az Iszkiri emblémáról

Szeretnék indulni a Kinizsi Százason, mit tanácsolsz?

Közeledik (Suvlaj szavaival) "a teljesítménytúrázás ünnepnapja", így a Facebookon és a Kinizsi Százas topikban is többször felmerült mostanában a bejegyzés címében szereplő kérdés. A K100 blog gazdájaként pedig megpróbálok rá választ adni.

Elsősorban a Forester által is említett módszert, a könyörtelen előrehaladás technikáját ajánlom. Ezt következetesen alkalmazva biztosan a célba érsz. Persze azért nem árt némi szellemi és fizikai felkészülés sem, mielőtt a Kinizsi Százason élesben próbálkoznál a könyörtelen előrehaladás technikájával.

(Illetve még pár szóban az előkészületekről: fontos beszerezned egy orvosi igazolást is, hiszen anélkül nem indulhatsz a K100-on, valamint idén várhatóan létszámkorlátozás is lesz a túrán, ezzel kapcsolatban érdemes követned a kinizsi.org információit.)

Nézzük először a fizikai felkészülést. Ha még nem gyalogoltál 30-40 km-nél többet egyhuzamban, akkor mindenképpen javaslom, hogy a Kinizsi Százas előtt, pár hetes szünetekkel próbálj ki egy 50 km körüli és egy 70-80 km körüli túrát. Így kiderülhet, hogy milyen problémák, könnyebben vagy nehezebben leküzdhető kellemetlenségek, gyenge pontok jönnek elő a távolság növekedésével (például vízhólyagok, térdfájás, stb.), mi az, amire figyelned kell. Tehát ezek a túrák kettős funkcióval bírnak: egyrészt segítenek a kellő tapasztalatok megszerzésében, másrészt hatékony pszichés és fizikai edzést jelentenek a nagy kihívásra, a Kinizsi Százasra.

És hogy mely túrákat ajánlom a felkészüléshez? Például a K100 előtt bő egy hónappal a Gerecse 50-et, mely részben a Kinizsi Százas útvonalán zajlik, és állítólag éppen azért született, hogy segítse az edzést a Kinizsi Százasra. A Gerecse 50 után valamennyire elképzelheted, hogy milyen lehet még egyszer annyit gyalogolni, a táv második felén már éjszakába nyúlóan, ill. egy teljes éjszakán át. Javaslom még a Sárga 70-et is, de a TTT honlapján kedvedre válogathatsz a túrák között. Kicsit hazabeszélve saját túrámat, az Iszkiri 100-at és annak résztávjait is ajánlom figyelmedbe, ráadásul ott nappal bejárható a Kinizsi Százas éjszakai és kora reggeli szakasza Koldusszállás és Tata között, így a helyismeret megszerzésében is sokat segít.

Ami a szellemi felkészülést illeti, elsősorban az Index fórum Kinizsi Százas topikjának böngészését és a Nagy Kinizsi Százas táblázatot ajánlom, ahol a korábbi évek túráinak adatai és beszámolói is elolvashatóak. Ja igen, és még a K100 tizenhárom pontját, ebben is hasznos tanácsok vannak.

Ne feledd, a legfontosabb, hogy mindenképp végig akarj menni a távon. A "lehet hogy nem sikerül" ne legyen opció. Ha a feladás gondolata kerülget, próbálj tovább menni és átlendülni a holtponton. Ha pedig mégis feladnád, vigasztaljon az, hogy legalább tettél valamit a túra hírnevéért.

Kapcsolódó bejegyzések:
I love K100
Kinizsi Százas - a motiváció
Bátorító idézetek a Kinizsi Százashoz

Egy fotóm, ami a Városépítési Főosztálynak is tetszik

A margitszigeti futásaimat illusztráló fotót még 2009 szeptemberében készítettem. Bár HDR-es vagy instagramos fényképnek tűnik a színvilága alapján (igaz, 2009-ben még nem is volt Instagram, én pedig még csak háromszoros Kinizsi Százas teljesítő voltam, és még ezt a blogot sem vezettem aktívan), valójában egy egyszerű, akkori Samsung "butatelefonnal" készült, a festményszerű elmosódottság pedig annak köszönhető, hogy kocogás közben készítettem a képet. A fotón nem is végeztem semmilyen módosítást, az átméretezésen és szélesvásznúra vágáson kívül (az eredeti itt tekinthető meg).

E bejegyzés apropója az, hogy most fedeztem fel, hogy a Városépítési Főosztály hivatalos blogja is közölte ezt a fényképemet egy, a margitszigeti futókör felújításával kapcsolatos friss posztjukat illusztrálandó, forrásmegjelöléssel és hiperhivatkozással, amit köszönök, és megtisztelő. Még egy ilyen nagyon laikus, amatőr hobbifotósnak is jó érzés, ha minél több emberhez eljutnak a pixelei.

Lassan egyébként tervezek újra futni kezdeni a Margitszigeten, hogy azért az idei nagy terveimből is legyen valami.

Kapcsolódó bejegyzések:
Dicsekvés anyucinak 
A kalapos teve jelzés rejtélye

Teljesítménytúrák itthon és külföldön 2014

Vasárnap, a TTMR díjak átadásán (ahol másodszor is átvehettem az aranyjelvényem, amiről majd bővebben is írok) és a TTT rendes közgyűlésén megvettem egy számomra nagyon kedves kötetet: a Teljesítménytúrák itthon és külföldön 2014 c. kiadványt, mely tulajdonképpen az online TTT túranaptár nyomtatott változata.

És hogy miért különleges ez a könyv? Egyrészt mert a Nagy-Gete van a címlapján, ráadásul a túrázók népes társaságából sejthető, hogy egy Kinizsi Százas alkalmával készülhetett a fotó (a Nagy-Gete a K100 egyik híres ellenőrzőpontja 42,7 km-nél, tavaly elég sokszor jártam ott, a Kinizsi Duplán kétszer is).

Már önmagában ezen fontos K100 vonatkozás miatt is a polcomon van a helye a TTT kiadványának, de ami miatt valójában megvettem, az még ennél is önzőbb ok: ez az első "könyv", amiben szerepel a nevem. De nem csak a nevem, hanem eddigi életem talán legfontosabb projektje, az Iszkiri is. Jó érzés látni nyomtatásban a "túrámat", annak adatait, emblémáját. Egy-két sajtóhiba, téves adat sajnos került az Iszkiri túrakiírásába (a 45 km-es táv útvonala hibásan van megadva), a helyes adatok az Iszkiri weboldalán érhetőek el.

Kapcsolódó bejegyzések:
Első hivatalos előadásom egy jel(zés)es eseményen
Érdekességek az Iszkiri emblémáról
A Kinizsi Százas jelvény heraldikája
Az aranyjelvény

Érdekességek az Iszkiri emblémáról

Az Iszkiri túrának már a neve sem hétköznapi, hiszen amellett, hogy jelentéssel bír és jól cseng, szóösszevonásként utal a túra eredetére is, az Iszinik 100 és a Kinizsi Százas túrákra.

Úgy gondoltam, hogy jó, ha a túrához egy logó, embléma is kapcsolódik, valamint a túra nevének leírását, pontosabban tipográfiáját sem szerettem volna teljesen a véletlenre bízni, ezért egy saját "betűtípust" is kidolgoztam hozzá (vagy legalábbis az Iszkiri szó leírásához szükséges öt különböző karaktert).

Az egyszerű, de teljesen egyedi és könnyen azonosítható logó a túra két jellegzetes (és szinte legtávolabbi) pontját, a Zuppa-tetőt és a tatai várat szimbolizálja. Nem volt szándékos vagy tudatos, de jól kifejezi a természet szépségeinek és az épített környezetnek az összhangját, kettősségét is, de akár spirituálisan is értelmezhető, utal a keresztény hitre (kereszt) és a világi hatalomra (vár), vagy általánosabban: a lélek és a test harmóniájára (mely nélkül el sem képzelhető egy hosszútávú túra teljesítése).

A betűtípusnál szintén az egyediségre és az egyszerűségre törekedtem. Az inverz részek kiemelik, elkülönítik az "ISZ" és a "KI" szótagot, ezzel is utalva a szóösszevonás eredetére. Inspirálóan hathattak rám a Pesti Est, a Cartoon Network vagy a Napapijri outdoor divatmárka hasonlóan inverz karakterei.

Ami a felirat összhatását illeti, az "I" betűk határozott ritmikája, a "K" és "R" vizuális rokonsága, az "S" és "Z" tükrös szimmetriája adja az ISZKIRI felirat esztétikumát, sportos eleganciáját.

Persze tudom, egy "termék" (jelen esetben egy teljesítménytúra) minőségét ill. a róla alkotott képet nem elsősorban a logó és a tipográfia határozza meg, ez csak egy sokadlagos dolog, de azért remélem, hogy ez is hozzáad valamit az Iszkiri egyediségéhez, imázsához, és bízom benne, hogy a túra hangulata, színvonala is megfelel majd a márkajegyek által sugallt kvalitásnak.

Kapcsolódó bejegyzések:
A Kinizsi Százas és a personal branding
A Kinizsi Százas jelvény heraldikája

A kalapos teve jelzés rejtélye

A "kalapos teve jelzés" rejtélye jó ideje foglalkoztatott. Sokan megfigyelték már ezt a különös tanösvény jelzést, egy tevét púpján kalappal a Tolnai-Hegyhát erdeiben. Az elmúlt egy-két évben, amióta a memóriajátékom kapcsán intenzívebben kezdtem beleásni magam a turistajelzések témájába, magam is többektől hallottam róla, de a saját szememmel még nem láttam, sem a valóságban, sem fényképen.

Aztán Csornai Edina videóján, melyet a 2013-as túraévéről készített, végre megfigyelhettem én is ezt a különleges jelzésképet, és arra jutottam, hogy bár tényleg hasonlít egy kalapos tevére, ez inkább az Örökerdő Tanösvény jelzése lehet, melyen valójában négy fa látható. A fák törzsei tűnnek a teve lábainak, lombkoronái pedig a testének, fejének és a púpján hordott kalapnak. Így hát megoldódott a kalapos teve rejtélye.

(Nem ez az első eset, hogy valamilyen állatot látnak az emberek egy jelzésbe: a Mária-út M betűje például könnyen elefánttá hackelhető, a Kinizsi Százas útvonalán, Bányahegynél is található egy ilyen.)

Kapcsolódó bejegyzés:
Első hivatalos előadásom egy jel(zés)es eseményen

Ami a túrabeszámolókból kimaradt

Túrázni igazából a kirándulások közben szerzett apró, különös, nehezen leírható és megfogható élmények és hangulatok miatt érdemes. Sajnos kevés kivételtől eltekintve túl rövid és összecsapott túrabeszámolókat írok (még csak azt sem mondhatom, hogy "lényegre törőeket", mert a lényeget éppen ezek a le nem írt momentumok adják). Most igyekszem ezt valamennyire pótolni, és megpróbálok megfogalmazni néhány ilyen élményemet.

Például amikor A híd túl messze van túrán Suvlaj felhívta a figyelmem a távírópóznák különös hangjára, zúgására, és én is fülelni kezdtem ezt az érdekes morajlást.

Amikor egy vizes faágra lépve hirtelen megcsúszom és elvágódom, és egy pillanatra megijedek, felszökik az adrenalinszintem, de néhány apró horzsolással megúszom a dolgot.

Amikor a Prágai Százason, már bőven 100 km-en túl találtam egy fára rögzített cetlit, melyre valaki azt írta sárga filctollal, hogy "Sorry", és hogy nem tud tovább várni ott a túratársára, míg én ezt a Sorryt Sanyinak olvastam (akkor már két napja nem aludtam), és meg voltam róla győződve, hogy azt valaki nekem írta, pedig senkivel sem beszéltem meg, hogy ott várni fog (persze ennél különösebb dolgok is történtek a Prágai Százason).

Amikor éjjel túrázva előbukkannak egy város vagy egy falu fényei, és megfáradtan egy kicsit irigykedem is a házak lakóira, akik most otthon, civilizált körülmények között pihennek vagy vacsoráznak, de ugyanakkor azt is érzem, hogy minden fáradtságom, saras bakancsom ellenére nekem is legalább ilyen jó itt, pár száz méterre vagy néhány kilométerre az aszfaltozott utaktól és fűtött otthonoktól, mert azért ez mégiscsak egy ritkább, természetközelibb testi-lelki állapot.

Amikor a Kinizsi Százason vagy más, legalább száz kilométeres túrán egy teljes napot (vagy többet) folyamatosan ébren, a szabadban gyaloglással töltök, akarva akaratlanul megfigyelve a napszakok váltakozását, a sötétedés óráit, az éjszakát, a napkeltét, és úgy érzem, hogy most már sokkal többet mond nekem az, hogy "egy nap", mint korábban, vagy mint azoknak, akik napjaikat mindig steril, urbanizált otthoni, irodai körülmények között töltik.

Amikor egy alacsonyabb faág beleakad a kötött sapkámba és kihúz abból egy szálat, ami pár másodpercre felbosszant, de aztán rájövök, hogy minden szórakozottságom és feledékenységem ellenére a sapka sokkal múlandóbb és kevésbé fontos, mint az, hogy most itt vagyok, hogy emlékeket, kilométereket gyűjtök.

Amikor egy mások szemében talán teljesen hétköznapi, vagy legalábbis nem különösebben szép erdőrészben - amit még talán háttérképként sem választana senki a telefonjára vagy a számítógépére -, valami mégis megfog, sőt, úgy érzem, hogy ez mintha egy "álomerdő" lenne, ahol már jártam varázslatos álmaimban, pedig a valóságban most vagyok ott először. És ettől a felfedezéstől csaknem újra átérzem a korábbi, akár évekkel azelőtti álom hangulatát, idilljét (persze nem én vagyok az első, aki ilyesmit él át, Eötvös Loránd is hasonló érzésről számolt be egykor).

Hipochondria

Tízéves lehettem, amikor észrevettem, hogy a bal mellbimbóm tónusa más, mint a jobbé. Felidéződik, ahogy dédnagymamám udvarán játszottam (mármint nem a mellbimbómmal, hanem csak úgy, talán hintáztam), és bár az Arany János utcában aranylón sütött a késő délutáni nyári nap, kifejezetten aggasztott a dolog. Mellrákra gyanakodtam, pedig az elég ritka halálok a tízéves srácoknál. Úgy emlékszem, ezt nem is említettem senkinek (pedig tán már akkor is tudtam, hogy az ilyesmivel jobb minél előbb orvoshoz fordulni), próbáltam egyedül megbirkózni a betegségtudatommal. Aggodalmam azzal is összefügghetett, hogy akkoriban halt meg rákban az egyik osztálytársam anyukája, illetve talán már akkortájt is olvastam részleteket Szolzsenyicin Rákosztályából. Aztán pár hét múlva elmúlt ez a különbség, és megnyugodtam: mégsem fogok meghalni. Vagy legalábbis csak később, valamikor, soká.

Aztán olyan is volt, szintén akkoriban, hogy édesapámmal a Tátrában, a Szlovák Paradicsomban túráztunk. Akkor épp a kullancsoktól féltem, és valamitől az a kényszerképzetem támadt, hogy lenyelhettem egy kullancsot. Azt ugye onnan ki se lehet szedni, jó esély van rá hogy fertőzött volt, jön az agyhártyagyulladás, vagy a Lyme-kór, majd a halál. Ha erre a félelmemre gondolok, egy turistaház jut az eszembe, melynek a halljában egy pár órára megpihentünk. A hangulat idilli lett volna, ha nincs a képzelt kullancs.

Elég sok évem telt el különösebb halálfélelem, hipochondria nélkül, mígnem bő egy hónapja egy orvosi rutinvizsgálat laboreredményeit nézegetve fel nem fedeztem, hogy magas a véremben a bilirubin szintje. Minden más paraméter a határértékek között, az egészséges tartományban volt, kivéve ezt a fránya bilirubint. Amiről addig sosem hallottam. Bilirubin... Persze utánaolvastam, és kiderült, hogy a magas értéket a máj- vagy vesefunkciók zavara is okozhatja. Ha pedig máj, akkor nemi betegségre kezdtem gyanakodni. Elkaphattam valamelyik exemtől valamit? Egyéjszakás kalandjaim sosem voltak, de olyan azért előfordult, hogy nagyon hamar megszereztem egy nőt, akivel aztán hosszabb-rövidebb kapcsolatom volt. S ki tudja, ha velem olyan hamar ágyba bújt, akkor az előéletében sem lehetett túl megfontolt. Jó, persze, én átlagon felül magas és kölyökképű vagyok, de talán nem én voltam az első, aki ilyen gyorsan levette a lábáról. És tessék, katasztrófa, bilirubin. Ért ennyit a gyönyör, a szerelem? Hát mégsem lesz 20-30-40 Kinizsi Százas teljesítésem? Nem fogok dicsekedni az unokáimnak a jelvény-gyűjteményemmel? Sanyi emléktúrája lesz az Iszkiri? Nem fogok már regényt írni? Sebaj, majd azért segít valamennyit és erőt ad a blogom is, nem marad a küzdelmem közönség és szurkolók nélkül.

Érdekes, hogy a helyzet súlyosságához képest annyira azért nem omlottam össze, nem kezdtem el annyira gyászolni magam, bár ez bizonyára azért is volt, mert reménykedtem, hogy ez csak tévedés, meg talán nem is olyan vészesen tér el a bilirubin-szintem. Aztán pár nap múlva kiderült, hogy valóban így van: az orvos megnyugtatott, hogy ez egy enyhe eltérés, csak bizonyos gyógyszerekkel kell vigyáznom, és nem szabad sok alkoholt innom (ezt eddig sem tettem, így nem jelent komoly lemondást). Azért csalánba nem csap olyan könnyen a ménkű.

(Most egyébként épp egy kicsit influenzás vagyok, de talán túlélem ezt is.)

Kapcsolódó bejegyzés:

Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek

Aktívan induló túraév

Magamhoz képest elég aktívan indul a túraévem, sem 2012-ben, sem tavaly nem teljesítménytúráztam ennyit az év első hónapjaiban. 2012-ben például csak a márciusi Mátrahegy 40-en kezdtem el gyűjteni a TTMR pontokat, de 2013-ban is csak 94 kilométert túráztam február közepéig, míg idén már 186 kilométernél járok (BUÉK 20, Téli Gyermekvasút 8, A híd túl messze van 90, Börzsöny éjszakai, Kitörés 25).

De nem csak a gyaloglással, a bejegyzések írásával is jobban állok, mint az elmúlt évek hasonló időszakában, és elhatároztam, hogy idén minőségileg és mennyiségileg is több, jobb tartalmat igyekszem majd az olvasók monitoraira varázsolni.

Továbbá új, a korábbi években nem is álmodott kihívásokat, célokat is találtam, úgy mint az Iszkiri teljesítménytúra létrehozását és megrendezését, az Ixi Kupa elindítását, vagy a túravezetői tanfolyam elvégzését.

A 2014-re kitűzött nagy sportcélokra való felkészüléssel viszont már nem haladok ilyen jól, de azért bízom benne, hogy egyet-kettőt azért ezek közül is sikerül majd elérnem.

Kapcsolódó bejegyzés:
Dik mennyit dzsaltam, vagyis a 2013-as túrastatisztikám, avagy az év, ami 2012-t is überelte, hinnye!