Az év 100. napján egy bő 50 km-es túra a Kinizsi Százas útvonalán, valamint találkozás az emberrel és a kutyával, akik tán a legtöbbször jártak a Getén

(Megjegyzés: a kép becsapós, valójában elég szintes túra volt. Amúgy minden esély megvan rá, hogy ez a fotó egyszer milliárdokat érjen. Hegyeskő előtt, a kék kereszt jelzésen, a mező szélén készült.)

Igen, épp a Gete csúcsára értünk, amikor találkoztunk az emberrel és a kutyájával, akik az előbbi elmondása szerint valószínűleg a legtöbbször tették meg az utat a Nagy-Gete csúcsára, méghozzá a sziklás, meredek oldalon. Ákos elmondta, hogy már 3-4 hónapja minden nap feljár oda, napi edzésként, hiszen Tokodon, a Gete tövében lakik, sőt, a kertje vége súrolja a Gete szoknyáját. Ez azt jelenti, hogy már legalább 100-120 alkalommal járt ott fenn, de könnyen lehet, hogy akár 200-szor, hiszen mesélt a gyermekkori Gete-mászásairól, kamaszkori szalonnasütéseiről is. 3-4 hónapja pedig azért kezdte ezt a meglehetősen intenzívnek mondható napi Gete-túra-kúrát, mert sérvvel küszködött, szinte járni is alig tudott, viszont a Gete naponta történő megmászása csodát tett vele, most már könnyedén felsétál és lekocog onnan. Nos, ez Ákos és a kutya rövid története, akik tán a legtöbbször jártak a Getén (azt írtam kutya, de valójában kutyák, mert van, hogy a másik kutyáját is viszi).

Ami engem illet, a Gete-mászásaim száma jóval szerényebb és ritkábban is járok arra, a szombati túrán (épp az év századik napján, április 9-én) voltam ott a 34. és 35. alkalommal, ha jól számolok. (A teljesítménytúrákon legtöbbször ott járók listáját pedig itt találja a kedves olvasó).

No de mi is volt pontosan ez a szombati túra, ahol találkoztunk Ákossal és a kutyájával, és melynek során 34. és 35. alkalommal jártam magam is a Nagy-Gete csúcsán, a keresztnél? - fogalmazódhat meg a kérdés az olvasóban. Nos, elmondom.

A túrát egy kedves ismerősöm, München hirdette meg, amolyan Kinizsi Százas szakasz-bejárásképp. Dorogról indultunk, hogy aztán a K-100 (és a Szuperkatlan) útvonalán elsétáljunk a Getén és a katlanon át Mogyorósbányára (14 km), majd a kék sávon továbbhaladva onnan is megtegyünk további bő 14 kilométert, Pusztamarótig. Pusztamarótról pedig, néhány medvehagymás pogácsa elfogyasztása után, a már megtett útvonalon visszasétáltunk Dorogra, így összesen 2 x 28,3, azaz 56,6 kilométert tettünk meg, közben kétszer is megmászva a Kinizsi Százas legendás - és Ákos kedvenc - hegycsúcsát.

(Vagy várjunk csak, rosszul számolok, mert a változatosság kedvéért, valamint hogy az "Iszinik" is jobban érvényesüljön az útvonalon, visszafelé Péliföldszentkereszt és Mogyorósbánya között nem a kék sávon haladtunk, hanem a kék kereszten, így bő 3 kilométerrel kevesebbet tettünk meg, azaz inkább 53 és fél kilométeres volt a túra.)

Münchennel egyébként nem túráztam még együtt, éppen csak összefutottunk egyszer-kétszer, például a tavalyi Szántó 50 rajtjában-céljában, ill. már pontőrként is találkoztam vele. Mármint úgy, hogy én voltam pontőr, a Szuperkatlanon, és mármint úgy is, hogy ő volt pontőr, egy másik túrán.

Túratársunk Judit volt még, valamint Hegyeskőtől Pusztamarótig, majd onnan vissza a tokodi pincékig velünk tartott Rózsa is, így az első kilenc és az utolsó 11 kilométer kivételével ő is ott volt velünk. Judit egyébként eddig csak egyszer gyalogolt körülbelül ennyit, de hozzá kell tenni, hogy ez egy jóval nehezebb túra volt, mert egy privát túra teljesítése nagyobb kihívás és több belső motivációt igényel, mint egy szervezett teljesítménytúráé, ráadásul itt, ahogy már említettem, kétszer is fel kellett mászni a Getére. Visszafelé jövet Mogyorósbányán, körülbelül 39 kilométernél majdnem feladta a túrát, de aztán ügyesen leküzdötte a még hátralévő, nem éppen könnyű szakaszt.

Először amúgy úgy volt, hogy valamivel többen leszünk, de valószínűleg a borúsabb idő és a sár miatt (ami amúgy nem volt vészes) többen otthon maradtak. Pedig tökéletes kirándulóidő volt, és bár sok volt a felhő, esni nem esett. Viszont a fű elég vizes volt, így a katlan mezőin eléggé elázott a Hokám. Az enyém ugyanis nem Gore-Texes, így nagyon könnyen beázik. Igaz, jó időben gyorsan meg is szárad, most azonban nem volt cipőszárító idő, így ezt a kis kényelmetlenséget el kellett viselnem. No meg a vidáman klaffogó hangot, amit ezután adott ki magából minden egyes lépésnél, főleg a bal. Eszembe juttatta a régi Sprite reklámot is, a széteső csodacipővel, persze azért szét nem esett, mégiscsak egy Alpok-álló Hoka One One, de úgy nyekergett, mint a csuda.

Hogy a cipőklaffogásnál kifinomultabb frekvenciákról is meséljek, elmondom, hogy amikor először tértünk be Mogyorósbányán a Kakukkba, azaz még odafelé, épp a Daft Punktól a One more time szólt, és mondom milyen igaz, visszatérünk még ide hamarosan. Így is lett.

Túratársnőnk vidám történetét kell még leírnom, amit a Getéről a dorogi cél felé ereszkedve mesélt el, remélem nem haragszik meg érte. Egy ügyfele, egy barna hajú hölgy ment be hozzá hivatalos ügyben, a vörös hajú kislányával. Annyira megfogta ez a vörös árnyalat, hogy rákérdezett, hogy a férje haja ilyen szép vörös-e. Mire a nő, teljesen komolyan: "Nem, a vizslánk vörös". Minden esetre figyelemre méltó összefüggés.

Münchentől is érdekes dolgokat tudtam meg, például a '80-as évek péliföldszentkereszti cigánybúcsúiról és aranyhintós, aranyruhás leányvásárairól. Még jó, hogy nem zártam még le teljesen a könyvem kéziratát, így egy-két dologgal ki tudom egészíteni. Ja igen, sok-sok Kinizsi Százas és Iszinik teljesítés ide vagy oda, most jártam először például a pusztamaróti büfében, ahol a nagyszerű medvehagymás, sajtos pogácsákat ettük.

Majdnem elfelejtettem, pedig fontos, hogy túratársaimnak mutattam a golyopácsot, vagyis kendamát is, ezt a nagyszerű japán ügyességi-türelem-koordinációs-egyensúly-kitartás-esztétikai játékot. A tokodi-pincéknél egy kis bemutatót is tartottam, és íme az egyik kedvenc YouTube videóm.

Nos, nézzük a túrát a számok, idők tükrében is: 7:20-kor indultunk, 11-re értünk először Mogyorósbányára, 14:25-re pedig túránk feléhez, Pusztamarótra (vagy bő feléhez, hiszen visszafelé Péli és Mogyorósbánya között a kék kereszten jöttünk ahogy írtam). 17:10-re értünk vissza Mogyorósbányára, és 20:00 körül értünk másodszor is a Gete csúcsára (a Getére felfelé haladva szedtük elő a fejlámpákat). 21:25-re értünk vissza a rajt-célba, Dorogra, a Molnár sörözőhöz.

Ami a túra eredményét illeti, mégiscsak egy jó, bő ötven kilométeres séta volt, ami a tervek szerint alakult. A jövő heti Mecseki Mátrix 130 előtt mindenképpen kellett a mozgás, emellett gyűjtöttem két újabb Gete-mászást is, valamint a csaknem egész napos séta és beszélgetés közben megismerhettem túratársaimat, akiknek ezúton is köszönöm a társaságot és gratulálok nekik.

Most pedig nekilátok folytatni az Iszkiri teljesítői listákat, és igyekszem a könyvemmel is haladni.

Kapcsolódó bejegyzések:
Hányszor mentem fel eddig a Nagy-Getére? (avagy 33, a Gete szívat télen-nyáron)
Ha szereted az Ixi kupát, akkor valószínűleg a Gete kupa is tetszeni fog!
1000 GKM<, avagy kik gyalogoltak eddig a legtöbbet a Nagy-Getére?

2016-ban is Kinizsi Százas lista!

Idén egy 15 éves hagyományt vehettem át: én írom össze a Kinizsi Százas (topik)listát. Hogy ez pontosan mi is, és hogy hogyan néztek ki a korábbi listák, arról itt, a 2016-os lista weboldalán olvashatsz. Érdemes feliratkozni, hiszen a listán való szereplés adhat egy kis plusz motivációt, ráadásul a nevedre kattintva azt is megnézheted, hogy várhatóan kivel hol fogsz összefutni a túrán.

Egy különleges talált tárgy a Kinizsi Százas útvonalán

Barátnőmmel hétfőn bejártuk az Iszkiri 35 km-es távját visszafelé, azaz Tatától Szárligetig (na jó, egy kicsit lecsíptünk belőle, mert Bajtól indultunk és a nagyegyházi autópálya-aluljáróig mentünk, de nehezítettük a sétát azzal, hogy összegyűjtöttük a még kint maradt rendezési eszközöket, valamint igyekeztünk felszedni minden szemetet az útvonalról). Hősiesen gyalogolt; eddig még fele ennyi távot sem tett meg egyszerre.

A koldusszállási vadászházat elhagyva, a kéken a derékszögű elágazásban a pihenőnél (ahol a kéktúra pecsét is van), az út bal oldalán találtam a képen látható különleges tárgyat: egy tejeszacskót. 

Nincs rajta vonalkód, csak egy "Tejipar" felirat mindenféle cégjelzés nélkül, egy stilizált tehén és egy "a tej élet, erő, egészség" szlogen. Úgy gondolom, hogy a fél literes zacskó még a '80-as évekből maradhatott ott. Könnyen lehet, hogy az első Kinizsi Százasok valamelyik túrázója fogyasztotta.

Ami érdekes, hogy az akár 30 éves tejeszacskó szinte teljesen ép, a kilyukasztott / kiharapott sarkán kívül egy helyen foszladozik kicsit (a képre kattintva nagyobb méretben is megtekinthető). No meg az is érdekes, hogy hogy maradhatott ott ennyi időn keresztül, háborítatlanul.

Toplak Joe kiegészítése, és a tejeszacskó legvalószínűbb magyarázata:

"A '90-es évek eleje-közepe tájékán a Gerecse 50-en zacskós tejet osztogattak a vértestolnai műútnál. Én először csak '97-ben voltam rajta (meg még egyszer később), viszont Jávor Zolitól tudom, hogy attól kezdve gyakorlatilag a tejeszacskó jelzést kellett követni a túra útvonalán, annyira elszórták a résztvevők..."

Kapcsolódó bejegyzés:

Az első, 1981-es Kinizsi Százas túrafüzete

Ottorino beszámolója az Iszkiri 100-ról

Ottorino eddig mindhárom Iszkiri 100-at sikeresen teljesítette, és az elsőről és az ideiről részletes túrabeszámolót is írt.

Sok szépsége van a túrarendezésnek, az egyik az, hogy jó érzés ilyen részletgazdag, frappáns beszámolókat olvasni a "gyermekünkről", ez esetben az Iszkiri teljesítménytúráról (az illusztráció is Ottorino munkája).

Miért nincs 55-ös táv az Iszkirin, és miért nincs éjszakai 35-ös?

Az Iszkiri távjaival kapcsolatban azt hiszem ez a két konkrét kérdés merült fel, így most igyekszem megválaszolni ezeket.

Elöljáróban annyit, hogy az Iszkiri már így is a legtöbb résztávval rendelkező teljesítménytúrák közé tartozik, a túrázók összesen hatféle táv közül választhatnak. Mint látni fogjuk, a távok elnevezése kerekített, kicsit eltér a valós távoktól (ez nem ritka a teljesítménytúrák esetén, a Gerecse 50 például a valóságban 49 km, és a legújabb mérések szerint a jelenlegi útvonalon a Kinizsi Százas hossza is alig több 98 kilométernél).

Nézzük a távokat:
Iszkiri 10 (9,9 km) - zuppai kiskör, szárligeti rajt és cél.
Iszkiri 25 (23,1 km) - vértesi kör, szárligeti rajt és cél.
Iszkiri 35 (36,8 km) - Szárliget - Tata túra.
Iszkiri 45 (44,4 km) - Iszkiri 35 + tókör.
Iszkiri 65 (67,4 km) - Iszkiri 25 + Iszkiri 45
Iszkiri 100 (104,2 km) - Iszkiri 65 + visszatérés Szárligetre.

Ezek tehát a jelenleg létező távok, a 2014-es első Iszkiri óta ezek közül választhatnak a túrázók.

Felmerült, hogy lehetne egy "Iszkiri 55" is, ami egy tókör nélküli Iszkiri 65-öt jelentene. Ahogy a valós távok alapján látható, ennek a neve inkább "Iszkiri 60" lenne, mert a 7,2 kilométeres Öreg-tó kör miatt a táv kb. 60 kilométeres lenne (az Iszkiri 35 és 45 közötti 10 km különbség megtévesztő lehet, látható, hogy a 35-ös táv hosszabb 35 km-nél, míg a 45-ös rövidebb 45 km-nél).

Mióta az Iszkirinek köszönhetően nem csak kívülállóként, hanem belülről, sőt operatívan is látom a teljesítménytúrák rendezési problémáit, tudom, hogy a sok résztáv jelentős szervezési többletmunkát is jelent. Úgy gondolom, hogy a jelenlegi távok elég széles spektrumot lefednek, ki-ki igényei, szabadideje, ereje, tapasztalata szerint választhat. Azt javaslom, hogy aki a 65-ös távon vagy a 100-ason indul, de végül úgy alakul, hogy már nincs motivációja, ereje, kedve a tókörhöz, az kapja meg a teljesített szakaszokért a 25-ös és 35-ös díjazást (vagy egy kis pihenés után mégis vágjon neki a tókörnek, ott már nincs "szintkülönbség", és érdemes megnézni Tata fényeit), de a 60-as távot egyelőre nem tervezzük bevezetni.

Ami az éjszakai 35-ös távot illeti, mely az ellenőrzőpontok nyitvatartásának megfelelően, a túra logisztikájába illeszkedően szombat késő délután / kora este indulna Tatáról és Szárligeten lenne a célja (így együtt haladna a szakaszon Szárligetre visszatérő "százasozókkal"), ebben különlegessége miatt látok fantáziát, hiszen ilyen közepes távú éjszakai túra nincs még az Iszkirin. Eddig azért vetettük el az ötletet, mert úgy gondoltuk, hogy kevesen jelentkeznének rá, ugyanakkor a tatai pontőrökre pluszfeladatot róna. Amennyiben viszont igény mutatkozik rá, a magam részéről szívesen elindítanám ezt a távot, akár már jövőre.

Talált tárgyak az Iszkiri teljesítménytúrán!

Az Iszkiri teljesítménytúrán a szárligeti rajt-célban (Faluház), valamint az útvonalon több tárgyat is találtunk. Ezek közül néhánynak már jelentkezett a gazdája, de azért felsorolom az összeset:

Egy fehér, "Zöldgömb Sport Klub" matricás műanyag bögre.
Egy sárga "Beauty Kiss" ajakápoló.
Egy ivórendszer-kupak vagy mi.
Egy faragott, egyéni készítésű túrabot.
Egy Vértes- és egy Gerecse-térkép.
Tatonka térképtartó.
Bontatlan láthatósági mellény.
Deuter övtáska.
Egy rózsaszín "tesicsomag".
Egy pár Quechua túrazokni (a Pusztatemplomtól Baj felé, egy bokorra akasztva).

Kérem, hogy a még gazdájukra váró tárgyakért a tulajdonos a cssandor kukac gmail pont com címen jelentkezzen.

Hamarosan (legkésőbb a jövő hét folyamán) elkészül a 2016-os teljesítői lista is. Köszönöm hogy a borús idő ellenére csaknem hatszázan eljöttetek. Jó érzés volt megtudni, hogy sokan eddig mindhárom Iszkirin ott voltak, vagy például az idei (vagy akár a 2014-es első, vagy a tavalyi) Iszkiri volt a legelső százasuk, vagy más okból fontos, különleges számukra ez a túra.

Beszámoló az Iszkiri rendezői bejárásáról - avagy nehéz a visszatérés Tatáról

- Isti, tudod mi lenne, ha a tatai várra telepítenének légvédelmi fegyvereket? - Várról indítható rakéta! - mondtam Istinek, a tókör elején, a tatai vár mellett gyalogolva.

Előtte jópár órával, a szári országút mellett a bozótosban, a piros jelzésen több szett fekete és élünk színű, csipkés női fehérneműt is találtunk, a bokrokra aggatva. "Intim is simi" - jutott eszembe egy korábbi szójátékom. - El kellene hoznunk - mondtam, aztán hozzátettem, hogy "na nem azért mert gyűjtöm vagy ilyesmi", mire Isti mondta, hogy ezt már nem magyarázom ki. Komolyra fordítva a szót, valóban össze kellene gyűjteni, mert azért nem volt túl szép látvány az erdőben a szétdobált "munkaterület", de nem volt nálam kesztyű és zsák, így majd vagy a szalagozókat kérem meg erre, vagy még az is lehet, hogy majd én megyek ki összeszedni még a túra előtt.

Több helyen pedig leesett, leszedett útbaigazító táblákat is találtam az erdőben (a szép, új, sárga táblák voltak egy megrongál(ód)va), ezeket is lefényképeztem, nehogy esetleg azt higgye valamelyik hatóság, hogy a túra résztvevői vandálkodtak.

Nemrég, pár órával ezelőtt értem haza az Iszkiri teljesítménytúra rendezői bejárásáról, általában ritkán írok ilyen gyorsan beszámolót egy túráról (legtöbbször csak napokkal később, de az is előfordul, hogy hetekkel a túra után). Most részben amiatt írom meg ilyen hamar, mert valahogy érzem az ihletet, másrészt pedig a hivatalos teljesítménytúra közelgő, szombati (március 26.) dátuma is arra késztet, hogy még a túra előtt elkészüljek ezzel az írással. Ugyanakkor nincs rá túl sok időm, éppen a rendezési teendők miatt, de bízom benne hogy azért tanulságos és érdekes lesz.

Egyrészt: a bejárás a maga módján sikeres volt, minden szakaszát bejártuk (kivéve a 10-es távnak a többi szakasztól eltérő útját). Jeremcsuk István barátommal mentünk ketten, vele már többször gyalogoltunk 100 kilométert és egyszer 200 kilométert is, ezúttal pedig a 65-ös távot bejárva, némi ráadással összesen 70 valahány kilométert tettünk meg.

A terv azonban nem ez volt. A "minden szakaszát bejártuk" az útvonal sajátosságából adódóan egy eufemisztikus kifejezés arra, hogy a 100-as táv azon részét, mely során a már megtett úton visszamegy Tatáról Szárligetre, nem tettük meg, azaz csak egyszer, odafelé. Szóval kb. 30 kilométerrel adósak maradtunk, az eredeti tervnek.

Mindez az én hibám volt, az edzetlenségem vezetett ide, egy komolyabb, visszatérő holtpontomon én javasoltam, hogy érjük be most ennyivel. Igazából nem volt komolyabb fájdalmam, bírtam volna még menni, és ami a fáradtságom tudatosítható, racionális részét illeti, egyáltalán nem volt vészes az sem, és álmos sem voltam. Inkább egyfajta mély belső érzés volt, hogy most kockázatos dolog lenne tovább mennem, lehet hogy nem bírnám, elsősorban a szívem miatt, amiben mintha enyhe szúrást éreztem volna. Valószínűleg semmi komolyabb bajom nem volt (bár korábban írtam már az első és eddig egyetlen erősebb pánikrohamomról), talán normális érzés is, hogy egy kicsit túlhajtott szakasz után az ember érzi a szívét. Azonban édesapám története és valami belső hang, félelemérzet is azt súgta, hogy most ne tovább.

Most, immár itthon, egészségesen, bánom a túra feladását (vagy mondjuk úgy, hogy az átnevezést a 65-ös távra), ugyanakkor igazat is adok a pár órával korábbi énemnek, aki ott és akkor, a baji szőlők alatt, immár visszafelé haladva, mégis a Tóvároskerthez való visszatérés mellett döntöttem, és nem indultam tovább a kálvária felé. Mert mi van, ha mégis történt volna valami. Ráadásul a túratársamért, Istvánért is felelős voltam. A józan ész, vagy egyfajta félelem ezúttal legyőzte a könyörtelen előrehaladás technikáját.

István is, és azóta több túratársam is megerősítette, hogy főleg azt a hibát követtem el, hogy alig edzek egy-egy komoly túra között. A legutóbbi százasaim, az éppen Istivel közös Iszinik 100, majd a CsPI és az újabb CsPI sikere elfeledtette velem, hogy igazából nem készülök elég tudatosan, vagy úgy egyáltalán egy-egy túrára. Ebből a pofonból most már tényleg tanulnom kell, itt az ideje a rendszeres futásnak, vagy hogy például végre valóban betartsam, amit már többször megfogadtam: ezentúl nem használok liftet, hanem mindig lépcsőzök.

Érdekes dolog ez egyébként, látszatra talán erősebb, izmosabb lettem az elmúlt hónapokban, valahogy pedig mégis edzetlenebb. Itt az ideje táplálkozásomra is jobban odafigyelni, elmenni akár egy komolyabb kivizsgálásra (eddig minden rendben volt a szívemmel, vérképemmel, bár az is igaz, hogy lehetnek rejtett dolgok is, amiket esetleg nem árthat kivizsgálni, ráadásul elég hipochonder is vagyok - valószínűleg egyébként a hipochondriám is szerepet játszhatott a feladásban).

Szóval feladtam a saját túrámat, ami meglehetősen bosszantó, de persze mégsem akkora baj, mintha a májusi, zsinórban 10. Kinizsimet kellene feladnom, arra tényleg tisztességesen fel kell készülnöm. De talán már a tervezett, áprilisi Mecseki Mátrixon is revansot vehetek, ha addig sikerül lelkileg túllépnem a tegnapi-mai kudarcon, és erősödnöm.

Hát, sajnálom hogy a beszámolómat ilyen hosszú magyarázkodással kellett kezdenem, jobb érzés lett volna most a bő 100 km-es táv teljesítéséről írnom, de épp Paka mondta, hogy a kudarcból gyakran többet tanulunk és hosszú távon többet ad, mint egy-egy, szinte észre sem vett siker. A saját túramúltamból például az Iszinik 100 kudarcait hozhatom fel példának, melyek nélkül nem túráztam volna ennyit az elmúlt években, mint így.

Ami magát a bejárást illeti, 8:12-kor indultunk Szárligetről, rövid bevásárlást követően az állomáshoz közeli, útba eső ABC-ben. A következő feljegyzett időpont a telefonomban 11:32 Macskabükk, vissza Szárligetre pedig, a 25 km-es Vértesi kör után, 13:00-ra értünk. Ismét bevásárlás és Istinek újabb kávé következett, 13:32-kor indulunk tovább, immár az Iszinikkel egyező útvonalon, a kék sávon. Nagyegyházánál a mostanában vitatott kapu nyitva, de ha zárva lenne, akkor is kényelmesen ki lehet kerülni. 15:50 Somlyóvár, itt fél órát is pihentünk a délután napsütésben. Ettünk, söröztünk. 16:50 Tornyópuszta, 17:45 Koldusszállási pad. Kisebb holtpontok már itt is vannak, de nálam ez megszokott, gyakran előfordul, hogy az aztán sikeresen teljesített túrák elején is felmerül, hogy ez bizony nehéz ügy lesz, és akár a feladás gondolata is kerülget. 18:33-kor értünk a volt Kisréti vadászház kísérteties pincelejáratához, immár sötétben, vagy legalábbis itt kellett előszedni a fejlámpát.  20:04 Körtemplom. Ez kb. a féltáv, és bizony alig valamivel 12 órán belül értünk ide. "Dobok egy sárgát - de kicsit arrébb megyek, mégis egy templom volt" - mondtam, igyekezve megadni a tisztelet a romoknak. Bízony, ez amúgy egy nagyon régi templomrom, és érdekesség, hogy csak 1994-ben (ha jól tudom) tárták fel. Mintha el is képzeltem volna a templomot egykori fehérre meszelt falaival. 21:12 Baj, a jelenkor községi temploma. 21:23 Baj, Jóbarát söröző. Furcsán néznek persze, amikor karöltve belépünk Istivel, de hamar felismerik a helyzetet a fehér bot miatt, és hogy Istit úgy kell az asztal felé irányítani. A pultos kérdésére válaszolva mondtam, hogy már csaknem 60 kilométert gyalogoltunk. Amikor mondtam, hogy Szárligetre készülünk visszamenni, jóindulatúan felaljánlotta, hogy ne vonatozzunk, elvisz minket kocsival. Mondtam, hogy köszönöm, de gyalog megyünk vissza, éppen az a lényeg, hogy gyalog, a hegyeken keresztül. Isti házmestert ivott, én kólát. 22:20, Tata, Est mozi. Tókör. Éjfélkor értünk újra az Est mozihoz, vagy talán 10 másodperccel éjfél előtt. Fontosnak tartottunk, hogy éjfél előtt visszaérjünk, hivatalosan az a pontzárás, bár igaz, hogy mi később "rajtoltunk". Tóvároskert 0:20 körül. És mondtam Istinek, hogy nem vagyok teljesen jól, mi lenne ha itt kiszállnánk, nem mennénk vissza. Mondta, hogy gondoljuk át. Adott egy magnézium tablettát, ittam egy kis kólát és ettem sós mogyorót meg burgonyaszirmot. Na jó, próbáljuk meg, mondtam, és így jutottunk vissza a baji szőlőkig. Onnan kissé csalódottan visszasétáltunk, és megvártuk az első vonatot.

Összefoglalva, egy amúgy jó hangulatú, funkcióját betöltő túra volt, egy jó edzés, és egy hasznos figyelmeztetés. De ezen a túrán még revansot veszünk, mégiscsak a saját túrám, és eddig csak egyszer, a legelső rendezés előtt teljesítettem.

Most akkor az óraátállítás miatt nyerünk egy órát az Iszkirin, vagy vesztünk, vagy hogy is van ez?

Klasszikus értelemben valóban "vesztünk" egy órát a nyári időszámításra való átállással, hiszen hajnali kettőkor hirtelen három óra lesz. Azaz hopp, eltűnt egy óra.

De a képet (mely ide kattintva tekinthető meg nagyobb méretben) úgy kell érteni, hogy ma már a okostelefonok, gps-ek vagy akár néhány karóra automatikusan átáll a nyári időszámításra. Így aki vasárnap reggel ránéz (és kimegy a fejéből, hogy már nyári időszámítás van), az megijedhet, hogy "hú, már ennyi az idő?" Ehhez képest nyer egy órát, mert valójában még van egy plusz órája beérni a célba. Az időt ugyanis a túrán úgy nézzük, hogy a valós 24 óra számít, azaz mintha egy stopper menne, ami nem veszi figyelembe az óraátállítást. Sőt, megszavaztuk, hogy az Iszkiri 100-on a valójában 103 km-es távra való tekintettel a szintidő ezentúl 25 óra legyen, így aki szombat reggel 6-kor indul, annak (az új időszámítás szerint) 8-ig kell beérnie vasárnap.

Kapcsolódó bejegyzés:
Tudtad-e? Egy nagyszombati százas teljesítéséhez már nem kell Pozsonyba utaznod!

Nyilvánvaló Kapitány bemutatja: hogyan lehetséges az, hogy a Gerecse 50 és a Kinizsi Százas közös szakaszai hol egy irányban haladnak, hol pedig egymással szemben?

Bevallom, én gyerekkoromban nem értettem, hogy a Keleti pályaudvarról hogy megy tovább mondjuk egy nemzetközi vonat, ha egyszer ott "véget ér a sín", ráadásul biztos ami biztos még ütköző is van a végén. Azóta ezt már sikerült megértenem, sőt megértettem azt is, hogy miképp lehetséges, hogy a Kinizsi Százas és a Gerecse 50 három közös szakaszából kettőn azonos irányban halad a két túra, az egyiken azonban ellentétesen. El is tudom magyarázni. Rajzoltam ugyanis egy térképet, melyen rajta van a Gerecse 50 teljes útvonala és a Kinizsi Százas második felének nagy része, és ami szemlélteti ezt az érdekes jelenséget.

A térképen az látható, ahogy Péliföldszentkereszt felől, a távoli Budapestről beérkezik a Kinizsi Százas útvonala, egy kék vonal képében, a jobb első sarokból, azaz északkeletről. A K-100 útvonalát a kék vonal jelzi, a Gerecse 50-ét a sárga, a közöseket pedig a zöld. Látható, hogy a Gerecse 50 sárga-zöld útvonala egy körtúrát alkot, az óramutató járásával megegyező irányban.

Az első közös szakaszon (A) szaggatott vonal mutatja, hogy ott ellentétes irányban fut a két túra (nem mellékesen hazánk első két teljesítménytúrájáról van egyébként szó, az 1981-es Kinizsi Százast 1982-ben követte a Gerecse 50), míg a másik két közös szakaszon (B és C) egy irányban haladnak. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy a K-100 korabeli, szárligeti célú útvonalánál jóval kevesebb volt a mindkét túra által érintett rész, hiszen akkor a B szakasz valamivel rövidebb volt (csak Koldusszállásig volt "zöld"), a C szakasz pedig egyáltalán nem volt közös, hiszen csak a Gerecse 50 ment arra.

Látható az is, hogy míg a Kinizsi Százas ABC sorrendben érinti a közös szakaszokat, addig a Gerecse 50 CAB sorrendben, továbbá hogy jelenleg a Gerecse 50 útvonalának kb. fele a Kinizsi Százassal közös.

(Egy halvány piros vonallal bejelöltem az Iszkiri 35/45/65/100 a térképen áthaladó szakaszát is.)

Kapcsolódó bejegyzés:
Interjú Kovalik Andrással, a Kinizsi Százas egyik atyjával
Kinizsi Százas útvonal kvíz

Már több mint 50-en vannak a Kilométer Piramisban!

A Kilométer Piramis játékba már több mint 50 (eddig egészen pontosan 57) túrázó jelentkezett. A növekedés egyre gyorsabb, a januári 22 csatlakozót februárban 23 követte, március első hetében pedig újabb 12 fő csatlakozott. A különleges kilométergyűjtő játékról ide kattintva tudhatsz meg többet.