A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kendama. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kendama. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. április 10., vasárnap

Az év 100. napján egy bő 50 km-es túra a Kinizsi Százas útvonalán, valamint találkozás az emberrel és a kutyával, akik tán a legtöbbször jártak a Getén

(Megjegyzés: a kép becsapós, valójában elég szintes túra volt. Amúgy minden esély megvan rá, hogy ez a fotó egyszer milliárdokat érjen. Hegyeskő előtt, a kék kereszt jelzésen, a mező szélén készült.)

Igen, épp a Gete csúcsára értünk, amikor találkoztunk az emberrel és a kutyájával, akik az előbbi elmondása szerint valószínűleg a legtöbbször tették meg az utat a Nagy-Gete csúcsára, méghozzá a sziklás, meredek oldalon. Ákos elmondta, hogy már 3-4 hónapja minden nap feljár oda, napi edzésként, hiszen Tokodon, a Gete tövében lakik, sőt, a kertje vége súrolja a Gete szoknyáját. Ez azt jelenti, hogy már legalább 100-120 alkalommal járt ott fenn, de könnyen lehet, hogy akár 200-szor, hiszen mesélt a gyermekkori Gete-mászásairól, kamaszkori szalonnasütéseiről is. 3-4 hónapja pedig azért kezdte ezt a meglehetősen intenzívnek mondható napi Gete-túra-kúrát, mert sérvvel küszködött, szinte járni is alig tudott, viszont a Gete naponta történő megmászása csodát tett vele, most már könnyedén felsétál és lekocog onnan. Nos, ez Ákos és a kutya rövid története, akik tán a legtöbbször jártak a Getén (azt írtam kutya, de valójában kutyák, mert van, hogy a másik kutyáját is viszi).

Ami engem illet, a Gete-mászásaim száma jóval szerényebb és ritkábban is járok arra, a szombati túrán (épp az év századik napján, április 9-én) voltam ott a 34. és 35. alkalommal, ha jól számolok. (A teljesítménytúrákon legtöbbször ott járók listáját pedig itt találja a kedves olvasó).

No de mi is volt pontosan ez a szombati túra, ahol találkoztunk Ákossal és a kutyájával, és melynek során 34. és 35. alkalommal jártam magam is a Nagy-Gete csúcsán, a keresztnél? - fogalmazódhat meg a kérdés az olvasóban. Nos, elmondom.

A túrát egy kedves ismerősöm, München hirdette meg, amolyan Kinizsi Százas szakasz-bejárásképp. Dorogról indultunk, hogy aztán a K-100 (és a Szuperkatlan) útvonalán elsétáljunk a Getén és a katlanon át Mogyorósbányára (14 km), majd a kék sávon továbbhaladva onnan is megtegyünk további bő 14 kilométert, Pusztamarótig. Pusztamarótról pedig, néhány medvehagymás pogácsa elfogyasztása után, a már megtett útvonalon visszasétáltunk Dorogra, így összesen 2 x 28,3, azaz 56,6 kilométert tettünk meg, közben kétszer is megmászva a Kinizsi Százas legendás - és Ákos kedvenc - hegycsúcsát.

(Vagy várjunk csak, rosszul számolok, mert a változatosság kedvéért, valamint hogy az "Iszinik" is jobban érvényesüljön az útvonalon, visszafelé Péliföldszentkereszt és Mogyorósbánya között nem a kék sávon haladtunk, hanem a kék kereszten, így bő 3 kilométerrel kevesebbet tettünk meg, azaz inkább 53 és fél kilométeres volt a túra.)

Münchennel egyébként nem túráztam még együtt, éppen csak összefutottunk egyszer-kétszer, például a tavalyi Szántó 50 rajtjában-céljában, ill. már pontőrként is találkoztam vele. Mármint úgy, hogy én voltam pontőr, a Szuperkatlanon, és mármint úgy is, hogy ő volt pontőr, egy másik túrán.

Túratársunk Judit volt még, valamint Hegyeskőtől Pusztamarótig, majd onnan vissza a tokodi pincékig velünk tartott Rózsa is, így az első kilenc és az utolsó 11 kilométer kivételével ő is ott volt velünk. Judit egyébként eddig csak egyszer gyalogolt körülbelül ennyit, de hozzá kell tenni, hogy ez egy jóval nehezebb túra volt, mert egy privát túra teljesítése nagyobb kihívás és több belső motivációt igényel, mint egy szervezett teljesítménytúráé, ráadásul itt, ahogy már említettem, kétszer is fel kellett mászni a Getére. Visszafelé jövet Mogyorósbányán, körülbelül 39 kilométernél majdnem feladta a túrát, de aztán ügyesen leküzdötte a még hátralévő, nem éppen könnyű szakaszt.

Először amúgy úgy volt, hogy valamivel többen leszünk, de valószínűleg a borúsabb idő és a sár miatt (ami amúgy nem volt vészes) többen otthon maradtak. Pedig tökéletes kirándulóidő volt, és bár sok volt a felhő, esni nem esett. Viszont a fű elég vizes volt, így a katlan mezőin eléggé elázott a Hokám. Az enyém ugyanis nem Gore-Texes, így nagyon könnyen beázik. Igaz, jó időben gyorsan meg is szárad, most azonban nem volt cipőszárító idő, így ezt a kis kényelmetlenséget el kellett viselnem. No meg a vidáman klaffogó hangot, amit ezután adott ki magából minden egyes lépésnél, főleg a bal. Eszembe juttatta a régi Sprite reklámot is, a széteső csodacipővel, persze azért szét nem esett, mégiscsak egy Alpok-álló Hoka One One, de úgy nyekergett, mint a csuda.

Hogy a cipőklaffogásnál kifinomultabb frekvenciákról is meséljek, elmondom, hogy amikor először tértünk be Mogyorósbányán a Kakukkba, azaz még odafelé, épp a Daft Punktól a One more time szólt, és mondom milyen igaz, visszatérünk még ide hamarosan. Így is lett.

Túratársnőnk vidám történetét kell még leírnom, amit a Getéről a dorogi cél felé ereszkedve mesélt el, remélem nem haragszik meg érte. Egy ügyfele, egy barna hajú hölgy ment be hozzá hivatalos ügyben, a vörös hajú kislányával. Annyira megfogta ez a vörös árnyalat, hogy rákérdezett, hogy a férje haja ilyen szép vörös-e. Mire a nő, teljesen komolyan: "Nem, a vizslánk vörös". Minden esetre figyelemre méltó összefüggés.

Münchentől is érdekes dolgokat tudtam meg, például a '80-as évek péliföldszentkereszti cigánybúcsúiról és aranyhintós, aranyruhás leányvásárairól. Még jó, hogy nem zártam még le teljesen a könyvem kéziratát, így egy-két dologgal ki tudom egészíteni. Ja igen, sok-sok Kinizsi Százas és Iszinik teljesítés ide vagy oda, most jártam először például a pusztamaróti büfében, ahol a nagyszerű medvehagymás, sajtos pogácsákat ettük.

Majdnem elfelejtettem, pedig fontos, hogy túratársaimnak mutattam a golyopácsot, vagyis kendamát is, ezt a nagyszerű japán ügyességi-türelem-koordinációs-egyensúly-kitartás-esztétikai játékot. A tokodi-pincéknél egy kis bemutatót is tartottam, és íme az egyik kedvenc YouTube videóm.

Nos, nézzük a túrát a számok, idők tükrében is: 7:20-kor indultunk, 11-re értünk először Mogyorósbányára, 14:25-re pedig túránk feléhez, Pusztamarótra (vagy bő feléhez, hiszen visszafelé Péli és Mogyorósbánya között a kék kereszten jöttünk ahogy írtam). 17:10-re értünk vissza Mogyorósbányára, és 20:00 körül értünk másodszor is a Gete csúcsára (a Getére felfelé haladva szedtük elő a fejlámpákat). 21:25-re értünk vissza a rajt-célba, Dorogra, a Molnár sörözőhöz.

Ami a túra eredményét illeti, mégiscsak egy jó, bő ötven kilométeres séta volt, ami a tervek szerint alakult. A jövő heti Mecseki Mátrix 130 előtt mindenképpen kellett a mozgás, emellett gyűjtöttem két újabb Gete-mászást is, valamint a csaknem egész napos séta és beszélgetés közben megismerhettem túratársaimat, akiknek ezúton is köszönöm a társaságot és gratulálok nekik.

Most pedig nekilátok folytatni az Iszkiri teljesítői listákat, és igyekszem a könyvemmel is haladni.

Kapcsolódó bejegyzések:
Hányszor mentem fel eddig a Nagy-Getére? (avagy 33, a Gete szívat télen-nyáron)
Ha szereted az Ixi kupát, akkor valószínűleg a Gete kupa is tetszeni fog!
1000 GKM<, avagy kik gyalogoltak eddig a legtöbbet a Nagy-Getére?

2015. július 29., szerda

Nem fogod elhinni, hogy milyen szavakat ajánl fel a billentyűzetem!

Na jó, valószínűleg el fogod hinni, és nem is fogsz csodálkozni. Az okostelefonom (Sziamiaú) billentyűzetén ha elkezdem írni, hogy K, máris felajánlja a Kinizsi és a kendama szavakat, ha pedig az R-nél érintem meg a kijelzőt, akkor a Rubik szót kínálja. Hogy ismer a kis dög!

2015. július 16., csütörtök

Gondolatok a kendamáról, azaz a golyopácsról

Eléggé bejött ez a kendama dolog, hasonlóan a Rubik-kockához. Így az elmúlt hónapokban két érdekes hobbival is gazdagodtam, amikkel tökéletesen el lehet ütni a holtidőket, ill. hasznos és jópofa kikapcsolódást nyújtanak szinte bárhol és bármikor. Nem nagyon telt el úgy nap mostanában, hogy ne Rubik-kockáztam vagy ne kendamáztam volna.

A kendamát - és a Rubik-kockát is - egy jó okostelefonos játékhoz tudom hasonlítani, legalább annyira addiktívak, viszont az applikációkkal szemben ezek valódi, klasszikus, illatos-mechanikus-taktilis játékok, ezáltal hasznosabbak, és az agy mellett valamennyire a testet is megmozgatják (főleg a kendama, de a Rubik-kocka által megkövetelt ujjmozgás is komplexebb, mint a szimpla kijelzősimogatás), és a külső szemlélő számára is látványosabbak. Megunni sem nagyon lehet, hiszen "pályák", "szintek" sokaságát rejtik: a Rubik-kockánál mindig lehet gyorsulni, új algoritmusokat megtanulni, és a kendamában is ezernyi különböző nehézségű trükk létezik. Továbbá mindkét játék egy-egy esztétikai csúcsteljesítmény a maga nemében.

Gyerekes gondolat, de azáltal, hogy a kendamáról a környezetemben én hallottam először és csak én űzöm ezt a sportot, és a magyar nyelvű online irodalma is elég szegényes még, valamennyire a kendama (golyopács) hazai "nagykövetének" érzem magam.

Akár hülyeségnek, felesleges időtöltésnek is tűnhet, de a kendama valójában egészen kikapcsol, és kitartásra, összpontosításra és rendszerességre nevel. Lehet hogy csak beképzelem, de mintha még a kognitív képességeimre is pozitív hatással lenne, például azóta kreatívabbnak érzem magam, és újra elkezdtem nyelveket tanulni.

Kapcsolódó bejegyzések:
Egy új hobbi: kendama
Nem is olyan egyszerű ám a kendama!

2015. június 22., hétfő

A Kaziról...

Nem sikerült. Gyenge voltam. Rossz ezt leírni, kb. úgy érzem magam, mint amikor kamaszkoromban tesiórán utolsónak választottak be a kosárcsapatba. Na nem mintha én lettem volna az osztályban a legalacsonyabb, de valahogy nem volt érzékem a kosárlabdához. No de azóta tudok 500-at dekázni, van hat Balaton-átúszásom, zsinórban kilenc Kinizsim, lassan már a repülő is megy a kendamával, egy percen belül kirakom a Rubik-kockát, és bizony már három kétszázas túrát is magam mögött tudok. A kosárlabdát pedig pont úgy lesza.

A Kazinczy viszont még most sem sikerült, továbbra is a mumusom maradt (mint egykor az Iszinik). Ez volt a második próbálkozásom vele, két éve hasonlóan jártam, de sebaj, három a magyar igazság, jövőre újra szerencsét próbálok (a rajtban az egyik srác mesélte, hogy neki például csak ötödik vagy hatodik alkalommal sikerült először a Kazinczy 200, vagy ott van Oszkár, aki először zsinórban négy alkalommal feladta a Kinizsi Százast, de mégsem mondott le róla, és azóta már sokszoros Kinizsi Százas teljesítő.)

A csalódás ellenére a túra továbbra is a kedvenceim közé tartozik, a Zemplén hegyei, erdői lenyűgözőek. Nem hiába van a TTT weboldalának fejlécében a füzéri vár. A táj vadregényes és meseszerű, gyermekkorom falra vetített diafilmkockáit idéző: az Öreg néne őzikéjének égig érő fáit, varázslatos erdeit (Áron észrevétele: "az a Mátra", de itt is felfedeztem ezt a hangulatot). Szóval vad mint a burjánzó és buja természet, a táv és a belső utazás pedig monumentális, mint egy regényfolyam, vagy mint a legtöbb bejegyzéssel bíró túrablog. A társaság, a hangulat, a rendezés és az ellátás most is kiemelkedő volt.

Hamarosan részletes beszámolót is írok.

(A túra reggelén, pénteken, Széphalmon, éppen a Magyar Nyelv Múzeuma előtt pedig kitaláltam a kendama szó magyarosítását is: golyopács.)

Kapcsolódó bejegyzések:
Feladott túráim
Dolgok, amikről azt hittem hogy sosem fognak sikerülni, aztán mégis sikerültek
Kinizsi Dupla Jeremcsuk Istvánnal

2015. június 11., csütörtök

Nem is olyan egyszerű ám a kendama!

Unokatesóméknak mondtam, hogy Japánban nagyon tisztelik a szumósokat és a kendamásokat.

- Akkor téged nem fognak tisztelni Japánban - vonták le a következtetést unokatesómék. Nagyon úgy tűnt, hogy nem látnak esélyt arra, hogy egyszer én legyek Totyicuki (Rettentő Földrengés), a szupernehézsúlyú szumós, és hogy szerintük előbb leszek Failarmy videón a kendamázásommal, amint épp leütöm magam a fagolyóval, mint ilyen menő zenés kendamafilmen. "Maradj inkább a túrázásnál, Sanyi" - mondta Attila, mintha a kendama és a túrázás kizárná egymást.

Na de nem azért Csetneki BornToBeHard Sándor a nevem, hogy könnyen feladjam, vagy hogy eltántorítsanak a célomtól. Unokatesómék kétkedése csak megerősít. És különben is, gyakorlat teszi a mestert. És már egyre jobban megy, már többször kapom el a fagolyót, mint ahányszor nem kapom el, és már a fagolyó lyukába is rendszeresen betalálok a kalapács végével. És az a hang, amikor "klaffan"... Tiszta sikerélmény, endorfin, flow. Hogy néznek majd unokatesómék, ha úgy kendamázok majd, mint a csuda! Egy kis gyakorlás, és úgy elkápráztatom őket a cold pizzával, hogy leesnek a székről!

Bár azt most már átérzem, hogy igaza volt a kendamáról szóló leírásoknak, amikor hangsúlyozták, hogy fejleszti a kitartást és a türelmet. Mert ide aztán kell. Van, hogy magam is elbizonytalanodom: biztosan az én sportom ez? De aztán arra gondolok, hogy számtalan olyan dolog volt, amiről azt hittem, hogy sosem fog sikerülni, aztán mégis sikerült. Már többször gyalogoltam kétszáz kilométert, egy percen belül kirakom a Rubik-kockát, épp ez a nyavalyás fakalapács meg lyukas fagolyó fogna ki rajtam?

Amúgy az a jó a kendamában, hogy a trükkök gyakorlása közben nem kell tartani kar-, láb- vagy nyaktöréstől, sérüléstől. Bár a fagolyó egyszer-kétszer már megütötte a hüvelykujjam, de ez legyen a legnagyobb bajom.

Érdekesség egyébként, hogy bár Japánban, a távol-keleten, Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban egyre ismertebb és népszerűbb dolog a kendama, a YouTube-on például ezerszám vannak kendamás oktató- és lájfsztájl-videók (és ilyen dinamikusan növekszik világszerte a kendamára vonatkozó Google-keresések száma), hazánkban még szinte egyáltalán nem ismert. Tehát itthon még teljesen underground. Egyetlen hírportál sem foglalkozott még vele, de még a hazai blogoszférában is ismeretlen kifejezés volt a kendama... egészen eddig. Mert ez most már a második magyar nyelvű kendamás poszt(om).

Elhatároztam azt is, hogy elindítok majd egy kendamás weboldalt is, ahol összegyűjtöm az információkat, videókat, anyagokat a témában, és a saját (lassú, de biztos) fejlődésem is nyomon lehet majd követni.

Kapcsolódó bejegyzés:
Egy újabb hobbi: kendama

2015. június 8., hétfő

Egy újabb hobbi: kendama

(A képen egy Kinizsi Pálnak öltözött kendama látható.)

A hosszútávú túrázás és a Rubik-kocka után sikerült egy újabb hobbit találnom magamnak, ez pedig nem más, mint a kendama. Valószínűleg a kedves olvasónak még semmit sem mond ez a szó, hogy kendama, és pár napja még én magam sem tudtam, hogy létezik ez a dolog, pedig ez egy több évszázados múltra visszatekintő japán ügyességi játék, melyhez mindössze egy egyszerű eszköz kell: egy erre a célra szolgáló fa "kalapács" és egy golyó, melyek madzaggal vannak összekötve. Amerikában is egyre népszerűbb ez a sport, és a youtube-on is rengeteg videó található róla, például ez, vagy mondjuk ez.

A kendama türelemre, kitartásra nevel (ahogy a Kinizsi Százas is), emellett javítja a mozgáskoordinációt, egyensúlyérzéket. A Rubik-kockám mellett így ezentúl ezt is majdnem mindig magammal hordom majd, mint egy "offline", valós "játék applikációt". Mert valahol ezt is az okostelefonos játékokhoz tudom hasonlítani, csak valamivel hasznosabb és ugyanakkor látványosabb is, mint a telefon simogatása. Még nem sokat gyakoroltam, így még messze vagyok az olyan trükköktől, mint mondjuk a "cold pizza" vagy a "boarders balance", de már most érzem, hogy elég addiktív játék, és mellette szól az is, hogy "extrémsége" ellenére nem túlságosan balesetveszélyes (persze a szemre azért nem árt vigyázni közben).

Kapcsolódó bejegyzések:
Nem is olyan egyszerű ám a kendama!
Lego Kinizsi Pál