2015. június 8., hétfő

Egy újabb hobbi: kendama

(A képen egy Kinizsi Pálnak öltözött kendama látható.)

A hosszútávú túrázás és a Rubik-kocka után sikerült egy újabb hobbit találnom magamnak, ez pedig nem más, mint a kendama. Valószínűleg a kedves olvasónak még semmit sem mond ez a szó, hogy kendama, és pár napja még én magam sem tudtam, hogy létezik ez a dolog, pedig ez egy több évszázados múltra visszatekintő japán ügyességi játék, melyhez mindössze egy egyszerű eszköz kell: egy erre a célra szolgáló fa "kalapács" és egy golyó, melyek madzaggal vannak összekötve. Amerikában is egyre népszerűbb ez a sport, és a youtube-on is rengeteg videó található róla, például ez, vagy mondjuk ez.

A kendama türelemre, kitartásra nevel (ahogy a Kinizsi Százas is), emellett javítja a mozgáskoordinációt, egyensúlyérzéket. A Rubik-kockám mellett így ezentúl ezt is majdnem mindig magammal hordom majd, mint egy "offline", valós "játék applikációt". Mert valahol ezt is az okostelefonos játékokhoz tudom hasonlítani, csak valamivel hasznosabb és ugyanakkor látványosabb is, mint a telefon simogatása. Még nem sokat gyakoroltam, így még messze vagyok az olyan trükköktől, mint mondjuk a "cold pizza" vagy a "boarders balance", de már most érzem, hogy elég addiktív játék, és mellette szól az is, hogy "extrémsége" ellenére nem túlságosan balesetveszélyes (persze a szemre azért nem árt vigyázni közben).

Kapcsolódó bejegyzések:
Nem is olyan egyszerű ám a kendama!
Lego Kinizsi Pál

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése