Rajzaim a 2014-es Kinizsi Százas itinerben

A 2014-es Kinizsi Százas túrafüzetnek  - a tavalyi és tavalyelőtti füzettel ellentétben - most nem én terveztem a címlapját (bár az itinerben tévesen az szerepel, hogy az én grafikám), viszont három rajzom megtalálható a könyvecske belsejében, a teljesítői névsort illusztrálva.

Kapcsolódó bejegyzések:
Dicsekvés anyucinak
A teljesítménytúrázók arcoskodnak

Kinizsi Százas teljesítések zsinórban: egy egyre magasabb kártyavár

Bár a még hosszabb és nehezebb túrákhoz képest a Kinizsi Százas teljesítése akár egyszerűnek és rutinszerűnek is tűnhet, évről évre teljesíteni mégis olyan, mint újabb és újabb emeleteket építeni egy egyre magasabb kártyavárra. Hiszen mindig van rá egy kis esély, hogy valami miatt nem sikerül, és egyszer bizonyára megszakad majd a sikersorozat (persze egy kártyavárral ellentétben itt nem dől össze az addigi "építmény", a már teljesített túrák dicsősége, élménye megmarad).

Ezért is van értelme és ezért is jelent kihívást újra és újra végigjárni a távot.

Budai Térképkör

Hogy mi az a Budai Térképkör? Nem egy titkos térképészeti társaság, hanem egy túra / terepfutó kör a Budai-hegységben. Tehát nem is teljesítménytúra, hanem (ahogy a Börzsönyben a Kör vagy a Vértesben a VérKör) egy bármikor végigjárható útvonal, évszaktól és napszaktól függetlenül.

A Budai Térképkör (továbbiakban: BT) alcíme az, hogy "ami a térképen kifér", hiszen (a klasszikus Cartographia turistatérképet alapul véve)  a Budai-hegység térképen kijelölhető legnagyobb olyan kör, mely jelzett turistautakon halad és a keleti oldalán (Budapesten) kevés lakott területet érint.

A BT érdekessége, hogy a bejárás iránya szabadon választható, továbbá nincsenek ellenőrzőpontok az útvonalon. Az igazolás GPS trackkel és / vagy a jelzésváltásoknál készített fotókkal történhet. A bejárás idejének mérése és az útvonal követése a teljesítők lelkiismeretére van bízva. Szintidő nincs, és az indulást sem kell előre bejelenteni.

A Budai Térképkör teljesítői, időeredményei és túrabeszámolói (vagy akár fotói) felkerülnek a BT weboldalára. A BT teljesítése ingyenes, csupán az oklevél és a kitűző önköltségi árát (kb. 200 Ft postaköltség nélkül) kell kifizetnie annak, aki szeretne díjazást kapni (de ez nem kötelező, az online teljesítői listára azok is felkerülhetnek, akik nem kérnek tárgyi díjazást).

A Budai Térképkör előnyei és néhány különlegessége tehát:

- budapesti, autóval vagy tömegközlekedéssel könnyen megközelíthető rajt / cél (Szépjuhászné)

- nincs nevezési díj (oklevél és kitűző kérése esetén is minimális, várhatóan 200 Ft vagy kevesebb)

- az útvonal követése és az időmérés az indulóra van bízva, tehát a fizikai felkészültség mellett a lelkiismeret próbája is (az időmérésnek azoknál van jelentősége, akik saját vagy mások időeredményével versenyeznek, de szintidő nincs; stopper sem kell, elég csupán a rajtidőt és a célidőt [és esetleg a jelzésváltások közötti részidőket] felírni)

- egyedül vagy csoportosan is teljesíthető

- depózás, résztávokon kísérés engedélyezett (de a beszámolóban ill. az információk megadásánál ezt utólag jelezni kell)

- szabadon választható bejárási irány (az "alapértelmezett" az óramutató járásával ellentétes)

- nincs előzetes regisztráció, bejelentés

- lesz viszont online teljesítői lista és túrabeszámolók, galériák gyűjteménye
- részletekben is bejárható

- igény esetén a díszes oklevél és a kitűző mellett akár jelvény vagy érem díjazás (szintén önköltségi áron)

További információk, pontos útvonal, távolság- és szintadatok hamarosan (80 km körül lesz a táv).

Tipp:
A Budai Térképkör weboldala

TTMR pontok és Budapest Kupa

A napokban utánaszámoltam, hogy hogy állok eddig idén a TTMR pontokkal - legutóbb március végén, A teljesítménytúrázók arcoskodnak c. bejegyzésemben számítottam ki az addigi pontjaimat. Az addig gyűjtött 389 ponthoz azóta a Gerecse 50 72 pontja, valamint a Sárga 70 107 pontja adódott, így jelenleg 568-nál tartok, tehát már megvan az idei bronzjelvényem.

Mindez azt is jelenti, hogy a 2012-es 2203 és a 2013-as 2420 pontommal együtt már 5191-nél tartok, azaz átléptem a bűvös ötezer pontos határt, mely az érdemes teljesítménytúrázó minősítés feltétele.

Ami pedig a Budapest Kupát illeti, eddig négy túrát gyűjtöttem össze: a BUÉK 20-at, a Téli Gyermekvasút 8-at, a Kitörés 25-öt és a Sárga 70-et.

Kapcsolódó bejegyzés:
Az aranyjelvény

Az új túracipőm: Quechua Arpenaz 700 Novadry

Némi tanakodás után megvásároltam a következő túralábbelimet, egy Quechua Arpenaz 700 Novadry túracipőt (lásd adatlap) a Decathlonban, melyet "egynapos túrázáshoz, hegyi, sziklás, technikás terepen, mindenféle időben, rendszeres használatra" ajánl a gyártó-forgalmazó. Tehát bakancs helyett végül egy félcipőt választottam, kíváncsi vagyok, mennyire válik majd be. Nagyon kényelmes, és úgy tervezem, hogy a Kinizsi Százasra és az év többi teljesítménytúrájára (például a Turul 200-ra) is ebben megyek majd.

Ami mellette szól, hogy könnyű, elég rugalmas és vastag talpú, vízálló, továbbá a Decathlon sajátmárkás cipőihez járó két éves garanciája is nyomós érv volt (így bízom benne, hogy masszívabb mint a régi Sprite reklámban szereplő sportcipő). Ellene szólhat, hogy eddig általában bakancsban mentem a komolyabb túrákra, így megszoktam a magasabb szárú lábbelik tartását, biztonságát.

Mivel így még meg is spóroltam egy komolyabb összeget a bakancshoz képest, vettem még két pár túrazoknit is, valamint egy Onitsuka Tiger (az Asics retro vonala) utcai cipőt.

Fun fact: eddig a Quechua márkát úgy ejtettem meg úgy hallottam másoktól is, hogy kecsua, de az áruházban az egyik eladó következetesen kecsának ejtette, úgy mint kecsap, csak p nélkül.

Kapcsolódó bejegyzések:
A következő bakancsom: Quechua Forclaz 700
Milyen bakancsot vegyek?
Vigyázz, e bakancs messzebbre visz, mint gondolnád!

A túra, amit idén még nem fogok teljesíteni: Kazinczy 200

A Kazinczy 200 úgy tűnik, egyelőre kifog rajtam: tavaly csak a táv feléig jutottam (bár ezzel is életem egyik legszebb és legnehezebb százas túráját teljesítettem), idén pedig ahogy jobban megnéztem a naptárat, a túravezető tanfolyam gyakorlati vizsgájával esik egy hétvégére a Kazinczy 200, így részt sem tudok venni rajta.

De ahogy tavaly a Kinizsi Duplával kárpótoltam magam, úgy idén sem maradok 200-as túra nélkül: az egy héttel későbbi Turul 200-on mindenképpen elindulok, és ha sikerül felkészülnöm, akkor a 48 órán belüli Kinizsi Duplát vagy esetleg egy Triplát is megpróbálok még ebben az évben. És bízom benne, hogy jövőre a Kazinczy 200-at is teljesíteni tudom majd.

(A képen egy füzéri váras szerencsi csokoládészelet látható, melyet pár hete vásároltam - a füzéri vár látható egyébként a TTT weboldalának fejlécén is.)

Kapcsolódó bejegyzések:
Next level: Sanyi nagy tervei 2014-re
A teljesítménytúrázók arcoskodnak
Kilométerpornó

Tyű, átverés volt a pszeudomezítlábas ciptyű?

Az elmúlt napok híre volt (lásd Index, Origo), hogy egy amerikai nő pert nyert a Vibram céggel szemben, mely valótlanul (vagy legalábbis tudományosan nem eléggé megalapozottan) állította, hogy az ötujjas "Fivefingers" ciptyűi jót tesznek a járásnak, és úgy általában az egészségnek. Bevallom, egy időben magam is gondolkodtam egy ilyen Fivefingers modell vásárlásán, bár akkor már inkább egy még minimalistább Inov-8 Evoskint vennék, vagy full mezítláb nyomnám. De egyelőre maradok a bakancsnál.

Érdekes egyébként, hogy az elmúlt években két, lényegében ellentétes filozófia, cipőtalpvastagsági iskola bontakozott ki a gyaloglásban, terepfutásban: egyrészt a minél vékonyabb cipőtalp felé törekvő mezítlábas (barefoot) iskola, másrészt pedig a többek között a Hoka lábbelik képviselte vastagtalpú irányvonal.

Kapcsolódó bejegyzések:
Beszélgetés a mezítláb túrázó sráccal
Márkatörténet rovat: a Vibram talp

A következő bakancsom: Quechua Forclaz 700

Ahogy az előző bejegyzésemben említettem, egy új bakancs beszerzését fontolgatom, és az idei, nyolcadik Kinizsi Százasomat már abban tenném meg. Úgy döntöttem (bár ez még változhat), hogy a következő bakancsom egy Quechua Forclaz 700-as lesz (elődei az elmúlt években egy Gore-Texes La Sportiva és egy bőr Garmont voltak).

Az új lábbelire komoly feladatok várnak: a Kinizsi Százas mellett idén tervezem még többek között a Kazinczy 200 teljesítését is, valamint egy újabb Kinizsi Duplát. Ami a Forclaz 700 mellett szól, hogy elég masszív (termékleírása szerint is intenzív használatra tervezték, minden időben), kívül-belül bőr, vízálló, és bár nem a legolcsóbb (30 ezer Ft, de vannak kevésbé drága - igaz, nem bőr - Forclaz modellek is), a kategóriájában mégis a nagyon jó vételek közé tartozik, hiszen az elismertebb brandeknél több tízezer forinttal többe kerülnek a hasonló lábbelik. Ráadásul két év garancia is van rá, és a Decathlonban minőségi kifogás esetén elég vevőbarát módon állnak a termék cseréjéhez, így amiatt sem kell különösebben aggódnom, hogy mi van ha mégsem bírná a megpróbáltatásokat. Emellett külsőleg is egy tetszetős, klasszikus túrabakancs.

(Egyébként most fogok először a francia sportáruház- és sportszergyártó-óriásnál sajátmárkás terméket venni, így kíváncsi vagyok, hogy fog beválni.)

Milyen bakancsot vegyek?

A La Sportiva bakancsom már régóta elég szakadozott, és a Garmontom is kezdi megadni magát (a Sárga 70 előtt vettem észre, hogy alakul egy hosszú repedés-szakadás az egyik oldalán, de ez nem is csoda: volt, hogy 200 kilométert sétáltam benne egyszerre, és az ápolására sem figyeltem eléggé). A Lacoste Detroit cipőm, amiben néhány túrán is gyalogoltam, szintén az enyészeté lesz lassan. Így hamarosan eljön egy új lábbeli vásárlásának ideje, vagy legalábbis valamit ki kellene találnom. Nézzük a lehetőségeket.

Az első és egyben legmenőbb, legköltséghatékonyabb és legdiogenészibb ötletem az, hogy áttérek a mezítláb való túrázásra, de azt hiszem, ez azért túlzás lenne, reflexológia és sejtmembránok ide vagy oda.

Nem ennyire menő, de azért még mindig elég költséghatékony és diogenészi megoldást jelentene, ha egyszerűen csak egy ducktape-et vagy valami erős ragasztószalagot vennék, és azzal foltoznám meg, erősíteném össze a bakancsomat. Esetleg varrnék is rajta, úgyis Suszter az egyik becenevem.

Ha mégis új bakancsot vásárolnék, akkor is elég sok megoldás közül választhatok: a legolcsóbb a Decathlonban megvenni a Quechua Forclaz modellek egyikét, állítólag elég strapabíróak (Lestat is ilyenben nyomja a cseh és szlovák 100-as túrákat), ha pedig mégis minőségi gond lenne vele, akkor szinte szó nélkül cserélik a Decathlonban, így az ember tulajdonképpen 15-20 ezer forintért egy kényelmes és szinte elnyűhetetlen, és (az esetleges cserékkel) lényegében örökéletű lábbelihez jut.

Drágább megoldás (legalább 50-60 ezer Ft), ha egy igazi legendát választanék, mondjuk egy Hanwag bakancsot, ami szintén évekig vagy akár évtizedekig kitart, és újra is talpaltatható.

Hasonló árról indulnak a kézzel készült szlovák túrabakancsok, például a Makara különböző modelljei, melyek Poprád mellett készülnek. Szintén tartósak, és újratalpaltathatóak.

Nemrég hallottam, hogy Magyarországon is készülnek minőségi, kézzel varrt és tetszetős túrabakancsok, méghozzá közel Budapesthez, Nagymaroson, a Mauna cipészműhelyben (a képen az egyik csúcsmodell, egy Mauna Kilimanjaro bakancs látható).

Elgondolkodtam azon is, hogy egy utcán is divatos bakancsot, mondjuk egy Timberlandet vagy Helly Hansent választok, de attól tartok, ezek kicsit olyanok, mint a hobbiterepjárók, azaz elsősorban városi használatra készültek, nem pedig igazi terepre, hóba-sárba, rögös ösvényekre.

Kapcsolódó bejegyzések:
A következő bakancsom: Quechua Forclaz 700
Trekking'n'style rovat: Moncler bakancs
Trekking'n'style rovat: jön a beszélő bakancs?
Trekking'n'style rovat: hírességek Timberland bakancsai mesélnek
Trekking'n'style rovat: kézzel készült struccbőr túrabakancs

Sárga 70

Mesélek a Sárga 70-ről, a túráról, ahol hetven kilométeren keresztül kell követni a sárga sáv jelzést, Esztergomtól egészen Budaörsig (illetve az utolsó kilométereken a sárga háromszög jelzésen fel kell menni Budaörs tekintélyes sziklatömbjére, a Törökugratóra).

Életemben másodszor voltam a Sárga 70-en. Először két éve, amikor a Mátra 115-re való tudatos felkészülés jegyében egy hosszú hétvégén három túrán (Gerecse 50, Pásztó 50, Sárga 70) összesen 170 kilométert gyalogoltam, hogy próbára tegyem magam. A Sárga 70-et akkor Kovács Petyeszékkel sétáltam végig, de a Pásztó 50 is emlékezetes volt, ott barátkoztam össze Áronnal, és tőle hallottam először a TTMR pontokról.

Most unokatesóm férjével, Attila cimborámmal indultam a Sárga 70-en, Attila ugyanis elhatározta, hogy a sikeres Gerecse 50 után megpróbálja a 70 kilométeres túrakategóriát is (a Sárga 70 mellett még a VérKört nézte ki magának).

A tömegközlekedés bonyolultsága, átszállás- és időigénye miatt az esztergomi rajtba Attila édesapja vitt el minket kocsival, amit ezúton is köszönök (az autóvezetésről egy érdekesség: számomra az még mindig egy misztikum és egy olyan képesség, amelynek nem vagyok birtokában; gyermekkoromban attól tartottam, nem fogok majd megtanulni írni [főleg a 2-es számjegy hullámos talpának szabályos lerajzolásától féltem, amiről aztán később kiderült, hogy nem is olyan bonyolult, mint ahogy a miskolci villamos számjelzésén tűnt, sőt nem is kötelező olyan kalligráfiával papírra vetni]; vagy hogy nem fogok tudni úgy hintázni, hogy nem teszem le a lábam; szemüveges-pattanásos kamaszként attól, hogy soha nem lesz barátnőm; huszonévesen pedig attól, hogy sosem fogják majd sokan olvasni a blogom; nos, autót vezetni még mindig nem tudok, de már nem is bánom, tudok helyette elég sokat gyalogolni). Autóval a tervezettnél korábban odaértünk, valamivel az éjjel 11-es tömegrajt előtt (eredetileg éjfél körüli indulást terveztünk).

Rögtön a rajtnál találkoztam a főrendezővel, Szötskével, aki megdicsérte az őszi pécsi túráinkról írt beszámolómat, és Szemán Zolinál rajtoltunk, akitől tigrismancs pecsétet is kaptam az ellenőrzőlapomra. De több ismerős is felbukkant: Papucsek Marcsiék, Ottorino, Péter a Kinizsi Sztovkáról és Sára Peti.

Az táv nagyjából kétharmadáig elég gyors tempót mentünk, 5,5  kilométer / óra körüli átlagokkal, ritkán megállva, a lejtőkön belekocogva. Papucsek Marcsiékkal néhány kilométerenként előzgettük egymást, később pedig Péterrel és túratársnőjével, Renivel mentünk egy darabon.

A Garmont bakancsom, mely már elég sok túrán rajtam volt (és többször valóban messzebbre vitt, mint gondoltam) kezd egyre szakadtabb állapotban lenni, töredezni, így hamarosan majd új lábbeli után kell néznem. De ezt a túrát azért még kibírta. Voltak saras részek is (de azért könnyen kikerülhetőek voltak a pocsolyák), itt eszembe jutott amit egy beszámolóban olvastam, hogy az egyik évben "Sárba' 70-nek" nevezték a túrát, annyira saras volt az út.

A Pilis-nyereg előtti kaptatón kissé lemaradtam Attilától (így csak utólag hívtam fel a figyelmét arra az érdekességre, hogy a nyeregben kereszteztük a Kinizsi Százas útvonalát), de azon a szakaszon (Cserepes-árok és Klastrompuszta között) is jó tempót mentünk, 4,6-os átlagsebességgel. Klastrompusztánál Oczalékkal is találkoztunk.

Pilisvörösvár előtt kezdett világosodni, a Sramli Sörözőbe 5 óra után értünk, itt találkoztunk Edinával is, majd a Muflon-itatóban ismét utolértük egymást. Mindkét helyen megpihentünk egy kicsit mi is, hogy aztán a könyörtelen előrehaladás technikájával folytassuk utunkat.

Még az Újlaki-hegy oldalában - ahol az ellenőrzőpontnál megpihentünk, és itt ért utol minket a meredek emelkedő ellenére ruganyos léptekkel közeledő majd tovahaladó V_Gyuri, aki csoportképet is készített rólunk - kapott Attila Renitől lóbalzsamot, amitől aztán a térde nem fájni, hanem égni kezdett, de azért valamivel elviselhetőbbé tette a dolgot.

Hűvösvölgyben megettük a pizzaszeletünket, feltöltöttük a vízkészletünket. Attila itt már elérte és megdöntötte az addigi túracsúcsát, a Gerecse 50 távját, és itt már erősen fájt a térde, így az utolsó 15-20 kilométer már komoly próbatételt jelentett számára. Bár Szépjuhásznénál (ahol legutóbb a TUTI Kupa tájékozódási versenyen fordultam meg a múlt hétvégén) nem volt ellenőrzőpont, ott már egy nagyobb pihenőt tartottunk.

Hamarosan elértük Csacsi-rétet, majd jöttek az utolsó, nagyon hosszúnak tűnő kilométerek Budaörs körül kanyarogva. Az utolsó előtti ellenőrzőpontnál, a Huszonnégyökrös-hegy nyergében találkoztunk Lestattal, és a túra finisét vele tettük meg. A Törökugratót Attila már elég rossz viccnek találta, ott már látszott, hogy tényleg a határait feszegeti ezzel a túrával, és hogy a Gerecse 50-nél mennyivel komolyabb megpróbáltatás a Sárga 70. A szikláról leérve még egy kis jégeső is elkapott minket, de szerencsére volt nálunk esőkabát, így nem áztunk bőrig, és inkább frissítően hatott.

Végül 16:04-re, tizenhét óra és négy perc gyaloglással (azaz bőven a 18 órás szintidőn belül) értünk be a célba, az Illyés Gimnázium tornatermébe. Megkaptuk a díjazásunkat, ettünk-ittunk, majd egy újabb sétára indultunk: ki a vasútállomásra (a McDonaldsnál lévő buszmegállóig Lestat is velünk jött). Ez a kb. 2 kilométeres táv már nagyon megviselte Attilát, átélte a komoly távok ill. a hazajutás megpróbáltatásait, de azért biztattam, hogy a fájdalom elmúlik majd, de a túra élménye és a teljesítés dicsősége megmarad - és remélem, hogy nem ment el a kedve a túrázástól, és alaposabb felkészüléssel (mert azért a Gerecse 50 után, komolyabb túrázómúlt és rendszeres gyaloglás nélkül a Sárga 70 is nagy ugrás) lesznek még közös túráink. A komáromi vasútállomásra aztán Judit jött ki elénk, köszönöm neki is a gépjárműves logisztikát.

Gratulálok a túra minden teljesítőjének, és különösen azoknak, akiknek Attilához hasonlóan a Sárga 70 volt az eddigi leghosszabb túrájuk.

Kapcsolódó bejegyzések:
A férfi 100 kg-nál kezdődik
A Kinizsi Százas sárga szakaszának bejárása
Dik mennyit dzsaltam, vagyis a 2013-as túrastatisztikám, avagy az év, ami 2012-t is überelte, hinnye!