Vár a Mikulás

Az Iszinik 100 után egy héttel (és a Prágai Százas előtt ugyanannyival) egy könnyű kirándulásra mentem a Budai-hegységbe, a Vár a Mikulás 20 km-es távjára. Két novemberi túra, a Monoton Maraton és a Hegedűs Róbert emléktúra után így ismét Szépjuhászné csábított magához, hiszen ez a túra is onnan indult, és körtúraként a célja is a Gyermekvasút állomásán volt. Bár december első napja volt (illetve amikor e sorokat írom: van), az idő ezúttal is nagyon enyhe, kellemes volt ezen a vasárnap délelőttön.

A túra nagy részét Ottorinóék társaságában tettem meg, és beszélgetés közben fény derült a "bajusz jelzés" (melyre a Piros 85-ön figyeltem fel először, Sznuupi akkor el is árulta a megoldást a Fekete-feji ellenőrzőponton, de zombiságom miatt erre már nem emlékeztem) rejtélyére is: nem bajusz, hanem egy fordított muflon fej (egyesek szerint zerge), és a Budai 50 teljesítménytúra egyedi jelzése, s hazaérve aztán be is építettem a turistajelzéses memóriajátékomba. Elég sokan indultak egyébként Vár a Mikulás 10 és 20 km-es távjain, ami út közben nem is tűnt annyira fel, inkább csak a célban.

Az Iszinik 100-on gyűjtött 144 TTMR pontom után ezúttal további 32-t gyűjtöttem, így eddig összesen 2075 pontom van idén. Begyűjtöttem továbbá egy kedves, apró emléklapot, egy sünis jelvényt és egy mikuláscsomagot is - mármint édességeset, nem parkolósat.

A túra előtti napon jöttem rá (számoltam össze), hogy összegyűlt a 10 Budapest kupás kirándulásom (a Vár a Mikulás már a 11. volt), így megszerezhetem életem első kupáját is. Mivel azonban a legtöbb túrára nem vittem magammal az igazoló füzetet, holnap a TTT összejövetelen kell majd bemutatnom a füzetből hiányzó túráim okleveleit (egyébként éppen időben kapcsoltam, hiszen a kiírás szerint ez lesz rá az utolsó alkalom).

Életem második Iszinik 100 teljesítése

A Kinizsi Százas óta eltelt fél esztendő, így elérkezett a fordított K100, azaz az Iszinik 100 napja, hétvégéje. Mint blogom követői előtt ismeretes, ez a túra (mely jó néhány szempontból nehezebb a Kinizsi Százasnál, például mert ilyenkor kétszer olyan hosszúak az éjszakák, mint május végén, valamint így az útvonal második felére esik több komoly emelkedő) sokáig a mumusom volt, de tavaly már sikerült legyőznöm.

Az Iszinik 100-at több okból is vártam. Egyrészt ez a K100 legismertebb és legfrappánsabb, tulajdonképpen pofonegyszerű variánsa, "spin-offja", így már önmagában emiatt is a kedvenceim közé tartozik. Korábbi mumussága is fontossá tette számomra ezt a kihívást, ráadásul idén is úgy alakult, hogy sikeres teljesítésével értem el a 2000 TTMR pontot, mely az aranyjelvényhez szükséges. És 2013-ban így már negyedszer sétáltam végig a Kinizsi Százas útvonalát, a hivatalos K100 és a Kinizsi Dupla után. És mi tagadás, skalp is, jól mutat a Kinizsi Százassal kapcsolatos trófeáim között, lehet majd dicsekedni az unokáknak a kandalló előtt.

Szerencsére a túra feladása egy pillanatra sem fordult meg a fejemben, de azt azért éreztem, hogy eléggé kimerített a csaknem huszonnégy órás séta, és hogy az Iszinik 100 nem adja magát könnyen, még nekem sem. Így azon azért komolyan elgondolkodtam néhány holtpontomon (már amennyire képes gondolkodni olyankor az ember), hogy a közelgő Prágai Százason el merjek-e majd indulni. Bár az is igaz, hogy másfél-két kilót feleslegesen cipeltem a hátizsákomban (ennek nagy része ivóvíz volt, melyből hajlamos vagyok túl sok biztonsági tartalékot magammal vinni), így ha ezt és egy-két apróbb ésszerűtlenséget elkerülök, akkor azért lehet esélyem a Prágai Százason. És akkor a most cipelt plusz súly nem is volt felesleges, hanem úgy is nézhetem, hogy így fokoztam az edzés hatékonyságát. Ráadásul - kapaszkodjon meg a kedves olvasó - egy esernyőt is vittem magammal. Természetesen feleslegesen, mert inkább csak szemerkélt az eső, mint zuhogott, de amikor valamivel komolyabban csepergett, akkor éppen köveken kellett egyensúlyozni, amit még egy 5-6 éves (esernyőknél szép kor), fa markolatú automata Samsonite paraplüi sem könnyít meg.

A túra előtti éjszakán nálam aludt öcsém és két túratársa, Laci és Anita, így már a péntek este is az Iszinik 100-ra való ráhangolódással, beszélgetéssel, teázgatással telt, no meg a túrafelszerelés összeállításával.

Reggel, miközben öcsém a pénztárnál sorban állt jegyet venni, felfedeztem a sorbanállók között Zolit, Suvlaj cimboráját, akivel volt pár közös, nehéz túránk (a tavalyi Rockenbauer 130 és a Mátra 115). Rövid vonatozás után a szárligeti rajtban aztán találkoztunk Suvlajjal is, és jó pár kedves ismerőssel, például Tarpatakkal, Andival, Kékdroiddal, és újakkal is, mint München. A nevezés ahogy láttam elég gördülékenyen ment, talán az internetes előnevezésnek és a túra reggelén Budapestről érkező vonaton is lehetővé tett nevezésnek köszönhetően. A tömegrajt pontosan 7:30-kor volt, Asciimo a felüljáró lépcsőjéről szólt pár szót megafonnal az összegyűltekhez. Asciimónak és a többi rendezőnek szép sárga baseball sapkája volt "Iszinik 100" felirattal, nekem mint sapkamániásnak ez különösen tetszett (talán csak Vujity Tvrtko és Fluor Tomi vetekszik velem ebből a szempontból, majd meg is próbálok kérni egy ilyen sárga sapkát a gyűjteményembe).

A táv első felét (Mogyorósbányáig) Zolival és Suvlajjal tettem meg. Már rég túráztunk együtt, így elég sokat beszélgettünk, szóba került a tervezett Iszkiri túrám is. Tornyópusztánál találkoztunk Valival, aki a barátjával gombászott a környéken (ő szintén túratársunk volt tavaly a Rockenbauer 130-on és a Mátra 115 résztávján). Suvlajéknak elmeséltem az egyik kedvenc viccem, amit mostanában hallottam: "a boltban kérdezi a csemegepultos: - 27 deka lett, maradhat? Mire: - Köszönöm, de inkább elvinném, ha lehet." Elemeztük divatos "redneck" öltözékem is, a kockás (matektanárok kedvéért: négyzetrácsos) favágóingem és a koptatott kamionos-sapkám is. Zoli szerint én vagyok a "két lábon járó Kinizsi-brand", ami túlzás persze (mondjuk nem annyira a favágóing, mint inkább a blogom miatt mondta). Viccelődtünk, hogy húsz év múlva majd egy Kinizsi Százason sztorizgatok, és azzal oltogatom majd az ifjabbakat, hogy "több Kinizsi Százas teljesítésem van, mint ahány éves vagy, kiscsávó... És azért csak ennyi, mert évente egyszer van." Azért ennél szerényebb leszek, legalábbis remélem. Beszélgettünk a Vibram talpról is, mely kopásálló ugyan, de pont a nedves sziklákon eléggé csúszik (pedig alapítója, Vitale Bramani a cég históriája szerint éppen egy végzetes hegyi baleset után alkotta meg, ahol társai nem megfelelő lábbelijeik miatt (is) zuhantak a mélybe). A túrán találkoztam Marcsival is, vele a Kinizsi Százas teljesítési esély kalkulátoromról beszélgettem, de mentségemre szóljon, hogy ő hozta fel a témát.

Pusztamaróton megpihentünk pár percre. Suvlaj itt mesélt a Mohácsi csatát követő pusztamaróti tragédiáról, amikor a törökök egy 25 ezer fős szekértábort pusztítottak el (javasolta, hogy erről majd írjak is a blogban egy önálló bejegyzést).

A bajóti műútnál volt a Kinizsi Százasról is ismert Hotdogmen hot dogos pontja, ahol az ellátás részeként minden túrázó kapott egy ingyen amerikai hot dogot uborkával és pirított hagymával (nagyon finom volt most is), valamint lehetőség volt forró tea vásárlására.

Péliföldszentkereszt körül sötétedett ránk. Itt jegyzem meg, hogy a túrák különleges alkalmak: a hétköznapokban, az utcán a társadalmi konvencióknak megfelelően, hagyományosan, silddel előre hordom a baseball sapkámat, míg a túrákon éjszaka megfordítom, a fejlámpa miatt. Így a péliföldszentkereszti idősek otthonának világító ablakai előtt ismét eszembe jutott a rendezők sárga baseball sapkája.

A féltávhoz, Mogyorósbányára, a Kakukk vendéglőbe 17:05-re, 9 óra 35 perc gyaloglás után értünk. Elbúcsúztam Suvlajtól és Zolitól, mert ők csak eddig jöttek, az 50-es résztávra neveztek. Itt találkoztam V_Gyurival, és Anitát és Lacit is itt találtam. Ittam egy teát és ettem egy szelet zsíros kenyeret, majd Laci megkínált a saját sütésű kakaós süteményéből, melyet zabpehellyel meg más okosságokkal gazdagított. Lacival és Anitával koccintottunk is egy feles St. Hubertussal.

Az "örömtúrázás", könnyed kirándulás nagyjából Mogyorósbányáig tartott, utána következett a Gete megmászása, ami elég sok erőmet kivett. Hegyeskő környékéről visszatekintve látszott néhány fejlámpa fénye a távolban (tulajdonosaik még csak akkor ereszkedtek le a tokodi pincevölgybe, nem irigyeltem őket), míg előretekintve azoknak a fénye látszott, akik már közel járnak a Gete csúcsához (rájuk viszont irigykedtem, hogy már ott járnak, és az emelkedő egy részét már leküzdötték). A Gete tetejére érve az ellenőrzőpontnál Oczal és Reckeb volt a pontőr (sárga sapkában), akik először nem ismertek meg, de aztán felkiáltottak: "Nézd csak, ki van itt!". Érdeklődtek, hogy hol tartok a fekvőtámaszokkal (jelenleg csak 40 körül). Tréfálkoztak kicsit, hogy majd erről a túráról ne a leghosszabb beszámolót írjam meg, illetve kérdezték, hogy jövök-e majd visszafelé is, és hogy gondolkodtam-e már a Kinizsi Triplán. Bár éreztem egy kis élt a dologban, azért jó fejek voltak, és a tábortűz mellett a jókedvük is felmelegített a hideg, szeles hegycsúcson.

Dorog előtt egy ultrafutó sráchoz és az édesapjához csapódtam. Utóbbi 50 év körül járt, és ez volt az első százas túrája, sőt úgy egyáltalán az első teljesítménytúrája (a túra után, hazafelé tartva a vonaton is találkoztam velük, kiderült, hogy méhészettel foglalkozik - mármint nem nőgyógyászattal, hanem a méztermelő, zümmögő rovarokkal -, és ők is sikeresen teljesítették a távot, ami nagyon szép teljesítmény). Eszembe jutott néhány, édesapámmal közös teljesítménytúrám is.

Dorogon a Molnár sörözőben Öregnándi köszönt rám, és bemutatott egy túratársának, mint a Turistajelzés Memory alkotóját. Javasolt is egy eddig nem szereplő jelzésképet a játékomba, a sima fehér jelzésalapot, mint készülő turistajelzést (ezt fel is veszem majd a játékba). A pultosnőtől kértem szódát, és ingyen kaptam két litert, hogy legyen mit cipelnem.

Kesztölc után már eléggé lelassultam, lépésben (persze kinek mekkora és mennyire szapora a lépte) kapaszkodtam fel a Kétágú-hegyre. Laci odaadott egy nagy darabot a zabpelyhes-kakaós süteményéből, majdnem fél kilós volt, de miért ne cipelném ezt is (amúgy finom volt, nem arról van szó). A vállamat már kissé marta a túlpakolt hátizsák, de így még hatékonyabb az edzésmunka.

A Pilis-nyeregben egy kódot kellett felírni, és meg is pihentem. Ketten már ücsörögtek a padoknál, egyiküktől kaptam egy pohár teát, én pedig örömmel megkínáltam őket Laci zabpelyhes-kakaós süteményéből. Csak pár percet pihentem, mert ha nem mozogtam, fázni kezdtem, így (miután újra megkínáltam őket a süteményből) inkább folytattam az utat, és komótosan felkapaszkodtam a nyeregből kivezető úton, lépésben.

A Pilis-szerpentin után értem utol egy srácot, akiről először azt hittem, hogy ő Krisztián, aki az idei Rockenbauer 130-on volt túratársam (a Szárligeti rajtnál váltottunk is pár szót), és úgy is kezdtem hozzá beszélni, de aztán a Szántói-nyeregben, Sistergő kivilágított pontjánál (ahol, mint oázisban megpihenve jó étvággyal elfogyasztottam néhány körözöttes kenyeret, és hozzá két pohár forró boros teát, melyről túlzás nélkül állíthatom, hogy életem legfinomabb boros teája volt, de még forralt bor kategóriában is győzött volna) láttam, hogy nem ő az (utána bocsánatot kértem tőle a szórakozottságomért). Végül aztán a táv utolsó 20 kilométerét együtt tettük meg, közben pedig mesélt a Fruska Goráról, egy szerbiai - szintén 100 km-es - teljesítménytúráról. Itt már annyira zombi voltam, hogy őt elfelejtettem megkínálni a csokis-zabpelyhes süteményből.

A csobánkai műútnál (ahonnan már csak 10 km volt hátra a célig) elemet cseréltem a fejlámpámban, mert már alig pislákolt. A Kevély-nyereg előtt találkoztam Andrásékkal (vele még az Árpád vezér 130-on barátkoztam össze).

Az utolsó ellenőrzőponton idén idén is Forester volt a pontőr, ami kellemes meglepetés volt, mert úgy emlékeztem, hogy idén már nem fog pontőrködni. Teljesen be volt bugyolálva valami hálózsákszerű cuccba, így nem láttam, hogy sárga baseball sapka van-e rajta. Sajnos Forestert és Andrásékat is elfelejtettem megkínálni a süteményből.

 A Kevély után kezdett jobban esni az eső, de azért annyira nem volt vészes, a holtpontok után aránylag gyorsan ereszkedtünk le a piroson. Az út végén (miután a piros jelzés még utoljára betér egy kis erdősávba) volt egy kis kavargásom, de aztán előjöttek a tavalyi iszinikes és CsPI-s emlékek. A célba, a Sarok Presszóba már világosban, 7 óra 10 percre értem be (azaz 23 óra 40 perc alatt), ahol a sárga baseball sapkás Asciimótól megkaptam az aranyszínű oklevelet és a második teljesítésért járó pirosas kitűzőt (az első kék volt). A célban öcsém és Anitáék is megvártak (öcsém Mogyorósbányán feladta a túrát ínszalagfájdalmak miatt s onnan utazott a célba, Anitáék viszont sikeresen teljesítették, és jóval előttem értek a Sarok Presszóba).

Összefoglalva: egy nagyon szép túra volt, melynek az első fele egy könnyű kirándulás, a második ötven kilométere pedig egy küzdelmesebb (akarat)erőpróba. Hazaérve megettem a maradék csokis-zabpelyhes süteményt, és megittam a megmaradt másfél liter szódát.

Tipp:
Olvass egy véletlenszerűen választott túrabeszámolót vagy interjút!

Hegedűs Róbert emléktúra

Az Iszinik 100 előtti edzésként szombaton voltam a Hegedűs Róbert emléktúrán (27 km, 1143 méter emelkedő), így a Monoton Maraton után ismét a Budai-hegységben jártam (és ismét a szépjuhásznéi Gyermekvasút állomáson volt a rajt-cél, de most 14 kis kör helyett egy nagyobbat kellett megtenni). A 2006-ban 31 évesen, tragikus hirtelenséggel elhunyt Hegedűs Róbert sok más eredménye és érdeme mellett hatszoros Kinizsi Százas teljesítő is volt.

A második ellenőrzőponton, Fekete-fejnél találkoztam Áronnal (aki ahogy a Piros 85-ön, ezúttal is pontőrként segítette a túrát), majd egy jó darabon Tulliusszal együtt haladtam. A célba 5 óra 5 perc alatt értem (fél egyre), 5,3 kilométer / órás átlagsebességgel.

A túrán 44 TTMR pontot gyűjtöttem, így már 1899 pontom van, és egy szép emlékjelvénnyel is gazdagabb lett  kitűző- és jelvénykollekcióm.

(A kép forrása: Hegedűs Róbert emléktopik)

Bejegyzés találomra a Kinizsi Százas blogból

Készítettem egy kis alkalmazást, mely véletlenszerűen kiválaszt egy interjút, túrabeszámolót vagy más bejegyzést a Kinizsi Százas blog posztjai közül. Így az olvasó olyan bejegyzéseket is találhat, melyek eddig esetleg elkerülték a figyelmét. Íme a "randomizátor".

Kinizsi Százas tipográfia VIII. (Kinder)

Kinder csokoládé Kinizsi felirattal. A Snickershez hasonlóan csillapítja a kilométer éhséget.

Kapcsolódó bejegyzések:
Kinizsi Százas tipográfia VII. (Snickers)
Kinizsi Százas tipográfia VI. (Monster Energy)
Kinizsi Százas tipográfia III. (Nike)
Kinizsi Százas tipográfia I. (A Keresztapa)

Gondolatok 33 évesen

Épp egy hónapja lettem 33 éves. Ha mondjuk száz évig élnék, akkor is eljuttam immár életem egyharmadáig. Ez jó alkalom egy kis visszatekintésre, átgondolásra. Ha az élet a Kinizsi Százas útvonala lenne, akkor olyan, mintha már Kesztölcön járnék, a Hársfa sörözőnél (az esik nagyjából az út 33. kilométerére).

Mi az, amit elértem ez alatt a 33 év alatt, és mit hozhat mondjuk a következő 33? Talán a következő egyharmad évszázadom hasznosabb és aktívabb lesz mint az első. Életem első 33 évére hét Kinizsi Százas teljesítés jutott, a következőre tán jóval több (ideális esetben 33), és esetleg sikerül majd az eddigieknél komolyabb távolságokat is legyőznöm, nehezebb utakon is kipróbálnom magam. Lehet, hogy idővel írni is jobban fogok majd, és többen is olvassák, követik majd az írásaimat. És talán az élet más területein is sikeresebb leszek, mint az első 33 esztendőmben: kipróbálhatom magam apaként (eddig erre csak egy rövid periódusban volt lehetőségem), és több időt tölthetek majd boldog párkapcsolatban, szerelmesen, mint az ezt gyakran nélkülöző ill. gyakran csalódó első egyharmadban. Talán sikerül az ötleteimet is hatékonyabban forintosítanom, otthont teremtenem. És tán egy-két maradandóbb dolgot is alkotok majd néhány egyszerű játéknál, rajznál vagy bútornál.

Kapcsolódó bejegyzések:
Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek
Szemüveges, pattanásos, vézna fiúk!
Gondolatok Harland Sandersről
Kinizsi Százas - a motiváció
A túrázás olyan, mint az élet

Mennyi az esély a Kinizsi Százas teljesítésére?

Az elmúlt évek statisztikáiból, tisztán matematikai alapon nagyjából meghatározható, hogy bizonyos paraméterek alapján (nem, kor, korábban teljesített Kinizsi Százasok száma, időjárás) mennyi az esély a K100 teljesítésére. Készítettem is egy online alkalmazást, mely ezek alapján elvégzi a kalkulációt. Természetesen ez csak egy elméleti "esélylatolgatás", valójában a kitartáson, elhatározáson és a megfelelő testi-lelki erőnléten múlnak az esélyek.

Kapcsolódó bejegyzések:
Tudtad? 2013-ban volt először 1500 felett az indulók és 1000 felett a teljesítők száma
Mennyi 100 kilométer, és mennyi 2775 méter?

Fából faragott Kinizsi címer

A Kinizsi Százassal és Kinizsi Pállal kapcsolatos, úgynevezett "Kinizsi gyűjteményem" egy újabb különlegességgel gyarapodott: egy fából faragott Kinizsi címerrel. Így Forester Kinizsi Százas pólója után ez a kollekcióm második darabja (amit nagyon keresek még: a Szerencsi "váras csokikból" a Kinizsi váras változat, már több szupermarketet átkutattam érte, de nem leltem).

A címerre és készítőjére egy aukciós oldalon találtam, és nem is volt olcsó a diófából készült darab (s oda-vissza csaknem egy teljes napot utaztam érte), de így legalább még értékesebb darabja a gyűjteményemnek Horn Ervin munkája (a képre kattintva valamivel nagyobb méretben is megtekinthető).

Kapcsolódó bejegyzések:
Kinizsi Pál élete
Kinizsi Százas jelvény Lego kockákból
A Kinizsi Százas jelvény heraldikája

Next level: Sanyi nagy tervei 2014-re

2014-re van jó néhány komoly sporttervem, főleg a túrázást illetően. Ha csak egyet teljesíteni tudnék ezek közül, már azt is nagy eredménynek érezném, ha pedig esetleg többet is (netán az összeset), az már szinte csoda lenne. Ugyanakkor persze a csodavárás nem lesz ide elég, sokkal komolyabban, rendszeresebben, következetesebben, elszántabban kell ezekre felkészülnöm, mint korábban bármikor. Önmagamhoz képest "szintet kell lépnem".

1. Terep Százas teljesítése

Ez már az idei évet tekintve is megfordult a fejemben, de aztán nem készültem fel rá. A Kinizsi Százasnál valamivel hosszabb és szintesebb terepen ("pályán") kell teljesíteni a távot, ráadásul erre nem 24, hanem csak 17 óra van (azaz 6 km / óra feletti átlaggal kell haladni, a táv egy jelentős részét kocogva).

2. Kazinczy 200 teljesítése

Idén már megpróbáltam, de csak a táv első feléig jutottam. Igaz, úgy tartják, ez a nehezebb fele, de azért innen még messze van a teljes 200 km-es táv legyaloglása. De jövőre mindenképpen megpróbálom újra.

3. Kinizsi Dupla teljesítése 48 órán belül

Az idei Kazinczy 200 csalódás után nem sokkal végiggyalogoltam a Kinizsi Százast oda-vissza, hogy megtudjam, milyen egy 200 km-es távot teljesíteni (persze ez a Kazinczy 200-nál jóval könnyebben járható és ismertebb terep volt számomra). Erre idén 54 óra kellett (55 órát adtam rá magamnak, így a tervezett szintidőmön belül voltam), de jövőre lehet hogy megpróbálom 48 órán belül.

4. A Kör teljesítése

Ez tán még az előbbi háromnál is komolyabb kihívás, azok szinte lépcsőfokok, edzések, erőfelmérések és előfeltételek a Kör teljesítéséhez.

5. Balaton-átúszás duplázás

Hat sikeres átúszás után idén győzött a víziszonyom és a gyengeségem, és nem tudtam átúszni a Balatont. Jövőre egy dupla átúszással "jóvátehetném" ezt a kudarcot, és a Balaton-átúszásaim számát tekintve is ott tartanék, mintha idén is sikerült volna. A 10 km leúszásához viszont testileg is erősödnöm kell valamennyit, és lelkileg is nagyon rá kellene hangolódnom - ettől a kihívástól tartok a legjobban.

6. 100 fekvőtámasz egy sorozatban

Már évek óta tervezem, de nem vagyok hozzá elég kitartó, elég rendszeres. Talán jövőre.

7. Komoly "street workout" edzések, egykezes húzódzkodás

Idén építettem magamnak fából egy "workout állvány" (igaz, még egy kicsit fejlesztenem kell). Megpróbálok jövőre ezen is rendszeresebben edzeni, s ha nem is lennék rögtön Frank Medrano, de jó lenne eljutni legalább 10-20 teljes kétkezes húzódzkodásig, és esetleg az egykezesig.

8. Margitsziget-kör 25 (esetleg 20) percen belül

Az eddigi abszolút rekordom egy 2012-ben futott 25 és fél perces kör (de idén 28 perc és 5 másodperc volt a legjobb időm), ezt lenne jó jelentősen megjavítani. Talán a Terep Százasra való készülés során sikerül 25 perc alá kerülnöm, az álmom pedig a 20 percen belüli idő.

9. Huzamosabb kocogás a félmaratonnál

Az eddigi leghosszabb távú kocogásom a félmaratoni táv teljesítése volt (négy szigetkör). Ha sikerülne mondjuk 5-6 szigetkört kényelmes tempóban, de folyamatosan lekocognom, akkor az szintén hasznos edzés lenne a Terep Százasra (hiszen hosszabb szakaszokat ott sem kocognék) és akár a 48 órán belüli Kinizsi Duplára ill. a Körre is.

10. Jövőre (is) ötször végigjárni a Kinizsi Százas útvonalát

Idén eddig háromszor sétáltam végig a Kinizsi Százas útvonalát: a hivatalos Kinizsi Százas után a Kinizsi Dupla alkalmával oda-vissza. Remélem sikerül két hét múlva az Iszinik 100 és majd a Csoportos Privát Iszinik is, így akkor öt K100 sétám lenne idén. Jó lenne ezt jövőre is megismételni.

Felmérés a kispistázásról

Készítettem egy kérdőívet a kispistázásról, melyre pár óra alatt több mint 100 válasz érkezett, és most megosztom az olvasókkal is a kérdőív eredményeit. Elöljáróban még annyit, hogy a kérdések egy része kissé provokatívra sikerült, és nem várt indulatokat gerjesztett a legnépszerűbb közösségi portálon (amiért bocsánatot is kérek azoktól, akiket esetleg megbántott), és természetesen a felmérés nem reprezentatív és nem is tudományos igényű, de remélhetőleg érdekes, szórakoztató és elgondolkodtató. Esetleg még építő is.

Megjegyzem továbbá, hogy magam is kispistáztam olykor, sőt még a mai napig is előfordul, hogy ilyen-olyan okokból nem követem pontosan az útvonalat. Tehát (bár attól függ, mennyire értelmezzük szigorúan a "kispistázás" definícióját) magam is kispistázó vagyok sokszor, de azért igyekszem minél hűbben követni egy túra kijelölt útját. Szeretett édesapámmal is előfordult, hogy levágott egy kicsit az útból (ő még másképp értelmezte az útvonalkövetést mint ma én), öcsém pedig a motorizált kispistázás egyik ismert alakja, aki anno a Traktoros becenevet is megkapta, de ma már jó útra tért, szó szerint.

Minden esetre engem kifejezetten érdekel a kispistázás jelensége, lélektana, és a becsületes túrázók véleménye rólunk, kisebb-nagyobb kispistázókról. A szó eredetéről és a szó megalkotójának meglátásairól (és elég szigorú szemléletéről) ide kattintva tudhat meg többet az olvasó. A téma érintőlegesen A túrázók kasztjai c. bejegyzésemben is említésre került. Most pedig következzék akkor a felmérés eredménye.

Az első kérdés így hangzott: Kispistáztál már?

a) Régen igen, de mostanában már nem. (19%)
b) Régen nem, de mostanában már igen. (3%)
c) Régen is és mostanában is. (12%)
d) Régen sem és mostanában sem. (66%)

A válaszadók kétharmada sem régen, sem mostanában nem kispistázott. 12%-uknak viszont sosem kellett a szomszédba mennie egy kis kispistázásért, míg 19%-uk jó útra tért: régen rövidített, de ma már nem tesz ilyet. Van azonban három százaléknyi rossz útra térő is, aki mostanában vált lelkes kispistázóvá.

2. kérdés: Általában miért kispistázátál, ha kispistáztál? (Mi volt a legfőbb ok?)

a) Nem is igazi kispistázás volt: nem ismertem a helyes utat, és azt hittem hogy a rövidítés a helyes út. (24%)
b) Tudtam, hogy nem az a helyes út, de a túratársaim is kispistáztak, én pedig velük tartottam. (12%)
c) Hogy biztosan beérjek szintidőn belül a célba. (12%)
d) Mert már fájt a lábam, és így kevesebbet kellett gyalogolni. (1%)
e) Mert lemaradtam a többiektől, és utol akartam őket érni. (1%)
f) Mert ha van lehetőség rövidíteni, miért mennék a hosszabb (szabályos) úton? Túrázó vagyok, nem hülye. Mindenki csal-lop ahol tud, miért én legyek a kivétel? (3%)

Erre csupán a kérdőív kitöltőinek 53%-a válaszolt, a magukat nem kispistázóknak érzők nem. Megnyugtató, hogy az erősen társadalomkritikus f) választ csak 3% választotta.

3. kérdés: Bosszantanak a kispistázók?

a) Nem bosszantanak, még ügyesnek is tartom őket, legalább jól tájékozódnak, és önálló, céltudatos személyiségük abban is megnyilvánul, hogy egyéni utakon járnak. (12%)
b) Nem bosszantanak, mindenki úgy megy, ahogy akar (de azért kicsit elítélem a dolgot). (45%)
c) Eléggé bosszantanak, hiszen kevesebbet gyalogolnak, mégis ugyan azt az elismerést, jelvényt, oklevelet kapják, mint a tisztességes túrázók. (43%)

Csupán a válaszadók 12%-a nem ítéli el a kispistázást, de a többséget (57%) nem bosszantja különösebben a jelenség. 43%-ukat viszont kifejezetten irritálja, hogy valaki csak 90 kilométert sétál 100 helyett, vagy mondjuk 40-et 50 helyett.

4. kérdés: Rászólsz, ha tetten érsz egy kispistázót?

a) Inkább összehaverkodok vele, és a következő levágásán vele tartok. (4%)
b) Nem szólok rá, ő dolga, ő lelkiismerete. (75%)
c) Ha erősebb vagyok nála, rászólok. (9%)
d) Mindenképp rászólok. (12%)

A válaszadók háromnegyede nem szól rá a kispistázókra, a túrázó magánügyének tartja a rövidést. Ötödük viszont szóvá teszi (bár minden második csak akkor, ha erősebbnek vagy határozottabb fellépésűnek érzi magát a kispistázónál). Minden 25. szemtanú viszont összehaverkodik a rövidítővel, és utána együtt kispistáznak boldogan.

5. kérdés: Mit teszel, ha észreveszed, hogy véletlenül kerültél egy nem szabályos, rövidítő útra?

a) Visszasétálok a helyes útig. (27%)
b) Örülök neki hogy ilyen szerencsésen tévedtem el, és megyek tovább a rövidebb úton, ha már így alakult. (12%)
c) Nem örülök neki, de a rövidítő úton maradok, és ha már volt korábban eltévedésem, felesleges gyaloglásom a túrán, akkor legalább ezzel "kvittek leszünk". (61%)

A válaszadók közül csupán minden negyedik fordul vissza, ha észreveszi, hogy épp úgy tévedt el, hogy ezzel levág egy szakaszt a túrából. 12%-uk ilyenkor a sors kegyeltjének érzi magát és vidáman továbbsétál a rövidebb úton. 61%-uk öröme nem felhőtlen ugyan, van egy kis lelkiismeretfurdalásuk, de azért úgy érzik, hogy ezzel épp kompenzálják a korábbi eltévedéseket és hosszabbításokat, "nagypistázásokat", így nem fordulnak vissza.

6. kérdés: Mi számít szerinted kispistázásnak?

a) Ha tisztességesen érintem az ellenőrzőpontokat, köztük akár légvonalban is mehetek, az sem kispistázás. (7%)
b) Csak a szándékos, komolyabb (több száz méteres vagy több km-es) rövidítések. (41%)
c) Egy kisebb szerpentin, kanyar levágása is (akár már 10-20 méter is). (24%)
d) Az is, ha egy széles úton maradunk, miközben a jelzés pár méterrel arrébb párhuzamosan, de egy valamivel nehezebben járható vagy kicsit kanyargósabb úton vezet. (28%)

A kérdőívet kitöltők 7%-a igen sajátosan értelmezi a teljesítménytúrázást: úgy vélik, ha az ellenőrzőpontokat becsületesen érintik, azzal minden tőlük telhetőt megtettek. A pontok között viszont mennek amerre épp jónak látják, így téve változatossá az akár évről évre ugyanott megrendezett túrákat is. Azért a többség nem így látja: 41% szerint illetlenség több száz méteres vagy akár több kilométeres szakaszokat levágni, negyedük szerint pedig a kisebb kanyarlevágások sem férnek bele a tisztességes útvonalkövetésbe. A válaszadók 28%-a megrögzött útvonalkövetőnek vallja magát: akkor is a hivatalos, ám rosszabb, dzsindzsásabb, hepehupásabb úton megy, ha mellette van egy jobban járható nemhivatalos is.

7. kérdés: Szerinted kit csapnak be a kispistázók?

a) Elsősorban önmagukat, a többi nem érdekes. (32%)
b) Mindenkit: a túra rendezőit, a túratársaikat, önmagukat és a környezetüket is, akiknek eldicsekednek a "teljesítésükkel". (58%)
c) Nem csapnak be senkit, egy kis kispistázás belefér, kisebb-nagyobb mértékben mindenki csinálja, tudják ezt a rendezők is. (10%)

58% úgy véli, hogy a kispistázók bizony csúnyán becsapják önmagukat, a rendezőket és a túratársaikat is, és még azokat is, akik utána az adott túra teljesítőinek hiszik őket. 32% nem látja ennyire borúsan a helyzetet, szerintük a kispistázók csak saját magukat csapják be, úgy kell nekik. 10% szerint viszont nincs itt semmi különös, mindenki kispistázik, legfeljebb valaki 10 métert, valaki 100 métert, valaki 1 kilométert, valaki meg 10 kilométert. Most akkor hol húzzuk meg a kispistázás határát? Na ugye.

8. kérdés:   Mit gondolsz a kispistázókról?

a) Dühös vagyok rájuk, mint az adócsalókra, bliccelőkre, korruptakra és más ügyeskedőkre, akik anyagilag vagy erkölcsileg károsítják a társadalmat. (10%)
b) Nem érdekelnek különösebben. (61%)
c) Sajnálom és szánom őket, mert elsősorban magukat csapják be, és azt hiszik, hogy teljesítették az adott túrát, pedig nem. (29%)

Csupán a válaszadók 10%-a tartja a kispistázást a társadalomra veszélyes jelenségnek, és érez emiatt hasonló dühöt, mint amilyet a korrupt, mutyizó politikusok vagy mondjuk a bliccelők miatt. A többséget nem érdeklik különösebben a rövidítők, 29%-uk pedig inkább sajnálnivalónak tartja őket.

9. kérdés: Melyik a felsoroltak közül a legnagyobb vétség?

a) Bliccelni a buszon vagy más járművön. (0%)
b) Nem szólni a boltban a pénztárosnak, ha véletlenül többet ad vissza. (7%)
c) Puskázni dolgozat, teszt, vizsga közben. (0%)
d) Flörtölni titokban, miközben van párunk. (41%)
e) Doppingolni. (48%)
f) Kispistázni egy túrán. (4%)

Na ez már érdekes kérdés, mennyire súlyos vétség a kispistázás, néhány más bűnhöz hasonlítva? A többség a felsoroltak közül a doppingolást tartja a legnagyobb bűnnek (48%), azután jön a titokban flörtölés, miközben párkapcsolatunk van (41%) (persze ahogy a kispistázásnál sem egyértelmű, hogy mi számít annak, a flört is terjedhet a véletlen, ám nem visszautasított szemezéstől a sextingen át a taktilis kapcsolatig). A válaszadók valamivel nagyobb bűnnek érzik azt, ha nem szólnak a boltban a pénztárosnak ha az többet ad vissza (bár itt is kérdés, hogy 15 forintról van-e szó, vagy arról, hogy ötezressel fizettünk de tízezerből adott vissza, bár a lényeg ugyan az), mint a kispistázást. A bliccelést és a puskázást viszont kisebb vétségnek találják az útvonal levágásánál.

10. kérdés:  Melyik a felsoroltak közül a legkisebb vétség?

a) Bliccelni a buszon vagy más járművön. (15%)
b) Nem szólni a boltban a pénztárosnak, ha véletlenül többet ad vissza. (4%)
c) Puskázni dolgozat, teszt, vizsga közben. (46%)
d) Flörtölni titokban, miközben van párunk. (11%)
e) Doppingolni. (0%)
f) Kispistázni egy túrán. (24%)

Itt az előző listából kellett kiválasztani a legkisebb vétséget. Az eredmény az, hogy a puskázás a legkisebb vétség, ennél valamivel komolyabb a kispistázás, míg a bliccelés, flörtölés, pénztárosnak nem szólás már nagyobb bűnök a rövidítésnél. A doppingolás pedig ezúttal is a legsúlyosabb bűnnek számított.

11. kérdés: Ha kispistázol, általában hogyan történik?

a) Nem kispistázok!!!!! (74%)
b) Már előre alaposan felkészülök, a túra előtt térképen tanulmányozom a kispistázási lehetőségeket. (1%)
c) Jól ismerem a környéket és az adott túrát, már rutinból kispistázok. (1%)
d) Alkalom szülte kispistázó vagyok. (24%)

A válaszadók háromnegyede nem kispistázik, negyedük alkalom szülte, rögtönző kispistázó, és csupán 1%-uk tartja magát rutinosnak. Olyan válaszadó is csak elvétve fordul elő, aki egy-egy túra előtt, szánt szándékkal, gondosan tanulmányozná és megtervezné a rövidítési lehetőségeket.

12. kérdés: Mikor mersz belevágni egy kispistázásba?

a) Nem kispistázok, na!! (74%)
b) Simán bármikor, amikor az útvonal lehetőséget ad rá. (10%)
c) Csak akkor, ha nem lát senki, ártana a hírnevemnek. (3%)
d) Csak ha a közvetlen túratársaim közül is többen kispistáznak, ill. gyakorlott kispistázók. (13%)

74% továbbra is kikéri magának, hogy ő kispistázó lenne. 10% bármikor kapható a kispistázása ha alkalmasak a körülmények, 3% azonban előtte körülnéz, nehogy meglássa egy másik túrázó, amikor letér a szabályos útról. A válaszadók 13%-át a túratársai térítik rossz útra.

13. kérdés: Ha valaki figyelmeztet, hogy nem a helyes úton jársz / jártál, hogyan reagálsz?

a) Nem volt még ilyen, mert nem kispistázom. (30%)
b) Szólok neki, hogy ne üsse bele az orrát más dolgába. (0%)
c) Úgy teszek, mintha nem is hallanám. (9%)
d) Megköszönöm neki, hogy figyelmeztetett, mert nem szándékosan rövidítettem, csak a többiek után mentem. (61%)

Ha túratársai figyelmeztetik, hogy nem a kijelölt úton jár, a válaszadók közül senki sem válaszol vissza gorombán, viszont minden 10. úgy tesz, mintha meg sem hallotta volna. 61%-uk udvariasan megköszöni a figyelmeztetést, 30%-ukkal pedig még nem történt ilyesmi.

14. kérdés: Egyedül kispistázol, vagy többen?

a) Mondtam már, hogy nem kispistázom sosem. (72%)
b) Egyedül. (6%)
c) Többen. (22%)

A válaszadók csaknem háromnegyede továbbra is ártatlannak vallja magát. Majdnem minden negyedik csoportos kispistázó, 6%-uk pedig magányosan járja titkos ösvényeit.

15. kérdés: Szerinted a kispistázás mennyire jellemez egy embert?

a) Attól hogy kispistázik, még az élet más területein lehet teljesen tisztességes ember, a kettőt külön kell választani. (42%)
b) Aki kispistázik, az azért az élet más területein is keresheti a kiskapukat. (46%)
c) Egyértelműen ügyeskedő, trükköző ember, nem bíznék nagyon benne. (12%)

42% szerint aki a túrákon rövidít, az egyébként még lehet tökéletes családapa, tisztességes politikus, vagy minden fillérről becsületesen elszámoló gazdasági vezető. Valamivel többen gondolják úgy (46%), hogy aki a túrákon szándékosan rövidít, annak azért az élet más területein is lehetnek rafinált húzásai. Azt viszont csupán minten 8. válaszadó gondolja, hogy a kispistázókkal nagyon kell vigyázni, mert ahol csak tudják, megszegik a szabályokat.

16. kérdés: Szerinted mennyire jellemző a kispistázás a túrázókra?

a) A legtöbb túrázó tisztességes, nem kispistázik. (74%)
b) A túrázók jelentős része kispistázik, csak nem vallja be. (15%)
c) Sajnos szinte kivételes az olyan túrázó, aki nem kispistázik. (11%)

74% szerint a teljesítménytúrázók zöme becsületesen követi az útvonalat. Csupán minden 7. gondolja, hogy a túrázók zöme csal, és minden 9. van azon a véleményen, hogy alig találni talpig becsületes útvonalkövetőt.

17. kérdés: Volt már, hogy egy túra rendezőinek, pontőreinek figyelmét felhívtad egy kispistázóra?

a) Még nem láttam kispistázót élőben ill. rövidítés közben. (7%)
b) Na ne nézz spiclinek! Az ő dolga, én nem árulkodok, ez nem óvoda. Ő sem köpött be engem. (7%)
c) Nem, mert szerintem ez mindenkinek a magánügye, ha ő teljesítettnek érzi így a túráját és megérdemeltnek az oklevelét, hát lelke rajta. (50%)
d) Szívem szerint szóltam volna a rendezőknek, de nem akartam kellemetlen helyzetbe kerülni. (19%)
e) Igen, volt már ilyen. (17%)

A válaszadók 7%-a szerint gyerekes dolog árulkodni, jobb a "betyárbecsület". 17% viszont már jelentett be kispistázót egy túra rendezőinek, és további 19% csak azért nem szólt, mert nem akart emiatt kellemetlen helyzetbe kerülni. 50% viszont úgy gondolja, hogy a kispistázó magánügye, hogy mit csinál, nem szükséges emiatt senkinek sem szólni. Minden 14. válaszadó még sosem látott élőben rövidítőt rövidítés közben, legfeljebb csak hallott vagy olvasott róluk.

18. kérdés: Egy kispistázással teljesített túra után általában mi a kispistázásod utóélete?

a) Nem volt még ilyen, hiszen nem kispistázom, mondtam az előbb is. (64%)
b) Utána eltitkolom (szégyellem is). (3%)
c) Utána eltitkolom (de amúgy nem szégyellem). (0%)
d) Nem csinálok belőle nagy titkot, de nem is hangoztatom. (20%)
e) Bevallom, mert nem szándékosan volt, és nem is nagy rövidítésről van szó. (13%)
f) Még dicsekszem is vele. (0%)

A kispistázók általában nem kérkednek a rövidítéseikkel, ugyanakkor túl nagy titkot sem csinálnak belőle, és riktán szégyellik azt.

19. kérdés:  Szerinted mi szoríthatná vissza a kispistázást?

a) Semmi, ügyeskedők, csalók mindig lesznek. (37%)
b) A túrákon még több ellenőrzőpont, minél kevesebb rövidítési lehetőség hagyása. (33%)
c) Szemléletváltás, beszélgetés a témáról, ebből a szempontból jó ez a kérdőív is. (30%)

Mindhárom válaszlehetőségre közel azonos mennyiségű szavazat érkezett. 37% úgy látja, hogy szélmalomharcot vívnak a kispistázás visszaszorítására törekvők, 33% az ellenőrzőpontok sűrítését ill. a rövidítési lehetőségek megritkítását javasolja, 30% szerint pedig inkább az emberek mentalitásának formálására van elsősorban szükség.

20. kérdés: Szerinted hogy alakul a kispistázók aránya?

a) Sajnos egyre többen vannak. (4%)
b) Szerencsére egyre kevesebben vannak, kezd elterjedni az útvonal pontos követése, kezd becsülete lenni az adott táv tisztességes teljesítésének. (15%)
c) Nagyjából mindig ugyanannyian voltak az arányokat tekintve. (81%)

Több mint háromszor annyian vannak, akik úgy gondolják, hogy egyre kevesebben vannak a kispistázók (15%), mint akik úgy érzik, hogy inkább egyre többen (4%). Viszont ezt a pozitív képet árnyalja, hogy 81% szerint bizony mindig is ugyan annyian voltak, és feltehetően ez így is fog maradni.

21. kérdés: Mennyire tartod komoly problémának a kispistázást?

a) Nem kell ezt felfújni, a teljesítménytúrázás nem verseny, rövidítsen aki akar. (19%)
b) Nem nagy probléma, de azért ki kell fejezni, hogy ez nem helyes, és meg kell próbálni hatni a csalókra, a gyengébb jelleműekre. (75%)
c) Igenis nagy probléma, mert azért mégiscsak pofátlanság, amit egyesek művelnek. (6%)

A válaszadók többsége (81%) problémának érzi a kispistázás jelenségét, azonban súlyos problémának mindössze 6%. Csupán a kérdőív minden 5. kitöltője véli úgy, hogy ezzel a kérdéssel nem kell foglalkozni.

Kapcsolódó bejegyzések:
I love K100
A Kinizsi Százas egyszerűsége
A túrázás olyan, mint az élet
Interjú a "kispistázás" szó megalkotójával, Dr. Torday Lászlóval