2011. október 7., péntek

Az Egri csillagok és a Kinizsi Százas

A Kinizsi Százas csaknem Eger várát is érinti - no persze nem az igazit, hanem azt a '60-as években, Pilisborosjenő mellett felépített "művárat", ahol a Gárdonyi Géza regénye alapján készült filmet forgatták 1968-ban (lásd Wikipédia és Port.hu). Az Egri csillagok mellett állítólag itt vették fel a Magyar vándor c. film egyes jeleneteit is. A romokra a túra első kilométerein, a Kevélyről nyílik kilátás. Mindez Magyarósi Csaba friss bejegyzéséről jutott eszembe, melyet az Egy nap a városban blogban olvastam.

(Egy kicsit eljátszogatva az évszámokkal: Kinizsi Pál 1494-ben halt meg, 58 esztendővel Eger 1552-es ostroma előtt; az első Kinizsi Százas teljesítménytúra pedig 13 évvel a film forgatása után, 1981-ben került megrendezésre.)

A pilisborosjenői díszletvárral kapcsolatos további, ma már szinte technikatörténeti érdekesség, hogy 2001-ben itt került elrejtésre az ország első "geoládája" (geocaching.hu).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése