Piros 85

A tavalyi első Piros 85 teljesítésem után idén újra voltam a piros sáv jelzésen Csillaghegytől Dobogókőn keresztül Budaörsig kanyargó túrán. Ráadásul idén is seprőként segíthettem a rendezvényt (Áron és Fekete Zoli társaságában), azzal a különbséggel, hogy most nem pontőrködtünk.

A Piros 85 eddig is a kedvenc túráim közé tartozott, de idén még inkább azzá vált (elég sokat gyalogoltam egyébként a P85 hetén, ugyanis pár nappal korábban volt egy bő 80 km-es privát sétám is a Kinizsi Százas egy szakaszán). Jó hangulatban fogytak a kilométerek Áronnal és Zolival. Úgy alakult, hogy több alkoholt fogyasztottam túra közben, mint eddig bármelyik túrámon (kb. 5 üveg sört, plusz némi házi pálinkát). Ebből persze nem csinálok rendszert, de akkor kifejezetten jól esett, és szerencsére nem hátráltatott a túra teljesítésében. Élveztem az őszi időt, a tarka erdő szépségét, túratársaim társaságát, és hogy a szalagok szedegetésével és az utolsó kilométereken egy megfáradt túrázó kísérésével hasznossá tehettem magam.

Több ismerőssel is találkoztam a túra rajtjában ill. út közben, többek között Kövecs Ferivel (aki kérdezte, hogy tényleg kiégtem-e, de mondtam neki, hogy annyira azért nem, sőt), Sára Petivel, Enikővel, Mancockával, Joeyline-nal, Egonnal, Évával, Kimmel Petivel.

Haladásunkat tehát hosszú megállások (elsősorban kocsmai pihenők - a dömösi kocsmában a zenegépből a Black Sabbath Zeitgeist nótáját kérte Áron) és a pihenők közötti gyors tempójú szakaszok jellemezték, ami edzés jelleget is adott túrának. Zoliék valamivel szintidőn belül, én pedig a kísért túrázó miatt néhány perccel szintidőn túl értem be (de ez egy seprőnek ez esetben elnézhető). Összességében egy nagyon kellemes és kiadós túra volt.

A longboard mint befektetés

Nos, megvásároltam a longboardomat. Valamivel több mint hatvanezer forint volt. Első hallásra őrültségnek tűnhet ennyit kiadni egy deszkalapért meg négy apró kerékért, de én befektetésként tekintek a dologra. Rögtön meg is magyarázom.

Szóval ez egy nagyon szép és igényes deszka, nem valami gazdaságos sportszernagyáruházas cucc (persze a sportszernagyáruházas dolgokkal sincs feltétlenül baj, a túracipőm például ilyen). 91 cm-es Earthwing deszka, Paris Truck Co. felfüggesztésekkel és 66 mm-es Bustin kerekekkel. Szóval akár életre szóló dolog, normál gurulgatásokkal nem lehet könnyen elpusztítani (ha pedig valami mégis megsérül, részenként cserélhető). És kinézetre is kellően egyszerű, retro, letisztult.

Ráadásul ez a hatvanezer forint is akciós ár volt, és még ajándékba kaptam hozzá egy speciális longboardos cipőt is, megerősített talppal (Brooklyn Workshop) a Wakeshopban, ami még jutányosabbá teszi az ügyletet (és amúgy sem jött rosszul most egy új csümő).

De hogy hol van ebben a befektetés? Hát például ott, hogy úgy képzelem, hogy majd az erdei gurulások a Vértesben, Gerecsében sok ihletett pillanatot adnak majd, ami segíthet a könyvem írásában is, vagy a blogom még érdekesebbé tételében (vagy egyáltalán, kihoz ebből a depresszívebb időszakból, és még izgalmasabb személyiséggé tesz). Vagyis ha nem is direkt módon, de azért közvetetten ez már win-win dolog.

Meg amúgy is: talán tényleg túlságosan "Kinizsis Sanyi" lettem, nem árt néha új hobbi is az embernek, mint például a Rubik-kocka vagy éppen a longboard. Arról nem is beszélve, hogy már húszas éveimtől ezt a baseball-sapkás vonalat képviselem, meg szeretem a szabadság, lazaság, coolság érzését (ami hol megvan az életemben, hol nincs, de a deszka ezt mindenképp pozitív irányba befolyásolja majd).

Továbbá szerintem jó kiegészítő sportja a teljesítménytúrázásnak és a testépítésnek, street workoutnak is: átmozgatja az egyensúlyozásban fontos szerepet játszó izmokat, és olyan hasizmom, macsó v-izmom lesz, hogy ihaj.

Nem tervezek száguldozni, de tegyük fel, hogy valami mégis balszerencsésen alakul: igazából még ebből is jól jöhetek ki, hiszen egy kényszerpihenő szintén segítene az írásban. Jean-Dominique Bauby például megírta volna a Szkafander és pillangót, ha nincs ágyhoz kötve, és nem mozdulatlan testben, némán, csak a szeme pislogásával "morzézva" diktálja betűről betűre a regényét?

Kapcsolódó bejegyzések:
Erdei szörfölős álmok
Elhatároztam: longboardozni fogok
Dolgok, amikről azt hittem, hogy sosem fognak sikerülni, aztán mégis sikerültek

Kiadós séta a Kinizsi Százas egy szakaszán

- Közép-Európa vagy egész Európa legnagyobb madárszobra, madárábrázolása - mutattam volt kollégámnak, Balázsnak a Turul-szobrot a vonat ablakából még múlt hét kedden, amikor Tatabányára értünk. - Az ott a szárnya, a hegytetőn, a szikláknál - hívtam fel figyelmét a szárnyak a hegy vonalából éppen csak kiemelkedő sziluettjére. Ő utazott tovább Budapestre, én pedig leszálláshoz készülődtem, táskámban a tőle kölcsönkapott könyvvel, Verne Gyula Sztrogof Mihályával.

Hazamentem, összepakoltam, és útnak indultam a Turulhoz. Kisétáltam a városból, át az autópálya alatt, aztán fel a lépcsősoron, a piros turistajelzésen. A Turult elhagyva már lámpát kellett kapcsolnom, mert besötétedett. A piros sávról a piros kereszt jelzésre tértem, úgy érkeztem a volt kis-réti vadászházhoz, a sárga sáv jelzésre. Ez innen már a Kinizsi Százas útvonala. Elindultam "Iszinik" irányban, Koldusszállás felé.

Előző nap ugyanis egy túratársamtól, Mancockától üzenetet kaptam: szeretné privát bejárni a Kinizsi Százast. Megbeszéltük, hogy az utolsó kilométerekre, a táv végére csatlakozom hozzá. Mégiscsak egy érdekes kalandnak ígérkezett. Mancocka egyébként már többször (talán kétszer vagy háromszor) elindult a hivatalos Kinizsi Százason, és ugyan egyre tovább jutott, eddig még nem járta végig a távot (legutóbb Mogyorósbányáig ért el, úgy emlékszem). De hátha majd most, egy ilyen privát túrán. Az idő is kedvezőbb most neki, mert a hőség az, amit nem bír.

Ő már délelőtt útnak indult Békásmegyerről, én pedig akkor, munka után, késő délután, emerről. Végül a vártnál lassabban haladt, így aztán csak a tokodi pincéknél találkoztunk össze, hajnali egykor. Addig nagyjából 40 kilométert haladtam egyedül (a Kinizsi Százas matematikája szerint bő 50-et kellett volna mennem addig, de én ugye nem Tatáról indultam), és aztán visszaindultunk Tata irányába.

Tanulságosak voltak egyébként az egyedül megtett éjszakai kilométerek is. Úgy gondoltam, hogy ezzel is készülök a közelgő újabb Kinizsi Duplára vagy esetleg Triplára. Már nem félek az erdőben éjjel egyedül, de azért megvan a dolognak a maga hangulata, misztikuma, varázslata. Eszembe jutott Paradou paradicsoma a Mouret abbé vétkéből. Olykor dúdolgattam magamban, meg olyasmikre gondoltam: az erdő megérezné a félelmem. Néztem az órámon a múló időt, és biztattam magam, hogy fogynak a köztünk lévő kilométerek, hiszen én jövök erről, ő jön szembe arról, így sokkal gyorsabban fogy, mintha egy konstans célhoz közelítenénk. Óránként akár 10 kilométerrel is közelebb kerülünk egymáshoz.

Én értem valamivel előbb a tokodi pincékhez, pár perc várakozás után láttam meg Mancocka fejlámpájának fényét. Üdvözöltük egymást, aztán egy kis pihenő után továbbindultunk. Ha haladtunk, aránylag kellemes volt az idő, a megállásoknál azonban hamar fázni kezdtünk.

Péliföldszentkereszten megpróbáltunk bemenni a rendházba vagy a templomba, hogy pihenjünk kicsit, de zárva volt. Pedig "stigmám" is volt, Péliföldszentkereszt előtt ugyanis nem sokkal egy kerítés megsebezte a tenyerem, miközben egy lejtős szakaszon próbáltam megkapaszkodni. Stigma ide vagy oda, még az idősek otthonába sem tudtunk bekéredzkedni, így aztán pihenés helyett inkább folytattuk az utat.

Elég lassan haladtunk, több helyen hosszan megpihentünk. Valahol Pusztamarót környékén kezdhetett világosodni. Itt már rájöttünk, hogy valószínűleg csak késő délutánra érünk majd Tatára (bár Mancocka eleve nem tervezett 24 órás célba érést).

Végül aztán Koldusszállásig jutottunk, délután negyed háromra. Addigra nagyon feltörte Mancocka lábát a bakancs, óriási vízhólyagjai lettek és ki is fakadtak, ezért úgy döntött, eleget tapasztalt a Kinizsi Százasból. Furcsa érzés volt hallani a szavait, egyszerre értettem vele egyet és gondoltam azt, hogy ez így valóban épp elég és tulajdonképpen nem is kudarc (hiszen 83 kilométert gyalogolt, többet, mint addig bármikor), valahol mégis átéreztem a helyzet szomorúságát és azt is, hogy talán örökre lemondott a Kinizsi Százasról, ahogy ott a farönkökön ült és a lábát ragasztgatta.

Mancocka onnan elsétált egy közeli buszmegállóig, én pedig nagyjából egy óra sétával hazamentem, az előző esti útvonalon. Összességében végül én is körülbelül 80 kilométert tettem meg ezen a Tatabánya - Mogyorósbánya oda-vissza sétán.

Kapcsolódó bejegyzések:
Kinizsi Dupla Jeremcsuk Istvánnal
A túrázás olyan, mint az élet

Elhatároztam: longboardozni fogok

Kitaláltam, hogy longboardozni fogok. A longboard olyasmi mint a gördeszka, azaz annak egy típusa, csak a hagyományos deszkáknál hosszabb, stabilabb, és jobban bírja az út egyenetlenségeit. Így alkalmasabb például erdei műutakon való gurulásra. Márpedig hangulatos és csaknem forgalommentes erdei, erdészeti aszfaltutakból van néhány itt a környéken, a Gerecsében és a Vértesben. Remélem komolyabb sérülések nélkül elsajátítom majd az alapokat, aztán kedvemre krúzolok, suhanok majd az árnyas erdőkben. Mégiscsak egy jópofa hobbi, és még az egyensúlyérzékemet is fejleszti, valamint a sebesség és a szabadság eddig nem tapasztalt érzetét nyújtja majd. Ha pedig belejövök, és úgy érzem, már nem röhögnének ki a szitiben, akkor még akár a hétköznapi közlekedésben is hasznát veszem majd.

Kapcsolódó bejegyzések:
Ma van a Rubik-napom-pom-pom!
Dolgok, amikről azt hittem hogy sosem fognak sikerülni, aztán mégis sikerültek

Ma van a Rubik-napom-pom-pom!

Ma van a Rubik-napom! Ezt én találtam ki, és azt a napot jelenti valakinek az életében, amikor először tudja önállóan (jegyzet, leírás, stb.) nélkül kirakni a Rubik-kockát.

(Eddig azért kellett hozzá egy pár soros emlékeztető, ami olyan kódokat tartalmazott, mint például FRU R'FR' F'RU'F', melyek adott jellegzetes mintázatra megmondták, hogy mely oldalakat merre kell forgatni.)

Hamarosan arról is írok, hogy miben hasonlít a Kinizsi Százas és a Rubik-kocka, valamint egy tervezett új extrém hobbimról is mesélek. No meg megírom végre a beszámolómat a Piros 85 seprésről és a múlt heti túráról a Kinizsi Százas egy szakaszán.

Kapcsolódó bejegyzések:
A Rubik-kocka
A progresszió
Elhatároztam: longboardozni fogok
Dolgok, amikről azt hittem hogy sosem fognak sikerülni, aztán mégis sikerültek

A teljesítménytúrázás ünnepnapja? Na ne röhögtessél már...

Egy olvasó számára a Kinizsi Százas nem a teljesítménytúrázás ünnepnapja:

"A teljesítménytúrázás ünnepnapja"
Na ne röhögtessél már, jártál te más teljesítménytúrákon is??????????

Igen.

Kapcsolódó bejegyzések:
Mi a Kinizsi Százas?
I love K100

A feminin énem

Először is megnyugtatom/elszomorítom az olvasót, hogy nem "coming out" következik (bár annak kétségtelenül nagyobb hírértéke lenne). Mondjuk az is igaz, hogy nem vagyok homofób, és hobbiszexológusként érdekel a vágyak sokszínűsége, de a libidóm a nőkre irányul.

Ugyanakkor mesélek egy kicsit a feminin énemről, ugyanis még egy ilyen túramacsónak is van nőiesebb éne, bármennyire is szemét hímsoviniszta disznónak tűnök esetleg egy-két bejegyzésem alapján. Például talán túlságosan ragaszkodó és romantikus vagyok, meghittségre, családra, biztonságra vágyom, könnyes lesz a szemem Zweig Ámokjától és a női test sebezhetőségétől, és szeretek például varrni. Ezt egyébként nagymamámtól örökölhettem, aki Barbie-ágyakat készített és Barbie-ruhákat varrt, az estélyi ruháktól a hálóingekig és fehérneműkig, éppen talán csak Barbie-harisnyatartót nem készített. Meg a dédnagymamámtól is örökölhettem, aki pedig népi virágmotívumokkal díszített terítőket varrt, és a pedálos Singer-varrógépét hajtotta kitartóan.

Amúgy egy távoli célom valahol az is, hogy egyszer egy túraruházati márkát alapítsak, mint mondjuk Douglas Tompkins.

Kapcsolódó bejegyzések:
A progresszió
I love K100

A progresszió

Optimista vagyok, így úgy gondolom, hogy az ember minden baj, nehézség, csalódás ellenére alapvetően fejlődik, tanul a dolgokból és jobbá válik. És csaknem a végső leépülésig, az öregedés késői fázisáig egyre okosabb, tapasztaltabb, erősebb, kitartóbb lesz. Vagy akár még sármosabb is.

A saját példámat nézve: még évekig, évtizedekig egyre több Kinizsi Százas teljesítésem lesz, egyre őrültebb távokat győzök majd le, egyre nagyobb súlyokkal nyomok majd fekve, vagy például egyre gyorsabban fogom kirakni a Rubik-kockát. És tán egyre többen olvassák majd a blogom, vagy majd a könyveimet is.

(Persze egy szakítás után például az ember könnyen úgy érezheti, hogy nem volt elég jó, és kétségbe vonhatja a saját fejlődését. Én is azt hittem, hogy megtaláltam azt a nőt, akivel leélhetem az életem, és már nem kell tovább kutatnom, erre hirtelen szinte újra a reménytelenül keresgélő kamaszkoromba jutottam. De ilyenkor arra gondolok, hogy még a legsikeresebb színészeknél is elég gyakori a szakítás, és a legtöbb kapcsolat nem tart tovább néhány évnél. Másrészt talán éppen a hullámvölgyek kellenek a továbbfejlődésemhez, a valódi életem megtalálásához, a további kiteljesedésemhez: ha együtt maradunk, könnyen lehet, hogy nem kezdem el kigyúrni magam és örökre cingár maradtam volna, vagy nem tanulom meg kirakni a Rubik-kockát, vagy nem ismerkedek meg további nőkkel, akiktől szintén tanulhatok, tovább formálódhat a nőképem-ideálom, érzelmi-erotikus kultúrám, stb... vagy nem kezdek el például gördeszkázni.)

Mégsem égtem ám ki annyira, sőt, igazából nem is!

Szeretném megnyugtatni a kedves olvasót, hogy mégsem égtem ki. Persze azért valamelyest rendet kell raknom magamban, de a kiégéstől még messze vagyok, és még van sok, a Kinizsi Százassal kapcsolatos tervem (és sok egyéb tervem is persze).

Hamarosan mesélek a hétvégi Piros 85 túráról is, ahol az egyik seprő voltam, valamint egy különös sétáról a Kinizsi Százas útvonalának egy szakaszán, amely szintén az elmúlt napokban történt. És egy dilemmámat is megosztom majd a kedves olvasóval.

Kapcsolódó bejegyzés:
Kiégtem, azt hiszem

Az éjszakai erdőjárás első alapszabálya

Ha éjjel egyedül túrázol az erdőben, és egy elhagyatott, romos épületet pillantasz meg a fák között, akkor bármennyire jó ötletnek tűnik, ne menj be. Ha esetleg mégis bemennél, a padlásra akkor se menj fel a nyikorgó lépcsőkön vagy az ócska létrán, és jobb, ha a pincét is elkerülöd, a pincéből nyíló csapóajtón keresztül megközelíthető titkos folyosót pedig pláne!

Ez alapján pár olyan hely a Kinizsi Százas útvonalán, ahová (bármennyire bátor és kíváncsi vagyok) nem merészkednék:
- A romos erdészház Bánya-hegyen
- A pusztamaróti pince a bokrok között
- A volt Kis-réti vadászház pincéje

(kép: Psycho)

Kapcsolódó bejegyzések:
Éjjel egyedül az erdőben
A Gyatlov túra tragédiája