2013. szeptember 17., kedd

Téli terv: Prágai Százas

Áron cimborám adta az ötletet, hogy december elején próbáljam majd meg a Prágai Százas teljesítését. A Nagyszombati Százas után ez lenne a második legalább 100 kilométeres teljesítménytúrám külföldön, és több szempontból is egy különleges túra lenne. Az őszi-téli szezonban így az Iszinik 100 és a Csoportos Privát Iszinik mellé találtam egy újabb komoly kihívást, és arra ösztönöz, hogy újra elkezdjek futni és erősíteni magam.

Az idén épp 20. alkalommal megrendezésre kerülő Prágai Százas (Prazská Stovka) lenne az eddigi leghosszabb hivatalos túrám, és összességében is az egyik legnehezebb, hiszen 145 kilométeres távján 5200 méter emelkedőt kell majd legyőzni (ennél több emelkedőt, 6300 métert csak a 2012-es Mátra 115-ön küzdöttem le). Eddig egy hosszabb sétám volt, a Kinizsi Dupla a maga 200 kilométerével, de az egyrészt nem hivatalos rendezvény volt, másrészt pedig ott azért egy pár órás pihenőt is közbeiktattam Tatán (és több helyen is voltak hosszabb-rövidebb megállásaim), míg a Prágai Százason csaknem folyamatosan gyalogolnom kell majd. A sikeres teljesítés ráadásul az idei aranyjelvényemhez is nagyban hozzájárulna.

Kapcsolódó bejegyzés:
Sikerült a Prágai Százas!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése