A belvárosban találkoztunk fél 6 körül, aztán felsétáltunk a Turulhoz. Cipőben indultunk, de a Turulhoz vezető lépcső kb. felétől már mezítláb mentünk. Levettem a krokogyélusos dorkót, és a hátizsákomba tettem. A lépcső betonját nem követtük a Turulig, hanem letértünk balra az omega jelzésen a Szelim-barlang felé. Itt kezdődött az igazi erdei talaj, az sziklás, földes, kavicsos ösvény.
Hogy milyen mezítláb sétálni az erdőben? Bocsánat a hasonlatért, de valahogy az óvszeres és az óvszer nélküli szeretkezés jutott először eszembe, mint példa. Az biztos, hogy van valami mágikus-ősi-természetközeli abban, ahogy az embert semmi sem választja el a talajtól, az anyaföldtől: sem zokni, sem talpbetét, sem Vibram-talp, és bőrünk közvetlenül érintkezik a földdel, kavicsokkal, falevelekkel, gallyakkal.
- Mennyi információtól megfosztják magukat az emberek, amikor cipőben túráznak - fogalmazta meg Dani. - Így minden egyes lépés más és más. Erről eszembe jutott a könyv, amit épp most olvasok, Süskindtől A parfüm, ahol a főhős a szagokra, illatokra hiperérzékeny és azok zsenije. Csak számunkra most nem az illatmolekulák jelentik ezt a plusz információt, amit nem értenek az átlagemberek, hanem a talpunkkal tapogatott ösvények titkos részletei.
A Szelim-barlangnál találkoztunk egy szerelmespárral, majd óvatosan leereszkedtünk a barlang óriás termébe, majd azt elhagyva a lépcsőn felkapaszkodtunk és a sétányon visszafordultunk a Turul irányába. Nyakamban lazán átvetettem a kendamát, úgy lépkedtem óvatosan, ugyanakkor valahogy mégis vagányan. A Turulnál egy padnál megpihentünk.
Dani megkínált a különleges japán teáiból, zöldből és feketéből is, és mesélt is róluk (a kávénál lassabban és egyenletesebben felszívódó koffeintartalom, antioxidáns, meg hogy ez a legegészségesebb ital) míg én a Rubik-kockáról és a kendamáról magyaráztam neki. Elmerengtünk mindezek esztétikáján.
- A japánok mindenben művészi magasságokba emelik az esztétikumot - mondta Dani, illetve nem egészen így mondta, valahogy jobban fejezte ki. - Például a gésák sem egyszerűen kurvák - hozta fel még példaképp.
A Nagy-rétnél elsétáltunk a piros sáv jelzésen a padokig, ahol megint megpihentünk kicsit. Miközben Dani sodort egy cigit, beszélgettünk a dohányzásról, italról, drogokról, a kendama (golyopács), a Rubik-kocka vagy a mezítláb sétálás okozta függőségről és ez utóbbi hatásáról a szervezetre. - Sejtszinten hatással van az emberi testre - mondta Dani.
Szóba került még az is, amit nemrég olvastam, hogy 1960-ban például még egy mezítláb futó sportoló, Abebe Bikila nyerte a római olimpia maratoni számát, a sportcipőben futókkal szemben.
Dani beavatott néhány problémájába is, és örült, hogy nem nevetem ki, míg én megtiszteltetésnek éreztem, hogy elmondja.
Visszafelé letértünk a jelzésről, és pár méter után erdészekbe botlottunk. - Maguk mit keresnek itt? ...és mezítláb... hajléktalanok? - kérdezte az erdész. - Csak kirándulunk - feleltem, míg Dani mondta, hogy mindjárt visszaérünk az aszfaltútra, és azon megyünk tovább. - Na, menjenek gyorsan - zavart minket el az erdész. Mondjuk igaza volt, tényleg nem volt jó ötlet letérni a jelzett útról, így aztán visszatértünk a piros sávra. - Ez a leggyakoribb sztereotípia - mondta Dani. - Ha valaki mezítláb van, akkor az biztos hajléktalan. Nem értik meg az emberek.
Nem sokkal később visszahúztuk a cipőt, a talpam már eléggé elgyötrődött a kb. két órás mezítlábas sétától, ugyanakkor semmilyen sérülésem, sebem nem lett. A Turulnál pedig Dani egyik cimborája várt minket, aki egy Pontiac Firebird TransAm (K.I.T.T.) kabrióval vitt minket vissza a városba. A Panorámaúton méltóságteljesen bőgött a motor, jólesett a hűs menetszél. Nem is rossz találmány a cipő és az autó, gondoltam magamban, de azért mégiscsak jó volt mezítláb sétálni is.
Kapcsolódó bejegyzések:
Mezítláb a Kinizsi Százason?
Beszélgetés a mezítláb túrázó sráccal
Tyű, átverés a pszeudomezítlábas ciptyű?
