A boldogság

A volt irodámban viccelődve elbeszélgettem a kollégákkal. Jó volt. Mintha teljesen elfelejtettem volna a bánatomat. Nem ittam, nem téptem, egyszerűen a hangulat valahogy adta magát. Hónapok óta nem látott arcok, falak, és mégis, mintha hazajöttem volna. Laza voltam és vidám. Meséltem Győrről, az ottani dolgokról. Mondták is, hogy milyen jól mehet ott a sorom, és hogy nem változtam, nem komolyodtam semmit. Jó volt látni őket.

De a lényeg ezután jött, a munka utáni sörözés Balázzsal. Csak két doboz Drehert ittunk, de az is a fejembe szállt. A csarnokban, az első vágányok előtt sörözgettünk. Picsanadrágos muff volt az eladó. Drehert ittunk, Balázs jobban haladt, de nekem a fejembe szállt. Lendítettem a dobozt, majdnem koccintottunk, pedig sörrel nem szabad, elvégre magyarok vagyunk. Jól esett a sör, és a beszélgetés, és csinos volt a picsanadrágos muff.

Balázzsal hosszú évekig egymással szemben ültünk az irodában, olykor viccelődtünk, de alig tudtunk egymásról valamit. Most komolyan elbeszélgettünk az élet dolgairól, mintha romkocsmában lennénk - amúgy életemben nem voltam még romkocsmában, azt hiszem.

Beszélgettünk a nőkről, beszélgettünk az írásról. A blogomról. Mondtam, hogy egy kicsit híres vagyok. Beszélgettünk a sportról, a Kinizsi Százasról, és még a testépítésről is. Beszélgettünk a könyvéről. Beszélgettünk a blogomról, látogatottsági statisztikákról - hogy előfordul, hogy napi ezren is olvassák. Mondta, hogy jól írok, néhány bejegyzésem ki se nézte volna belőlem. Meséltem én is a tervezett könyvemről. Amikor többször is megerősítette, hogy jól írok, egy kicsit Proustnak éreztem magam. 

Arrébb mentünk, a Westend elé, és rá is gyújtottunk. Kérdezte, hogy dohányzom-e. Mondtam, hogy csak nagyon ritka alkalmakkor - de most ilyen nagyon ritka alkalom van, tettem hozzá. Jó volt rágyújtani, és meginni a maradék sört. Boldognak éreztem magam, és elfelejtettem Tamarát.

Kapcsolódó bejegyzés:

A vasút és én

A vasút és én

Még az életemet is a vasútnak köszönhetem, ugyanis édesanyám és édesapám vonaton utazva ismerkedtek össze, valamikor az 1970-es évek végén.

Kétévesen középfülgyulladásom volt, amit későn vettek észre, és műteni is kellett. Szerencsére jól sikerült az operáció, és bár egy-egy apró csontot ki kellett venni a füleimből, nem maradt vissza semmilyen halláskárosodásom. Viszont - ahogy gyermekkoromban többször elmondták, hogy ne szövögessek erről hiú ábrándokat - nem lehetek űrhajós, mert az űrhajósok fülének nagyon jól kell bírnia a nyomáskülönbséget, stb., az enyém meg ezek szerint olyan extrém mértékben nem bírja, de ebből a földi hétköznapokban még sosem adódott problémám. Ja igen, és hogy hogy kapcsolódik ide is a vasút: a műtétem után nem sokkal a Balatonnál nyaraltunk, és amikor a parton voltunk, a valamivel távolabbi sínekről már messziről meghallottam a vonat hangját, és olyasmit mondtam, hogy "sss-hhh-sss-hhh", és innen is tudták a szüleim, hogy jó maradt a hallásom.

Gyermekkoromban volt (PIKO gyártmányú) vasútmodellem, egy egyszerű körpályával, amin talán csak egy váltó és egy rövid vakvágány tette valamivel változatosabbá a játékot (bár amilyen autisztikus gyerek voltam - fél napokig tudtam például labirintusokat rajzolni, négyzetrácsos papírra - akár egy sima körpályával is jól elszórakoztam volna). És volt vonatos Lego készletem is.

Már hosszú évek óta a vasútnál dolgozom, és a munkakörömből adódó szabad hétvégéknek és az ingyenes utazásnak köszönhetem, hogy olyan sok teljesítménytúrára el tudok jutni. Évente néhány alkalommal akár még külföldre is.

Belátom, hogy munkám nem a legkreatívabb és nem a legfelelősségteljesebb (ha szigorúan nézem, már-már kafkai irodai munka), ugyanakkor szeretem. Egyszer olvastam, hogy az, akinek a munkája nem olyan kreatív, általában az élet más területein éli ki a kreativitását. Én például a blogommal, játékaimmal, rajzaimmal.

A vasúton utazva találkoztam életemben először egy halál pillanatával.

Ha azt hallom, vasút, első asszociációként sokszor a tata-tóvároskerti kis állomás jut eszembe, és ahogy a Kinizsi Százas után a lépcsőkön ülve várjuk a vonatot.

A vasút lenyűgöz. Amikor állok a peronon, és eldübörög egy több száz tonnás, több száz méter hosszú tehervonat, vagy átszáguld egy gyorsvonat, méltóságteljesen és felfoghatatlan erővel, úgy, hogy az ember gyomra is beleremeg, abban van valami lenyűgöző és monumentális. Sokszor erről az emberiség, a technika fejlődése is eszembe jut. Például hogy az a tehervonat épp alkatrészeket szállít egy gyárba, ahol abból aztán újabb gépek születnek, melyek még hatékonyabbá teszik a gazdaság valamelyik területét, hogy így még könnyebben szülessenek újabb találmányok és gépek, és akár újabb, modernebb vonatok, melyek majd ismét szállítanak valamit... és így tovább.

Egyszer, évekkel ezelőtt majdnem mozdonyvezető is lettem, egy ideig tanultam is ennek rejtelmeit.

Pár hónappal ezelőtt pedig, egy távoli kollégámnak és túratársamnak köszönhetően, valóban vezettem mozdonyt, Budapest és Dombóvár között. Persze folyamatosan a pályán volt az ő szeme is, és mindig mondta, hogy most melyik gombot, kart kell kezelni. Különleges élmény volt. Főleg az volt érdekes, hogy ami utasként, az oldalablakon kinézve száguldásnak tűnik, az a mozdonyvezető szemszögéből, valamivel magasabbról és a pályán hosszan előre nézve jóval alacsonyabb sebesség érzetét kelti.

Szakításból építkezni

Egy szakítás (főleg ha váratlanul és szerelmesen éri az embert) elég fájdalmas. Még akkor is, ha utólag, immár némi rálátási távolságból, szélesebb perspektívából tekintve már egyértelmű, hogy valóban nem ő lehetett az igazi, és messze nem volt tökéletes a kapcsolat.

Ilyenkor az ember egyszerre érzi azt, hogy elvesztegetett kb. egy évet az életéből, lemondott közben lehetőségekről, utólag már feleslegesnek tűnő áldozatokat hozott, ugyanakkor az is kétségtelenül igaz, hogy voltak szép, idilli pillanatok, és még ha végül "zsákutca" is volt, tanult belőle. Jobban megismerte egyrészt saját magát, másrészt a női nemet, testet-lelket.

És igaz, hogy az ismerkedéssel együtt több mint egy év volt, maga a párkapcsolat csupán nyolc hónap, de valójában annak a nyolc hónapnak a beszélgetéseit, szeretkezéseit, élményeit akár 1-2 hónapba is bele lehetett volna sűríteni. Tehát lehetséges, hogy ha valóban eljön az "Igazi", vele dinamikusabban is indul majd ez az egész, és rövidebb idő alatt eljutunk egymás megismerésének egy jóval magasabb és meghittebb fokára.

No, de nem is erről akartam most igazából írni, hanem még egy korábbi szakításomról. Az előzőről.

Ugyanis tavaly tavasszal hasonló lelkiállapotban voltam, mint most. Igaz, az a kapcsolat sok mindenben különbözött, most egy ún. "komoly lányban" csalódtam, míg az előző inkább egy kissé, hát, khm, k***ás volt. De hát ugye nincs két egyforma nő, a jólányos, tisztességes bájban és a kissé, hát, khm, r***ncosabb lelkialkatban és viselkedésben is meg lehet látni a nőieset, a vonzót.

No, de megint csak nem is erről akartam igazából írni.

Hanem hogy még az előző szakításom, ami ugye tavaly tavasszal történt, elég motiválóan hatott rám. Bár összetörtem, de lett időm, és lett motivációm, hogy megmutassam, hogy igenis erős és különleges vagyok. És akkor gyalogoltam végig a Kinizsi Duplát (egyébként negyedikként). Ha nincs az a szakítás, majdnem biztos, hogy eszembe sem jut ilyesmi. Sőt, az is csaknem bizonyos, hogy akkor nem jött volna az Iszkiri túra vagy akár az Ixi Kupa ötlete sem, és túravezető sem lennék.

Bízom benne, hogy ez a mostani csalódásommal is így lesz, és annak ellenére, hogy most is romokban érzem magam lelkileg, mégis inkább megerősít majd, és motivációt ad akár a könyvem megírásához, újabb sporteredményekhez, az életem rendbetételéhez, komoly célok eléréséhez is. Vagy ha mást nem, egyszerűen lehetőséget ad arra, hogy végre tényleg megtaláljam az Igazit.

A dráma kettőssége

Érdekesen kettős dolog a "dráma". Ami szereplő(k)nek, átélő(k)nek, ez esetben például nekem gyász és fájdalom, az a külső szemlélőnek, aki boldogsága biztos és kényelmes foteléből olvassa, csupán egy szomorú történet, egyfajta show, amire persze kíváncsi. Az utóbbi napok "terápiás" bejegyzései ennek megfelelően elég olvasottak is lettek.

És hát mire is vágytam korábban? Hát nem erre, hogy a blogom érdekes legyen, sok olvasót vonzzon? De. És olyan is volt, hogy úgy éreztem, ez szinte mindent megér, hogy ez az egyik fő célom. Most mégis úgy látom, hogy ez az ár így már túl sok - talán hasonló érzés, mint amikor megveszünk egy sokáig vágyott tárgyat, aztán rájövünk, hogy bár szép és jó, de igazából annyira mégsem, mint hittük, és valójában nagyon jól meglennénk nélküle, jobban tettük volna, ha inkább mást veszünk vagy tovább takarékoskodunk, és már bánjuk a pillanatot, amikor a vásárlás mellett döntöttünk.

Kapcsolódó bejegyzés:
Felállni a padlóról

Felállni a padlóról

Eléggé a padlón vagyok. Közhely, de úgy érzem, "újra fel kell magam építenem". Újradefiniálnom magam, bizonyítanom, megerősödnöm. Akár még előnyt is kovácsolnom aktuális magányomból és kilátástalanságomból. Ebből a mély, sötét magányból, ahonnan most még nem látom a kiutat.

De talán épp az ilyen mélypontok is segítenek abban, hogy az ember választ találjon magában kérdésekre, és - ahogy mondjuk egy 100 vagy 200 km-es gyalogtúra során is - átgondoljon sok mindent, és közelebb jusson a saját értékeihez, belső erőihez.

(Az ember mindenből tanul. Ami nem öl meg az megerősít. Bla-bla.)

Neki kellene állnom a könyvem írásának is. Az is egy elég jó terápia. Mert érzem, ha nem csinálok legalább valami látszólag hasznosat, felemészt most ez a szorongató magány. Emellett a sportba igyekszem majd "menekülni". És hátha megtalál egy új, minden eddiginél harmonikusabb kapcsolat is, ami nem csak néhány hónapig tart, és ami nem ilyen fájdalmasan ér véget.

Kapcsolódó bejegyzések:
B*sszameg, b*sszameg, b*sszameg!
Utolsó kívánság
Szakításból építkezni

Utolsó kívánság

Attól még, hogy nem leszek öngyilkos, a hipochondriám még bejöhet. Vagy egy váratlan baleset.

Persze csalánba nem csap a ménkű ahogy mondani szokták, de sosem lehet tudni. Jó, ha az embernek van valami végakarata, legalább abból a szempontból, hogy mondjuk hol legyenek szétszórva a hamvai.

Nos, a kedves olvasó nem fogja elhinni, hogy mik a terveim. Vagy ki is találta? Igen, így van, a Kinizsi Százas útvonalán. (Ha már ilyen hülye Kinizsi-mániás voltam... Ezt is jól kifundáltam, mi?) Valahogy végig az útvonalon, vagy nem is tudom. Bár ez túl nagy kérés, mert oda kell figyelni, hogy minden kilométerre, netán minden méterre jusson... (talán valami mérőkerék-szerű hamuadagolóval lehetne megoldani a legjobban, de nem akarok ennyire beleszólni, legyen inkább meglepetés).

Vagy az egyszerűség kedvéért lehet akár egy helyen is, például valahol Hegyeskőnél.

Ha mégis úgy alakulna.

Kapcsolódó bejegyzés:
B*sszameg, b*sszameg, b*sszameg!

Miért nem leszek öngyilkos?

Nos, elmondom a kedves olvasónak, hogy miért nem leszek öngyilkos.

A (szerelmi bánatból, szomorúságból, depresszióból elkövetett) öngyilkossággal van ugyanis egy kurva nagy és alapvető probléma: hogy épp a legjobb részről marad le az ember. Hogy utána már nincsen mozi.

Mert olyan jó lenne egy sarokból vagy még inkább valami láthatatlan drónról figyelni, valami szomorú, tragikus aláfestő zenével, és közben mondjuk borozgatni, és esetleg meg is hatódni saját halálunkon és elmorzsolni pár könnycseppet (és érezni azt a kellemetlen, de mégis inkább kellemes érzést, amikor fojtogatnak a könnyek) ahogy a hátrahagyott szerelmünk, és persze a sok ismerős, barát, családtag szomorkodik, még jobb esetben marcangolja magát. (Hehe, marcangoljátok csak, ez az - gondolnánk ilyenkor, egyszerre kárörvendő és az önsajnálattól könnyes mosollyal, miközben láthatatlan drónunkkal a szobáikban vagy a sírunk felett lebegünk, és persze továbbra is szól a szép zene). Főleg azt lenne jó, ha bele is lehetne látni ilyenkor a fejükbe, és nem csak a megdöbbenésükből, könnyeikből olvasni. Persze biztosan lenne sok meg nem értő bunkó is, aki arra gondolna, hogy gyenge jellemek, micsoda hülye pöcsök (vagy picsák) voltunk, hogy ezt az utat választottuk, meg hogy minden jóra fordulhatott volna, de azért bizonyára lennének olyanok is, akik inkább sajnálnának, és mélyen átéreznék, hogy miért tettük.

De ezzel szemben mi lenne? Semmi. A baszottnagy semmi. Se drón, se kamera, se zene, se bor vagy süti meg pattogatott kukorica. Erről már kúrvára lemarad az öngyilkos. Hát ezért nem ér lófaszt ez sem.

(Egy kedves barátom szerint az öngyilkosság egyszerűen gyávaság is, én ezzel nem értek teljesen egyet. Rockenbauer Pál is gyáva lett volna?  Abban viszont igaza van, hogy a legtöbb embert feltehetően hamar elfelejtik utána és napirendre térnek a történtek felett, sőt, épp azok felejtik el leghamarabb, akikben örökké ott kívánt maradni.)

Kapcsolódó bejegyzések:
B*sszameg, b*sszameg, b*sszameg!
Utolsó kívánság

B*sszameg, b*sszameg, b*sszameg!

Ahogy hazafelé tartottam, elfogott a hányinger, és forgott velem a világ. Nem ittam, csak valami fájó véget ért.

Pedig nem volt különösebben szép lány, én mégis az egyik legszebbnek láttam.

Törlöm az sms-eit. Tényleg mintha valami lány lennék, nem hiszem el. Persze nézhetném a jó oldalát is: őt is magamévá tettem, még egy nő, akiben voltam. Hát mi ez, ha nem siker? De én azt hittem, hogy ebből valami életre szóló dolog lesz, nem csak nyolc kibeb*szott hónap... Tényleg egy hülye kapcsolatfüggő romantikus idióta vagyok.

Hát, nem szállok le többet a villamosról a L. A. utcánál.

Sebaj, úgy tartják, szerelmi bánatban tudja az ember a legjobban mozgósítani a kreatív energiáit, köztudottan akkor születnek a legszebb versek is. És most már még inkább van motivációm az idei Kinizsi Duplához is...

Kedves lányok, újra aktuális (de lehetőleg most már tényleg az Igazi legyen, hé!)

Kapcsolódó bejegyzések:
Miért nem leszek öngyilkos?
Utolsó kívánság

Kinizsi sakk

Ugyan nem vagyok egy sakknagymester, sőt, nem is játszom különösebben jól (sőt, valójában pocsékul), de bátorkodtam kitalálni egy sakkvariánst. Bízom benne, hogy játszható és érdekes. Nos, ezennel bemutatom a kedves olvasónak a - tádámm!- Kinizsi sakkot.

A játékban Kinizsi Pál a török sereggel küzd meg. Ebben lova, kardja és pajzsa segíti, valamint a töröknél valamivel kisebb, ám meglehetősen elszánt gyalogos hadserege. Ráadásul bátran csapata élére áll, míg a török sereg hagyományosan helyezkedik el a táblán.

A Kinizsi sakkot (mely normál sakktáblán, a normál készlettel játszható) az eltérő és aszimmetrikus kezdőállás mellett néhány speciális szabály teszi különlegessé. Az összes szabály közül a legegyedibb, ez lehet hogy nekem jutott eszembe először (persze ez nem biztos): a világos király, azaz a Kinizsi Pál figura együtt tud mozogni a "felszereléseivel", azaz a lovával, pajzsával és kardjával, és ez egy lépésnek felel meg.

Nos, akkor a szabályok, részletesen:

A török sereg a sakkban a megszokott módon lép. Ezzel szemben Kinizsi Pál és hadserege a képen látható elrendezésben és létszámban. A világos huszár Kinizsi Pál lova, a világos bástya Kinizsi Pál pajzsa, a futó pedig a kardja.

Kinizsi Pál öt gyalogos harcosa úgy lép, mint egy hagyományos gyalog. A lova huszárként (lólépésben), a pajzsa bástyaként, a kardja pedig futóként tud lépni, mintha a sima sakkról lenne szó. Ja igen, Kinizsi Pál pedig vezérként léphet.

Nade. Tud Kinizsi Pál olyat is, hogy - ahogy a bevezetőben írtam - együtt lép a lóval, pajzzsal és karddal. Ilyenkor bármennyit léphet vízszintesen és függőlegesen, vagy akár átlósan is, a vezérhez hasonlóan. A lényeg, hogy ilyenkor vele együtt mozognak a másik három figura (a gyalogok nem). Addig léphet, amíg a szabad mezők engedik, illetve amíg olyan mezőt nem foglal el egy vagy több figura, amin török figura található (erről majd írok részletesen, meg illusztráló képeket is készítek), és akkor azt leütik.

Fontos, hogy csak akkor mozoghat ily módon együtt ez a négy figura, ha bárhol a pályán az alapelrendezésükben állnak (azaz egy mezővel Kinizsi előtt a lova, tőle balra a pajzsa, jobbra pedig a kardja). Tehát ha valamelyik figura elmozdult, csak akkor léphetnek újra együtt, ha visszakerülnek ebbe az elrendezésbe.

(Mindennek folyománya, hogy a kard (futó) az együttes mozgással világos és sötét mezőre egyaránt kerülhet.)

Ha a ló, pajzs és kard közül egy vagy több már nincs játékban (mert a törökök leütötték), akkor az(oka)t nem kell figyelembe venni, és Kinizsi és megmaradt felszerelése továbbra is mozoghat együtt vezér módra.

Ha Kinizsi Pál mindhárom felszerelését elveszti, akkor onnantól kezdve huszárként is mozoghat.

A játék célja az eredeti sakkhoz hasonlóan a mattadás, de a játékot az is megnyeri, aki előbb juttatja el egy gyalogját az ellenfél alapsorába (azaz a tábla "másik oldalára").

Jó játékot!

(A Kinizsi sakk ötletét a Maharadzsa és a szipojok valamint az Arimaa sakkvariánsok adták.)

Kapcsolódó bejegyzések:
Kinizsi Pál élete
Lego Kinizsi Pál
K100 társasjáték ajándékba és nyereményként
Mi az, amit Jancsi és Juliska is magával visz a Kinizsi Százasra?

Egy egyszerre könnyű és nehéz betűrejtvény

Kedves olvasóim, készítettem egy betűrejtvényt. Egy kicsit furfangos, ugyanakkor a blog témájába illeszkedik a megfejtés, így annyira azért nem bonyolult. Jó játékot!

Kapcsolódó bejegyzések:
Mi az, amit Jancsi és Juliska is magával visz a Kinizsi Százasra?
Kinizsi Százas útvonal kvíz
Turistajelzéses memóriajáték