Segédpontőrködés és dinnyeszeletelés Balatonfüreden

Szombaton a Csornai Edina által rendezett Kék Balaton teljesítménytúrán pontőrködtem, a balatonfüredi papsokai templomromnál, Rita, egy ősz úr (Efemm édesapja) és Lolka kutya társaságában. Igaz, most inkább "segédpontőr" voltam, még csak nem is pecsételtem, csupán pakolni segítettem és a görögdinnyéket vágtam fel, és a ponthoz vezető rövid ösvényt szalagoztam ki. Be kell vallanom, először még a dinnyevágás sem ment tökéletesen, no de nem is olyan egyszerű ám a könnyen elguruló gyümölcsöt szeletelni egy kissé ferde padon. Később aztán egy megfelelő kőasztalt (derékmagasságú romfalat) találva egészen belejöttem, de ebből az esetből is látszott, hogy nem elsősorban gyakorlati ember vagyok (még ha olykor készítek is bútorokat, de egy asztalosmester biztosan sok hibát találna ezekben a tárgyaimban is és szörnyülködne, vagy esetleg sokáig nem tudná abbahagyni a nevetést), inkább amolyan elméleti "ötletember". Egyébként most jártam életemben először úgy a Balatonnál, hogy nem nyaralni, úszni, túrázni, bulizni vagy randizni mentem, hanem csak úgy. Szép délután volt, sok ismerőssel, balatoni panorámával (a távolban vitorlások sokaságával, melyről egy falikép jutott eszembe gyermekkoromból), és a hőségben egy kis árnyékkal.

Kapcsolódó bejegyzések:

Második pontőrködésem a Szuperkatlanon

Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek

Második pontőrködésem a Szuperkatlanon

Két héttel a Turul 200 után ismét a Kinizsi Százas "Katlanként" ismert szakaszán jártam. Ahogy tavaly, most is pontőrködtem ugyanis a Szuperkatlan teljesítménytúrán, ezúttal barátnőm társaságában. Így hasznos önkéntes munkával, egyben kellemes, igazán természetközeli kikapcsolódással töltöttük a vasárnapot, és az "élménymegosztásom" is kiélhettem azzal, hogy megmutathattam kedvesemnek a K100 útvonalának néhány szép részletét - például a Hegyeskő körüli dombokat-mezőket és a tokodi pincevölgyet.

Reggel nyolc előtt indultunk el Dorogról a hegyeskői pontra, 9 kilométeres kirándulásunk közben megmászva a Getét, és kiszalagozva a kék sáv - kék kereszt jelzésváltást. Pár órával a Szuperkatlan rajtja előtt még nem volt hőség, és csak egy-két kirándulóval találkoztunk út közben (és azzal a sráccal, akivel megbeszéltem, hogy mivel Mogyorósbányán lakik, fordított irányban is teljesítheti a távot; vele a Gete csúcsán futottunk össze).

A Hegyeskő alatti árnyékos oázisunkba érve (pontosan ott, ahol tavaly is pontőrködtem) pokrócot  terítettünk és kényelembe helyeztük magunkat, így piknikezve vártuk a túra résztvevőit; idillünket csupán néhány hangya zavarta. A hátizsákomból előkészítettem a Lego Ixi Kupát is, mintegy kiállítási tárgyként. Ami még a "promóciót" illeti, az Asciimótól kapott sárga Iszinik 100 sapkám volt rajtam, felhívva a figyelmet az Ixi Kupa utolsó, novemberi túrájára, amikor egy későőszi estén-éjszakán járhatnak majd arra a túrázók.

Jó volt idén is sok ismerős arcot látni, és persze újakat is. Az ismerősök közül többek között Rafterral, Vinattival, Andrásékkal, Krisztiánnal, Jánosékkal, Marcsiékkal, Petivel, Áronnal, Sznuupival, Zolival találkoztam, valamint Andival, aki a nemrég elvégzett túravezető tanfolyamon volt csoporttársam. Eljött öcsém is a barátnőjével, revansot véve a túrán, hiszen tavaly végül átnevezett a 15-ös távra, de idén sikerült teljesítenie a 30-ast. Az Ixi Kupa mellett többen érdeklődtek a Budai Térképkörről is, de szóba került még a blogom és a Turul 200 is. Az időjárás egyébként idén is méltó volt a Katlanhoz (de ez nem volt szokatlan, bocsánat a gesztipéteri szójátékért), már-már a tikkasztó Rockenbauer 130-at idézte, így gratulálok mindenkinek, aki ebben a hőségben sikeresen teljesítette a túrát, vagy egyáltalán belevágott.

A déltől fél 7-ig tartó pontőrködésünk után nem kellett visszagyalogolnunk Dorogra (ennek örültem, mert barátnőm tartott a Gete meredek emelkedőjétől), mivel András felajánlotta, hogy majd felvesz minket tokodi pincéknél, így csak odáig kellett lesétálnunk. Egy kicsit ott is piknikeztünk (egy doromboló macska is mellénk szegődött), és aztán Andrásékkal és Áronnal indultunk haza a kora esti órákban.

Érdekes, hogy mivel most én is egy rövidebb kirándulásra készültem, ez a bő 10 kilométeres séta elég volt nekem is. És Hegyeskő mellől visszanézve az egyszerre közeli és mégis messzi-magas Getére, vagy a tokodi pincéktől pillantva Hegyeskő irányába már ezek a pár kilométeres távolságok is komolynak tűntek, pedig a Kinizsi Százas távja mellett eltörpülnek.

Pár nap múlva egyébként újra járok majd a Katlanban (akkor már teljesen bejárva a távot, sőt), mert Jeremcsuk Istvánnal tervezünk egy Kinizsi Duplát, azaz egy oda-vissza teljesített Kinizsi Százast.

Kapcsolódó bejegyzések:
Beszámoló a Szuperkatlan 15 túráról
Pontőrködésem a Szuperkatlanon

Pontőrködésem a Szuperkatlanon

Seprőként, pontosabban a seprő segítőjeként már részese voltam egy-egy teljesítménytúrának (hol sikeresen, hol kevésbé sikeresen), azonban most vasárnap volt az első alkalom, hogy még aktívabban részt vettem egy túra lebonyolításában, az útvonal szalagozásával és pontőrként is.

Bár a Szuperkatlan túra (melynek tavaly már volt egy "nem hivatalos", szűkkörű változata) Pataporc ötlete, gyermeke, a szuperkatlan.hu weboldal felépítésével és a fentebb említett önkéntes munkákkal egy kicsit a magaménak is érzem. No meg a Kinizsi Százashoz is szorosan kapcsolódik, hiszen a K100 útvonalának egy részletén kerül megrendezésre, mondhatni annak egy "betéttúrája". Az elmúlt hónapokban, hetekben háromszor is jártam egyébként ezen a szakaszon, először a hetedik Kinizsi Százasom alkalmával, aztán az Árpád vezér 130-on, melynek ez volt a "célegyenese", majd pedig a múlt heti rendezői bejáráson is végigsétáltam a Katlanon.

A reggeli órákban, fél 9 körül indultam szalagozni Dorogról. Az útvonal elég jól jelzett és jól követhető (egy kis szakasztól eltekintve végig a kék sávon halad), így nem volt szükség sok szalagra. Főleg a Hegyes-kő előtti kék keresztes szakaszra koncentráltam, illetve még egy Tokodi pincék utáni, a visszafelé irányban könnyen eltéveszthető elágazásba is tettem néhány szalagot. Még a Getéről való leereszkedés közben futottam össze azzal a túrázóval, aki fordított irányban, Mogyorósbánya - Dorog - Mogyorósbánya útvonalon vágott neki a sétának.

A szalagozás befejeztével visszamentem Hegyes-kőhöz (a pincevölgy felett találkozva két lánnyal, akik privát, a hivatalos túrán kívül indultak a Szuperkatlanon; a pincevölgyben pedig szemtelenül odamentem egy családhoz vizet kérni, mire kaptam tőlük egy liter szódát és egy doboz sört is). Az ellenőrzőpontomat szinte az egyetlen árnyékos "oázisban" alakítottam ki; letelepedtem egy pokrócra annak a fának a tövében, mely a kék sáv és a kék kereszt jelzés elágazását mutatja.

Az első futó épp akkoriban ért oda, amikor elfoglaltam ezt a bázist. Utána csaknem fél órás szünet következett. Először kicsit bántam, hogy nem hoztam magammal könyvet, de pár perc múlva azon kaptam magam, hogy mosolyogva nézek egy fűszálon egyensúlyozó katicát, majd pedig a pillangókat bámulom. És cseppet sem unatkoztam, sőt, élveztem ezt a "slow", nyugodt, idilli helyzetet. Olvasni jó dolog, de azt hiszem, ezeket a pillanatokat elrontottam volna az olvasással, hiszen "olvasni bárhol lehet". Csaknem olyan lett volna, mint tengerparton az okostelefonba merülve facebookozni, vagy egy távoli városban egy közönséges gyorsétteremben múlatni az időt. Itt még akár Az eltűnt idő nyomábant is vétek lett volna olvasni, mert a betűkbe merülve épp a saját, lassan tovatűnő időmről, a katicáról, a pillangókról, vagy az égen úszó, a Végtelen történet kígyókutyájához hasonlító felhőről maradtam volna le.

Aztán lassan elkezdtek érkezni a túrázók, nem várt tömegben. Jó volt látni a sok ismerős és ismeretlen arcot, beszélgetni és mentolos valamint dianás cukorral kinálni őket. Pecsétem ugyan nem volt, ehelyett az ellenőrzőlapjukra érkezésük időpontját és a HK betűket írtam (mely nem a Hello Kitty vagy a Hello Klitty röviditése, és nem is azt jelentette hogy "hulye kocsog", hanem Hegyes-kőre utalt). A résztvevők között volt öcsém, Sznuupi, Greg Kapitány, András, Áron, a "kalapos tevés lány" és Jeremcsuk István is - ő az, aki vakon teljesítette a Kinizsi Százast. Sok túrázó megpihent hosszabb-rövidebb időre az árnyékos oázisban, főleg amikor már visszafelé tartottak Mogyorósbányáról, a táv második szakaszán. Mert bizony ez a hétvége nem csak a Pride miatt volt meleg, a Katlan is kitett magáért.

Aztán egyre ritkábban jöttek az emberek, lassan már csak egy-két lassabb, lemaradt túrázó érkezett. Egy kicsit sétálgattam a Tokodi pincék irányába, majd az utolsó lány elhaladtával a seprőre, Venczel Gyurira várva kíváncsiságból felmentem Hegyes-kő tetejére, ahol most jártam először (pedig már csak a Kinizsi Százasok és Iszinik 100-ak alkalmával több mint tízszer elhaladtam alatta a kék jelzésen).

Aztán megérkezett a seprő, és visszasétáltunk Dorogra, út közben leszedve a szalagokat az ágakról. A Gete emelkedőjétől egy túrázó lánnyal egészült ki a csapatunk. A Gete felfelé valamivel rosszabb volt mint lefelé, bár most azért könnyebben ment, mint az Árpád vezér 130-on vagy az Iszinik 100-akon.

A rajt-célban, a dorogi Molnár sörözőben mi is kaptunk sört, oklevelet, kitűzőt (igaz, a 30-as kitűzőt két 15-ös címletben kaptam meg, de hát így jár aki utolsónak ér célba) és gratulációt (s én is gratuláltam Pataporcnak a rendezéshez és a túra nem várt népszerűségéhez), üdvözöltem Oláh Tamást és Mancockát (ő volt a getei pontőr), majd Venczel Gyurival és Pygmeáékkal, autóval jöttünk vissza Budapestre.